Ugrás a tartalomhoz

Megelőző orvostan és népegészségtan

Ádány Róza (2011)

Debreceni Egyetem

Az egészség biomedikális modellje

Az egészség biomedikális modellje

A nyugati orvoslás tudományos megközelítést alkalmaz az egészség javítása érdekében, az úgynevezett biomedikális modell alapján értelmezve az egészséget. E modell legtömörebb leírását D. Seedhouse adja (Health: the foundations for achievement. Wiley & Sons, Chichester 1995). A modellnek számos, jól azonosítható jellemzője van, melyek közül sok meglehetősen vitatható, és az elmúlt években széleskörű kritika tárgya volt. E kritikákat az orvostársadalomnak összességében nem sikerült feldolgoznia, bár az is igaz, hogy nem minden orvos ért egyet az orvostudomány alábbi, általánosnak nevezhető nézőpontjával.  

Az orvostudomány feltételezi az alábbiakat:

1. Egészség akkor van, amikor betegség nincs.

2. Az egészség árucikk (az angol eredetiben: commodity).

Az orvoslás által fenntartott elméletet, amely szerint az egészség árucikk, az orvostechnológiai ipar is támogatja, amely gyógyszereket és orvosi technológiát állít elő. Ezen elmélet védelmében hangoztatják azt az érvet, hogy piacgazdaságokban az orvoslás célja a kínálat összehangolása a piaci igényekkel, amelyeket részben az orvoslás teremt meg. André Gorz osztrák születésű francia filozófus (1924-2007) ezt így fogalmazza meg:  

’Az orvoslás gyakorlása …alapvetően üzlet. Az orvosok és a laikusok közötti kapcsolat üzleti viszony. Az orvos azt adja el, amit a beteg kér, vagy amit az egyénileg hajlandó megvásárolni.’Az egyének egészsége közötti különbségeket az orvoslás azzal magyarázza, hogy a különféle társadalmi csoportok egyenlőtlenül jutnak hozzá az orvoslás termékeihez. Ez a fajta gondolkodás elősegíti annak a mítosznak a terjedését, hogy a társadalomnak van valamiféle, elzárva tartott egészség-utánpótlása, amelyet csak meg kell csapolni, feldolgozni, majd eladni; valamint hogy az orvoslás mint ipari tevékenység rendelkezésére állnak olyan termékek, amelyekkel az egészség közvetlenül növelhető. Még mindig általánosan elterjedt az a nézet, hogy az ’egészség-kínálat’ (gyógyszerek, felszerelések és eszközök) mennyiségének növelése szükségszerűen vezet az egyes egyének egészségének javulásához.

3. Az orvostudomány olyan tudást halmozott fel, amelynek birtokában az emberi szervezethez mint valamiféle szerkezethez, nem pedig mint élő-lényhez lehet viszonyulni.

4.  A betegségek kezelésének legjobb módja az, hogy az emberi szervezetet annak legkisebb alkotóelemeire bontjuk.

Az emberi szervezet mint bonyolult biokémiai gépezet van jelen ebben a gondolkodás-módban, melynek alapvető hiedelme, hogy a testi szinten jelentkező betegségek hátterében többlépéses, de jól követhető ok-okozati összefüggés-láncolat áll, amelyet az elemi alkotórészek szintjén lehet a legjobban ’megszerelni’. E nézetből következik, hogy a modern orvoslás figyelmének középpontjában a molekuláris és elektrokémiai zavarok állnak; az embereket érő egyéb hatásokra sokkal kevesebb figyelem jut. Ebből az is következik, hogy a fent említett orvosi tudás objektíven alkalmazható mindenféle molekulahalmazra, függetlenül attól a személytől, aki a molekulahalmazt hordozza, vagy annak a külvilággal való kapcsolatától.

5. Az egészség kvantifikálható, mennyiségileg kifejezhető, oly módon, hogy az azt jellemző paramétereket populációkra, csoportokra, vagy egyénekre megadott normákhoz (normálértékekhez) viszonyítjuk.

6. Az orvoslás mérnöki jellegű tevékenység.

A fentiek szerint az orvos el tudja választani magát betegétől, csakúgy, mint ahogy a mérnök szeparálja magát a hídtól, melyet éppen karbantart. Az is feltételezett továbbá, hogy az egészség karbantartása technikai jártasságot követel, vagyis az orvos a test normális működését úgy tudja biztosítani, ha a szöveteket és molekulákat megfelelő rendben tartja, elvonatkoztatva attól a személytől, aki a szöveteket és molekulahalmazokat hordozza.