Ugrás a tartalomhoz

Környezetstratégia

Dr. Fekete Jenő György (2011)

8.4. Versenyképesség és környezetvédelem

8.4. Versenyképesség és környezetvédelem

Gyakorlatilag minden stratégiai terv lényege lehet az, hogy versenyképesek maradjunk a környezetvédelem minden területén. A vállalat versenyképes maradjon a piacon környezetbarát termékével, az önkormányzat versenyben maradjon a többiekkel környezetvédelmi céljainak megvalósításával, de hazánk is teljesítse környezetvédelmi célkitűzéseit az Európai Unió többi országával összhangban. Bármilyen lemaradás ezen a téren politikai, társadalmi, műszaki-gazdasági következményekkel járhat. A szervezetek magatartása a stratégia végrehajtása során lehet:

innovatív-tesz, tervez, hirdet,

offenzív-nagy súlyt helyez a marketingre, a kommunikációra

defenzív-jól alkalmazkodik (sokszor túlzottan is!)

indifferens-nem tesz semmit.

Úgy néz ki, hogy napjainkban megoldódni látszik az a kérdés, amely Porter M. közgazdász elméletével kapcsolatban felvetődött, és nagy nemzetközi vitát indukált. Porter azt állította már a 90-es évek elején, hogy az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások akár javíthatják is a vállalati versenyképességet. A porteri elmélet alapját az képezi, hogy ő a versenyképességet dinamikus szemlélettel nézi és a környezetvédelmet, az innováció kulcskategóriájának tekinti. Mivel az innováció a versenyképesség fokozásának egyik legfontosabb tényezője, a környezetvédelmi innováció javítja a versenyképességet. Ennek azonban az is feltétele, hogy

            - a vállalatok és vezetőik ne viszonyuljanak negatívan a környezetvédelmi szabályozáshoz,
            - azt kihívásként kezeljék,
            - a környezetvédelmi igényekre innovatív módon reagáljanak.

Porter nézetei heves vitákat váltottak ki mindazok körében, akik – bár a környezetvédelmet, mint társadalmi célt nem vitatják - de azt állítják, hogy a vállalatok környezetvédelmi tevékenysége nem javítja, inkább rontja a versenyképességet.

Indoklásul azt hozzák fel, hogy míg az ökológiai kényszerek a társadalmi igényeket tükrözik, addig a vállalat működésének külső tényezői adottak. A környezet szennyezése alapvetően az erőforrások nem hatékony felhasználására vezethető vissza. Így a környezetvédelmi igények teljesítése feltételezi a „csővégi” technológiák helyett a termelésbe integrált környezetvédelem, a tiszta, ill. tisztább (anyagtakarékos, energiatakarékos stb.) technológiák bevezetését. Ezek a termelés felfutási fázisában súlyos többletköltséggel járnak, mely a versenyképességet csökkenti. Ismeretes, hogy egy termék versenyképessége az érettség elérése után csökken. Ugyanakkor a környezetvédelmi igények kielégítéséhez szükséges ráfordítások folyamatosan nőnek. Ez a növekedés általában lépcsőzetes, hiszen a szabályozások szigorodását követik. De nem kizárható, hogy bizonyos tevékenységek esetében a környezetvédelmi innováció nem válik gazdaságossá, csökkentheti a termék, vagy szolgáltatás versenyképességét.

A környezetvédelem termelésbe integrált folyamata azonban csak akkor válik a versenyképesség növelő tényezőjévé, ha a hazai gazdasági környezet rendelkezik a következő négy, egymással is kölcsönhatásban lévő adottsággal:

  • Differenciált, jövőre orientált keresleti viszonyokkal. Kérdés, hogy társadalom érett- e a környezetbarát termékek, technológiák befogadására, van-e magas szintű környezeti tudatosság. Érzékeny- e a piac az innovatív és környezetbarát termékek befogadására. Ha a keresleti viszonyok ennek megfelelnek, az serkenti a környezetvédelmi innovációt.

  • A kapcsolódó és ellátó iparágak sokszínűsége és differenciáltsága. Porter megállapításai szerint egy ország nemzetközi versenyképessége az un. iparági klaszterek mentén alakul ki vertikálisan (az egymásra épülő iparágak között) vagy horizontálisan (a kiegészítő, vagy helyettesítő termékek révén). Egy-egy ilyen klaszter az adott iparág teljes készletét tartalmazza: tudáskészlet, technológia, gyártási kultúra, piaci kultúrához való csatlakozási igény stb.). A környezetvédelem területén már folyamatban van új klaszterek megalakulása (környezetvédelmi ipar, szennyvíztisztítás, hulladékkezelés stb.). Minél szélesebb és fejlettebb a kapcsolódó iparági paletta, annál inkább erősödik az innováció piacteremtő, keresleti viszonyokat erősítő szerepe.

  • A vállalati környezeti stratégia bevezetése a hazai versenykörnyezetbe. Az Európai Unióban viszonyítottan a környezetvédelem már versenytényezőnek tekinthető, így a vállalatok csak akkor maradnak a piacon versenyben, ha stratégiájukban a környezetvédelmi tevékenységnek kitüntetett szerepe van. A magyar vállalatoknak is a környezetvédelmet versenytényezőnek kell tekinteniük, és be kell építenünk azt – más gazdasági tényezőhöz hasonlóan – saját stratégiájukba.

  • Korszerű, az innovációt segítő környezetvédelmi szabályozás. Az első lépést az állam teszi meg, amikor általában társadalmi igényre válaszolva szigorítja a környezetvédelmi szabályozást. A szabályozás akkor válik a versenyképesség növelő tényezővé, ha célja a legjobb technológiai válasz kikényszerítése. Ez tőkeerős vállalatoknál általában pozitív, tőkeszegényeknél negatív hatást vált ki. Az EU tagállamai közül is a vezetők (Ausztria, Finnország, Svédország, Hollandia, Németország) elhúznak, és előnyre tesznek szert. Számítani kell arra, hogy a szabályozás szigorítása kezdetben a versenyképesség csökkenését eredményezi. A szabályozás stratégiai jelentősége tehát nem vitatható. Nagy jelentőségű lehet a fenntartható fejlődés készülő stratégiája, melynek a környezetvédelmi eszközöket, új technológiákat, a termékfejlesztést kell a stratégiai tervek középpontjába állítania.

A gazdasági élet szereplői közül természetesen nem mindenki reagál egyformán a szabályozás által megkövetelt igényekre. Így a vállalati, önkormányzati, szervezeti stratégiáknak öt típusát ismerjük:

  • A környezetvédelmi szabályozást nem teljesítők, közömbösek, vagy ellenállók. Ezek a nemtörődöm cégek, melyek működése kis kockázattal jár, piaci lehetőségeik kevésbé függenek az alkalmazott technológiától, passzívak a környezetvédelemmel szemben, mert „divatirányzatnak” tekintik, de nem érdekli őket a lemaradás sem, ha a piacon nem felelnek meg. Ezek a cégek változatlanul károsítják a környezetet, rendszeresen kibújnak a felelősség alól, gazdaságilag a kényszerhelyzetben lévő társadalmi rétegekhez kötődnek.

  • A szabályozásnak eleget tevő defenzívek. Ezek a szervezetek általában minimalisták, és bár követik a jogi szabályozást, alapvetően költség-orientált menedzsmenttel rendelkeznek. A lehető legkisebb ráfordítással, csővégi technológiákkal igyekeznek kielégíteni a környezetvédelmi követelményeket.

  • A környezetvédelmi előírásokat túlteljesítő offenzívek. Ezek a cégek figyelembe veszik működésük környezeti kockázatát, ezért egy lépéssel a szabályozás előtt járnak. Módszereik azonban elsősorban nem az integrált környezetvédelmet szolgálják, hanem alapvetően a szennyezés utólagos megszüntetésére irányulnak.

  • Piaci és környezetvédelmi szempontból kiváló vállalkozó szelleműek, akik versenytényezőnek tekintik a környezetvédelmet, azt beépítik stratégiájukba. Innovatívak, új technikák, technológiák keresésével a régi technológiákat új, környezetbarát termeléssel, szolgáltatással váltják fel. környezettudatos vállalatirányítási rendszert, kimagaslóan innovatívak.

  • A vezető újítók közé az a néhány cég tartozik, ahol már megvalósították a teljes környezetvédelmi innováció meghatározóvá válik a piaci versenystratégiájukban.

A stratégia megvalósításának folyamata csak akkor lesz sikere, ha a vállalat (a régió, az ország, stb.) kivédi a gazdálkodás hosszabb távú labilissá válását, jól tárja fel az új helyzetet, kiegészíti a környezetvédelmi infrastruktúrát, innovációt indikál, új technológiákat alkalmaz, és az új helyzetnek megfelelően ismét stabillá teszi a gazdálkodást.