Ugrás a tartalomhoz

Szervezetek, szerveződések a társadalomban; Szervezetszociológiai jegyzetek

Czakó Ágnes

BCE Szociológia és Társadalompolitika Intézet

Önkéntes munka a civil szervezetekben

Önkéntes munka a civil szervezetekben

Kik az önkéntesek? Mi az önkéntes munka? Milyen gyakran végeznek önkéntes munkát az emberek? Mennyi időt dolgoznak? Milyen szolgáltatást végeznek az önkéntesek?  Milyen szervezetek részére? Milyen motivációik vannak?

Altruizmus: Olyan önkéntes munkavégzés mások (személyek, közösség, szervezet) számára, amelyért nem várok viszonzást. (A szolgáltatást a/ meg lehet vásárolni a piacon – ekkor kifizetjük az árát, b/ redisztribúció útján biztosíthatja az állam – az adókból finanszírozza, az igénylő nem fizet érte, vagy c/ reciprok munkacserében juthatunk hozzá – vagyis azért szolgáltatunk másoknak, hogy majd szolgálataink ellenértékét később megkapjuk.) Az altruizmus indítékai:

  1. Racionalitás (érték-, cél- vagy tradicionális racionalitás) pl. érintettség

  2. Közösség, egyház (morális) kényszere, pl. társadalmi munka: kommunista szombat

  3. Személyes presztízs növelése (pozitívan privilegizáló leiturgikus megkülönböztetés, negatív megkülönböztetés) ld.: M.Weber

Tények: „A lakossági adományozásról és az önkéntességről” készült KSH adatfelvétel (1994) igen sok tanulsággal szolgált. A fenti kérdéseket meg tudjuk válaszolni ennek alapján: összesen több mint 5 millióra becsüljük azok létszámát, akik azt mondták, hogy 1993-ban pénzt vagy valamely jószágot adományoztak, és/vagy önkéntes munkát végeztek. Önkéntes munkát a felmérés szerint a felnőtt lakosság 29%-a végzett. Legtöbben pénzben támogattak másokat, s a természetbeni támogatást nyújtókhoz képest is kisebb az önkéntes munkát (is) végzők száma: 2.3 millió ember, akik túlnyomó többségben (54%) inkább magánszemélyeket segítettek, kisebb arányban (21%) végeztek munkát szervezetek részére.

Kiemelkedik az önkormányzati intézmények segítése: a közel 900 ezer szervezeteket önkéntes munkával támogató közül 326 ezer támogatta az önkormányzati intézményeket (a többiek egyházak és/vagy egyesületek támogatói). A szervezeteknek önkéntes munkát végzők közel 70 %-a önkormányzati intézményeket segített, kétharmaduk egyházi, minden második önkéntes egyesületi, minden negyedik pedig alapítványi munkát végzett.

Az önkéntesek több mint fele csak alkalmanként végez ilyen munkát, közel egyharmaduk kizárólag egy rendkívüli alkalommal illetve évente, félévente egyszer. Majdnem minden ötödik ember ennél gyakrabban dolgozott. Főként olyan szervezeteket támogattak, melyek egy településen belül vagy egy kisebb lakókörzetben fejtik ki munkájukat. Háztartásukban inkább négynél több személy él, keresetük pedig alkalmazotti bérből plusz különmunkából illetve segélyből áll. Az önkéntes munka mint sajátos adományozás pozitívan korrelál az iskolázottsággal. Az átlagnál nagyobb valószínűséggel dolgozik valaki önkéntesként Komárom-Esztergom, Nógrád és Vas megyében, s kisebb valószínűséggel Pest, Békés vagy Hajdú-Bihar megyében.

Összességében: Az önkéntes munkát végzők jellemzően a nagyon kicsi és nagyobb települések önkormányzataiban (illetve ezek intézményeiben, óvodákban, iskolákban) és az egyházakban végeznek nem túl rendszeres munkát. A hitbuzgalmi önkéntesség teszi ki a vizsgálatban mért egy hónapi munkaórák 28%-t, durván 10-10 % a kulturális és szociális tevékenység, 6-7% pedig sport és oktatási tevékenység. A vallásos és nem-vallásos önkéntes munkát végzők között nincs szignifikáns különbség, de az egyesületi tagság megnöveli az önkéntes munkavégzés valószínűségét (1993-ban).

Indítékok, beállítódások: Az adományozással és önkéntességgel kapcsolatos beállítódások szerint különböznek az adományozók és a nem adományozók. Úgy mértük ezt, hogy az adományozást pragmatikus (célracionális), értékracionális valamint morális alapon elfogadó és elutasító kijelentéseket értékeltettünk a válaszolókkal. A morális parancsoknak mindenki –adományozó és nem adományozó is egyetértett. Röviden: a szolidaritás – a deklaráció szintjén – alapérték a társadalomban. A többi állítással kapcsolatban érdekes kettősség rajzolódott ki: az adományozás szükségességét pragmatikus okokból helyeslő és az azt elutasító válaszokkal ugyanolyan arányban értettek egyet az adományozók és nem-adományozók, különbség abban mutatkozott, hogy az adakozó válaszolók nagy arányban értettek „nagyon” egyet az adományozás létjogosultságát helyeslő állítással. Miközben elfogadják az emberek saját felelősségüket, és önként vállalnak bizonyos terheket, elvárják, hogy az állam teljesítse ellátási kötelezettségét.

Izgalmas kérdés tehát, hogy ez a megállapítás ma is érvényes-e, illetve igaz-e a most felnőtté váló generációra is. Vajon mivel lehet motiválni a fiatalokat az önkéntes munkára? Mit jelent számukra a közjó fogalma, a közösségért vagy az elesettekért való tevékenység. Vannak-e olyan nem anyagi értékek, amelyek olyannyira fontosak számukra, hogy szabadidejüket egy civil szervezetben töltsék. Mindemellett kérdés az is, hogy az önkéntesek munkáját vezérli-e valamiféle önérdek[120].

A másik oldalt vizsgálva elsősorban arra lennénk kíváncsiak, hogy mennyire fogadóképesek a civil szervezetek az önkéntes munkára. Egyfelől, van-e olyan társadalmi presztízsük, ismertségük, hitelük és tevékenységi körük, hogy fiatalok részt kívánjanak venni programjaikban. Másfelől szükségük van-e önkéntes munkára, fontosnak tartják-e az önkéntes munkát, és ha igen akkor megvannak-e az infrastrukturális és szervezeti föltételei annak, hogy önkénteseket fogadjanak. Szűkebben tekintve a kérdést, megvizsgálandó, hogy mennyire keresik a szervezetek programjaikkal a fiatalokat, és a szervezetek által képviselt értékek tükrözik-e a fiatalok értékrendszerét. Munkaszervezésük, munkastílusuk szimpatikus lehet-e számukra. Vajon tudnak-e olyan tevékenységet, programot ajánlani az önkénteseknek, amellyel olyan másodlagos (nem anyagi jellegű) haszonnal jár, mely hosszabb távon elősegítheti a résztvevők egyéni érvényesülését is.

Mindazonáltal alapkérdés, hogy vajon az iskola, a család, a szervezet vagy esetleg más társas kör határozza meg a fiatalok önkéntes munkára való hajlandóságát. Közösségi értékek, egy tevékenység iránti érdeklődés, valamilyen önérdek, vagy valamilyen elkötelezettség motiválja az önkéntes munkát? Ennél a kérdéskörnél fölmerül az önkéntes munka definíciójának problémája. Egyfelől, hogyan definiáljuk az önkéntességet és a munka fogalmát. Egy esetleges kutatás megrendelőjének el kell dönteni, hogy az iskola vagy egyéb intézmény (akár család, akár egyház) által kvázi kötelességként megkívánt ingyenes munka önkéntességnek számít-e, vagyis az egyén döntésének autonómiáját mennyire lehet figyelembe venni. Másfelől a szabadidő tevékenység és a másoknak való önzetlen segítés között hol húzzuk meg a határvonalat. Továbbá, a segítés kizárólag azon formáit vegyük figyelembe, amelyek NGO-khoz, tehát állami intézményhez nem tartozó és hivatalosan működő civil szervezethez kötődnek, vagy a civil szerveződés más formái is elfogadhatóak? Amennyiben igen, úgy meglehetősen széles, és így nehezen kezelhető skálája alakul ki a szervezeti oldalnak. Ugyanakkor vélelmezhető, hogy például a középiskolás korosztály inkább vállal önkéntes munkát a rokoni, baráti, iskolai és esetleg önkormányzati szerveződésekben mint az úgynevezett NGO-kban.