Ugrás a tartalomhoz

A tudományos gondolkodás története - Előadások a természettudományok és a matematika történetéből az ókortól a XIX. századig

dr. Kiss János, Kiss Olga, dr. Ropolyi László, P. Szabó Sándor, dr. Székely László, dr. Szegedi Péter, dr. Varga Miklós (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

B. A tudás hosszú vándorútja: Bizánc, Perzsia, arabok, Európa

B. A tudás hosszú vándorútja: Bizánc, Perzsia, arabok, Európa

Talán már a fenti rövid leírásból is látható, hogy az antik görög tudomány nyugat-európai jelenléte nem volt igazán jelentős. A görögök magas szintű ismeretei csak jelentős kerülővel és közel ezer éves késéssel jutottak el Európába ismét. Azt láthatjuk, hogy a sajátos történelmi körülmények következtében, a tudósok és tudományos centrumok fokozatosan kelet felé mozogtak, s csak az évszázadokon át fennálló, s az egész mediterrán térségre kiterjedő arab birodalom belső viszonyainak következtében indult el a fordított folyamat. Így végül az arab közvetítés révén a görögök ismeretei Szicílián és a mai Spanyolországon keresztül a XI–XII. században megérkeztek Európába s ezáltal a görög tudomány ismét teljes mértékben bekapcsolódhatott az európai kultúra áramlatába. A tudás útjának fontosabb állomásai: Bizánc, Perzsia, a keleti, majd a nyugati arab kalifátusok, és végül Európa.

1. A bizánci tudomány

A bizánci tudomány meghatározó szerepet játszott az antik tudományos örökség megőrzésében. Konstantinápoly a korabeli világ legnagyobb városaként, a császári hatalom központjaként sok száz éven keresztül a tudomány és filozófia képviselőit számára is vonzerővel rendelkezett. Bár a birodalom szinte folyamatosan harcban állt Perzsiával, a különféle “barbár” támadókkal, majd az arabokkal is, életviszonyait mégis a viszonylagos stabilitás jellemezte. A kereszténység ideológiája itt is érvényre jutott, ami a nyugati változásokhoz lényegében hasonló következményekkel járt itt is, de lassabban és fokozatosabban bontakoztak ki a következmények. Így pl. csak a VI. században fejlődött odáig a helyzet, hogy Justinianus császár bezáratta Athénben a platóni Akadémiát, előnyös helyzetbe hozva ezzel az akkor már létező bizánci egyetemet. Hírek szerint különösen arra volt tekintettel, hogy a bizánci intézmény – szemben az athénivel – keresztény vezetés alatt állt. Mindenesetre Bizánc lényegében megőrizte görög jellegét a hellén kultúra számos elemével együtt.

A bizánci tudósok tevékenysége nem vezetett túl sok eredeti és maradandó gondolat, vagy gyakorlati eredmény előállításához, de az antik görög tudás (beleértve a régi kéziratokat is) őrzése és reprodukálása felbecsülhetetlen jelentőségűnek látszik. Emellett persze néhány érdekes fejleményről azért beszámolhatunk. Így például az imént említett egyetem működése egyedülálló jelenségnek tekinthető. Nyugaton csak évszázadokkal később jönnek létre hasonló intézmények. Ugyancsak fejlett alkimista tevékenység folyhatott a birodalomban. Számos alkimista kézirat származik ebből a környezetből. A kémiai ismeretek fejlettségéről tanúskodik a kortársak által félelmetes fegyvernek tekintett “görögtűz” feltalálása és sikeres alkalmazása. Úgy tűnik, a bizánci birodalom lakói a gyakorlati tevékenységek művelését is nagy becsben tartották. Erre utalnak a kifinomult technikával előállított korabeli asztrolábiumok és más bonyolult időmérő mechanikai szerkezetek is.[209]

Vallási kérdésekben kirobbanó viták következtében keresztény tudósok jelentős csoportjai – főként akik a kereszténység nesztoriánus irányzatához tartoztak – költöztek az V. század végég a birodalom keleti peremvidékére, ill. a szíriai Edessa-ba s a perzsa határon fekvő Nisibis-be. Itt felsőfokú tanulmányokat lehetővé tevő iskolákat alapítottak, ahol keresztény teológiával, matematikával, arisztotelészi logikával és orvosi ismeretekkel is megismerkedhettek a hallgatók. A szír és perzsa területeken gyorsan felvirágzott a szellemi élet. Sok alapvető régi görög könyvet fordítottak le szír, majd perzsa nyelvre. A perzsa uralkodó Bizáncba küldi követeit könyveket vásárolni, Perzsiába hívja a bezárt athéni Akadémia tudósait. (Szimplikiosz, a híres Arisztotelész kommentátor, például járt Perzsiában ekkoriban.) A klasszikus görög kultúra vissszavonhatatlanul beáramlik Perzsiába. Orvosok, csillagászok, filozófusok sokasága érkezik ide, akik hamarosan a helyi szellemi életet meghatározó tényezőkké válnak. Perzsia déli részén – Dzsundisápur városában – létrejön egy sajátos nesztoriánus keresztény kulturális központ is. Mindez lehetővé teszi, hogy a görög tudomány eredményei újabb népcsoportok számára váljanak elérhetővé Közép-Ázsiában és az arab félszigeten is.

2. Az iszlám tudomány

Az arab népek expanziója Mohamed (632-ben bekövetkező) halálát követően hamarosan megindul. A Nagy Sándor-i birodalom méreteivel vetekedő birodalmuk néhány évtized alatt megszületik, s Indiától a Pireneusokig terjedően magába foglalja a mediterrán medence legnagyobb részét. Bizánc sikeresen ellenáll, de Perzsiát például meghódítják, s Perzsiával együtt az oda menekült görög kultúra is arab kézre kerül. Ámbár úgy tűnik, az arabok nagyon is jól sáfárkodnak vele.

Az arab kalifátusokban (kezdetben Damaszkusz, majd Bagdad volt a hatalmi és kulturális központ) a kultúra rendkívül sokszínű. Indiai, szír, görög és perzsa hatások keverednek s alakítják ki a sajátos iszlám kulturális közeget. Az arab uralkodók megtalálják a módját a kultúra támogatásának, iskolákat, egyetemeket, kutatóhelyeket létesítenek s tartanak fenn. Így például a híres Harun al Rasid kalifa fia Bagdadban a IX. század elején létrehozta a “Bölcsesség Háza” nevű kutatásokkal foglalkozó intézményt, ahol nagy jelentőségű fordítói munka folyt. Nagyszámú korábban görögről szír nyelvre fordított könyvet fordítanak le arabra, míg más munkákat görög eredetiből közvetlenül ültetnek át az új tudományos nyelvre. (Sok antik művet csak ezeknek a fordításoknak a révén ismerünk, mivel az eredeti művek később elvesztek.) Ezek az arab fordítások a birodalomban nyugatra vándorolván, hamarosan felbukkannak az arabok európai kalifátusában, pl. Cordobában is, s itt előbb-utóbb majd latin fordításaik is lesznek. Könnyen elképzelhetjük a szövegek hányattatásait: például egy ezerötszáz évvel korábbi Arisztotelész írás az eredeti görögről előbb szír, majd a szírből arab nyelvre fordítódik, végül az arab szöveg latin fordítása is elkészül, mondjuk a XII. században. Kész csoda lenne, ha a szöveg valamennyire még emlékeztetne az eredetire! És ezek a szövegek mégiscsak használhatóak! Szerencsére esetenként előkerül a görög forrásmű is, és lehet javítani a dolog eredetiségén, ha szükséges. Ámbár az is nagyon jellemző lehet, hogy egyes korokban ki és hogyan értette, vagy értelmezte a kérdéses műveket, vagyis a romlott szövegek is nagyon hasznosak tudnak lenni.

Az arab kultúra közvetítő szerepe mellett számos vonatkozásban hozzá is járult a régiek eredményeihez. Az arab tudomány (talán helyesebb volna iszlám tudományt mondani, hiszen az arab birodalomban élő és alkotó tudósoknak általában csak a vallása és a tudományban használt nyelve volt közös, de a legkülönfélébb népek szülöttei voltak: arabok, berberek, perzsák, üzbégek, görögök, törökök stb.) jellegzetesen arisztoteliánus elvekre épült – ez a szemléletmód élesen szemben állt az európai gondolkodás platonista ideológiai dominanciájával. Az arab tudós gyakran polihisztor, egyszerre orvos, filozófus, természettudós és költő is, mondjuk úgy ahogy Avicenna (Ibn Sina), vagy Omar Khajjám esetében megfigyelhetjük. Az arab tudomány jellegében az antik görögök tudományára emlékeztet, vagyis legnagyobbrészt természetfilozófiai formában létezik. A legjelentősebb korabeli arab filozófusok sokat tanultak Arisztotelésztől, lényegében az ő nézeteinek valamilyen továbbgondolásával találkozhatunk – ha nem is egyforma mértékben – al Kindi (801–866), al Farabi (870–950), Ibn Sina (Avicenna) (980–1037), al Gazali (1058–1111) és Ibn Rusd (Averroës) (1126–1198) gondolatrendszereiben.

Az arab tudomány legalább három területen produkált figyelemre méltó eredményeket: a matematikában, a csillagászatban és az alkímia területén. Az arab matematikusok vették át Indiából az ún. arab számok és a zérus használatát s munkásságuk révén terjedt el Európában is ez a számírási forma, ami a matematikai műveleteket (és az üzleti könyvelési gyakorlatot is) lényegesen leegyszerűsítette. Az arab matematikusok konkrét eredményeit könyvünk más helyén ismertetjük.[210] A csillagászat területén jó megfigyelők voltak, megfigyeléseiket Ptolemaiosz rendszerének alkalmazásával értelmezték. Dzsabir (vagy Geber) hatalmas mennyiségű alkímiai műve az arab alkímia fejlettségéről tanúskodik.[211]

Az arab kultúra a XI–XII. században különösen az ibériai félszigeten virágzott. Cordoba akkoriban (Bizánc után) a világ második legnagyobb városának számított, milliós lakossággal, fejlett infrastruktúrával és kultúrával. Jellemző például, hogy a cordobai emirátus könyvtárában 400 000 kötetet őriztek. Jobbára itt élt és dolgozott a híres filozófus Ibn Rusd (Averroës) is. Averroës munkásságát főként Arisztotelész műveihez írt kommentárjai teszik jelentőssé. 38 ilyen kommentárja maradt fenn, egyes Arisztotelész művekkel többször is foglalkozott. Összefoglalta, magyarázta, megjegyzésekkel látta el Arisztotelész Fizika, Az égről, A keletkezésről és pusztulásról, Meteorológia és Metafizika című műveit. (Éppen azokat, amelyek Európában ismeretlenek ill. tiltottak voltak.) Megpróbált Arisztotelész neoplatonista értelmezése helyett visszatérni a filozófus eredeti mondanivalójához. Sikeres munkálkodását jelzi, hogy sokáig csak mint “a kommentátor”-t emlegetik. Kommentárjainak körülbelül a felét a XIII. században lefordították latinra s ezek révén nagy hatást gyakorolt az európai intellektuális élet fejlődésére, például Aquinói Tamás gondolkodására.



[209] Field J. V., Wright M. T.: Gears from the Byzantines: A Portable Sundial with Calendrical Gearing, Annals of Science, 42, 87-138, 1985.

[210] Lásd továbbá Simonyi könyvében a 117-120 oldalakat.

[211] Balázs L., Hronszky I., Sain M.: Kémiatörténeti ABC (Tankönyvkiadó, Budapest, 1981) 21. o.