Ugrás a tartalomhoz

Földműveléstan

Dr. Schmidt Jenő (2011)

Debreceni Egyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Pannon Egyetem

Chapter 5. A főbb talajtípusok hatása a talajművelésre

Chapter 5. A főbb talajtípusok hatása a talajművelésre

A talaj sokféle természeti tényező (talajképző tényező) együttes kölcsönhatása során kialakult képződmény. Az eltérő hatások más és más tulajdonságú talajokat alakítottak ki az idők folyamán melyek termőképessége, esetleges mezőgazdasági hasznosíthatósága is eltérő. A talajtani ismeretek gyakorlati alkalmazhatósága érdekében a talajképződmények osztályozása elengedhetetlen.

FŐTÍPUSOK:

  1. VÁZTALAJOK

  2. KŐZETHATÁSÚ TALAJOK

  3. BARNA ERDŐTALAJOK

  4. CSERNOZJOM TALAJOK

  5. SZIKES TALAJOK

  6. RÉTI TALAJOK

  7. LÁPTALAJOK

  8. ÖNTÉS-ÉS HORDALÉKTALAJOK

  9. MOCSÁRI ÉS ÁRTÉRI ERDŐK TALAJAI

1., VÁZTALAJOK

Kémiai, fizikai tulajdonságaik eltérőek, de általános jellemzőjük, hogy víz-, levegő és hőgazdálkodásuk egyaránt gyenge. Talajéletük és a rajtuk kialakult növényzet kis aktivitású, ezért a humuszképződés kezdetleges. Termőrétegük vékony.

A váztalajok gyakran másodlagosan kialakult képződmények, amikor az erózió, vagy a defláció miatt az eredeti talajtípus lepusztult. Futóhomok területeken gyakoriak az eltemetett, már kialakult talajtípusok. A váztalajok növényzete mindig gyenge növekedésű, a fás társulás gyakran hiányzik. Az éghajlati tényezők szerepe nagy, különösen a légnedvesség hatása fontos. Ha bőséges a csapadék és ez nagy légnedvességgel párosul, a növényzet zárulhat és a talajfejlődés felgyorsul.

A főtípusba tartozó főbb talajtípusok: sziklás, köves váztalaj, kavicsos váztalaj, földes váztalaj, futóhomok, humuszos homok.

Mezőgazdasági oldalról a főtípuson belül homoktalajoknak van jelentősége:

Alapvető hibájuk, hogy minimális a kolloid tartalmuk. Ez meghatározza rossz szerkezetmegtartó képességüket. Az előző kettőből adódóik, hogy a vízellátás szenvedi a legnagyobb zavart.

Minden talajművelés valamilyen mértékben szárítja a talajokat. A homok esetében különösen igaz, hogy nem szabad feleslegesen szárítani.

Mivel nincs elég kolloid a talajban, az nem képes nagyobb halmazokká összeállni, ezért többé (futóhomokra igaz) vagy kevésbé (némileg humuszosodott homokra igaz) szél hatására elmozdul. Ezt deflációnak hívjuk. A homoktalajokon a víz megőrzése mellett a másik főcél a talaj helyben tartása. Ezért:

  • Nem végzünk tarlóhántást, a gyomok védik a talajt a széllel szemben. A gyomokat virágzás előtt lekaszáljuk,

  • őszi vetés esetén közvetlen vetés előtt törjük fel a tarlót, majd magágyat készítünk,

  • tavaszi vetés esetén csak tavasszal szántunk,

Az ilyen talajok nem érzékenyek a pillanatnyi nedvességi állapotra, ezért elvileg bármikor bármilyen művelet elvégezhető. Minden műveletet gyűrűshengerrel le kell zárni.

A homoktalajok jól levegőznek, ezért a feltáródási folyamatok gyorsak. Mivel nincs nagy kolloidtartalmuk, gyenge a tápanyagmegkötő képességük. Ebből következik, hogy a homoktalajokat gyakran (2-3 évente) kisadagú (15-20 tonna/hektár) szervestrágyázásban kellene részesíteni.

Jellemző, hogy az egyes műveletek hatástartama rövid.

2., KŐZETHATÁSÚ (LITOMORF) TALAJOK, SÖTÉT SZÍNŰ ERDŐTALAJOK

A kőzethatású talajok a váztalajokhoz képest előrehaladottabb talajképződési stádiumot képviselnek. Jellemzőjük a gazdag humuszos A-szint és az alatta húzódó szilárd, vagy lágy alapkőzetből álló C-szint. A már kialakult talajokra is igen nagy hatással van az alapkőzet milyensége, ez szabja meg a talajok ásványi- és kolloid-állományát. Általában A-C szintes talajok, a két szint közötti határ éles.

Jellemző folyamataik:

A humuszosodás – mivel hőgazdálkodásuk kedvezőtlen, a szervesanyag lebontása nem csupán télen, hanem nyáron is korlátozott, ezért a le nem bontott szerves anyag felhalmozódhat.

A kilúgzás – humidabb viszonyok között a talajba szivárgó csapadék a sók (Ca, K) jelentős részét kimoshatja. A folyamat következtében a feltalaj gyakorta teljesen mésztelenné válhat, emiatt gyengén savanyú kémhatás a jellemző.

A főtípusba tartozó talajtípusok: humuszkarbonát talaj, rendzina talajok (fekete, barna, vörösagyagos rendzina), erubáz talaj, ranker.

Mindegyik talajtípusra jellemző a 20-30 cm vastag, morzsás szerkezetű, gyengén kilúgzott A-szint, mely igen magas humusztartalmú. Ez alatt éles átmenettel a C-szint helyezkedik el. Száraz adottságú, hevülékeny, sülevényes talajok. Igen erős gyomosodással kell számolnunk rajtuk, ezért természetes növényzetük is inkább cserjés bozótból áll. Szerves anyaguk a rendzina humusz.

3., BARNA ERDŐTALAJOK

Ebbe a főtípusba a párás, csapadékos (humid), erdőnek alkalmas klímában kialakult talajok tartoznak. Háromszintes (A, B, C) talajok. Az A szint a szervesanyag felhalmozódás- és kilúgzás szintje. A B szint a rendszerint humuszmentes felhalmozódási szint, a C szint az alapkőzet. A szintezettségnek megfelelően az A és B szint a termőréteg. Az A és B szinteken belül a talajképző folyamatoktól függően alszinteket különböztetünk meg.

Jellemző folyamatai: a humuszosodás és a kilúgzás

Az agyagosodás – A talajban a nagyobb csapadékok eredményeképpen és a gyökérműködéssel együtt erőteljes mállási folyamatok játszódnak le. Ennek eredményeképpen agyagásványok keletkeznek. Ezt a folyamatot nevezzük agyagosodásnak. A folyamat hatására növekszik a talajok víz- és tápelem-megkötő képessége.

Az agyagvándorlás – Az a jelenség, mikor az agyag eredeti összetételében a lefelé haladó vizekkel a mélyebb talajrétegekbe jut.

Az agyagszétesés – Lényege az, hogy az erősen savanyú humuszsavak hatására az agyagásványok alkotóelemeikre esnek szét. A kovasav a talaj felső részében marad, míg az Al- és Fe-oxidok mélyebbre vándorolnak, majd kicsapódnak és a jellegzetes rozsdabarna-vörös színük érvényre jut. Fontos folymatok még az erdőtalajokban a glejesedés és a savanyodás.

Fontosabb típusai a következők: savanyú barna erdőtalaj, podzolos barna erdőtalaj, agyagbemosódásos barna erdőtalaj, barnaföld, rozsdabarna erdőtalaj, pszeudoglejes barna erdőtalaj, kovárvámnyos barna erdőtalaj, csernozjom bara erdőtalaj, karbonátmaradványos barna erdőtalaj.

Mezőgazdasági művelésük

Az erdőtalajokra jellemző, hogy általában dombos területeken alakultak ki. A klíma általában hűvösebb és nedvesebb mint a csernozjom talajok esetében. Ebből következik, hogy több csapadék érkezik a talajra, mint amit az képes elpárologtatni. A talaj felső rétegéből ezért a könnyen oldódó ionok a lefelé mozgó csapadékvízzel kimosódnak. A kilúgzás elsősorban a Ca-ionokat és a tápanyagokat érinti. Ebből következik, hogy az ilyen talaj felső része elsavanyodik és tápanyagokban szegénnyé válik. A Ca-ion egyben a kolloidok ragasztóanyaga is, hiányában leromlik a talaj szerkezete.

A leromlott szerkezetesség (Ca-hiány) és lejtő különösen alkalmassá teszi az ilyen területeken az erózió kialakulását (felszíni vízelfolyás, amely magával sodor több-kevesebb talajalkotót is).

Az erózió mértéke függ:

  • az elfolyó víz mennyiségétől,

    • csapadék mennyisége,

    • talaj vízbefogadó képessége,

  • a víz sebességétől,

  • a lejtő szögétől (meredekség),

  • a lejtő hosszától,

  • a talaj borítottságától (növény, szármaradvány),

  • a talaj szerkezetétől.

A talaj szerkezetét meszezéssel és istálló- vagy zöldtrágyázással javíthatjuk. A vízbefogadó képességet növelni tudjuk, ha a talajt mélyműveléssel (akár szántással, akár lazítózással) porózusabbá tesszük. Szántás esetén mindig váltvaforgató ekét használjunk és a barázdaszeleteket felfelé forgassuk. Valamennyi művelés iránya a lejtésre merőleges legyen. Ezzel kisebb méretű felszínegyenetlenség alakul ki, így a lefelé haladó víznek akadályokkal kell megküzdenie, így lelassul, nehezebben tud talajrészeket kimozdítani, nagyobb része a talajba szivárog.

A lejtő szögét csak teraszolással tudjuk megváltoztatni. A hossza szintén változik teraszok kialakításával, de olcsóbb megoldás, ha a területet a lejtőre merőlegesen művelve keskeny táblákra osztjuk és táblánként eltérő növényt termesztünk (lehetőleg sok sűrűvetésű, és/vagy évelő növény legyen).

A növényborítás olyan módon befolyásolja az eróziót, hogy akadályozza a víz felgyorsulását. Minél sűrűbb az állomány, annál jobb a védő hatás. Erre megfelelők a gabona, a gyep, a takarmánypillangósok, a repce, stb…

Mivel a csapadék nagyobb része ősszel és télen esik, ezért a védelem is erre az időszakra szükséges a leginkább. Ezt az őszi gabonák, repce, évelő takarmánynövények biztosítják. Jó védelmet biztosít a lejtőkön a talajvédő erdősávok kialakítása is.

4., CSERNOZJOM TALAJOK / MEZŐSÉGI TALAJOK

Hazánk erdősztyepp klímájának talajai. Az alföldi területeken fordulnak elő nagy kiterjedésben. Keletkezésük előfeltétele az erdőtalajokéhoz képest szerényebb csapadékú klíma, a rajtuk megtelepedő füves növényzet, valamint gyakran a meszes laza alapkőzet. A szárazabb klíma miatt megjelenő pázsitfüvek nagy mennyiségű elhalt gyökeret hagynak maguk után, melynek elbomlása a szárazabb viszonyok miatt lassabb. A folyamat eredményeképp lehetőség nyílik a vastagabb humuszos szint kialakulására.

A csernozjom talajok általában 50-80 cm vastagságú morzsás, humuszos A-szinttel jellemezhetők. A humusztartalom felül a legnagyobb, lefelé haladva egyre csökken. Ennek megfelelően a humuszos szint színe az AC találkozási vonala körül a legvilágosabb. A kémhatás 7 feletti (semleges, bázikus). A talaj kedvező tulajdonságú, de a szárazabb klíma miatt alapjaiban száraz adottságú talajok. Termőképességük a humuszos szint vastagságától és a humusztartalomtól függ.

Jellegzetes folyamatai:

  • Humuszosodás

  • Kilúgzás (bővebb csapadékú területeken)

  • Agyagosodás

  • A szénsavas mész fluktuálása (hiszen vízgazdálkodásukat tekintve egyensúlyi típusúak)

Fontosabb típusaik a következők: kilúgozott csernozjom, mészlepedékes csernozjom, réti csernozjom, öntés , csernozjom, csernozjom jellegű homok

Mezőgazdaságilag a legkedvezőbb talajok.

  • pH értékük 7,0-7,5 közötti,

  • Ca-mal szükséges mértékben ellátottak,

  • jó szerkezetképző és -megtartó tulajdonságú talajok,

  • vízbefogadó képességük (egyéb negatív behatások nélkül) jó,

  • vízgazdálkodásuk kedvező a növények számára (hosszú ideig köti meg a vizet a növények számára felvehető erővel),

  • megtalálható bennük mind a szerves, mind a szervetlen kolloidok nagy tömege,

  • nagy a tápanyagtőkéjük,

  • tápanyagfeltáró képességük jó,

  • középkötött talajok,

  • jó a hőgazdálkodásuk (ez a pórusterektől, a víz-levegő aránytól függ),

  • jó a biológiai tevékenységük (mikrobiológiai lebontás, átalakítás),

  • a párologtatás nagyjából megegyezik a területre érkező csapadék mennyiségével

A csernozjom talajok jó tulajdonságaihoz hasonlítjuk a többi talajok kevésbé jó tulajdonságait. A Magyarországon klasszikusnak mondható talajművelés (őszi mélyszántás, tavaszi előkészítés, betakarítás utáni tarlóhántás) ezeken a talajokon és ezekre a talajokra lettek kidolgozva.

A csernozjom talajok művelésénél szem előtt kell tartani a szerkezet megóvását, a porképződés és a tömörödés megakadályozását. A művelés mélységét annak megfelelően határozzuk meg, hogy ne hozzunk fel nyersföldet és kis humusztartalmú réteget. Időnként a növényi sorrendhez alkalmazkodva iktassunk be mélyművelést.

5., SZIKES TALAJOK

Kizárólag az erdősztyepp klímában kialakuló talajtípusok, melyekre a sófelhalmozódás a jellemző. Hazánk legtöbb nehézséget okozó talajai. A szikesedés alapfeltétele egyrészt a Na-sókban gazdag kiindulási talajképző anyag, másfelől a klímaviszonyok és az ebből adódó gyepes növényzet.

A szikesedési folyamatok eredményeként a sófelhalmozódás két típusát különíthatjük el:

  • szoloncsákos sófelhalmozódásról akkor beszélünk, mikor a sófelhalmozódás maximuma a feltalajban van. Mikor ez mélyebb rétegekben alakul ki, szolonyeces sófelhalmozódásról beszélünk.

  • A szikesekre jellemző ún. szologyosodás a felső talajszintekben található fehér porszerű anyag, kovaszemcsék felhalmozódásának eredménye.

A szikes talajokra jellemző folyamatok:

  • Humuszosodás: A talajokban a Na-ionok jelenlétében a humuszanyagok Na-humátokká alakulnak.

  • Kilúgzás

  • Sófelhalmozódás (Ca, Mg, Na-sók) A legkárosabbak a Na-sók!

  • Oszlopos szint kialakulása (duzzadás-zsugorodás)

  • Sztyeppesedés – A folyamat főképp magasabb térszinteken alakul ki. Ilyenkor a talajvíz hatása megszűnik és a vegetáció

A szikes talajok típusai: szoloncsák talajok, szoloncsák-szolonyec talaj, réti szolonyecek, sztyeppesedő réti szolonyecek, másodlagosan elszikesített talajok

Mezőgazdasági jelentőségük:

PERC TALAJOK Mezőgazdasági jelentősége a szolonyec talajoknak van. A szikes talajoknál fő problémát a Na-sók jelenléte okozza, amelyek a kedvezőtlen talajfizikai tulajdonságok kiváltói. Igyekezzünk olyan mélyen művelni talajainkat, amennyire lehetséges anélkül, hogy káros sókat hoznánk a felszínre. A talaj vízgazdálkodásának javítása miatt a lazítózás nagy jelentőségű.

Melioráció, talajjavítás

6., RÉTI TALAJOK

A réti talajok kialakulásához mindig vízbőség szükséges, ugyanis a víz határozza meg a kialakult talajok morfológiai bélyegeit. A víz hatására a talaj felszínén megjelenő növényzet elhalt részeiből a humusz anaerob körülmények között keletkezik, ezért az ilyen humuszos szint fekete színű és rendszerint poliéderes szerkezetű. A réti talajok jellemzően A-C szintes talajok. A két szint határán gyakori a vasfolt, vasborsó, a CaCO3 kiválás és a glejesedés.

A lecsapolások és vízrendezések során a legtöbb réti talaj körülményei megváltoztak és más típusokká alakulásuk folyamatos. Területük nehezen becsülhető, kb. 300-400 ezer ha-on érvényesül a réti jelleg.

A réti talajok típusai a következők: réti talaj, csernozjom réti talaj, szoloncsákos réti talaj, szolonyeces réti talaj, öntés réti talaj, lápos réti talaj.

A nagy kolloidtartalom, lassú vízáteresztés, tömődöttség és a gyakori levegőtlenség jellemzi a réti talajokat. Hideg talajok. A művelés során törekedjünk a tömődöttség csökkentésére, a vízbefogadás növelésére. Igyekezzünk talajainkat mélyen művelni, de káros réteget ne hozzunk a felszínre! Fontos szerepet kap a lazítózás, melyet minél mélyebben igyekezzünk elvégezni.

8., ÖNTÉS ÉS HORDALÉKTALAJOK

Általános jellemzőjük, hogy a talajképződést a víz hatására elmozduló és másutt lerakódó rétegek akadályozzák. Növénytermesztési jelentőségüket az egyes rétegek fizikokémiai tulajdonságai, valamint az elöntések gyakorisága határozza meg.

Jellemző típusai: nyers öntéstalajok, humuszos öntéstalajok, lejtőhordalék talaj

A földművelés feladata a talajok víz- és hőgazdálkodásának javítása, a gyomirtás.

9., MOCSÁRI ÉS ÁRTÉRI ERDŐK TALAJAI / LÁPTALAJOK

Országos méretekben nem jelentenek túlzottan komoly problémát, mivel előfordulásuk részben csekély, valamint ezen területek jelentős részén nem találkozunk mezőgazdasági műveléssel.

Legnagyobb összefüggő kotus láptalajok Szabolcs-Szatmár megyében, Fejér megyében, a Balaton déli és nyugati részén, valamint a Fertő tó környékén vannak.

Legjellemzőbb tulajdonságaik:

  • Nagy szervesanyag-tartalom /tőzegeken 30-50%, kotutalajokon 10-20%/

  • A szerves anyagban gazdag réteg vastagsága 50-150 cm, esetenként 5-6 m is lehet

  • Nagyon lazák /Tt= 0,5-0,8 kg/dm3/

  • Vízkapacitásuk igen nagy

  • Jellemző folyamatuk a glejesedés

  • Hideg talajok, későn melegednek fel, így a talajmunkákat és a vetést is csak késő tavasszal kezdhetjük meg

  • Nagyon gyomfertőzöttek

  • A kotutalajok vízkapacitása kisebb, tömöttebbek, mezőgazdaságilag kedvezőbb talajok

Osztályozásuk:

Tőzegláptalajok /a felszíni tőzegréteg 50-800 cm vastagságú/ nagyon mély fekvésben található talajtípus

Kotus tőzegláptalajok / a felső koturéteg 10-20% sza-ot tartalmaz, vastagsága 20 cm-nél nagyobb, alatta tőzegrétegek találhatók/ középmély fekvésű talajtípusok

Tőzeges láptalajok / a szelvény tőzegrétegének vastagsága 50 cm-nél nagyobb, a felszíni réteg mindig kotus, esetleg iszaphordalékkal fedett

Kotus láptalajok / a szelvényben nem találhatunk tőzegréteget. 10%- nál magasabb sza- tartalom/ a középmagas fekvésre jellemző talaj

A talajművelés alapelvei:

  1. a vízpárologtatás elősegítése

  2. defláció elleni védelem

  3. gyomírtás

  1. A vízpárologtatás elősegítése a tavaszi művelés feladata, mivel a forgatott felszín vízvesztesége nagyobb. Ezen talajokon jellemző a TAVASZI SZÁNTÁS, VAGY TÁRCSÁZÁS

  2. A kiszáradt, nagy szervesanyag-tartalmú talajt a szél könnyen elhordja, különösen a hó nélküli telek és a tavaszi időszakok a veszélyesek. Ezért ezen talajokon az ŐSZI SZÁNTÁST HAGYJUK EL, A MŰVELÉS AZ URALKODÓ SZÉL IRÁNYÁRA MERŐLEGES LEGYEN. CÉLSZERŰ A MÁR KISZÁRADT FELSŐ RÉTEG TÖMÖRÍTÉSE/ NEHÉZ GYŰRŰ

    Kotutalajokon, mivel kötöttebbek, az őszi mélyszántás elvégezhető/ ezzel könnyebbé tehetjük a tavaszi munkálatokat.

  3. A gyomírtás igen fontos feladat kell legyen. A betakarulás, valamint vetés közötti időszakban célszerű a talaj rendszeres művelése. Ezen célra a sekélyművelő eszközök alkalmazása célszerű. /kultivátor lúdtalp alakú kapával, nehézfogas/. A záró művelet mindig hengerezés legyen!

    Figure 5.1. CSERNOZJOM ÉS ERDŐTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE

    CSERNOZJOM ÉS ERDŐTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE

    Figure 5.2. RÉTI ÉS SZIKESTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE

    RÉTI ÉS SZIKESTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE

    Figure 5.3. HOMOKTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE

    HOMOKTALAJOK MŰVELÉSI RENDSZERE