Ugrás a tartalomhoz

Megelőző orvostan és népegészségtan

Ádány Róza (2011)

Debreceni Egyetem

Prevenciós stratégiák

Prevenciós stratégiák

Az orvosok két kategóriába sorolják az embereket, az egyikbe az egészségesek, a másikba a betegek kerülnek. Felmerül azonban a kérdés: mi alapján lehet meghatározni, ki melyikbe kerüljön, vagyis hogyan lehet azt a határt meghúzni, amin átlépve egyik entitásból (egészséges) a másikba (beteg) jutunk. Először 1954-ben George Pickering angol orvos vetette fel ezt a problémát: az ő elmélete szerint a betegség és egészség közötti határvonal csak egy orvosi artefaktum (művi különbségtétel). Erre azt a példát hozta fel, hogy a vérnyomás esetében nem lehet két csoportba sorolni az embereket, nem beszélhetünk egyszerűen csak magas és alacsony vérnyomásúakról, hiszen a vérnyomás nem kategorikus, hanem folytonos tulajdonság, nem jellemezhető dichotom eloszlással. Ugyanakkor ez a vitathatatlan tény nem tudta alapjaiban megrengetni azt a korabeli álláspontot, hogy a betegség vagy fennáll, vagy nem, más alternatíva nincs. Azóta azonban szinte minden betegségtípusról (a fertőző betegségektől a genetikai rendellenességekig) kiderült, hogy különböző súlyossági fokokban léteznek, így nem olyan egyszerű a besorolásuk a fennáll - nem áll fenn kategóriákba. Az orvosok általában elsősorban az akut megbetegedések és a halálozás megelőzésére fektetik a hangsúlyt, ugyanakkor az embereket inkább az életminőségük és a közérzetük foglalkoztatja. Ez a két különböző szemléletmód a ’ki a beteg’ különböző meghatározásait foglalja magába. Ugyanakkor a megelőző orvostannak a betegségek teljes spektrumával kell foglalkoznia, egyrészt mert minden embernek a saját állapotának javítása a legfontosabb, másfelől pedig mert az ’enyhe’ megbetegedés hamar ’súlyos’-sá válhat. A betegségek súlyossági fokával párhuzamosan változik az egyes tényezőkhöz tartozó kockázat is, tehát a kockázat esetében sem beszélhetünk csupán annak fennállásáról vagy hiányáról, hanem a fennállás mértékével arányosan befolyásolják a betegség kialakulásának kockázatát.

A kétféle megközelítésének - az egyénre és a populációra alapozottnak- a megelőzésben is megtaláljuk a megfelelőjét. Az első esetben, a megelőző stratégia először azonosítja a fokozott kockázatnak kitett egyéneket, majd bizonyos védelmet ajánl fel számukra. A „populációra alapozott" stratégia az előzővel ellentétben, a populációra jellemző kockázati tényezőiket szerves egészként próbálja meg kezelni.

Fokozott kockázatnak kitett egyénekre irányuló („veszélyeztetett csoport”) preventív stratégiák: felkutatni a magas kockázatnak kitetteket és célzottan csökkenteni a kockázatukat

Az egész népességet célzó („populációs”) preventív stratégiák: kockázati tényezők populációs eloszlását kedvező irányba módosítani

Azonosság: mindkét preventív stratégia középpontjában a kockázati tényező által okozható kockázat kivédése, megelőzése áll. Végeredményben tehát mindkettő a népesség egészségi állapotát szándékozik javítani.

Különbség:

a fokozott kockázatnak kitett egyénekre irányuló preventív stratégia a leginkább exponált egyénekre összpontosít (betegség megelőzés); alkalmazásának elengedhetetlen előfeltétele a fokozott kockázatnak kitettek (a „rizikó-csoport”) azonosítása;

az egész népességet célzó preventív stratégia a kockázati tényező populációs szintjének általános csökkentésével szándékozik a lehetséges kockázat csökkentését elérni és ezáltal a népesség egészének egészségi állapotát javítani (egészségmegőrzés és betegség megelőzése); mivel ez a stratégia a népesség egészére irányul, nincs szükség a célcsoportok előzetes azonosítására.

Mindkét preventív stratégiának vannak előnyei és hátrányai.