Ugrás a tartalomhoz

Megelőző orvostan és népegészségtan

Ádány Róza (2011)

Debreceni Egyetem

7. fejezet - Adatbázis alapú népegészségügyi elemzések

7. fejezet - Adatbázis alapú népegészségügyi elemzések

A kurzus általános célja   Megismertetni a hallgatókat a demográfia alapjaival, a népegészségügyben használatos alapvető adatforrásokkal, epidemiológiai mutatókkal valamint az adatelemzésben használt alapvető módszerekkel. A hallgató legyen képes a nyers adatokból különböző mutatók (arányszámok, standardizált mutatók) kiszámítására, alapvető adatelemzések elvégzésére, a feldolgozott adatok kritikus értékelésére és értelmezésére, megfelelő következtetések levonására az adatok felhasználásával helyzetelemzés készítésére

A demográfia alapjai

A demográfia az emberi népesség összetételével, a népesség összetételének és struktúrájának változásaival és az azokat meghatározó és befolyásoló tényezők vizsgálatával, törvényszerűségeinek és kölcsönhatásainak feltárásával foglalkozó tudományág. Maga a szó görög eredetű: demos – nép, népesség, grafia – leírás.

A népesség (populáció) egy adott kritérium alapján meghatározott személyek összességét jelöli. Az, hogy kik tartoznak egy adott népességhez, attól függ, hogy milyen szempontot választunk a népesség meghatározásának alapjául. Így például választhatjuk egy adott foglalkozási ág képviselőit (pl. ügyvédek, orvosok, tanárok), vagy egy adott közigazgatási vagy földrajzi területen élőket (pl. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakossága, Zemplénben élők) vagy egy adott etnikumhoz tartozó csoportot (pl. ukrán nemzetiségűek, román nemzetiségűek).

A demográfia két nagy részterületre osztható:

            Strukturális demográfia

            Népmozgalom

Strukturális demográfia

A strukturális demográfia a népesség szerkezetét (számát és összetételét) mutatja be különböző szempontok szerint:

  • kor

  • nem

  • lakókörülmények

  • iskolai végzettség

  • gazdasági aktivitás

  • jövedelem, háztartástípus

  • etnikai csoportok

A strukturális demográfia adatforrásai

Legfőbb forrásai a nagy statisztikai adatbázisok:

-         népszámlálási adatok,

-         speciális statisztikai adatfelvételek.

Speciális statisztikai adatfelvételek az ún. panelvizsgálatok, amelyek a demográfiai alapadatok ugyanazon személyektől történő ismételt lekérdezését (longitudinális vagy követéses vizsgálat) és elemzését végzik.

A demográfiai elemzések, kutatások forrásai lehetnek elsődlegesek, azaz demográfiai – illetve népesedés-statisztikai – célból gyűjtött adatok, és lehetnek közvetett, másodlagos, azaz nem demográfiai célból gyűjtött, de erre a célra felhasználható, más statisztikák, illetve statisztikai adatgyűjtésen kívül eső, egyéb adatok, információk.

Népszámlálás

A népszámlálás a strukturális demográfia legmegbízhatóbb adatforrása, amely egy adott időpontban a népesség számát, állapotát (pl. gazdasági, szociális), struktúráját rögzíti és kiterjed egy ország területén élő népesség minden egyedére. A népszámlálásokra (cenzus) 10 évente kerül sor, melyeket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végez. A legutóbbi népszámlálás Magyarországon 2001-ben volt.  A népszámlálás legfontosabb jellemzői tehát: a teljes körűség, egyidejűség, rendszeresség, egyéni jelleg, területi meghatározás. Ugyancsak a népesség állapotát rögzítik egy adott időpontban a mikrocenzusok, amelyek nem teljes körűek, hanem a népességnek egy meghatározott részére (2-5%-ra) terjednek ki.

Az állapotfelvételek azonban nem alkalmasak egyes népmozgalmi jelenségek folyamatos figyelemmel kísérésére, ezért a statisztikai hivatalok (s néha más szervek is) rendszeres népmozgalmi adatgyűjtést végeznek, amelynek keretében egyes népmozgalmi eseményeket (házasságkötések, születések, halálozások) és a vándormozgalmat kísérik figyelemmel.

Érdekesség

A népszámlálás története

A népszámlálás története egészen az ókorig nyúlik vissza. Ebben az időben a hadra fogható férfiak és az adófizetők száma miatt tartottak összeírásokat. Az első népszámlálás jellegű felmérést az időszámításunk előtti 3. évezredben (i. e. 2238-ban) Kínában tartották. Hasonló összeírások zajlottak időszámításunk előtt az ókor más fejlett kultúrájú országában, így Egyiptomban, Indiában és a görög városállamokban is. Az ókori birodalmak közül népszámlálást a legszervezettebb formában a Római Birodalomban valósítottak meg. A birodalomban ötévenként tartottak cenzusokat, melynek során a szabad polgárok számbavétele mellett összeírták azok ingó és ingatlan vagyonát, így rabszolgáik számát is. Emellett nyilvántartották az egyes népmozgalmi eseményeket is. Kialakították az összeírások hivatali hátterét, továbbá gondoskodtak az eredmények közzétételéről.

A Római Birodalom bukása után a népszámlálási céllal szervezett adatfelvételek folyamata évszázadokra megszakadt, ezért a középkor első évszázadaiból nincsenek népszámlálási adataink. A népesség száma a különböző földesúri összeírásokból becsülhető.

Népszámlálási típusú adatfelvételekre a középkorban elsőként a XIV. század végén egyes olasz városállamokban, valamint a XVI. században a német fejedelemségek némelyikében került sor.

A népszámlálások modern követelményeinek is többé-kevésbé megfelelő népösszeírásokról az erős központi államapparátus kialakulását és a statisztika fejlődését követően beszélhetünk. A világon az első, statisztikai céllal szervezett népszámlálást 1665-ben Kanada területén, Québecben, Európában pedig 1749-ben, az akkor svéd fennhatóság alatt álló Finnországban hajtották végre. Mindkét adatfelvétel megfelelt a modern népszámlálások feltételeinek.

Magyarországon az első – mai értelemben vett – teljes körű népesség-összeírást Mária Terézia rendelte el 1777-ben. A népszámlálás megszervezése és végrehajtása a 1780-ban bekövetkezett halála miatt fiára, II. Józsefre maradt. Az összeírásra végül 1784 és 1787 között került sor. Mivel friss adatokra a későbbiekben is szükség volt, a II. Lipót által összehívott 1790. évi országgyűlés újabb népszámlálásra vonatkozó rendeletet hagyott jóvá. Ennek megfelelően 1805-ben, 1820-ban, 1838-ban, 1850-ben és 1857-ben is tartottak népesség-összeírásokat, amelyek azonban csak részösszeírások voltak. Magyarországon az első hivatalos statisztikai szolgálatot 1867-ben alapította meg az akkori kormány, rendszeres népszámlálásokra pedig 1870-től kerül sor.

A népesség életkor és nem szerinti szerkezete

A népesség korcsoportok és nemek szerinti megoszlásának ismerete egyrészt azért fontos, mert alapadatokat szolgáltat a különböző arányszámok kiszámításához, másrészt következtetni lehet belőle a populáció bizonyos gazdasági-társadalmi helyzetére, várható egészségügyi szükségleteire. Általában 5-10 éves korcsoportos bontást alkalmaznak a demográfiában és külön vizsgálják a 0-1 éves korcsoportot.

7.1. táblázat - A WHO biológiai kor alapján a következő csoportokat hozta létre:

MegnevezésÉletkor (év)
Gyermekkor0-14 
ezen belül 0-2
  3-5
  6-14
Fiatalkor15-24 
ezen belül 15-17
  18-24
Felnőttkor25-59 
ezen belül 25-39
  40-59
Idősödőkor60-74 
Időskor75-89 
Aggkor90-X 

A népesedési helyzet vizsgálatának egyszerű, ugyanakkor szemléletes és látványos eszköze a korfa. A korfa olyan szalagdiagram, amelynek bal oldalán a férfiak, jobb oldalán a nők számának megfelelő hosszúságú vízszintes sávok mutatják az adott életkorú népesség számát (vagy százalékos megoszlását), általában korévenként. A 0 évesek adatai a diagram alján találhatóak, míg a tetején a 100- és annál idősebbek létszáma szerepel.  

A korfáknak 3 alaptípusát különböztetjük meg:

-         piramis – szaporodó népesség (magas a gyermekek aránya)

-         harang – stagnáló népesség (a fiatalok és középkorúak aránya közel azonos)

-         urna – fogyó népesség (az idősek aránya nagyobb, mint a fiataloké)     

A magyar népesség korfája 1900-ban még piramis alakú volt (1. ábra), vagyis magas gyermekszám jellemezte, a 2001-es népszámlálás adatai szerint a korfa urna alakú volt (2. ábra), ami jelzi, hogy a gyermekek száma nagymértékben csökkent, ezzel szemben az idősek száma és aránya a populációban nőtt, ami öregedő társadalomra utal. A KSH népesség előreszámítása alapján 2050-re egyértelműen az idős korcsoport aránya lesz a meghatározó Magyarországon (3. ábra). A KSH honlapján elérhető Magyarország népességének interaktív korfája is 110 évre (1870-2050) (http://www.ksh.hu/interaktiv/korfa/).

7.1. ábra - A magyar népesség kor és nem szerinti megoszlása 1900-ban (Forrás: www.ksh.hu)

A magyar népesség kor és nem szerinti megoszlása 1900-ban (Forrás: www.ksh.hu)

7.2. ábra - A magyar népesség kor és nem szerinti megoszlása 2001-ben (Forrás: www.ksh.hu)

A magyar népesség kor és nem szerinti megoszlása 2001-ben (Forrás: www.ksh.hu)

7.3. ábra - A magyar népesség várható kor és nem szerinti megoszlása 2050-ben (Forrás: www.ksh.hu)

A magyar népesség várható kor és nem szerinti megoszlása 2050-ben (Forrás: www.ksh.hu)

A demográfia konvencionálisan 3 nagy életkori csoportra osztja a népességet. Ezek a következők:  

- fiatal népesség  (0 - 14 évig)

- "felnőtt" népesség (15 - 59 év között)

- időskorú népesség (60 év felett)

A tudományos elemzés által felvetett igények szerint más csoportosítások is elképzelhetők.

Népmozgalom

A népmozgalom jelzőszámai a népesség változásait írják le a születéstől a halálig:

§     természetes népmozgalom

  • élveszületés (natalitás),

  • elhalálozás (mortalitás),

  • termékenység (fertilitás)

  • szaporodás (reprodukció)

  • házasságkötés

  • válás

§     népvándorlás (migráció)

  • belső (országon belüli)

  • külső

  • kivándorlás

  • bevándorlás

A népmozgalom adatforrásai

A népmozgalmi adatgyűjtés a fejlett országokban kiterjed az egész népességre. Az anyakönyvezést (születési, a házassági és a halotti anyakönyv) Magyarországon a községi, városi, illetve kerületi önkormányzatoknál (anyakönyvi kerületeknél) működő anyakönyvvezetők végzik, és az eseményekről kitöltött statisztikai lapot a KSH megfelelő szerveihez juttatják el. A válások regisztrálása az ítéletet hozó bíró adatszolgáltatása alapján történik.

Az anyakönyvezés során az ún. „de facto” és „de jure” elvek érvényesülnek, ami azt jelenti, hogy a bejelentés az esemény bekövetkezésének helyén (de facto), míg az adatok statisztikai feldolgozása az érintett személy utolsó bejelentett lakóhelye (de jure) szerint történik.

Érdekesség

A népmozgalmi események regisztrálása szintén hosszú múltra tekint vissza, általánossá viszont a XVI-XVII. századtól kezdett válni. A születések és keresztelések, a házasságkötések, a temetések, valamint a halálozások nyilvántartását kezdetben az egyházi hatóságok végezték. A tridenti zsinat 1563-ban általánosan kötelezővé tette a katolikus egyházkerületek részére a főbb népmozgalmi események - születések és házasságok - nyilvántartásának vezetését, az 1600-as években pedig a halálozásokét is. Később, a polgári állam kialakulásával az anyakönyvek vezetését az állami hatóságok vették át. A polgári anyakönyvezést 1791-ben először Franciaországban vezették be. Több országban kettős, polgári és egyházi anyakönyvi rendszer alakult ki. Magyarországon 1895-ben kezdődött meg az állami anyakönyvezés.

Népmozgalmi arányszámok

A természetes népmozgalom egyik jellemző mutatója a természetes szaporodás, amely az élveszületések és halálozások számának a különbsége. Arányszám formájában is ki szokták (természetes szaporodási arányszám - T) fejezni, ami az élveszületési arányszám (É) és a halálozási arányszám (H) különbsége.

T = É (nyers élveszületési arányszám) – H (nyers halálozási arányszám)

Nyers élveszületési arányszám (É): élveszületettek száma/a népesség évközepi száma x 1000

Nyers halálozási arányszám (H): elhaltak évi száma/ a népesség évközepi száma x 1000

Ha az arányszám értéke pozitív, természetes szaporodásról, ha negatív, természetes fogyásról beszélünk. A magyar népesség természetes szaporodását/fogyását mutatja be 4. ábra 1901-2000 között.

7.4. ábra - A természetes szaporodás/fogyás alakulása Magyarországon 1901-2000 között (Forrás: www.ksh.hu)

A természetes szaporodás/fogyás alakulása Magyarországon 1901-2000 között (Forrás: www.ksh.hu)

Mint az a 4. ábrán látható, míg a magyar lakosságot 1980-ig a természetes szaporodás, 1981-től a természetes fogyás jellemezte és jellemzi az utóbbi években is. Részletesen mutatja be a természetes szaporodás/fogyás alakulását az 1. táblázat. Az 1990-es évektől a természetes fogyás fokozatosan gyorsult Magyarországon, aminek elsősorban a magas halálozás miatti veszteség a magyarázata, de hozzájárult a folyamat kialakulásához az élveszületési arányszámban bekövetkezett jelentős csökkenés is. Bár 2005 és 2008 között növekedett a születések száma és aránya, ez nem volt képes kompenzálni a magas halálozási veszteséget, e miatt évente több, mint 30 000 fő a természetes fogyás mértéke.

7.2. táblázat - Élveszületések és halálozások száma és aránya Magyarországon 1960-2010

Év

Élveszületések száma

Halálozások száma Természetes szaporodás/fo-gyás

Élveszületés aránya(/1000 fő)

Halálozások aránya (/1000 fő)
1960 146 461 101 525 44 936 14,7 10,2
1970 151 819 120 197 31 622 14,7 11,6
1980 148 673 145 355 3 318 13,9 13,6
1990 125 679 145 660 -19 981 12,1 14,0
2000 97 597 135 601 -38 004 9,613,3
2005 97 496 135 732 -38 236 9,713,5
2008 99 149 130 027 -30 878 9,913,0
2009 96 442 130 414 -33 972 9,613,0
2010 90 335 130 456 -40 121 9,013,3

(Forrás: www.ksh.hu)

Termékenységgel kapcsolatos mutatók

Általános termékenységi arányszám: adott évi élveszületések száma/a 15-49 éves női népesség létszáma x 1000

A korspecifikus termékenységi arányszám az általános termékenységi arányszámtól annyiban különbözik, hogy ez a mutató az ezer meghatározott (pl. 20-24 évesek) korú nőre jutó élveszületést adja meg.

Gyakran használt mutató a teljes termékenységi arányszám (TTA; angolul total fertility rate – TFR), amely azt mutatja meg, hogy egy szülőképes korú (15-49 éves) nő élete során hány gyermeknek adna életet, ha az adott évi korspecifikus termékenységi mutatók érvényesülnének élete során. Ahhoz, hogy ne következzen be népességfogyás a teljes termékenységi arányszámnak a fejlett országokban 2,1 körül kell lennie. Európában mind a közép-kelet európai országokban, mind a dél-európai országokban, mind Magyarországon a teljes termékenységi arányszám csökkenése figyelhető meg az utóbbi évtizedekben. Magyarországon az 1950-es évektől a ’80-as évekig viszonylag stabil volt a teljes termékenységi arányszám és az időszak nagy részében meghaladta a 2,1-es értéket, azóta viszont jelentősen csökkent (5. ábra). 2000 és 2009 között a teljes termékenységi arányszám 1,28 és 1,35 között ingadozott, 2010-ben történelmi minimumot ért el (1,26).

7.5. ábra - A teljes termékenységi arányszám alakulása Magyarországon 1950-2010 között

A teljes termékenységi arányszám alakulása Magyarországon 1950-2010 között

(Forrás: www.hu.wikipedia.org; KSH)