Ugrás a tartalomhoz

Környezetegészségtan

Sárváry Attila (2011)

Debreceni Egyetem

Munkahelyi prevenció, munkavédelmi intézkedések

Munkahelyi prevenció, munkavédelmi intézkedések

Az egészségügy tevékenységének két fő formája a gyógyító (kuratív) és a megelőző (preventív) ellátás. Az utóbbinak három szintjét különböztetjük meg:

  • a primer prevenció a betegség kialakulását akadályozza meg

  • a szekunder prevenció a betegség korai felismerését, így hatékonyabb gyógyítását segíti elő

  • a tercier prevenció pedig a betegség progresszióját, szövődmények kialakulását előzi meg

A foglalkozási betegségek (mint minden környezeti ártalom) leküzdésére irányuló tevékenységben legfontosabb szerepe az elsődleges prevenciónak van.

Munkahelyi kockázatbecslés

A célzott megelőző tevékenységnek elengedhetetlen feltétele az egyes munkakörnyezetekben előforduló kockázati tényezők azonosítása és jellemzése, amely a kockázatbecslés folyamata révén valósul meg. A kockázatbecslés első fázisában történik a veszély azonosítása, vagyis a munkahelyi környezetben ható kockázati tényezők állatkísérletes és humán epidemiológiai vizsgálatok adataira alapozott felismerése. Ezt követi a dózis-hatás összefüggés elemzése, majd a munkahelyi expozíció mérése/becslése, és a kockázat kvalitatív-kvantitatív jellemzése a dózis-hatás extrapoláció segítségével.

4.9. ábra - A kockázatbecslés folyamata

A kockázatbecslés folyamata

A következmények elemzéséhez elengedhetetlen a megengedhető kockázati szint meghatározása és összevethetése a valós kockázattal, ami alapján megállapítható a változtatás szükségessége. A lehetséges preventív intézkedések sajátosságainak összehasonlítása a kockázat-költség elemzés eredményeinek, a technikai és gazdasági lehetőségeknek a figyelembe vételével történik. A kockázatkezelés magában foglalja az optimális alternatíva elfogadására vonatkozó döntést, az intézkedés kivitelezését (a kivitelezés folyamatának megtervezését, a végrehajtáshoz szükséges készletek biztosítását, a kivitelezőkkel fenntartott kapcsolatot stb.), a kész rendszer működésének, hatékonyságának monitorozását, és ennek alapján a rendszer ismétlődő értékelő/átértékelő vizsgálatát (audit). A kockázatkezelés elengedhetetlen eleme a kockázatkommunikáció, ami a veszélyeztetettség létezésére, a kockázat szintjére, jelentékeny-jelentéktelen voltára, elfogadhatóságára vonatkozó információk megfelelő, a befogadók (szűkebb értelemben a veszélyeztetett dolgozók, tágabb értelemben a társadalom) speciális igényeihez alkalmazkodó átadását, valamint a visszajelzések fogadását és feldolgozását jelenti.

A munkahelyi prevenció legfontosabb formái

A munkahelyi kockázati tényezők által előidézett egészségkárosodások megelőzésének lehetséges formái (a kockázatkezelés lehetőségei) általánosságban:

  • a kóroki tényező eliminálása (végleges eltávolítása a termelésből, ritka, általában az adott tevékenység megszűnéséhez kötött)

  • a kóroki tényező helyettesítése (más azonos vagy közel azonos értékű, de kevésbé egészségkárosító anyag bevezetése)

  • a termelési folyamatnak már a telepítésnél megfelelő kialakítása (pl. automatizálás, távirányítás, védőburkolatok)

  • műszaki védelem, későbbi módosítás (védőberendezések, technológiák alkalmazása (mechanikus és elektronikus balesetvédelem, ventilláció, hangszigetelés, hőszigetelés, vibrációcsökkentés stb.)

  • rendszeres, megfelelő karbantartás (pl. gépek mozgó alkatrészei)

  • általános higiéné (takarítás, szociális helyiségek, tisztálkodási lehetőség stb.)

  • munkarend szervezés, változtatás (rövidített munkaidő, nappali és éjszakai műszakok megfelelő beosztása)

  • a dolgozók felvilágosítása a munkahelyi veszélyekről, és kiképzésük a kockázatcsökkentő munkavégzés gyakorlatának elsajátítására

  • végül – minden más megoldás elvetése után végső esetben alkalmazandó eszközként – személyi védőfelszerelések használata (védőruha, védőcsizma, védőszemüveg, fülvédő, maszk stb.) 

Monitorozás

A munkahelyeken a dolgozókat érő kémiai expozíciók elleni védekezés kulcsfontosságú eleme az egyes anyagokra megállapított munkalégtér koncentrációk és biológiai expozíciós mutatók emberi egészségre biztonságos szintjeinek meghatározása és a határértékek következetes betarttatása. Egy vegyi anyag hazánkban alkalmazott munkalégtér határértéke lehet megengedett átlagos koncentráció (ÁK), ami a légszennyező anyagnak a munkahely levegőjében egy műszakra (8 órás munkaidőre) megengedett olyan átlagkoncentrációja, amely a dolgozó egészségére általában nem fejt ki káros hatást. Egyes anyagok esetében csúcskoncentráció (CK) érték is megadásra kerül. Ez a légszennyező anyagnak egy műszakon belül egy időben maximum 15 percig, egy műszak alatt összesen legfeljebb 60 percig meghaladható légtér-koncentráció értéke. A csúcskoncentráció érték jellemzően magasabb az átlagos koncentrációnál (tipikusan annak négyszerese), de egyes anyagok esetében (pl. irreverzibilis károsodást okozóknál) a két érték azonos. Sztochasztikus hatású anyagok esetében, ahol nem állapítható meg olyan küszöbérték, ami alatt egészségkárosító hatás biztosan nem következik be, maximális koncentrációt (MK) alkalmaznak, ami a műszak során eltűrt legmagasabb koncentráció, tehát egy pillanatra sem léphető túl. Maximális koncentráció értéket tipikusan rákkeltő anyagokra határoznak meg oly módon, hogy a dolgozó teljes munkaképes élete során (18 – 62 éves korig) ebben a koncentrációban végzett munka esetén a potenciális halálos kimenetelű egészségkárosító kockázat (rosszindulatú daganatos megbetegedés kockázata) az 1:105/évet (10 mikrorizikó/évet) ne haladja meg.

A munkatér levegőjében lévő vegyi anyagok koncentrációjának folyamatos, rendszeres vagy időszakos mérését és regisztrálását munkakörnyezeti monitorozásnak nevezzük. Ez végezhető a munkahely egyes pontjain elhelyezett mintavevőkkel (fixpontos monitorozás), és a dolgozók légzési zónájában az öltözékre rögzített személyi mintavevőkkel (doziméter). Az előbbi előnye egyszerűsége és gyakran pontosabb analitikai kiértékelhetősége, hátránya viszont az, hogy ügyelni kell a mérések megfelelő helyen és időben történő (reprezentatív) elvégzésére. A személyi mintavevőkkel jobban jellemezhető a dolgozó által ténylegesen elszenvedett expozíció, viszont használatuk körülményesebb és mérési pontosságuk olykor kifogásolható.

A munkalégtér határértékek betartása a munkahigiénés rendszabályok megfelelő alkalmazására utal, az egyéni kitettséget azonban csak indirekt módon jelzi. Az individuális kockázatot ugyanis nem csak a munkahelyen elszenvedett expozíció mértéke (külső dózis), hanem az egyéb helyeken és tevékenységek útján ható expozíciók (lakóhely, hobbi, életstílus stb.), valamint az egyéni érzékenység (végeredményben a szervezetbe bejutó összes belső dózis és biológiailag hatékony dózis) határozza meg. A belső dózis, biológiailag hatékony dózis és a korai válasz kimutatására a biológiai monitorozás szolgál. A vérből, vizeletből (esetleg egyéb testnedvekből, szövetekből) meghatározott biológiai expozíciós mutató (BEM) a vegyi anyag és az emberi szervezet kölcsönhatását jellemző paraméter, ami lehet a szervezetbe jutott anyag, vagy metabolitjának szervezeten belüli koncentrációja (expozíciós biomarker), a kiváltott károsító hatás indikátora (hatás biomarker) vagy a szervezet érzékenységét jelző mutató (érzékenységi biomarker). A biológiai expozíciós mutatók azon szintjeit tekintjük biológiai határértékeknek, amelyek felett (vagy alatt) már közelítenek a szervezetet károsító mérgezési szinthez. Ezek a fokozott expozíciós esetek a növekedett megterhelés alatt álló, de még fiziológiás állapotok. A munkahelyi expozíciók legsúlyosabb hatását a megbetegedések kialakulása jelenti, melyek korai felismerése fontos orvosi feladat.

4.10. ábra - A munkahelyi expozíció következményeinek felmérése

A munkahelyi expozíció következményeinek felmérése

Üzemhigiénés vizsgálat

Az egészségkárosító kockázatok kezelésére (csökkentésére) foganatosított intézkedések ellenőrzésére irányuló helyzetfelmérés, amelynek eredményeképpen kezdeményezhető szükség esetén az intézkedések módosítása, hatékonyságuk javítása vagy további intézkedések bevezetése. A már bevezetett intézkedések betartottságának, hatékonyságának lemérése folyamatos nyomon követést igényel. A dolgozók egészségi állapotára ható tényezők (munkavégzés, szociális és fizikai munkakörnyezet, technológia, munkaeszközök, felhasznált anyagok) változhatnak. Rendkívüli események előfordulásakor, munkahelyi panaszok, tünetek halmozódása esetén, foglalkozással összefüggő betegség gyanújakor, fokozott expozíció előfordulásánál soron pedig kívüli vizsgálat indokolt.