Ugrás a tartalomhoz

Orvosi leképezéstechnika

Balkay László (2011)

Debreceni Egyetem

Sugárelnyelés planáris vizsgálatoknál

Sugárelnyelés planáris vizsgálatoknál

A radioizotópos leképezés alapvetően abban különbözik a röntgen-vizsgálattól, hogy itt a sugárforrás a beteg testébe bejuttatott radioizotóp. Míg a röntgen- és CT-vizsgálatnál a sugárelnyelés jelenségén alapul a képalkotás, addig a radioizotópos leképezésnél a sugárgyengítés zavaró körülmény (ld. az ábrát).

Számítógépes tomográfiának szokás nevezni az olyan orvosi leképező eljárásokat, amelyeknél a testen kívüli detektorokkal mért jelekből keresztmetszeti képeket számolnak ki. (Görög eredetű összetett szó: "tomo"=szelet, "gráf": kép.)

A külső forrásból érkező sugárzást hasznosító tomográfiás eljárásokat (CT, MRI) transzmissziós, míg a betegnek beadott radioizotóppal dolgozó SPECT (=single photon emission computed tomography) és PET (=positron emission tomography) módszert együtt emissziós tomográfiának nevezzük.

Az elöl- és hátulnézeti szcintigram különbözik!

Jól szemlélteti a sugárgyengítés hatását az alábbi csontszcintigram: az elölnézeti (ANT) képen azok a csontok látszanak jobban, amelyek az elülső testfelszínhez esnek közelebb (a csípőlapát éle, szegycsont, elülső bordák), míg hátulnézetből inkább a hátrább elhelyezkedő csontok látszanak (gerinc, sacroiliacalis ízület, hátsó bordák).

Egésztest csontszcintigráfia eredményképei. Valójában két képet gyűjtöttünk be (POST: hátulnézet, ANT: elölnézet); az azonos feliratúak csak a kijelzés fényességében különböznek.

Elöl- és hátulnézeti kép kombinálása

Míg a gamma-kamera érzékenysége párhuzamos furatú kollimátort használva nem függ a távolságtól (ld. korábban), addig az előzőek szerint függ viszont attól, milyen mélyen van a forrásszerv a testfelszín alatt.

Jelölje I0 a kiinduló sugárzás intenzitását, I1 az elülső testfelszínen, d1 távolságra, míg I2 a hátsó testfelszínen, d2 távolságra mérhető intenzitást. Ekkor elnyelési együtthatójú homogén testszövetet feltételezve:

7.2. ábra - eq_5_2.png

eq_5_2.png

7.3. ábra - eq_5_3.png

eq_5_3.png

7.4. ábra - eq_5_4.png

eq_5_4.png

7.5. ábra - eq_5_5.png

eq_5_5.png

Azt kaptuk tehát, hogy az előlről és hátulról mért intenzitás mértani közepe (a szorzatuk négyzetgyöke) független attól, hogy a forrás hol helyezkedik el a testben, csak a teljes testvastagságtól (d1+d2) függ.

Relatív vesefunkció számolása

A mértani közép mélységfüggetlenségét használjuk fel pl. a relatív vesefunkció számolásakor (ld az alábbi ábrát).

Statikus vesevizsgálat hátul- (PA) és elölnézeti (AP) képén kijelöljük a két vese területét (ROI: "region of interest"), és a ROI-kban kapott összbeütésszámokból (Be: bal vese előlről, Bh: bal vese hátulról, és ugyanígy a jobb vesére) a bal vese %-os funkcióját az alábbi képlet szerint kapjuk, feltételezve, hogy a testvastagság a jobb és bal oldalon kb. azonos:

7.6. ábra - eq_5_7.png

eq_5_7.png

Megjegyzendő, hogy a fenti levezetés pontszerű forrásra vonatkozott, kiterjedt szervre, pl. a vesére csak közelítőleg alkalmazható.