Ugrás a tartalomhoz

Környezetegészségtan

Sárváry Attila (2011)

Debreceni Egyetem

Munkahelyi egészségkárosító kockázat

Munkahelyi egészségkárosító kockázat

Számos munkahely lehet az emberi egészségre veszélyes környezet. A munkahelyi kóroki tényezők természetük alapján az alábbi csoportokba sorolhatóak:

  • Fizikai: zaj, vibráció, megvilágítás, hőmérséklet, nyomás, sugárzás, elektromosság

  • kémiai: fémek, oldószerek, gázok, műanyagok, peszticidek, részecskék (porok, rostok)

  • biológiai: baktériumok, vírusok, gombák, rovarok

  • mechanikai ergonómiai: kézi tehermozgatás, repetitív mozgás, kicsavart testhelyzet, szomatometriai problémák és munkabiztonsági: munkabalesetek

  • pszichoszociális: megterhelés/stressz, morál/motiváció 

Minden kockázati tényezőhöz rendelhető egy potenciális egészségkárosító tulajdonság, ami azt jelzi, hogy valamilyen az egészségre káros hatás kiváltására képes. A veszély egy kockázati tényező mindazon tulajdonságainak összessége, amik a dózis függvényében egészségkárosodást okozhatnak.

A munkahelyen sokféle expozíció érheti az ott dolgozó embert.

4.8. ábra - Munkakörnyezeti expozíciós utak jelentősége

Munkakörnyezeti expozíciós utak jelentősége

Az egészségkárosítás mértékét az expozíció szintje, tehát a behatás mértéke, időtartama és gyakorisága, valamint a szervezet érzékenysége határozza meg. A toxikológia tudománya foglalkozik a környezeti hatások (elsősorban testidegen anyagok) szervezetben megtett útjának (toxikokinetika) és életfolyamatokra kifejtett hatásainak (toxikodinámia) a leírásával. A felszívódás, eloszlás, metabolikus átalakulás és kiválasztás jellemzése, valamint a dózis-hatás összefüggés és más expozíciókkal megvalósuló interakciók vizsgálata alapvető fontosságú annak megállapítása szempontjából, hogy a gyakorlatban mekkora az egészségkárosodás kialakulásának kockázata.

A kockázat tehát valamely cselekvéssel járó veszély megvalósulásának a valószínűsége, vagyis csak egy adott környezetben és helyzetben értelmezhető fogalom. Ahol kockázati tényező jelen van, ott valamekkora kockázat mindig létezik. Az emberi élet folyamatos törekvése e kockázatok lehető legkisebbre csökkentése, megengedhető szintjüket pedig nagyrészt a kockázat társadalmilag még elfogadható mértéke határozza meg. A kockázat mérőszáma a rizikó (R):

R = várható események száma egységnyi idő alatt/kitettek száma ugyanezen időszakban

1 mikrorizikó (µR) az a kockázati szint, amikor 1 millió kitett ember közül 1 esetben várható a hatás kialakulása. Ezt a kockázatot az ember általában elvállalja, a különböző országok foglalkozás-egészségügyi szabályzásában – figyelembe véve a munka nélkülözhetetlen voltát – az elfogadható kockázat határa 10 µR körüli.

Az egyén kockázat érzékelése szubjektív, nem feltétlenül egyezik meg a tudományos igényű kockázati szint meghatározás eredményével. Általában elmondható, hogy a társadalom a hasznosnak tulajdonított, megszokott, ismert, az egyén által „irányítottnak, befolyásolhatónak vélt”, valamint az önkéntesen vállalt tevékenységeknél (pl. gépjármű vezetés, extrém sportok) nagyobb kockázatot is képes elviselni, míg a katasztrófaszerű eseményeket produkáló, „befolyásolhatatlannak vélt”, ismeretlen és/vagy késői hatásokhoz vezető tevékenységeket (légi közlekedés, nukleáris technika, génmanipuláció) esetlegesen alacsonyabb kockázat mellett is hajlamos elutasítani.