Ugrás a tartalomhoz

Molekuláris diagnosztika

Dr. Balogh István, Dr. Kappelmayer János, Dr. Tőzsér József (2011)

Debreceni Egyetem

12. fejezet - 12. A molekuláris diagnosztika metodológiája

12. fejezet - 12. A molekuláris diagnosztika metodológiája

Tartalom

A molekuláris diagnosztika vizsgálati területei felölelik a korábban tárgyalt monogénes, multifaktoriális és farmakogenetikai területeket, de azonos metodikai eszköztárat használ a molekuláris onkológia (patológia) és a molekuláris mikrobiológiai diagnosztika is.

Számos genetikai betegség esetén a klinikai diagnózis (megerősítve valamely nem genetikai laboratóriumi diagnosztikai teszttel) egyértelművé teszi a keresés irányát (12.1. ábra I.). Amennyiben a gén nem ismert, de fizikai helye igen, kapcsoltsági vizsgálatot lehet végezni a génen belüli vagy a génhez közeli genetikai markerekkel. Ez esetben szükség van családtagok DNS mintájára is, akár több nemzedékre visszamenőleg. Ha ezek a minták nem állnak rendelkezésre, a minta tárolás (biobank) az egyedüli megoldás addig, amíg a genetikai háttér nem lesz tisztázott. Biztos klinikai diagnózis (illetve adott betegség gyanúja esetén (II.) is) a gén ismerete nagymértékben megkönnyíti a diagnosztikai munkát, illetve a genotípus/fenotípus összefüggések felállítását. Ekkor az adott génben a kóroki mutáció definiálása a cél, ahol minden helyzetben az adott gén/betegség sajátosságainak megfelelően kell a vizsgálatokat megtervezni. Ha a génben a mutációk szórtan helyezkednek el, nincs mutációs forró pont, akkor mutáció szűrőmódszereket (egyszálú DNS konformációs polimorfizmus, heteroduplex analízis, denaturáló HPLC, nagy felbontású olvadáspont analízis) használhatunk. Ha nagyobb genetikai struktúrákat érintő átrendeződések a jellemzőek, úgy citogenetikai módszerek használata lehetséges. Ha a mutációk helye ismert, pl. mutációs forró pont van a génben (ami kialakulhat alapító hatásként és visszatérő mutációs eseményként is), úgy mutáció detektáló módszer használata (allélspecifikus PCR, allélspecifikus oligonukleotid hibridizáció, PCR-restrikciós emésztés, hibridizációs vagy hidrolízis próbák) is lehetséges. Ez utóbbi módszereket szokták használni a nagy populációt érintő, gyakoribb betegségek diagnosztikai vagy prediktív molekuláris tesztelése során is.

12.1. ábra - 12.1. ábra. A fenotípustól a genotípusig

12.1. ábra. A fenotípustól a genotípusig

A molekuláris genetikai diagnosztikai vizsgálatok leggyakoribb vizsgálati anyaga a genomiális DNS. A genomiális DNS-t régen fenol-kloroformos extrakcióval vagy kisózásos módszerrel nyerték. Ezek a metódusok azonban lassúak, körülményesek és gyakran veszélyes anyagok használatát teszik elkerülhetetlenné. A DNS izolálás következő nemzedéke szilika membránon történik. A módszer azon az elven működik, hogy a DNS/RNS magas sókoncentráció mellett szeletíven kötődik szilika membránhoz. A kiindulási mintaanyag (leggyakrabban EDTA-val vagy citráttal alvadás gátolt teljes vér) sejtes elemeinek lizálása után a lizátumot egy szilika membránt tartalmazó centrifugációs mikrooszlopra visszük fel. Ezt követően különböző pufferekkel mossuk, centrifugáljuk, majd, miután minden szennyeződést eltávolítottunk, a tiszta DNS/RNS oldatot alacsony sókoncentrációjú pufferrel vagy steril ioncserélt vízzel eluáljuk. A módszer alkalmas arra, hogy egy órán belül DNS-hez jussunk. Hátrányai a sok centrifugálásos lépés és a magas ár, valamint a viszonylag kis mennyiségű preparált DNS. Az izolált DNS akkor használható fel, ha koncentrációja és tisztasága megfelelő. A DNS oldat elnyelési maximuma 260 nm-en van (egy abszorbancia egység 50 ug DNS-nek felel meg), az ezen a hullámhosszon kapott abszorbancia a DNS koncentrációjával arányos. A fehérjék elnyelési maximuma 280 nm-en van. A két hullámhosszon mért abszorbancia értékek hányadosából következtethetünk a DNS oldat tisztaságára (azaz a fehérje szennyezettség mértékére). Ennek a hányadosnak 1,7-1,9 között kell lennie, az ennél alacsonyabb érték fehérje szennyeződésre utal, ami a későbbi eljárásokat zavarhatja. A tömény DNS oldat +4 fokon hónapokig, -20 fokon évekig, -70 fokon definiálatlan ideig tárolható degradáció nélkül.

12.2. ábra - 12.2. ábra. DNS izolálás szilika centrifugációs mikrooszlopon

12.2. ábra. DNS izolálás szilika centrifugációs mikrooszlopon

A molekuláris genetikai diagnosztika a PCR módszerének felfedezésével és elterjedésével lépett a rutin laboratóriumi diagnosztikai módszerek sorába (a módszer kifejlesztője, Kary Mullis 1993-ban Nobel díjat kapott érte). A PCR egy in vitro technika két ismert szekvencia között található DNS szakasz megsokszorozására. A PCR a DNS fizikai tulajdonságait (reverzibilis de- és renaturációs képesség), valamint egy DNS polimeráz enzim (leggyakrabban Taq) hőstabilitását használja ki. A reakció ciklusokból áll. Minden ciklus egy denaturációs lépéssel kezdődik, amikor 95 fokon a DNS kettős szálait összekötő hidrogén hidak felbomlanak. Ezt egy hirtelen hűtés szakítja meg (50-65 fokra). Ekkor hibridizálnak a templáthoz (a genomiális DNS primerekkel komplementer szálaihoz) az oligonukleotid primerek. Az új DNS szál szintézise 72 fokon zajlik.

Egy standard PCR reakció komponensei:

  1. Templát DNS

  2. Oligonukleotid primerek

    A primerek egyrészt meghatározzák a DNS szintézis startpontját (a DNS polimeráz enzim csak úgy tud elindulni az új DNS szál szintézisével, ha egy hibridizált oligonukleotidot talál), illetve definiálják azt a szakaszt, amely amplifikációra kerül. Ez azt is jelenti, hogy az egyik primer a DNS sense szálához kell, hogy hibridizáljon, míg a másik az antisense szálhoz. A DNS szintézise 5’- 3’ irányban folyik, így a két primer közti DNS szakasz kerül újra és újra szintetizálásra.

  3. Hőstabil DNS polimeráz enzim

    Leggyakrabban a Thermus aquaticus hőforrásban élő baktérium DNS polimeráza használatos natív vagy rekombináns formában.

  4. dNTP

    A DNS-t felépítő dezoxi-nukleotidok trifoszfát formában (dATP, dCTP, dTTP, dGTP).

  5. Puffer

    Biztosítja az enzim működéséhez megfelelő ionerőt és koncentrációkat.

Leggyakrabban használt PCR típusok:

  1. Standard PCR: pontmutációk és egyéb, néhány nukleotidot érintő változások detektálására alkalmas módszer.

  2. Multiplex PCR: bizonyos génszakaszok egyszerre történő amplifikációja és az azt követő elektroforézissel való kimutatásuk. Ezt a módszert használjuk pl a Duchenne izom dystrophia molekuláris genetikai diagnosztikájában a Chamberlain és Beggs reakciókban, ahol a betegséget nagyrészt (kb. 70%-ban) deléciók okozzák.

  3. Long PCR: a Taq polimeráz mellett tartalmaz egy exonukleáz aktivitással rendelkező enzimet is (hogy az esetlegesen rossz helyre beépülő nukleotidokat kivágja), amely révén az átlagos PCR terméknél (max. 1000 bp) nagyobb termékek amplifikálása válik lehetővé (legfeljebb 40 kb-ig). Ezt használjuk pl. a Friedreich ataxia molekuláris diagnosztikájában.

  4. Kvantitatív, valósidejű PCR: A mintában lévő DNS/cDNS mennyiségének meghatározására alkalmas metodika. A rutin diagnosztikában leginkább alkalmazott eljárás a fluoreszcens detektáláson alapuló valós idejű PCR módszer. A PCR minden egyes ciklusában – a keletkező PCR termékekhez kötődő fluoreszcens festék vagy fluoreszcensen jelölt hibridizációs próba segítségével – megmérjük a keletkezett PCR termék mennyiségét jelző fluoreszcencia intenzitást. A reakció lezajlása után a készülék programja meghatározza azt a ciklust, amelyben a PCR termék fluoreszcenciája már éppen meghaladta a háttér fluoreszcenciáját (áttöréspont, Ct). Ha olyan standardokat használunk, amelyek a vizsgált DNS-szakasz ismert koncentrációját (kópiaszámát) tartalmazzák, és ezt ábrázoljuk a Ct értékeik függvényében, akkor az így kapott standard görbe segítségével meghatározhatjuk egy adott minta vizsgált specifikus DNS/cDNS koncentrációját. Ezt az eljárást használjuk pl. a t(9;22) (bcr/abl) transzlokáció kimutatására és a keletkezett bcr/abl transzkriptek mennyiségének meghatározására.

12.3. ábra - 12.3. ábra. A PCR (polymerase chain reaction, polimeráz láncreakció)

12.3. ábra. A PCR (polymerase chain reaction, polimeráz láncreakció)