Ugrás a tartalomhoz

Orvosi leképezéstechnika

Balkay László (2011)

Debreceni Egyetem

Újraszeletelés

Újraszeletelés

Mivel a gamma-kamera forgástengelyére merőleges (transzaxiális) eredeti szeletek együtt egy széles (30-40 cm) sáv három dimenziós radiofarmakon-eloszlását tartalmazzák, így ezekből tetszőleges ferde metszetsor is előállítható, általában a leképezett szerv állásához igazodva. Mivel az újraszeletelést általában úgyis elvégezzük a feldolgozás során, a SPECT begyűjtéskor nem az a cél, hogy a leképezendő szerv egy előre meghatározott, szokásos szögben álljon a látómezőben, hanem elsősorban azt kell biztosítanunk, hogy a beteg ne mozduljon el a leképezés ideje alatt – vagyis a beteg számára kényelmes pozíciót kell választani, amely biztosítja, hogy a célszerv teljesen benne legyen a látómezőben; de nem probléma, ha pl. ferdén áll a beteg feje a leképezés alatt.

Az újraszeletelés irányát egy térbeli nyíl beállításával határozhatjuk meg, amellyel párhuzamosan akarunk szeletelni.

1. példa: agyi perfúzió SPECT

A gamma-kamerás képen a CT-nél szokásosan választott orbito-meatális sík viszonyítási pontjai (a szemüreg és a füllyuk a csontban) nem ábrázolódnak. Ehelyett olyan metszési síkot szokás kiválasztani, amely a homlok- (frontális) lebeny alját az alábbiak valamelyikével köti össze:

  • a kisagy közepével,

  • a kisagy harmadoló pontjával, vagy

  • a nyakszirti (occipitális) lebeny aljával.

Fontos, hogy egy adott labor mindig ugyanazt a szeletelési konvenciót kövesse, hogy egy-egy metszetben a megszokot képletek látszódjanak együtt.

Az alábbi ábra bal oldala az általunk követett síkválasztást (a fenti lehetőségek közül a harmadikat) szemlélteti, jobb oldalt az eredményképpen előálló jellemző metszeteket láthatjuk.

Agyi perfúzió újraszeletelésének beállítása az InterViewXP programmal.

2. példa: Szívizom-perfúzió SPECT újraszeletelése

A szívizom-perfúzió vizsgálatakor a bal kamra fala rajzolódik ki. Az újraszeletelést szokásosan a bal kamra hossztengelyére (ld. az alábbi ábrán) merőlegesen (ún. "rövid tengelyi" metszetek), illetve a tengellyel párhuzamosan függőleges és vízszintes síkokban (ún. hosszú tengelyi metszetek) végezzük.

A bal kamra hossztengelyét jelző nyíl és a szeletsorok határainak megadása. Bal oldalt a terheléses, jobbra a nyugalmi vizsgálat beállítása látható. Szélen az eredeti (transzaxiális) képsorozatok, középen az újraszeletelt metszetek láthatók.

Az alábbi ábrán az újraszeletelés eredményeként kapott metszetsorokat láthatjuk magyarázó rajzokkal.

Szívizom terheléses-nyugalmi vizsgálatpár újraszeletelt metszetsorozatai. A páratlan sorok terheléses, a párosak nyugalmi vizsgálatból származnak; ezekre egyformán kell végezni az újraszeletelést, hogy közvetlenül összehasonlíthassuk a metszeteket. Felülről lefelé: rövid tengelyi; függőleges hosszú tengelyi; és vízszintes hosszú tengelyi metszetsorozatok. (A feldolgozás az InterViewXP programmal készült.)