A hallássérült személyek munkaerő-piaci lehetőségei és munkaerő-piaci integrációja

Témafelvetés

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény 27. cikkelye, - mely a Munkavállalás és foglalkoztatás kérdésével foglalkozik -,kimondja hogy a részes országoknak biztosítaniuk kell a fogyatékossággal élő, köztük hallássérült személyek számára is, a munkavállaláshoz való jogot valamint a szabadon választott munka révén való megélhetés lehetőségének jogát. Mindez feltételezi a fogyatékossággal élő személyekkel szembeni nyitott, befogadó és hozzáférhető munkaerő-piacot, a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességet és az esélyegyelőség biztosítását. Az ENSZ Egyezmény kimondja, hogy a fogyatékossággal élő személynek joga van a tanácsadáshoz, a munkaerő-közvetítéshez, a szakképzéshez és továbbképzéshez, valamint a munkahelyeken az ésszerű alkalmazkodás biztosításához.  Az Egyezmény alapján a részes országoknak támogatniuk kell a fogyatékossággal élő személyeknek szóló speciális szakképzési és szakmai rehabilitációs, valamint munkában tartási és munkába való visszatérést segítő programokat.

Annak ellenére, hogy Magyarország 2011-ben másodikként csatlakozott az ENSZ Egyezményhez és annak Fakultatív jegyzőkönyvéhez, a fenti követelmények nem valósulnak meg automatikusan.

Magyarországon a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatottsági szintje igen alacsony (18% körüli) és igen magas, 75%-ot meghaladó körükben az inaktívak aránya. A hátrányos munkaerő-piaci pozíció a hallássérült személyekre is igaz, annak ellenére, hogy egy, a Megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató 200 nagy céggel végzett kutatás eredményei szerint (Keszi, Komáromi, Könczei, 2002.) a megváltozott munkaképességű munkavállalók között a mozgássérültek csoportja után (65.8%), a hallássérült személyek képezik a második legfoglalkoztatottabb csoportot (24%). Jelent tanulmány azt a kérdést járja körül, hogy milyen tényezők állhatnak a hallássérült személyek hátrányos munkaerő-piaci pozíciója hátterében, illetve milyen lehetőségei látszanak a beavatkozásnak. A téma annál is inkább jelentős, mert az Európa 2020 stratégia prioritásként kezeli a foglalkoztatási szint növelését, mely nem képzelhető el a megváltozott munkaképességű személyek munkakerő-piaci helyzetének javulása nélkül.

A hallássérülésről röviden

A hallássérülés a hallószerv valamely részének veleszületett vagy szerzett sérülése, illetve fejlődési rendellenessége, mely az éptől eltérő hallásteljesítményt eredményez.

Hallássérülés esetén a hallásküszöb megemelkedik, a személy csak a valamilyen mértékben erősebb hangokat hallja meg, vagy meg sem hallja azokat. Minél jobban eltér a hallásküszöb görbéje a 0 db-től annál súlyosabb a hallássérülés. Hallássérülés esetén a különböző frekvenciájú hangok meghallása különböző mértékben károsodhat. Ha a hallássérülés a beszédhangok területét is érinti a hangerő és/vagy a frekvenciák szempontjából, nehezítetté válik a beszéd meghallása és megtanulása.

A külső és a középfül, vagyis a hangvezető rendszer károsodása ún. vezetéses hallássérülést eredményez. A vezetéses hallássérülés esetében a hallószervet érő rezgések a hallójárat, a dobüreg vagy a hallócsontocskák működési zavarai miatt nem jutnak akadálytalanul a belső fülhöz. A vezetéses hallássérülés mértéke általában nem haladja meg a 60 dB-t, az érintett személy csak halkabban, de nem torzítva hallja a beszédet, a legtöbb esetben orvosilag kezelhető, szükség esetén hallókészülékkel jól korrigálható.

A hallássérülések másik csoportját az ún. idegi jellegű a hallássérülések alkotják, amikor a károsodás a belső fülben lévő csiga szőrsejtjeit, vagy az agyhoz vezető idegrostokat éri. Az idegi eredetű hallássérülés az enyhe halláscsökkenéstől a súlyos hallássérülésen át akár a teljes siketségig terjedhet, elsősorban a magasabb frekvenciák meghallása sérül, hallókészülékkel, hallásneveléssel valamint műtéti úton (cochleáris implantáció) javítható. A centrális (központi) hallászavar esetében az ingerület eljut ugyan az agy hallásközpontjába, de a hallássérült személy mégsem képes felismerni, értelmezni a hallottakat. A vezetéses és az idegi eredetű hallássérülés közötti különbség leegyszerűsítve úgy jellemezhető, hogy míg a vezetéses hallássérülés csak mennyiségi különbséget jelent (a beszédet halkabban hallja), addig az idegi eredetű hallássérülésnél az ép halláshoz képest mennyiségi és minőségi eltérés (a beszédet halkabban és torzítva hallja) is tapasztalható. A valóságban a hallássérülés két típusa gyakorta kombinálódik, kevert típusú hallássérülést eredményezve, mivel a különböző kórokok a középfület, belső fület és idegi apparátust egyformán érintik.

A hallássérült személyek egy csoportja – összhangban a fogyatékkal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló ENSZ Egyezménnyel – hallássérülését nem hiányként, a normálistól való eltérésként értelmezi, hanem az ún. kulturális, illetve antropológiai értelmezés szerint:  „a siketség egy olyan embercsoport létállapota, adottsága, amely tagjainak közös vonása, hogy a világot elsődlegesen vizuálisan érzékelik, akiket közös kultúra, hasonló tapasztalatok, viselkedési szokások jellemeznek, s legfőképpen, közös nyelvet, a jelnyelvet használják, amely elsődleges kommunikációs és megismerő szerepe mellett – más nyelvi közösségekhez hasonlóan – önazonosságuk szimbóluma is. Ezt az önmeghatározást támogatja a hallássérült személyek országos érdekvédelmi szervezete (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) is (http://www.sinosz.hu/?q=kozossegunk/siketseg-es-jelnyelv)

A hallássérülés kórokát tekintve lehet veleszületett vagy szerzett. Az első esetben a hallássérülés már a születést megelőzően fellép, a szerzett hallássérülés pedig a születéstől kezdve bármely életkorban kialakulhat. Jelentős, hogy a hallássérülés a beszéd megtanulása előtti időszakban, vagyis a második életév előtt (prelingvális hallássérülés), vagy ezt követően (postlingvális hallássérülés) következett-e be. Az első esetben a gyermeknek a beszédet ill. annak meghallását teljes egészében meg kell tanulnia, az utóbbi esetben viszont inkább újratanulásról, a beszéd megtartásáról van szó.

A hangerő csökkent érzékelése szempontjából a következő kategóriák állíthatók fel a főbb beszédfrekvenciákon mért átlagos hallásveszteséget alapul véve:

Amint az a fentiekből kitűnik, a nagyothalló személyek - a hallásveszteség függvényében – a beszédmegértés során nagymértékben támaszkodnak megmaradt hallásukra. Hallókészülékkel, esetleg még anélkül is képesek a beszéd differenciálására, megértésére. A nagyothallók számára a szájról olvasás a hallást kiegészítő információs forrás. A későbbi életkorban bekövetkező, nagyothallást eredményező hallássérülés esetén a beszéd tartalmi oldala nem, alaki oldala azonban sérülhet, mivel a nagyothalló személy saját kiejtését nem hallja tökéletesen. A siket személyek még nagyteljesítményű hallókészülékkel is csak zajok, zörejek, illetve a beszéd töredékes felfogására képesek. Esetükben a beszédmegértés fő csatornája a szájról olvasás.

A hallássérült személyek nagyfokú heterogenitást mutatnak a preferált kommunikációs csatorna tekintetében. Az, hogy a hallássérült személy a hangos beszédet vagy inkább a jelnyelven történő kommunikációt használja, számos tényezőtől függ:

A hallássérült személyek demográfiai jellemzői Magyarországon

A 2011. évi népszámlálási adatok szerint a teljes lakosság körében a hallássérült emberek száma 71 585 fő, közel 12 százalékuk siket, 88%-uk nagyothalló. A jelnyelv-használók számára vonatkozóan a KSH nem közölt adatot. Az aktív korú hallássérült személyek száma 30 ezer főre tehető.

Egybecsengenek ezzel a nemzetközi statisztikák, melyek szerint a súlyos fokú hallássérülés előfordulási gyakorisága születéskor 1 ezrelékes, ez a hazai népességre vetítve körülbelül 10.000 főt jelent. Tartós hallássérülés a gyermekek kb. 1-1.5 százalékánál áll fenn. (Csányi, 1994.) A nagyothallók előfordulása a siketekhez képest körülbelül tízszeres.

T301.png

1. számú táblázat: Népszámlálási adatok a hallássérült személyekről (2011.)

 A táblázatból világosan látszik, hogy a korábbi népszámlálási adatokhoz képest növekedett a magukat hallássérültként megjelölő személyek száma, azonban a növekedés a nagyothalló csoport esetében figyelhető meg, míg a siket személyek esetében némi csökkenés mutatható ki. Ha a hallássérült népesség életkori jellemzőit vesszük figyelembe (2. számú táblázat), akkor megállapítható, hogy az életkor előrehaladtával nő a hallássérültek száma, a hallássérült emberek több, mint fele (60%-a) 55 éves, vagy idősebb. A jelenség oka az időskori hallásromlás, mely már a 40. életévtől jelentkezik, s melynek növekvő aránya összefügg az átlagéletkor emelkedésével. A középkorú, illetve idősebb emberek esetében jelentős a zajártalom okozta hallássérülés előfordulási gyakorisága is.

T302.png

2. számú táblázat: A hallássérült emberek korcsoport szerinti megoszlása más megváltozott munkaképességű célcsoportokhoz viszonyítva (2010, %)

A 3. számú táblázat a hallássérült személyek iskolai végzettség szerinti megoszlását mutatja. Az adatok tanúsága szerint a hallássérült személyek elmaradnak az iskolázottság tekintetében a más megváltozott munkaképességű csoportoktól, hiszen némiképp nagyobb arányban vannak, akik legfeljebb általános iskolát végeztek, és kevesebben, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.

T303.png

3. számú táblázat: A hallássérült emberek iskolai végzettség szerinti megoszlása más megváltozott munkaképességű csoportokhoz viszonyítva (2010, %)

Az iskolázottsági adatok értelmezésekor nem tekinthetünk el az életkorral való összevetéstől, hiszen a 8 általános iskolát el nem végzettek a 60 éves, vagy annál idősebb korcsoportból kerülnek ki, napjainkban az alapfokú iskolai végzettséget minden hallássérült fiatal megszerzi. 

Ugyanakkor a kiugróan magas inaktivitás hátterében az egyik legfontosabb ok, a hallássérült személyek alacsony iskolai végzettsége.

Az aluliskolázottság több tényezőre vezethető vissza: a hazai oktatás erőteljesen támaszkodik a verbalitásra, melynek során a hallássérült gyermekek – különösen azok, akiknek a hangzó beszéd elsajátítása során fokozott nehézségeik vannak -, hátrányos helyzetbe kerülhetnek. Eltérőek a speciális és az integrált oktatásban résztvevő hallássérült gyermekek továbbtanulási esélyei is, míg a speciális iskolákból többen szakiskolákban, szakközépiskolákban és kevesebben gimnáziumokban tanulnak tovább, addig az integrált oktatásban résztvevő hallássérült gyermekek nagyobb arányban tanulnak tovább gimnáziumokban és a felsőoktatásban.

További szempont, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók, köztük a hallássérültek iskolaválasztását is az épekével ellentétes tendenciák jellemzik, mivel legnagyobb arányban a speciális szakiskolákat, a szakiskolákat, a szakközépiskolákat és végül a gimnáziumokat választják a továbbtanulás során (Kőpatakiné, Mayer és Singer (2006). A társuló tanulási zavart mutató, ill. halmozottan hallássérült diákok számára szinte nincs is más lehetőség, mint a továbbtanulás a speciális szakiskolák valamelyikében.

Az oktatás során sok esetben nem veszik tekintetbe a hallássérült tanulók speciális szükségleteit, igényüket a vizualitásra, illetve a segédeszközök alkalmazásának (pl. adó-vevő készülék) szükségességét. A 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról 2017-től a hallássérültek speciális intézményeiben a bilingvális oktatás bevezetését írja elő, melytől középtávon a hallássérült gyermekek tudásának növekedését, az iskolázottsági szint emelkedését várják. 

A hallássérült fiatalok iskolai és munkaerő-piaci integrációjának témakörében végzett kutatás eredményei rámutattak (Krolify Vélemény- és Szervezetkutató Intézet, 2009), hogy a szakmaválasztás során minimális szerepet játszottak az individuális szempontok, a megkérdezett fiatalok többsége szülői vagy tanári javaslatra döntött egyik vagy másik szakiskola mellett. Az individuális szempontok – érdekli, amit csinál, tudja képezni magát, jó a munkahelyi légkör – a speciálisan hallássérülteket képző iskolákba járók jelentős százalékánál nem jelentek meg, míg az integrált iskolában tanulók kifejezetten fontosnak érezték azokat. A kutatás – az elemszám csekély volta ellenére – érdekes tapasztalatokkal szolgál a középfokú tanulmányaikat már befejező hallássérült fiatalok munkaerő-piaci tapasztalatairól. A jelenleg vagy korábban már dolgozók többsége nem saját szakterületén belül helyezkedett el – ennek oka a legtöbb esetben a munkahely, az adott szakmával betölthető állások hiánya. Hasonló eredményeket hozott egy korábbi vizsgálat is (Perlusz, Zsoldos, 1994), melyben a hallássérült válaszadók alacsonyabb státuszú szakmákat választottak, a magasabb státuszúakat nehezen elérhetőnek gondolták. A hallássérült válaszadók a hallókénál nagyobb arányban jelölték a nem szívesen választott szakmák között saját tanult szakmájukat. Ezek a vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy az eredményes pályaválasztási döntést előkészítendő szükség lenne a hallássérült fiatalok önismeretének és pályaismeretének fejlesztésére már a korai iskolai évektől kezdődően, annak érdekében, hogy összhangba kerüljön egymással a hallássérült fiatal érdeklődése és az általa választható lehetőségek. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Közhasznú Kht jogelőd szervezeténél, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnál a 2009-12. közötti időszakban kidolgozásra és kipróbálására kerülő Ráhangolás program a fenti problémák számos elemére kínált - a kipróbálás tapasztalatai alapján is – hatékony választ. A Ráhangolás program elsősorban életpálya-tervező és – építő program, de sok tekintetben hallássérült specifikus. Módszertanában igazodik a célcsoport szükségleteihez, illetve a bemutatott szakmák kiválasztásakor dominált az a szempont, hogy hallássérüléssel élők számára ajánlott-e az adott szakma. A program legfontosabb célkitűzései az alábbiak voltak:

A Ráhangolás program újszerű elemei, mint az ún. Sikertörténetek feldolgozása, valamint a munkahelyi megfigyelés (job shadowing), igen fontosnak bizonyultak az életpálya-építésben, a munkára való felkészítésben. Ennek a tevékenységnek az elsődleges célja az volt, hogy a tanulók személyesen találkozzanak az adott szakmában, munkahelyen dolgozókkal, és megismerjék a véleményüket, viszonyulásukat a munkájukhoz. Ezáltal első kézből jutottak hiteles információkhoz, és gyakran az is kiderült, hogy az addig vágyott szakma mégsem olyan érdekes, esetleg túl nehéz, vagy épp a fordítottja. Az is világossá vált a tanulók számára, hogy milyen készségek, kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az adott munkában Ez a tevékenység alkalmasnak bizonyult arra is, hogy összekapcsolja az iskolai tanulást a munka világával, ezáltal a résztvevők iskolával, tanulással kapcsolatos attitűdjének megváltoztatására is. Ennek azért is van különös jelentősége, mivel a hallássérült fiatalok pályaválasztási és továbbtanulási helyzetét erőteljesen befolyásolja sokukra jellemző sajátságos élethelyzetük: a hallássérülés miatt eleve szűkebb lehetőségek közül választhatnak, maga a fogyatékosság ugyanis bizonyos szakmák tekintetében még ma is kizáró ok. Különösen hallássérült szülők hallássérült gyermekei esetében gyakori, hogy maga a szülő is úgy választott szakmát, hogy a fogyatékossága miatt megalkuvásra kényszerült, így a gyermek előtt kevesebb és egysíkúbb minta áll, amit követhet. Ebben az esetben a szülő maga sem feltétlenül motivált a mindennapi munkavégzés során, ún. kényszerpályán mozog, munkáját kizárólag a megélhetésért végzi, nem tud a gyermek számára pozitív mintát közvetíteni. Gyakran a szülők maguk is inaktívak, szociális ellátást vesznek igénybe, vagy munkanélküliek, esetleg éppen azért, mert tanult szakmájuk nem konvertálható a munkaerőpiacon. A fiatalok számára ez azt az üzenetet hordozhatja, hogy nem érdemes tanulni, hiszen a tanulással sem válik biztossá a munka, maga is könnyen zsákutcába futhat. Azok a hallássérült gyermekek és fiatalok, akik tanulmányaikat speciális intézményekben folytatják és diákotthoni elhelyezést is kapnak, a modellszemélyek számát és foglalkozását tekintve eleve szűkebb mintával találkoznak. Gyakran a speciális intézményi miliő, a védett környezet és a többségi társadalommal való valós tapasztalatok hiánya a hallássérült tanulóknál önértékelési problémákhoz is vezethet, a tanuló nincs tisztában saját erősségeivel és nehézségeivel, magát alul-, vagy felülértékeli. Végül, de nem utolsó sorban, a szűkebb társadalmi kapcsolatrendszer, mely a fentiek következménye, tovább rontja az életpályát eredményező jó döntések meghozatalát.

Fontos szempont az is, hogy a szakiskolai, speciális szakiskolai képzések egy részében a hallássérült fiatalok alacsonyabb végzettséget nyújtó, a munkaerőpiacon kevésbé versenyképes szakmákat tanulnak, vagyis nem találkozik a munkaerő-piac keresleti és kínálati oldala. Gyakran a szakiskola képzések nem változnak kellő rugalmassággal a munkaerő-piaci folyamatokkal összhangban, a tanulható szakmák nem korszerűek, az elhelyezkedés esélyei nem jók. Az is gyakori, hogy a szakiskolai képzést befejezve, a tanuló hazatér eredeti lakóhelyére, ahol abban a szakmában, rész-szakmában egyáltalán nincsenek munkalehetőségek. Ha maga a szakma keresett is (kerékpárszerelő, kisállat-gondozó) az alap-, és középfokú oktatás során kis hangsúllyal szerepelnek azok a témák, melyek szükségesek lennének a munkaerő-piacon való jobb érvényesüléshez (pl. vállalkozási ismeretek, életpálya építési kompetenciák, stb.) Ezt támasztja alá a Krolify Szervezet és véleménykutató intézet 2009-es felmérésének korábban hivatkozott eredménye is.

A kevesebb információ és a szűkebb kapcsolatrendszer tehát negatívan befolyásolhatja az esélyeket.  Egy frissen megjelent tanulmány szerint (Nagy S. – Grónai É. – Perlusz A. 2013.) (n=608 fő) a tanulmányaikat integráltan végző hallássérült személyek szignifikánsan, ötször nagyobb eséllyel szereztek magasabb iskolai végzettséget (érettségi, OKJ szakma, felsőfokú végzettség), mint a hallássérültek speciális iskoláiban tanulmányaikat végzők. További szignifikáns összefüggés volt tapasztalható az életkor és a lakóhely szerint; a Budapesten élők és a 18-30 év közöttiek nagyobb eséllyel szereztek magasabb iskolai végzettséget. Az alacsonyabb iskolai végzettség esetében kétszer nagyobb volt az esély a munkanélküliségre. A vizsgálat eredményei arra is rámutattak, hogy a hallásjavító eszközt viselő, tanulmányaikat integráltan végző, hangos beszéd útján kommunikáló hallássérült személyek könnyebben boldogulnak a munkába állás során, sikertelenség, kudarc esetén ennek okát kevésbé tulajdonítják a hallássérülésnek és jobban beilleszkednek a hallók közé.

A hallássérült személyek speciális kommunikációs szükségletei és az infokommunikációs akadálymentesítés, mint a sikeres munkaerő-piaci integrációt elősegítő tényezők

A hallássérült személyek információhoz való hozzáférése, illetve a halló személyekkel való kommunikációjuk nehezített.  A hallássérülés tehát elsősorban a nyelvi funkciókra hat ki, érintve mind a beszédmegértés, mind a nyelvi megnyilatkozások, az aktív beszéd területét. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a hallássérülés következményes jelenségei nem érintik az intelligenciát, az értelmi képességeket, illetve nagy egyéni eltérések figyelhetők meg a hallássérült személyek között az értés és aktív beszéd területén. A halló környezet sok mindent tehet e nehézségek csökkentése érdekében: amennyiben a hallássérült személy a beszédmegértés során a hallókészülékkel felerősített hallásmaradványára és a szájról olvasásra támaszkodik, úgy a beszélő ügyeljen arra, hogy mindig a hallássérült személlyel szembefordulva, a fényviszonyokra ügyelve beszéljen, vagyis szája ne legyen árnyékos pozícióban, ne takarja el például a kezével, könyvvel. Kerülje a túl gyors és a túl lassú beszédet is, törekedjen a természetes artikulációra. A túlzott artikuláció, a beszédmozgások lelassítása, a hangerő felemelése – a hiedelmekkel ellentétben – nem segíti a szájról olvasást. Az arckifejezések és gesztusok többlet jelentést adnak a mondanivalónak, ezért is fontos, hogy a beszélő arca jól látható legyen. Minél közelebbről beszélünk a hallássérült személyhez, annál jobban hallja a közléseket. Az ideális távolság 20-30 cm. A hallókészülék a zajokat és a hasznos jeleket (a beszédet) egyaránt felerősíti. Ezért zajban (pl. székek húzogatása, csengőszó) rosszabb beszédértésre számíthatunk, ugyanez igaz, ha többen beszélnek egyszerre.

Mivel a hallássérült személyektől a halláson és szájról olvasáson alapuló beszédértés állandó odafigyelést és kombinálást követel meg, ezért számolni kell a kifáradással. Ha elveszíti a közlés fonalát, nehezen tud visszakapcsolódni a folyamatba, ennek főleg a folyamatos, hosszabb előadás, értekezlet esetén van jelentősége. Vizuális szemléltetés egyidejű alkalmazásával (pl. kivetítés), a figyelemelterelő hatások lehetőség szerinti kiiktatásával, csökkentésével segíthetjük a hallássérült személyek számára a megértést.

Azoknak a hallássérült személyeknek, akik a beszédértés során elsődlegesen nem a hallásmaradványukra és a szájról olvasásra támaszkodnak, orális tolmács, vagy jelnyelvi tolmács igénybe vételére van szükségük a hallókkal való kommunikáció során.

A tolmáccsal segített kommunikáció során a következő szempontok érdemelhetnek figyelmet:

A hallássérült személyekkel folytatott kommunikáció során még azokban az esetekben is előfordulhat félreértés, amikor a környezet mindent elkövet, hogy igazodjon a hallássérült személy speciális igényeihez. A probléma hátterében az állhat, hogy a hallássérült személy nem tudja követni a közlést, vagy a többszereplős társalgást, illetve nyelvi hiányosságai miatt nem érti meg, félreérti az elhangzottakat. Ilyen probléma állhat elő a kétértelműségre, szójátékra építő viccek esetében is.  Sokszor a kommunikációs partnerek válnak türelmetlenné, ha meg kell ismételniük az elmondottakat. Előfordul a „gyorsabban megcsinálom inkább, minthogy ismételgessem” attitűd is, mely bántó a hallássérült személy számára. A félreértés lehetősége különösen fennáll a közlések érzelmi színezetének, a hanglejtésnek az értelmezésében, mely a hallásállapot függvényében nehezített, ugyanakkor jelentést módosító hatása van. Ez megnehezíti a hallássérültek tájékozódását a környezet érzelmi légkörében, melynek nyomán bizonytalanság érzés alakulhat ki. A félreértések nyomán pedig zavar, kínos helyzetek állhatnak elő. A halló emberek sokszor nem értik hallássérült társuk reakcióit, nem tudják megmagyarázni, hogy mi váltotta ki a visszahúzódást, elkülönülést. Gyakori, hogy ha a hallássérült személy nem érti meg a poént, a többiek nevetéséből esetleg arra gyanakszik, hogy rajta nevetnek. A korlátozott verbális kommunikáció, a beszélő környezetben való kiszolgáltatottság érzése nyomán alacsonyabb pszichés feszültségtűrés alakulhat ki, mely túlzott érzékenységben, indulatosságban, sértődékenységben, bizalmatlanságban fejeződhet ki. Hasonlóan szokatlan lehet a hallássérült személyek időnként tapasztalható ún. tájékozódó magatartása (tekintgetése), illetve a külső megfigyelő számára indokolatlan bizalmatlanság, mellyel az akusztikus benyomások hiányát próbálják kompenzálni. Náluk ugyanis nem érvényesül a hallás permanens ingerközvetítő szerepe, az akusztikus információk hiányában nem alakul ki az anticipatív magatartás, ezért a hallássérült személyeket a környezetükben történő események, jelenségek váratlanul, felkészületlenül érhetik. Ezért a jelenségeket, eseményeket gyakran mozaikszerűen, az összefüggések felületes vagy hiányos felismerésével, s nem mindig a lényegre irányultan élik meg (a vizuális benyomás éppen a lényegestől vonja el a figyelmet). Mindezen hatások kiküszöböléséért sokat tehetnek a befogadó közösségek, olyan pozitív, elfogadó légkört teremtésével, amelyben a hallássérült személyek akadályozott kommunikációjuk ellenére is képesek magukat egyenrangú, aktív, kompetens szereplőnek érezni.

Manapság a technika fejlődése beláthatatlan lehetőségeket kínál a hallássérült személyek (re)habilitációjának területén, szinte nincs olyan típusú és súlyosságú hallássérülés, amelyet ne lehetne részben, vagy teljesen korrigálni. Új távlatok nyílnak a hallókészülékes ellátásban. Olyan súlyos esetekben, ahol a hallókészülék már nem biztosít megfelelő erősítést, műtéti eljárással (ún cochleáris implantációval) biztosítható a hallás élménye.

Az analóg rendszerek mellett napjainkban egyre jobban terjed az 1990-es évek legnagyobb vívmánya, a digitális technika felhasználása a hallókészülékekben. A zajszűrés elve szerint működő digitális készülékek képesek arra, hogy a bejövő jeleket frekvenciatulajdonságaik szerint (mély - közepes - magas frekvenciák) különböző csatornákon elemezzék, és hogy a zajt tartalmazó csatornát kevésbé, a beszédet tartalmazó csatornát jobban erősítsék.

A hallókészülékek az utóbbi években ugrásszerűen fejlődtek. Számos felnőtt hallássérült fiatalkorában nem tudott hozzászokni a hallókészülék állandó viseléséhez. Az analóg készülékeket nem lehetett olyan finoman beállítani, hogy a beszédet jól, a zajokat pedig kevésbé erősítsék, így a viselő számára időszakosan kellemetlenül hangossá vált. Más esetben nem volt elegendő az erősítés ahhoz, hogy a beszédhangokat a hallható tartományba erősítsék. Ez eredményezte azt, hogy ezek a ma már felnőtt korú hallássérült emberek elsősorban nem a hallásukra támaszkodnak, hanem vizuális beállítottságúvá váltak. A korszerű nagyteljesítményű hallókészülékek elterjedésének köszönhetően fokozatosan jelenik meg az a generáció, amelyik már sokkal nagyobb mértékben viseli kedvvel, eredményesen a hallókészülékét.

A cochleáris implantációs műtét sikeressége sok tényezőtől függ. Azok esetében, akik hallásukat a hangos beszéd kialakulása után vesztették el, szinte 100 százalékos beszédértést lehet elérni a szájról olvasás teljes kizárásával, ha a sérülést követően minél hamarabb kerül sor a műtétre. A veleszületett hallássérülésnél akkor várható a legjobb eredmény, ha a gyermek műtétjére minél fiatalabb életkorban kerül sor.

A nagyothalló személyek – akik a beszéd felfogásában elsősorban a hallásukra támaszkodnak - hatékony segédeszköze lehet az adó-vevő készülék. A készülék alkalmas arra, hogy csak a hasznos jelet (az adót viselő hangját) erősítse fel, ezáltal jobb hallási feltételeket biztosít. Előnye az is, hogy az adót viselő szája és a mikrofon közötti távolság állandósága miatt lényegtelenné teszi a beszélő és a hallássérült személy közötti távolságot. Különösen indokolt a használata a nagyobb előadótermekben történő előadások során, illetve minden olyan alkalommal, amikor valaki hosszasan beszél. Az adó- vevő készülék széles körű elterjedését gátolja, hogy igen magas ára ellenére az egészségbiztosítás nem támogatja a beszerzését.

A hallássérült embereknek a mindennapi életvitelhez a halló embereknél nagyobb szükségük van olyan technikai segédeszközökre, melyek révén az információkhoz egyenlő eséllyel férnek hozzá, illetve kommunikációs hátrányaik csökkenthetők. Az info-kommunikációs akadálymentesítés legfontosabb eszközei a fény- és vibrációs jelzőberendezések, melyek a hangingereket alakítják át többnyire fényingerekké, bizonyos esetekben vibrációs rezgésekké (pl. ajtócsengő hangja, a telefon csengését, a riasztó vagy vészjelző hangját optikai ingerré alakítják). A vizuális jelzőkészülékek a súlyos hallássérült emberek számára szükségesek, hogy képesek legyenek azonosítani a környezet hangjait és megfelelően reagáljanak rájuk. Ezek a rendszerek mikrofonnal vagy elektromos úton érzékelik a jeleket, és vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolat segítségével továbbítják, a hallássérült személyek által is felismerhető formára alakítva azokat. Így például amikor valaki belép az ajtón, vagy bekapcsol a tűzjelző, ezek az események fényjelzéssé vagy rezgő készülékké (hívásjelző) alakulnak át.  A hangerősítő eszközök pl. indukciós hurok főbb alkalmazási területei a közösségi helyiségek – templom, színház, mozi, kultúrtermek, konferencia és oktatási termek – de egyéni alkalmazása is lehetséges, hiszen nemcsak rögzített, hanem hordozható, mobil formában is hozzáférhető. A telefont is használni tudó nagyothalló személyek számára fejlesztették ki az un. „nagymama telefont”, amelyen a hang felerősíthető. A telefax készülékek szerepét napjainkban egyre inkább átveszi az elektronikus kommunikáció, az e-mail és skype, illetve az sms üzemmódot, internet hozzáférést biztosító mobiltelefonok. Az Internet használatával friss, naprakész információkhoz juthat a hallássérült felhasználó, minden külső segítség nélkül. (Pl. a telefonálni nem tudó hallássérült személy az Interneten keresztül foglalhat vonatjegyet, mozijegyet, tájékozódhat programokról, stb.) A különböző levelezőfórumok, chat lehetőségek mindezt tovább tágítják.

Mivel a hallássérült személyek számára a vizuális csatornán közvetített információ előnyt jelent, így a számítógép nyújtotta szolgáltatások kiemelt jelentőségűek. A helyesírás ellenőrző programot, szótárt, stb. tartalmazó szoftverek használatával a hallássérült személy számára könnyebbé válik az információkhoz való hozzájutás, illetve az írott anyagok ellenőrzése. Egyes szoftverek a hallássérült felhasználók számára azt is biztosítják, hogy a hibát a hangjelzés helyett a monitor villogása jelezze.

Az info-kommunikációs akadálymentesítésben fontos szerepet töltenek be az orális, illetve jelnyelvi tolmácsok, erre vonatkozóan jogszabály biztosítja, hogy a hallássérült emberek számára bizonyos keretekbe foglalt (évi 120 óra) térítésmentes jelnyelvi tolmács-szolgáltatás jár. A jelnyelvi tolmácsok a megfelelő tolmácsolási módszerek alkalmazásával akadálymentessé teszik a siketek és hallók közötti kommunikációt. A jelnyelvet használó hallássérült személyeket az információk közvetítésében a jelnyelvi tolmácsokon kívül a video-tolmács szolgáltatás is segítheti. A SINOSZ 2013 márciusában kezdte el kiépíteni a KONTAKT videó-alapú jelnyelvi tolmácsolás és szöveges operátori szolgáltatást, melynek keretében jelnyelvi tolmács vagy szöveges operátor távoli közreműködésével valósulhat meg a célcsoport tagjainak akadálymentes kommunikációja. A projekt eredményeképpen nem feltétlenül szükséges a tolmács fizikai jelenléte, hanem egy tableten keresztül video-üzenetben tudják a kapcsolatot tartani és kommunikálni. A projekt célja, hogy az ország minden pontján azonos eséllyel, azonos színvonalúan akadálymentesített kommunikációs szolgáltatásokhoz jussanak a siket, nagyothalló, siketvak, és a kommunikációjukban egyéb okból akadályozott emberek. A projekt alatt kialakításra kerülő VRS (Video Relay Switching) / VRI (Video Relay Interpreting) szolgáltatással az alábbi táv-tolmácsszolgáltatások nyújtása válik lehetővé:

A hallássérült személyek munkaerő-piaci helyzetét nagy mértékben javíthatná a munkahelyek  info-kommunikációs akadálymentesítettségének jobb színvonala. Az ENSZ Egyezményben hivatkozott célszerű alkalmazkodás jó támpontot nyújt ehhez, vagyis maga a hallássérült munkavállaló határozza meg, hogy az akadálymentesítés mely formái szükségesek számára. A korábban említett szempontokon és segédeszközökön túl az infokommunikációs akadálymentesítés körébe tartozik a kommunikáció során az optimális fényviszonyok biztosítása: a beszélő (szájról olvasás) illetőleg a jelelő (jelnyelvi tolmácsolás esetében) mögött ne legyen ablak vagy fényforrás, az ülőhelyek oly módon való elhelyezése, hogy a hallássérült munkavállaló ne üljön a bejáratnak vagy a munkatársaknak háttal, a háttérzajok minimálása (hallókészülék használatával a beszéd kiszűrése zajos környezetben nehézkes lehet), tolmács-szolgáltatás igénybe vétele szükség szerint: tolmács, jegyzetelő/írótolmács (elektronikus vagy kézi) vagy tolmács szájról olvasáshoz (lipspeaker) – két óránál hosszabb ülések esetén ajánlott két tolmács fogadása, hogy válthassák egymást 20-30 percenként, ismétlő rendszerek (loop system) felszerelése, illetve érzékenyítő tréningek szervezése a munkatársak, munkahelyi vezetők számára, amikor hallássérült személyt alkalmaz a vállalat.

A hallássérült személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése

A hallássérült személyek munkaerő-piaci integrációját befolyásoló tényezők  között már  szó volt a kommunikációs szükségletek és az információhoz való hozzáférés biztosításának  a jelentőségéről, valamint arról, hogy a hallássérült személyek alacsony iskolázottsága, milyen hátráltató tényezőt jelent-e tekintetben. Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól, hogy a munkaerő-piaci integrációt meghatározzák azok a munkáltatói ismeretek és tévhitek, előítéletek, melyek a hallássérült személyek foglalkoztatásával kapcsolatosak. Még ma igazak Virághné gondolatai: A hallássérült emberek pályaválasztási lehetőségeit meghatározza a hallássérülés, de az általuk is végezhető munkakörökben munkaképességük, munkavégzésük intenzitása a hallókéval egyenértékű. Azokon a munkahelyeken, amelyeken nagyobb létszámban és hosszabb ideje foglalkoztatnak hallássérülteket, megbizonyosodtak helytállásukról, ott igénylik és fogadják az utánpótlást is. Gondot jelent viszont elhelyezésük ott, ahol első ízben kerülne sor alkalmazásukra.” (Virághné, 1985. 52.p.) A hallássérült munkavállalókkal kapcsolatos, a munkaadók részéről megjelenő legfontosabb előítélet a kommunikáció képtelensége. Ha tudomást szereznek a hallássérülésről, nem merik vállalni a foglalkoztatást, mert félnek a kommunikációs nehézségektől. Annak ellenére így van ez, hogy a hallássérültek egy jelentős csoportjának nincsenek, vagy enyhe fokúak a kommunikációs problémái, a hallássérülés is korrigálható ma már korszerű segédeszközök révén, illetve jelnyelvi tolmácsok is részt vehetnek a folyamatban. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége megbízásából készült felmérés (Abonyi, 2000.) eredményei szerint, melyben 250 hallássérült személy vett részt, a válaszadók többsége (75%) segítőkésznek írta le a hallókat, ugyanakkor voltak olyanok, akik türelmetlennek, közönyösnek jellemezték a hallók viselkedését. Különbség mutatkozott a megítélésben a hallássérülés súlyosságától függően, a hallók hozzáállásával inkább a siketek voltak elégedetlenek, melynek hátterében vélhetően a súlyosabb kommunikációs nehézségek állnak. Ugyanakkor, mint arra Ungár (2003. 208.p.) rámutat: „ A hallókkal szembeni attitűd alapjául nem pusztán az interakciós helyzetekben szerzett valós tapasztalatok szolgálhatnak, hanem az ingroup – outgroup dichotómiájára épülő értékítéletek, a másik csoporttal való azonosság vagy távolság érzete, illetve a sztereotípiák is.” Vagyis „a siketek nemcsak hallásállapotuk, hanem életvitelük, szokásaik, nyelvhasználatuk, egyszóval kultúrájuk tekintetében is távolabbinak érzik magukat a hallóktól, mint a nagyothallók.” Hasonló eredményt hozott a „Felnőtt hallássérült személyek körében végzett kérdőíves pilot vizsgálat eredményei (2011) és egy országos felmérés előkészítése”(2012) című kutatás is (Nagy S. 2012.), amelyet 179 fő hallássérült személy bevonásával végeztek. A megkérdezettek 62%-a dolgozik, 22%-uk dolgozott, de jelenleg nincs munkája és 16% nyugdíjas. Arra a kérdésre, hogy „ha nem vették fel egy munkahelyre, mi ennek oka?”, a válaszadók az alábbi válaszokat adták:

Az állásinterjút vállalók 67%-a nem titkolta el hallássérültségét és többségük így is pozitív reakciót észlelt a leendő munkáltató részéről. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a munkaadók nyitottabbá válnak a megváltozott munkaképességű dolgozók iránt, ha ismerik sajátos szükségleteiket, illetve azokat a jogszabályokat, melyek elősegítik foglalkoztathatóságukat. Ebben lehet szerepe azoknak a szakembereknek (gyógypedagógus, munkaerő-piaci tanácsadó, stb.), akik az információk biztosításával és a környezeti feltételek adaptációjával segíthetik a folyamatot.

A már korábban idézett kutatás (Nagy S. – Grónai É. – Perlusz A. 2013.) eredményei szerint a hallássérült válaszadók a munkahely választásakor a legfontosabbnak azt tekintették, hogy érdekelje őket, amit csinálnak, jó legyen a munkahelyi légkör, kreativitást igénylő munka legyen, és legkevésbé volt számukra fontos, hogy legyen más hallássérült kollégájuk. A vizsgálat eredményei arra is rámutattak, hogy a hallássérült személyek szívesen dolgoznak, de a sikeres integrációhoz szükséges segítséget nem kielégítően kapják meg. Munkájuk végzéséhez nagyobb arányban lenne szükségük FM-rendszerekre (jelenleg az OEP által támogatott eszközök listáján nem szerepel), indukciós hurokra, a munkakörnyezetük akadálymentesítésére (pl. a háttérzaj csökkentése, amihez az FM rendszer egyébként segítséget nyújthatna), az info-kommunikációs akadálymentesítésre és a munkatársak megértő hozzáállására. Ezen tényezők révén jelentősen javulhatna a hallássérült személyek foglalkoztatottsági aránya és ezzel együtt életminőségük.

A halláscsökkenés kizáró ok azokban a munkakörökben, amelyekhez teljes hallás szükséges. Siketek, olyan szakmában, mely részben hangingerekhez kötött csak balesetelhárítási szempontból biztosított munkahelyen dolgozhatnak. Nem javasolható a hallás további romlása, illetve a megemelkedett fájdalomküszöb miatt a zajos munkahely, illetve a kedvezőtlen környezeti tényezők közötti munkavégzés.

A hallássérültek nyelvi szintjének, kommunikációs képességének figyelembe vétele elsősorban a kommunikációt igénylő pályákon szükséges. Ugyanakkor az új információs és kommunikációs technológiák alkalmazása – legalábbis részben - hozzájárulhat a hallássérült emberek foglalkoztathatóságának növekedéséhez.  A távmunka és a számítógéppel támogatott munka esetében rugalmasabb munkakörnyezet alakítható ki, mely jobban illeszkedik az egyes dolgozók kommunikációs képességeihez, stratégiáihoz, munkavégzési képességeihez.

Fontos tisztázni, hogy a munkavállaló és a munkahely kommunikációjában milyen információs csatornák működnek, ezek folyamatos és akadálymentes elérhetőségének biztosítása garanciája lehet a problémamentes kommunikációnak. Az információk írott formában történő biztosítása (e-mail, honlapon történő megjelenítés, sms) egyenlő esélyű hozzáférést biztosít a hallássérült személy számára is.

Nagyon fontos a munkahelyen a személyre szabott körülmények megteremtése, úgymint, a felszereltség (pl. indukciós hurok, fényjelzők), a fizikai környezet (pl. akusztikai és fényviszonyok), megfelelő technikai berendezések és alkalmazott technológiák, személyi támasz és rugalmas munkavállalás (Greve, 2009, p. 23). A munkahelyi környezet adaptációjához jó támpontokat adhat a hallássérült munkavállaló maga, illetve az a lehetőség, ha a hallássérült személyek kipróbálhatják magukat egy adott munkaterületen, mielőtt munkába állnának. (Ebből a szempontból tanulságos az Európai Parlament állásfogalalása, mely hangsúlyozza, hogy a védett műhelyek, illetőleg az integrált munkahelyek – ugyan nem egyenértékűek a nyílt munkaerőpiacon való részvétellel, de – értékes megoldást jelentenek a különféle fogyatékossággal és életszakaszban élő emberek segítésére és támogatására.) Elsősorban az alulképzettség problémájának kezelésére olyan képzési programokat kell biztosítani, melyek illeszkednek a hallássérült személyek speciális szükségleteihez, egyenlő eséllyel hozzáférhetők. Emellett szintén elengedhetetlen, hogy a képzés során elsajátított szakma illeszkedjen egyrészt a célcsoport készségeihez, képességeihez, szükségleteihez, másrészt a munkaerőpiac igényeihez. Mindezekkel nemcsak a képzés elvégzésének valószínűsége növelhető, hanem a munkaerőpiacon való elhelyezkedési esélyeik is.

A nyelvi nehézségek miatt külön figyelmet érdemel a hallássérült emberek munkahelyi beilleszkedésének kérdése. Mivel a közlések pontos megértése, a kétértelműségre, szójátékra építő viccek megértése nehézséget jelenthet számukra, ez számos félreértést eredményez. Előfordul, hogy a környezet nevetését a hallássérült személy félreérti, azt gondolja, hogy ő a mulatság tárgya. A félreértés lehetősége különösen fennáll a közlések érzelmi színezetének, a hanglejtésnek az értelmezésében. Problémát okozhat a társalgásokba való bekapcsolódás egyrészt a beszélgetésben résztvevők követése, illetve az ebből fakadó kifáradás miatt, másrészt a nyelvi szint hiányosságai miatt. E beszélgetésekből a hallássérült személy sokszor akaratán kívül kimarad, mely visszahúzódást a hallók tévesen unottságként, érdektelenségként értelmezhetik, a hallássérült emberek pedig a közösségbe való beilleszkedés során gátlásossá, elkülönülővé válhatnak. Ugyanakkor vélhetően igényük lenne a társas kapcsolatokra, hiszen a már kialakult személyközi viszonyokban együttműködőek, önzéstől mentesek. A befogadó közösségek felelőssége abban áll, hogy kellő segítséget nyújtsanak a hallássérült embereknek önmaguk elfogadásához, a hallókkal szembeni –sokszor negatív – előítéleteik megszüntetéséhez, illetve ahhoz, hogy akadályozott kommunikációjuk ellenére is képesek legyenek magukat aktív, feladatukat ellátó munkatársaknak tekinteni, hiszen hallássérülésük ebben nem korlátozza őket.