Ugrás a tartalomhoz

Egyéb gabonanövények termesztése

Sárvári Mihály (2011)

Debreceni Egyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Pannon Egyetem

Monokultúrás termesztési rendszer

Monokultúrás termesztési rendszer

Mi teszi népszerűvé a monokultúrát a fejlett gazdaságú társadalmakban? A monokultúra a növénytermesztési rendszerek egyik szélsőséges formája. Az ipari társadalmakban a növénytermesztés elsősorban monokultúrás termesztési rendszerben történik. Ez a termesztési módszer azt jelenti, hogy nagy területen kizárólag egyféle növényfajt termesztenek.

A földterület általában nagy kiterjedésű és sík, így könnyen gépesíthető; a gépesítés a termesztés minden szintjén jellemző. A nagy hozam érdekében a monokultúrás termesztés intenzív input igényű és nagymértékben függ a kemikáliáktól (műtrágyák és gyomirtó szerek). Monokultúrás termesztésnél a növények a talaj ugyanazon részéből veszik fel ugyanazokat a tápanyagokat. A növényt károsító kórokozók könnyen elszaporodnak, ami intenzív növényvédelmet tesz szükségessé.

A monokultúra a növények olyan termesztett populációja, amely csak egy fajból áll. A monokultúrában interspecifikus versengés lehet. A biomassza növekedése a monokultúrákban exponenciális, melyet a növénysűrűség módosíthat. A sűrűség növekedésével a lag-fázis (nyugalmi, alkalmazkodási fázis) lerövidül. A populáció növényei közötti verseny csak egy bizonyos nyugalmi időszak után indul el, akkor, amikor a megfelelő növekedéshez szükséges erőforrás már nem áll rendelkezésre. A versengés akkor indul meg, amikor a növények nőni kezdenek. Korai növekedési szakaszban a növények biomasszája azonos. Ezután a versengés intenzitásától és időtartamától függően a biomassza változik. A szántóföldi növények állománysűrűségét úgy választják meg, hogy a növények maximálisan ki tudják használni a környezeti erőforrásokat. Az ilyen ideális növénysűrűségnél nem pusztul el növény és minden növény termést hoz. Ha az erőforrások korlátlanul állnának rendelkezésre, a növényegyedek hozama az optimálisan lehetséges hozamnál kisebb lenne. Azonban, mint populáció a hozamuk optimális.

A kifejlett korukban nagyméretű növényeket széles sorközzel vetik. Az alacsony tőszámból adódóan kezdetben rossz a talajtakarás, így a növények kifejlődéséig a gyomok terjedésére is számítani kell. A növények közötti versengés néha veszteséggel jár. Ahol a növények közel vannak egymáshoz, (nagy állománysűrűség), mint pl. a fűfélék vagy a pillangós növények esetén, a kisebb növények kiszorulnak a populációból. A versengés által kiváltott növénypusztulást önszabályozásnak nevezik. A természetben a jelenség hasznos, de a növénytermesztésben nem kívánatos, mivel feleslegesen pazarolja a talaj tápanyagtartalmát, hiszen a növény felhasznál bizonyos mennyiséget, majd elpusztul.

A versenyre adott másik válasz a növényeknél a morfológiai plaszticitás. Bizonyos genotípusok rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy méretük alkalmazkodni képes a különböző állománysűrűségi értékekhez, ugyanakkor nyereséget termelnek. A bokrosodó növények, pl. a kalászos gabonák, a búza, az árpa és a zab a vetési sűrűség széles skáláján belül képesek ugyanannyi kalászt hozni és ugyanakkora hozamot adni. Ugyanakkor a modern kukorica hibrideket úgy nemesítették, hogy egyetlen szárat hozzanak, vagy fattyasodásuk minimális legyen. Így a búzával ellentétben a kukorica terméshozama a változó állománysűrűség mellett változó értékeket mutat. Adott maximális állománysűrűség mellett a kukorica elveszti plaszticitását.

A morfológiai plaszticitásból adódik, hogy a növények vetési sűrűsége változó. A vetési sűrűséget, a sorközök távolságát és a növények térbeli elrendezését az határozza meg, hogy milyen a növény plaszticitása. A növénytermesztésben sokféle térbeli elrendezést alkalmaznak. A leghatékonyabb elrendezés (amely csökkenti az árnyékolást) a növény szerkezetétől és morfológiájától függ. A hexagonális elrendezés az olyan növények számára kedvező, mint pl. a cukorrépa, mely levélzetét egy tengely körül, kör alakban hozza. A sorba vetés, vagyis a négyszögletes elrendezés a kukorica, a gyapot, a cirok és a napraforgó számára megfelelő.

A monokultúra előnyei

  1. Az ipari társadalmakban rendelkezésre áll a monokultúrás termesztéshez szükséges technológia és know-how.

  2. A monokultúra lehetővé teszi nagy mennyiségű élelmiszer előállítását, amely a világélelmezés szempontjából fontos.

  3. A vetésváltás és takarónövény alkalmazása által diverzifikáció vihető a monokultúrába.

  4. A monokultúrás termesztés könnyebben megvalósítható. A termesztőknek egyetlen termesztési gyakorlatot kell követniük.

A monokultúra hátrányai

  1. A termesztés ki van téve a kártevők és a kórokozók kártételének. Mivel minden növény egyformán érzékeny egy adott kórokozóra, az egész állomány könnyen tönkremehet.

  2. Az állomány pusztulása esetén (pl. időjárás vagy kórokozók miatt) nincs más növényállomány biztosítékul.

  3. A diverzitás hiányából adódóan a kórokozók és kártevők természetes ellenségeinek száma is kevesebb. Egy rövidebb környezeti stresszből a növények kevésbé képesek felépülni.