Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

6.3. A technotudomány problémája

6.3. A technotudomány problémája

(Ropolyi László)

Kocsis Zoltán említette egy rádióinterjúban, hogy tapasztalatai szerint a magyar kultúra a rendszerváltást követően paradox módon változott: a világra való nyitottság helyett inkább a befelé forduló, elzárkózó tendenciák erősödtek meg. Talán ezzel a helyzettel kapcsolatos az is, hogy az utóbbi 15-20 évben világszerte sokat vitatott technotudomány fogalma Magyarországon mindezidáig szinte ismeretlen és reflektálatlan maradt. Úgy tűnhet, hogy az 1980-as évekhez képest a magyarországi tudomány- és technikafilozófiai kutatások is némileg belterjesebbé váltak s kisebb érzékenységgel követik a világban zajló változásokat. Akár így van, akár nem, mindenképpen indokoltnak látszik a technotudomány problémakörével behatóbban foglalkozni. Dolgozatunkban először a technotudomány-fogalom kialakulását próbáljuk bemutatni, majd a technotudománynak a tradicionális tudományfilozófia és tudománytörténet perspektíváiból láthatóvá váló jellegzetességeit szeretnénk tárgyalni. A dolgozat második felében kísérletet teszünk a technotudomány kritikai elemzésére.

6.3.1. A technotudomány fogalma

A technotudomány kifejezés nyilvánvaló módon a technika és tudomány valamiféle összefonódására utal. Az európai kultúrában szokásos módon – a hétköznapi gondolkodástól a filozófiai elemzésekig terjedő tágas tartomány szemléletmódjaiban – a technika és a tudomány jól azonosítható és világosan eltérő területeket jelentenek. Egy neves technikafilozófus személyes beszélgetésben nemrégiben például úgy foglalta össze a különbséget, hogy „amint azt jól tudjuk, a tudomány tényekkel, a technika, pedig mesterséges dolgokkal (’facts and artefacts’) foglalkozik”. A technotudomány fogalmának megjelenése éppen ennek a megszokott és elfogadott helyzetnek a megváltozására utal. A szóban forgó változás sokak szerint szembeszökő. Egyrészt feltűnő, hogy sok mai tudományos tevékenységben – különösen a kísérletezés során – nélkülözhetetlenek és szükségképpen jelen vannak a legkülönfélébb technikák. Másrészt számos olyan technika is mindennapjaink része lett, amelynek működtetése folyamatos tudományos támogatás nélkül lehetetlen. Illusztrációként gondolhatunk például egy fizikai alapkutatásokat végző részecskegyorsító komplikált technikákat igénybe vevő működtetésére, orvosi kutatásokhoz szükséges anyagok előállítására, vagy a biotechnológia olyan területeire, mint például génkezelt növények és állatok előállítása. Kérdéses persze, hogy az efféle változások pontosabban miben is állnak, mennyire fontosak, vajon meghatározóak-e, csak átmenetiek, vagy tartósan fennállnak, éppen kialakuló vagy már stabilizálódott viszonyokat jelentenek-e – és talán az újdonságuk is kétségbe vonható. Továbbá az se teljesen nyilvánvaló, hogy a rendelkezésünkre álló hagyományos tudomány- és technikaelemző módszerek és diszciplínák vajon alkalmasak-e a változások követésére és értelmezésére?

2002-ben és 2003-ban a berlini Max Planck Tudománytörténeti Intézet azzal a céllal hívott meg filozófusokat, tudásszociológusokat és történészeket, hogy a technotudomány körül szaporodó kérdéseket tanulmányozzák[298]. E találkozók résztvevőinek kommentárokkal ellátott dolgozatait a Perspectives on Science című amerikai folyóirat két különszáma közölte 2005-ben. Ez a 11 tanulmány illetve kritikai kommentár (ld. az irodalomjegyzékben felsorolt releváns hivatkozásokat) kiválóan alkalmas a technotudomány mibenlétének, és történeti formálódásának a jellemzésére. Ebből a szempontból különösen Barry Barnes, Ursula Klein, és John Pickstone írásai hasznosak[299] . A témakör feldolgozásának másik fontos forrása a Don Ihde és Evan Selinger által szerkesztett Chasing Technoscience című könyv[300] lehet. Ez a kötet az Ihde által hosszabb ideje működtetett Stony Brook Technoscience Research Seminar tevékenységének a folyománya. Cikkeket és interjúkat közöl a témakör prominens képviselőitől (Bruno Latour, Donna Haraway, Andrew Pickering, Don Ihde), valamint nézeteiket összehasonlító tanulmányok sorát nyújtja. A témakör feldolgozásához mindezek mellett hasznosnak tűnik az összes említett szerző további írásainak a figyelembe vétele, valamint technikafilozófiai, STS (Science and Technology Studies), SSK (Sociology of Scientific Knowledge), és CT (Converging Technology) tanulmányok is.

* * *

Egyes történeti források szerint magát a technotudomány kifejezést Gilbert Hottois belga filozófus használta először az 1970-es évek végén.[301] Ennek persze alig van jelentősége, hiszen fogalmi konstrukciója jóformán észrevétlen maradt. (Más nézetek szerint már Gaston Bachelardnál is van szó efféléről az 1930-as években.[302] A technotudomány kifejezés elterjedése azonban csak Bruno Latour Science in Action című, 1987-ben publikált könyve nyomán – bár nem feltétlenül a Latour által javasolt tartalommal – figyelhető meg.

Latour a működésben lévő tudomány jellemzésének szándékával különbséget tesz a különválasztottként kezelt „tudomány és technika” valamint a technotudomány fogalmai között. Ha ugyanis arra a kérdésre keressük a választ, hogy a tudományos tevékenység valóságosan milyen szereplők aktív közreműködésével zajlik, Latour szerint két álláspontot különíthetünk el. Az egyik nézet szerint a tudománnyal kapcsolatos tradicionális elképzelések nyomán néhány vezető pozícióban lévő tudóst tehetünk felelőssé a tudomány és technika projektjeinek kivitelezéséért, így kizárunk minden egyéb szereplőt és hatást. A másik nézőpont szerint e népszerű, de leegyszerűsítő előfeltevések helyett a valóságos viszonyokat vehetjük alapul; ekkor észrevehetjük, hogy a tudósok, illetve a szükségképpen összefonódó tudomány és technika nem önálló szerveződési centrum, s legfeljebb szereplővé válhatnak más projektekben és hozzájárulhatnak más, illetve mások által kivitelezett projektekhez. Latour a technotudomány fogalmába a tudományos tevékenységgel kapcsolatba hozható minden olyan komponenst belefoglal, amelyik bármi módon kapcsolódik a tudományos tartalmakhoz, míg az elkülönítetten szemlélt „tudomány és technika” fogalmaiba csak az kerül bele, ami a technotudományból a felelősségek kiosztása után megmarad. Számára nagy jelentőségű kérdés a tudományos tevékenység szerveződésének módja: individuális személyek és intézmények jól azonosítható, világosan elkülöníthető kezdeményezéseiről van szó, s efféle képződmények alkotják a szerveződés aktív centrumát, vagy a tudományos tevékenység individuális és intézményi komponensei csak részei valamiféle tágasabb (pl. társadalmi) környezetnek, s a szerveződés centruma is általában valahol másutt van. Latour szerint tehát a különálló „tudomány és technika” fogalmainak használatával egy absztrakt tevékenység-modell foglyai vagyunk, míg a technotudomány fogalmának használata a tudomány valóságos működésének adekvát leírását teszi lehetővé.

Mindezek valamennyire érthető megállapítások, de távolról sem tűnnek világosnak. Inkább kicsit provokatívak, mint nyilvánvalóan igazak. Nem nagyon világos például, hogy Latour mikor beszél csak tudományról, mikor csak technikáról és mikor mindkettőről. Megfogalmazásuk is szokatlan: alaposan különbözik a megszokott tudományfilozófiai, tudományszociológiai szövegektől. Csak módjával használja a hagyományos nyelvezetet, s gyakran vesz igénybe saját (vagy sajátos) fogalmi (sőt metodológiai) konstrukciókat is. Ezek egyikének szánja a technotudomány kifejezést is. Mindez alighanem sajátságos szemléletmódján alapul. Latour maga így nyilatkozik attitűdjéről: “empirikus filozófusként határoznám meg magam”[303] Szerinte ugyanis ugyanúgy lehet a terepmunkából és az esettanulmányokból is olvasni, mint a szövegekből, ezekben a helyzetekben is a metafizikai vonatkozásokat, a filozófiai tartalmat keresi. Ilyenformán akár az ún. „görög hermeneutika” művelőjének is tekinthetjük, aki azzal foglalatoskodik, hogy az élet közegéből/ről állítson elő szövegeket[304] Ez a gyakorlata valamennyire érthetővé teszi fogalmi újításait és játékait. Ezek közé tartozik az a törekvése is, hogy a létezők kategorizálása elfogadottnak és világosnak tűnő gyakorlatát módszeresen megkérdőjelezi, ennek során a jól megalapozottnak hitt kategoriális különbségeket kétségbe vonja, és radikálisan átértékeli. Az emberi és nem-emberi, a természeti és társadalmi, a gazdasági és politikai „tiszta” kategóriái helyett olyan „hibridek” valóságos létezéséről beszél, amelyekben – a hagyományos szemléletmód nyelvén szólva – szétválaszthatatlan módon keverednek a tradíció szerint különválasztottan kezelt meghatározottságok.[305] Úgy tűnik, ennek a fokozatosan kibontakozó Latour-i szemléletmódnak a korai megjelenése a technotudomány fogalmának konstrukciója is.

Latour népszerű könyve nyomán széles körben elterjedt a technotudomány fogalma. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a fogalom értelmezése korántsem egységes, sőt, jelentősen eltérő kontextusokban szerepeltetik, így a technika és tudomány összefonódásának deklarációja mellett további fontos tartalmakat is hordozhat. Új fogalmi eszközként lehetőséget nyújt az ún. konvergáló technikák (a nano-, bio-, info-, és kognitív technikák) értelmezésére és társadalmi következményeik bemutatására.[306] Kritikai elméletként meghatározhatja a késő huszadik századi társadalomkritika kereteit.[307] Más nézőpontból napjaink technotudományos kultúrájának inherens tulajdonságaként azonosítható.[308] Működésben lévő társadalmi gyakorlatként realisztikus és utópisztikus tudomány- és társadalompolitikai törekvések alapja lehet.[309]

Az értelmezések között való eligazodáshoz hasznosnak tűnik Barnes elemzését figyelembe venni.[310] Szerinte az egyes értelmezések lényeges különbségeit a tudomány és technika együttlétezésében megfigyelhető dominanciára vonatkozó állásfoglalásukból érthetjük meg. Ilyenformán a technotudomány három jellegzetes felfogásáról beszélhetünk:

i) a technotudomány a tudomány egy változata, amelyben alapvető szerepet játszik a technika. A beleépült technika nélkül a tudomány eme formája nem létezhet, de a technikai komponensek jelenléte dacára megőrzi tudomány jellegét. Barnes szerint Latour felfogása is ebbe a kategóriába esik. Latour kérlelhetetlen monista: egy tevékenységforma van és az tulajdonképpen tudományos jellegű. Szerinte hasonló felfogást követ például Klein is,[311] világosan demonstrálva, hogy a kémiában már a XVIII. századi kezdetektől fogva léteztek összekapcsolódó tudományos és technikai rendszerek, s ilyen értelemben a kémia mindig is technotudomány volt. Klein gondolatmenete meggyőzőnek tűnik: a kémiai kutatások során megszokott gyakorlat a vizsgálat tárgyának mesterséges előállítása, így a technika szükségképpen beleépül a tudományos praxisba. A kémiával kapcsolatban más kiindulópontból, de hasonló következtetésre jut Bensaude Vincent is.[312]

ii) technotudomány létezhet továbbá tudományos és technikai tevékenységek közös részeinek, metszetüknek stabilizálódó, önállóvá váló praxisaként. Ebben a felfogásban tehát a technika és tudomány mindvégig megőrzi önálló létét, s mellettük, velük együtt alakul ki és formálódik a technotudomány, azaz ez egy háromszereplős ontológia. Ismét utalhatunk bizonyos kémiai tevékenységek jellegzetességeire, illetve egyes mérnöki területekre, vagy talán leginkább az NBIC (nano, bio, info, kognitív) technikáknak nevezett tevékenységformákra.

iii) e két technotudomány-felfogás nem szüntette meg a tudománynak, mint tudománynak a létét, de kialakíthatunk egy olyan felfogást is, amelyben a tudomány alapvetően átalakul, valóban technotudománnyá válik. Eme nézet szerint a technika befolyása annyira jelentős lehet, hogy megszünteti a tudomány tradicionális meghatározottságait, s alapvetően saját képére formálja azt. Ez is egy monista rendszer: csak a technikai karakterisztikumokkal jellemezhető technotudomány létezik, és tudományról tulajdonképpen már nemigen lehet beszélni. Ilyen módon lehet gondolkodni például az NBIC technikákról, különösen akkor, ha az együttműködésük révén definiált konvergáló technikákra (CT) tesszük a hangsúlyt. Ezzel a felfogással rokonítható Forman értelmezése is,[313] amelyben a posztmodern kor (ez nála az 1980 utáni éveket jelenti) alapvető jellemzőjeként a technika tudománnyal szembeni elsődlegességét jelöli meg.

A fenti három kategória jól leírja ugyan az egymást különféle mértékben meghódító tudomány és technika lehetséges stabil elrendeződéseit, de csak a jelenségek szintjén vizsgálódik, ahhoz nem elég érzékeny, hogy magyarázatot is adjon az egyes összefüggésekre és folyamatokra. A technotudomány elméleti leírására a cselekvő-hálózat- elmélet (ANT: actor-network theory) vállalkozik.

A cselekvő-hálózat elméletet az 1980-as évek végén főként Callon, Latour és Law alakította ki.[314] Az elmélet nem annyira a technotudomány elmélete, hanem „sokkal inkább egy technotudomány központú általános társadalomelmélet”[315] Az elméletben heterogén természetű cselekvők (pl. emberek és nem-emberek) ugyancsak heterogén hálózatokat alakítanak ki. Az egészet el lehet képzelni egy olyan gép mintájára, amelyben az alkotóelemek úgy vannak kialakítva, hogy együttműködésük konzisztens következményekkel járjon. Az elmélet célja a cselekvő-hálózatok alakulásának és működésének bemutatása. A technotudomány szerepe a hálózatban kettős: a különféle cselekvők érdekeinek megértése, valamint ezeknek az érdekeknek olyan (helyek és formák közötti) transzlációja, hogy a cselekvők együtt, illetve egyeztetve tevékenykedjenek. A tudomány és technika transzlációja anyagi műveletek és erők különböző formái között zajlik. Például úgy, hogy laboratóriumi és leíró eszközök alkalmazásával anyagdarabkákból írott dokumentumokat állítanak elő. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy a hálózatok a technotudomány révén alakíthatók és működtethetők. A cselekvő-hálózat elmélet fontos vonása az emberi és nem-emberi közötti szimmetria: a társadalmi és anyagi világok egyaránt emberi és nem-emberi cselekvők által létesített hálózatok termékei. Egy efféle elképzelésben nyilvánvalóan értelmetlennek látszik a hagyományos értelemben vett technika és tudomány szétválasztása. Mivel a hálózatok produktumainak előállítása számos cselekvő valóságos szövetkezését ill. együttműködését követeli meg, a hálózat egésze a leginkább figyelembe vehető entitás. A hálózatok alakulásának és működésének részletesebb leírását megtalálhatjuk Király dolgozatában.[316] A cselekvő-hálózat elmélet fontos problémája, hogy közelebb van a jelenségek leírásának, értelmezésének és ügyes csoportosításának egy érdekes módszeréhez, mint egy valódi elmélethez. Akár társadalomelméletként, akár a technotudomány elméleteként tekintünk rá. Ilyenformán szükségesnek látszik a technotudomány további elemzéseivel is foglalatoskodni.

6.3.2. A technotudomány a tudományelemzés hagyományos perspektíváiból

A fentiekben a technotudomány jelensége felismerésének, illetve fogalma kialakulásának körülményeit, valamint az ezekre való közvetlen reflexiókat próbáltuk jellemezni. A továbbiakban arra törekszünk, hogy a tudományok elemzésében hagyományosan alkalmazott leíró és elemző eljárások tárgyává tegyük, s tudományfilozófiai és tudománytörténeti nézőpontból is szemügyre vegyük. Ettől az eljárástól egyrészt a technotudomány jobb megértését, másrészt az alkalmazott szemléletmódok alkalmazhatóságának kritikai reflexióját várhatjuk.

6.3.2.1. A tudományfilozófia pluralizálódása

Ihde megállapítása szerint a tágasabb társadalmi kontextusba illeszkedő tudomány elemzésébe az utóbbi évtizedekben sokféle kutató belefogott: történészek, szociológusok, antropológusok, politológusok, stb. – és egyre kevesebb ezen a területen a filozófus.[317] Részben ebből is adódhat, hogy az új tudományelemző módszerek gyakran megkérdőjelezik a tradicionális tudományfilozófiákat – főként az ún. analitikus tradíciót követő elgondolások elméletközpontúságát. (Sőt, egyesek már magát a tudományfilozófiát tekintik idejétmúltnak, meghaladottnak, amelynek ma már nincsen fontos és érdekes mondanivalója a tudományról.) Manapság elterjedtnek számító felfogás, hogy a tudomány (és technika) elemzéseiben gyakorlatorientált leírásokra van szükség. Elméleti elemzések helyett alkalmas szociológiai és antropológiai eljárásokkal (kvalitatív analízis, terepmunka, esettanulmány, diskurzuselemzés, stb.) „empirikus adatokat”, tényeket kell találni. Ezek bemutatása s konkrét elemzése a feladat. A tényekben kifejeződő valóságosan létező tudomány, a konkrét tevékenységekben testet öltő tudomány (és technika) valósága, a meghatározónak tekintett gyakorlati szféra azonosítása természetesen nem megy könnyen. Az ezzel kapcsolatos, rendszerint rejtve maradó világnézeti és elméleti előfeltevések nyomán született tudományelemzések így gyakran vezetnek éles vitákra.[318]

A társadalmi gyakorlat különböző elképzeléseire épít a fentebb vázolt cselekvő-hálózat elmélet, illetve a szociálkonstruktivista tudományfelfogás számos képviselője. (Különbségeikről tájékoztat az ún. ismeretelméleti csirke vita. Ld. például Pickering imént idézett könyvét.) Shapin és Schaffer a történeti-politikai gyakorlatra alapozza eredményeit.[319] Mások a szűkebben vett tudományos gyakorlatot, mindenekelőtt a laboratóriumi munkát részesítik előnyben.[320] Mindazonáltal ezek az elképzelések belefoglalhatók a konstruktivizmus vagy szociálkonstruktivizmus[321] kategóriájába. A gyakorlat eredendően más felfogása jelenik meg a fenomenológiai/hermeneutikai tradícióra támaszkodó tudományértelmezésekben,[322] amelyekben a személyes érzéki valóságra és az életvilágában leledző embergyakorlatára alapozzák az elemzéseket.

Valójában persze ezeket a tudományos „gyakorlatra” érzékeny elemzéseket nem célszerű kizárni a tudományfilozófiából, sőt a tudományfilozófia nem-tradicionális változataiként, a tudomány valódi problémáira reflektáló hasznos fejleményekként foghatjuk fel őket. Más szóval diagnosztizálhatjuk a klasszikus tudományfilozófia örököseként fellépő analitikus szemléletmód mellett megjelenő új tudományfilozófiai változatok megjelenését. Ennek nyomán szokás beszélni a tudományfilozófia poszt-pozitivista, ill. szociológiai vagy hermeneutikai fordulatáról. A fordulat természetesen azzal jár, hogy a tudományok elemzésének hagyományos nyelvi-logikai kontextusát kiegészíti vagy felváltja a társadalmi rendszer, illetve az életvilág kontextusa, s az analitikus tudományfilozófiák mellett megjelennek a szociálkonstruktivista és fenomenológiai/hermeneutikai tudományfilozófiák is.[323] A fentebb említett gyakorlatorientált tudományelemző eljárások reprezentánsai eme tudományfilozófiai trendek kiemelkedő képviselőinek is tekinthetők. Ha másként nem megy, akkor a Latour által is követett „empirikus filozófiai” módszerrel azonosíthatjuk tudományfilozófiai eszméiket. Ezzel a lépéssel a tudomány filozófiai képe is radikálisan megváltozik: eltűnik a társadalomtól való arisztokratikus különállása és életidegensége és társadalmi rendszerek, illetve személyes életvilágok komplexumainak szereplőjévé válik.

Ilyenformán a szociálkonstruktivista és fenomenológiai/hermeneutikai módon értelmezett tudomány természetes módon kapcsolódik más társadalmi és emberi tevékenységformákhoz, rendszerekhez és intézményekhez – így a technikához is. A tudomány és technika közötti viszony értelmezése az analitikus tudományfilozófiákban értelmetlen vagy lehetetlen, míg a konstruktivista és hermeneutikai változatokban természetes, sőt fontos feladat. A technotudomány fogalma csak az utóbbi tudományfilozófiákban jelenik meg, elemzésével csak ezekben foglalkoznak.

6.3.2.2. A technikafilozófia változatai

A technika filozófiai leírása és értelmezése[324] a tudományfilozófiai problémaköröktől alapvetően különböző nehézségekkel jár. Mitcham véleménye szerint[325] a technikafilozófiák vagy a technikai tradíció, vagy a társadalmi tradíció talaján állva dolgozhatók ki, mint mérnöki, és mint bölcsész technikafilozófiák; más szóval: vagy a technika autonómiája, vagy a technika társadalmi beágyazottságából adódó „külső” determináltsága lehet a filozófiai kiindulópont. Valamilyen technikafilozófiai álláspont kialakításához tehát mindenekelőtt el kell döntenünk, hogy a technikát a világ önálló, autonóm létezőjének tekintjük-e, vagy a társadalomtól elválaszthatatlan, társadalmi alrendszerként fogjuk-e fel. Ezt a kérdést a technikafilozófia alapkérdésének fogjuk hívni, figyelembe véve, hogy ebben a kérdésben minden technikafilozófia szükségképpen és karakterisztikusan állást foglal.

Minden technikafilozófia állást foglal továbbá abban a kérdésben is, hogy a technika értéksemleges-e, vagy értékekkel terhelt-e? Más szóval ezt úgy is mondhatnánk, hogy a technikai tevékenységben szükségképpen szerepet játszó célok és eszközök elválaszthatóak-e egymástól, vagy sem? Ugyanis, ha az elválaszthatóságot tételezzük fel, akkor adott technikai eszközök a legkülönfélébb célok megvalósításához járulhatnak sikeresen hozzá, azaz maguk az eszközök nem követnek saját célokat, vagyis bizonyos értelemben semlegesek. Nyilván ugyanerre az eredményre juthatunk, ha azt vesszük észre, hogy adott célok többféle eszközzel is megvalósíthatók. Ellenben, ha nem ez a helyzet, vagyis ha abból indulunk ki, hogy az eszközök saját önálló értékeket is hordoznak, akkor ezek elkerülhetetlenül beépülnek a cél értékrendszerébe, mivel befolyásolni fogják a megvalósítható célt, vagyis a technika nem tekinthető értéksemlegesnek, hanem „értékterhelt”, s értéktartalmát is figyelembe kell vennünk használata során. A technika semlegességének, illetve értékterheltségének kérdése szoros kapcsolatban áll a technika autonómiájának kérdésével – tulajdonképpen ugyanannak a technika-társadalom viszonynak a különböző oldalairól van szó. Míg a technika autonómiájának értelmezése során a technika és társadalom viszonyában az őket megkülönböztető és egymástól elválasztó összefüggésekre figyelünk, addig az értéktartalmak vonatkozásában a technika és társadalom valamiféle azonosságát, egymásban való kölcsönös megjelenésének lehetőségeit vizsgáljuk. Technika és társadalom viszonyának sikeres leírásához nyilván mindkét összefüggést fel kell tárni: különbözőségük és azonosságuk együtt jellemzik megfelelően kapcsolatukat. Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy a technikafilozófia alapkérdésének két oldala van, nevezetesen a technika autonómiájával, és a technika értéktartalmaival kapcsolatos állásfoglalások, amelyek minden következetesen felépített technikafilozófiában szükségképpen megtalálhatók.

Feenberg nyomán[326] az alapkérdésben elfoglalt álláspontok alapján a klasszikus technikafilozófiai álláspontok következő főbb csoportjait különíthetjük el: a determinista, az instrumentalista, a szubsztantivista és a kritikai szemléletmódokat. A közöttük lévő kapcsolatokat az alábbi táblázatban foglaltakkal szemléltethetjük. (A táblázat tartalmaz néhány illusztratív példát is.)

A technika

autonóm

emberi kontroll alatt áll

 

értéksemleges

determinizmus

tradicionális marxizmus

instrumentalizmus

pragmatizmus

értékterhelt

szubsztantivizmus

antiutópizmus, Ellul, Heidegger

kritikai elmélet

antiutópizmus, Marcuse, Foucault

Technikafilozófiák osztályozása a technikafilozófiai alapkérdésben való állásfoglalásuk alapján

Az egyes osztályokba sorolt technikafilozófiák fontosabb jellegzetességei az alapkérdés alapján azonosíthatóak, de az osztályok elnevezései, és tipikus változataik kiválasztása talán magyarázatot kíván. A determinista felfogás a technika autonóm fejlődéséhez nagy reményeket fűz, amennyiben a társadalmi haladás döntő mozgatórugójának tekinti a technikai fejlődést. A technikai fejlődés meghatározó a társadalmi fejlődés létrehozásában, de a társadalmi fejlődés irányát és jellegzetességeit nem a technikába rejtett értékek határozzák meg (hiszen a technika értéksemleges), hanem az emberek által kiválasztott célok. Egy ilyen felfogás tökéletesen összhangban van a modernista értékrend sok változatával, például az újkori óraművilág gondolatrendszerével, vagy a marxizmus hagyományos elgondolásaival is. Az instrumentalista felfogás totálisan eliminálja a (technikai) eszközök és (az emberi) célok közötti kapcsolatokat, így például a technikai fejlődés szükségszerűen társadalmi fejlődést generáló összefüggését is, és a technikai eszközöket az ember szabadon felhasználható eszközeiként értelmezi. Az instrumentalizmus filozófiai előfeltevései általában a liberalizmus vagy a pragmatizmus eszméire támaszkodnak.[327] A szubsztantivizmus egyetért a determinizmussal abban, hogy az ember nem a technika ura, hanem sokkal inkább a technikai fejlődés kiszolgáltatottja; sőt, e szerint a felfogás szerint nagyon is meghatározó módon az. A technika nem semleges, saját értékeit használata során ellenállhatatlanul közvetíti, vagyis a technika szükségképpen megváltoztatja az elérni kívánt célt, sőt az embert magát is. A technikai eszközök a bennük található tartalmak érvényre juttatásával ilyenformán meghatározó módon alakítják a modern társadalom életét (gondoljunk például az autó vagy a televízió társadalmi hatásaira). A szubsztantivista technikafilozófia rendszerint a technikai fejlődés negatív társadalmi hatásait veszi észre, gyakran antiutópikus forgatókönyveket prognosztizál. A szubsztantivizmus jellegzetes képviselői Jacques Ellul és a huszadik század híres filozófusa, Martin Heidegger. Különösen Heidegger késői (a század ötvenes és hatvanas éveiben keletkezett) írásai jelentősek. A kritikai technikafilozófia jellegzetes képviselői (Mumford, Marcuse, Foucault, Feenberg) főként Heidegger és a Frankfurti Iskola kritikai elméletének hatása alatt alakították ki álláspontjukat, amelyben a technikai eszközök értéktartalmai és a társadalmi célok közötti összefüggések tényét elfogadják, de ugyanakkor hangsúlyozzák az efölött az összefüggő konglomerátum fölötti emberi kontroll lehetőségét is. Más szóval: a technikai és emberi szféra a modern társadalomban elválaszthatatlanul összefonódik ugyan, és ennek számos veszélye is nyilvánvalóan jelen van, de alkalmas politikai, gazdasági vagy kulturális eszközökkel a kibontakozó folyamatok elvileg kézben tarthatók.

A technikai és emberi szférák elválaszthatatlansága, azaz a technikai eszközökbe beépülő emberi értékek, illetve az emberi célokat befolyásoló technikai eszközök elképzelése az utóbbi évtizedek technikafilozófiai törekvéseiben jószerivel teljesen elfogadottá vált, így tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a manapság népszerű technikafilozófiai álláspontok vagy a szubsztantivista, vagy a kritikai technikafilozófia, illetve ezek valamilyen keverékének a pozícióját foglalják el. Mindazonáltal persze számos részletben különbözhetnek. Ha például összehasonlítjuk olyan filozófusok nézeteit, mint Pickering, Haraway, Latour és Ihde, kitűnik, hogy (különböző fogalmak használatával ugyan, de) valamennyiük számára központi jelentősége van az emberi és nem-emberi közötti problematikus viszony elemzésének. Így pl. jellemző módon állást foglalnak az emberi és nem-emberi közötti viszony lehetséges szimmetrikusságáról, a technikai eszközök aktivitásának jellegéről, az emberi szándékok nem-emberi létezőkben való, és a nem-emberi törekvések emberekben való megtestesülésének lehetőségeiről, és más ezekhez kapcsolódó kérdésekben is.[328]

Ha „empirikus filozófusként” járunk el megint, s alaposabban szemügyre vesszük a mai technikafilozófia jeles képviselőinek filozófiai előfeltevéseit, észre fogjuk venni, hogy az általuk követett, illetve kialakított filozófiai felfogások a filozófiai hermeneutika (fenomenológiai hermeneutika vagy hermeneutikai fenomenológia), a konstruktivizmus, valamint a posztmodern álláspont valamilyen kombinációi. A hermeneutika, a szociálkonstruktivizmus és a posztmodern álláspont filozófiai eszméinek dominanciája a technikafilozófiákban alapvetően összefügg a technika természetével. A technika mindig valamilyen meghatározott szituációban zajló tevékenység, melynek során megvalósul az embernek a szituáció feletti uralma – azaz a természetadta cél helyett az ember célja realizálódik. Tehát minden technika szituációhoz kötött. Az ilyen típusú létezők és létformák az olyan filozófiai rendszerek számára, mint a pozitivizmus, vagy akár az egész analitikus filozófiai hagyomány, nehezen értelmezhetőek, mivel ezek a szemléletmódok éppen a szituációtól független létezők és ismeretek kutatására és leírására koncentrálnak. A hermeneutika, a posztmodern felfogás és a szociálkonstruktivizmus azonban éppen a szituációba (világba, életvilágba, társadalmi környezetbe) ágyazott létezők és létformák elemzésével foglalkoznak, vagyis alapvető filozófiai feltevéseik miatt eleve alkalmasabbak a szituációfüggő technika leírására és értelmezésére. Emiatt tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a hermeneutika, a szociálkonstruktivizmus, vagy a posztmodern filozófiai rendszerek természetes módon tartalmazzák a technika filozófiai értelmezésének a lehetőségét.

Vegyük észre, hogy az említett filozófiai szemléletmódokat hasznosíthatjuk nem csak a technika, hanem a tudományok értelmezése és leírása során is. Amint fentebb rámutattunk a tudományfilozófiában is kialakultak hermeneutikai és szociálkonstruktivista szemléletmódok. Ezekben a tudományfilozófiákban a tudományt (akár az egész tudományt, akár egyes problémáit) valamiféle (emberi vagy társadalmi) szituációba, ill. környezetbe illesztve próbálják megérteni. Ez azzal a következménnyel jár, hogy az említett felfogásokban a technika és a tudomány elemzésének módszertana szükségképpen megegyezik. Az azonos szemléletmódok és vizsgálati módszerek következtében a technika és tudomány közötti különbségek elmosódhatnak, vagy lényegtelennek tűnhetnek, hiszen mindegyiket elsősorban mint sajátos világban-való-létezőt, mint valamiféle kontextusba illeszkedőt értjük meg. Ilyenformán legalább a hermeneutikai és a szociálkonstruktivista technikafilozófiák alkalmasak lehetnek a tudomány és technika homológ tárgyalására s egy belőlük formálódó technotudomány értelmezésére is.

6.3.2.3. Tudomány és technika kapcsolatának filozófiai perspektívái

Amint a fentiekben előadottakból is látható, saját feladatuk megfelelő megoldása érdekében a tudományfilozófiában és a technikafilozófiában egyaránt kialakultak a tudomány és technika kapcsolatának elemzését is lehetővé tevő felfogások. A technika és tudomány társadalmi és kulturális helyzetében bekövetkezett változások pedig szükségessé is tették ezeket az elemzéseket. Természetesen különböző érzékenységű és színvonalú változataikkal találkozhatunk: egyesek alapvetően nem kérdőjelezik meg a tudomány és technika önállóságát, mások azonban továbbmennek s valamilyen értelemben vett technotudományról is beszélnek. Érdemes megkülönböztetni a releváns elemzések négy csoportját: a hermeneutikai/fenomenológiai, a szociálkonstruktivista, a posztmodern orientációjú, és a „tudomány és technika tanulmányok” (STS) szemléletmódokat.

i) A hermeneutikai/fenomenológiai szemléletmód legfontosabb képviselője Don Ihde, aki saját álláspontját időnként posztfenomenológiainak is nevezi.[329] Talán nem felesleges megemlíteni, hogy a hermeneutikai/fenomenológiai szemléletmód elnevezésben megfigyelhető némi bizonytalanság. Valójában manapság mind a (filozófiai) hermeneutika, mind a fenomenológia önálló, saját elvekkel és eszményekkel rendelkező filozófiai hagyományok, de „tiszta” formájukban kevesen képviselik őket. Ehelyett azt láthatjuk, hogy egyes filozófusok valamilyen „kevert” változatoknak a hívei, amire az irányzatok történeti fejlődése és elméleti orientációja egyaránt lehetőséget adnak. Ihde posztfenomenológiai pozíciója elsősorban arra utal, hogy nézőpontja nem-analitikus. Posztfenomenológiai álláspontja azonban nem európai stílusú fenomenológia: nála Galilei csak a távcsövével együtt Galilei, Husserlnél Galilei matematikus távcső nélkül. Álláspontjaik különbsége megmutatkozik a pragmatista hagyományhoz való viszonyukban is: míg Husserlre inkább William James hatott, Ihde inkább Dewey követője. A fenomenológia szerinte se nem objektivista, se nem szubjektivista, hanem relacionista, mégpedig az ember és környezete kölcsönhatásának ontológiája.[330] Nem introspektív, hanem reflexív. Ez a fenomenológia azokat a feltételeket vizsgálja, amelyek mellett a dolgok, mint olyanok megmutatkoznak. A technika elemzésében ez az ember-technika viszony (emberi és technikai anyagiság relációja) értelmezését kívánja meg. Ugyanakkor Ihde saját szemléletét kiterjesztett hermeneutikainak is nevezi,[331] részben az alkalmazott fogalmi háló hasonlósága (észlelés, praxis, testhez kötöttség), részben pedig saját pozíciójának más elemzésekkel (Heelan, Dreyfus, Galison, Crease, Latour, Apel, Føllesdal, stb.) való összevetése nyomán.

Ihde a technikafilozófia egyik első amerikai képviselője.[332] Szemléletmódjának különlegességét kezdetektől az európai „kontinentális” és az amerikai pragmatista filozófiai nézetek fentebb jelzett kombinálása jelenti. Technikafilozófiájának centrumában az ember és technika „intencionális” viszonya áll. Az ember környezetére utalt, azaz tudati, fogalmi, kognitív, valamint cselekvő, észlelő és testhez kötött intencionális viszonyban van környezetével, amely viszony általában szerszámok és eszközök közvetítésével valósul meg. Az ember – eszköz (technika) – környezeti objektum (világ) kapcsolatrendszer hermeneutikai fenomenológiai elemzése révén belátható, hogy a közbeiktatott eszköz (általánosabb formában a technika) sohasem semleges: megváltoztatja a dolgokról szerzett tapasztalatunkat, átalakítja a szituációt, kicsinyít és nagyít, sokértelmű, kultúrába ágyazott, és így tovább.[333] Vegyük észre, hogy ebben a szemléletmódban az ember és nem-ember szükségszerűen összekapcsolódik – ez ügyben természetesen eszünkbe juthat a klasszikus fenomenológiának a szubjektum-objektum dichotómiáját elutasító álláspontja is. Ennek nyomán Ihde felfigyel saját felfogása és a Latour-féle „hibridek” közötti fogalmi hasonlóságra, s kutatási témává teszi az efféle „közvetítők” által létesített viszonyok módszeres vizsgálatát. A projekt megvalósítása a Stony Brook Technoscience Research Seminar keretei között folyt az utóbbi tíz évben. [334]

A latouri nézetekkel való megismerkedés következtében Ihde technikára vonatkozó nézeteit immár a technotudomány perspektívájából gondolja tovább. Az Instrumental Realism című könyvében[335] beható vizsgálatnak veti alá Latour eszméit és összeveti a technika- és tudományfilozófia álláspontjait, s ezek nyomán alakítja ki instrumentális realizmusnak is nevezett filozófiai pozícióját.[336] Az instrumentális realizmus tartalmilag, a korábban említett posztfenomenológia és hermeneutika módszertanilag jellemzi Ihde filozófiáját. Ennek része lesz az a meggyőződése is, hogy “a technotudomány kifejezés […] azt sugallja, hogy a tudomány és technika nem teljesen, talán még csak nem is észlelhetőn eltérő tartományok.” [337]

Természetesen nem kizárólag Ihde tekinthető a hermeneutikai/fenomenológiai szemléletmód képviselőjének,[338] kiemelt jelentőségét az indokolja, hogy vizsgálódásaiban nagy teret szentel a technotudomány elemzésének. Bizonyos értelemben Latour fontosabb munkái is besorolhatók a hermeneutikai/fenomenológiai szemléletmódba. Egy interjúban Latour azt mondja magáról, hogy nem igazán önreflexív módon dolgozik.[339]Így az se lenne meglepő, ha kiderülne: tényleg másoktól, például Ihde-től tudta meg, hogy a cselekvő-hálózat elmélet kapcsolatba hozható a hermeneutikával, vagy Heidegger filozófiájával (utóbbiról azt mondta, hogy bár többször nekifogott, de egyszer se tudta végigolvasni a Lét és időt). Holott elég könnyű néhány közös vonást azonosítani: a cselekvő-hálózat viszony emlékeztet az ember-világ viszonyra, a hálózat az értelemösszefüggés, illetve világ szerepében is felfogható, a cselekvő-hálózatban zajló transzláció az interpretációhoz hasonlóan működik, és így tovább. Latour és Heidegger technikafelfogásának szorosabb összefüggését elemzi a (Riis 2008) tanulmány. Riis szerint[340] Latour technikafilozófiája Heidegger nézeteinek tükörképe. Részben megegyeznek, részben ellentétekként kiegészítik egymást, és mindketten ragaszkodnak a technikailag közvetített világ olyan jellemzőihez, mint az emberi és nem-emberi együtt tartása, a világ mobilizálására való vállalkozás, és az individuális szabadság felfüggesztése. Mindazonáltal talán érdemes felfigyelni rá, hogy Riis valójában Heideggernek a technikáról, Latournak pedig inkább a technotudományról[341] alkotott képét veti össze.

Mindezek nyomán megállapíthatjuk, hogy a technotudomány jelensége hozzájárult a hermeneutikai/fenomenológiai tudomány- és technikafilozófia megerősödéséhez és stabilizálódásához. Az ebben a szemléletmódban született elemzések gyakran túllépnek a technika és tudomány külsődleges viszonyának tárgyalásán, s a technotudományt az ember és környezete közötti közvetítés eminens hordozójának mutatják be. A technotudomány működése során érvényesül az emberi és nem-emberi közötti szimmetria, az embernek világával való összefonódása. Megállapítható továbbá, hogy a hermeneutikai/fenomenológiai és a cselekvő-hálózat elméleti szemléletmód számos közös vonást mutat. Az előbbi tudatosan alkalmaz, az utóbbi inkább implicit módon érvényesít filozófiai elveket a más filozófiákban jól azonosítható szubjektum-objektum elkülönülés feloldására.

ii) A szociálkonstruktivista tudomány- és technikafilozófiák a hermeneutikai / fenomenológiai törekvésekhez hasonlóan ugyancsak az analitikus felfogások hibáinak és hiányosságainak kiküszöbölését vették célba. Az 1970-es évektől ezt a szemléletmódot követő filozófusok is szakítottak az analitikus hagyomány nyelvi és logikai orientációjával, s ezek helyett a tudományt (majd a technikát is) társadalmi összefüggésrendszerbe illesztve kezdték vizsgálni. Feltevéseik szerint konkrét társadalmi rendszerek konkrét gyakorlata hozza létre és tartja fenn a tudomány és technika adott történeti formáit. A szociálkonstruktivizmus különféle változataiban mind a figyelembe vett társadalmi gyakorlat, mind a konstrukció karakterisztikumai jelentősen eltérőek lehetnek.[342] A szociálkonstruktivizmus képviselői gyakran nem filozófusok, hanem például szociológusok, de munkájuk filozófiai jellegű: nem tudják nélkülözni a tudomány-technika-társadalom viszonyrendszerre vonatkozó általános előfeltevéseket. A tudományos tudás, illetve a technikai termékek előállításának szociálkonstruktivista felfogásába sorolhatjuk a modern tudásszociológiát is.[343] Ebben a szemléletmódban azonban feltűnik egy gyakori egyoldalúság: a tudásban, illetve a technikai termékekben érvényesül a társadalmi környezet befolyása, de az ellentétes hatást általában figyelmen kívül hagyják.[344]

A tudomány és technika viszonyának szociálkonstruktivista értelmezésében természetesen adódó lehetőség, hogy a tudomány esetében a technika a társadalmi környezet részeként gyakorol rá befolyást, illetve fordítva: a technikát alakítja a társadalmi közegben érvényre jutó tudományos tudás is. Ilyenformán a tudomány és technika „kölcsönhatása” valamilyen formában feltétlenül fennáll. Egyaránt elgondolható a technika, mint társadalmi célok szolgálatában alkalmazott tudomány, illetve a tudomány, mint társadalmilag meghatározott módon alkalmazott technika is.[345]

A tudomány és technika egy rendszerben való tárgyalását megkönnyíti, hogy a szociálkonstruktivista tudományfelfogás szakít a tudomány „értékmentességének” nézetével, s a tények és értékek hagyományos elválasztása helyett elválaszthatatlanságukat ismeri fel. Ily módon a tudomány a technikához (amelyben az értékek deklarációja és realizálása nyilvánvaló) nagyon hasonló természetűnek mutatkozik. Különbségeiket legfeljebb a befoglaló, működtető és kontrolálló társadalmi környezetből származtathatjuk. Tudományos laboratóriumban, ipari üzemben, tudós társaságban, vagy piaci szereplők körében folyik a konstrukció? Az iparszerűen működő tudományos kutatások, a poszt-akadémikus tudományosság[346] megjelenése arról tanúskodnak, hogy a társadalmi/politikai környezet is homogenizálódik, s a tudomány és technika közötti különbség jószerivel eltűnik. A különbség jelentőséggel bírhat, ha az adott tevékenység feltételrendszerét, szándékait illetve céljait tekintjük, de lényegtelenné válik a társadalmi, politikai következményeket tekintve. Talán úgy is mondhatjuk, hogy ha a tevékenységet az eredménye minősíti, ha az eredményesség illetve a következmények az érdekesek, ha a vég felől tekintünk a fejleményekre, akkor nincs értelme differenciálni, hiszen az előzmények az esetlegesség kategóriájába esnek. Az ebből a pozícióból értelmezett folyamatot célszerű is technotudományosként azonosítani – végül is ezzel a választással fejezzük ki leginkább az eredményhez vezető tevékenységnek az eredményben manifesztálódó karakterisztikumait. Ezt láthatjuk, ha a Michael által elemzett folyamatot[347] – a tépőzár létrehozását és elterjedését – vizsgáljuk, ha a Latour-féle fekvőrendőr esetét[348] vesszük szemügyre, vagy ha Law-val indulunk a 15. századi portugál hajósok nyomába.[349] Akár tudományos tudást, akár technikai terméket konstruálunk: a konstrukció mindig szándékosan folyik, és mindig van eredménye. Konstruktivista nézőpontból tehát technotudományról mindig beszélhetünk – technikáról és tudományról inkább csak a konstrukciók feltételei ismeretének függvényében.

A konstrukciós tevékenység további jellemzése emellett számos filozófiai illetve világnézeti kérdést vet fel. Sok szempontból kérdéses a társadalmi konstrukciók ontológiai és ismeretelméleti státusza,[350] a társadalmi konstrukciók illetve a nem-nevesítetten-társadalmi konstrukciók közötti reláció,[351] és számos más összefüggés is – ezek tanulmányozása azonban valószínűleg mellőzhető a technotudomány jellemzése során.

Ugyanakkor talán érdemes megjegyezni, hogy a mai és a mostanában prognosztizálható technikai és tudományos alapú társadalmi változások elemzői gyakran csak a tudomány és technika társadalmi következményei iránt mutatnak érdeklődést – következésképpen számukra tudomány és technika egyre megy, esetleges különbségeik jelentéktelenek. Ebben a diskurzusban uralkodó a technotudomány fogalmának használata. Ez valósul meg a konvergáló NBIC technikák társadalmi következményeik tanulmányozásában,[352] vagy akkor is, amikor kulturális vagy társadalompolitikai szerepet szánnak neki.[353] A tudástársadalom vagy tudás alapú társadalom elképzelése sem a differenciáltan értelmezett tudományra és technikára, hanem inkább a technotudományra alapozódik. [354]

Latour – akinek kezdeményező szerepe volt a szociálkonstruktivista tudományfelfogás létrehozásában[355]– az utóbbi években azt hangsúlyozza, hogy immár nem szociálkontruktivista, hanem egyszerűen konstruktivista felfogást követ.[356] Ámbár, ha továbbra is fenntartja cselekvő-hálózat elméleti állításait, nehéz különbséget tenni eme pozíciók között. Talán az okoz gondot, hogy – miként maga mondja – a cselekvő-hálózat elméletet kifejtő Science in Action filozófiailag nem túl mély, inkább tudományszociológiai jellegű mű.[357] Az semmi esetre se vonható kétségbe, hogy a cselekvő-hálózat elmélet konstrukciókkal dolgozik – s ilyeténképpen többé-kevéssé érvényesek rá is a fentebb tett megállapítások.

iii) A tudomány posztmodern felfogása elsősorban annak posztmodern kritikájaként létezik. A posztmodern álláspont ugyanis jelentős részben éppen a modern tudományban megnyilvánuló értékrend ellenében határozza meg magát. Ideológiai okok miatt elutasítja az elvont észnek az élet feletti uralmát, elveti az egyetlen valóság, az egyetlen helyes megismerési módszer, az egyetlen helyes gondolkodásmód, az egyetlen igazság koncepcióit – ezzel ellehetetleníti a modern tudomány tudást kisajátító gyakorlatát. A tudomány nem tarthat igényt semmiféle kitüntetett szerepre: egy lesz a közösség tagjai számára hozzáférhető és alkalmazható tradíciók közül.[358]

A modern értékrendben a tudományos tudás az ember (természetes és mesterséges környezete fölötti) hatalmának biztosítéka és eszköze – eme elhívatottságának megfelelve maga is hatalmi struktúrákkal terhelt. A posztmodern hatalomellenes, de valójában nem veti el a hatalomgyakorlás minden formáját. Kritikájának fő célpontja az univerzalisztikusan működtetett absztrakt hatalom, de nem kifogásolja, sőt támogatja a konkrét szituációkhoz, az egyes független individuumokhoz „telepített” hatalom gyakorlását. Ilyenformán nem meglepő, hogy a technika posztmodern kritikája lényegesen visszafogottabb. Részletesebb elemzéssel kimutatható, hogy a posztmodern felfogás elhatárolódik ugyan a tudománytól, mint a modernitás legfontosabb értékeinek eminens hordozójától, de tulajdonképpen technikabarát, hiszen céljai elérhetetlenek volnának alkalmas technikák használata nélkül. Céljai megvalósítására törve a modernitás inkább a tudományra hagyatkozik, a posztmodern kor pedig inkább a technikára. [359]

Ugyanakkor – posztmodern felfogásban különösen – problematikus határozott különbséget tenni tudomány és technika között. Az egymástól elkülönített szituációkban érvényes „igazságok” határai posztmodern metodológiát alkalmazva nehezen húzhatók meg,[360] sőt maguk a szituációk se jól azonosíthatók. Éppen ellenkezőleg: egymásba fonódó, egymásba vegyülő, kevert, hibrid természete lesz a helyzetek mellett a létezőknek is.[361] A Latour-féle hibridek és Haraway kiborgja jól illusztrálják ezt. Ahogy Haraway mondja:

„A kiborg egy kibernetikus organizmus, gép és élő szervezet hibridje, éppannyira a társadalmi valóság szülötte, mint amennyire a fikció teremtménye. A társadalmi valóság a megélt társadalmi viszonyokat jelenti, legfontosabb politikai konstrukciónkat, világformáló fikciót … A kiborg a fikció és a megélt tapasztalat tárgykörébe esik … A kortárs tudományos-fantasztikus irodalom tele van kiborgokkal – olyan teremtményekkel, melyek egyszerre állatok és gépek, és akik kétértelműen természetes és művi világokat népesítenek be. A modern orvostudomány szintén tele van kiborgokkal, kódolt szerkezetként elgondolt organizmusok és gépek olyan párosításaival, amelyek intimitása és ereje nem a szexualitás történetében keletkezett. A kiborg „szexualitás” visszaállít valamit a páfrányok és gerinctelenek kedves replikációs barokkjából (oly szép organikus ellenszereként a heteroszexizmusnak). A kiborg replikáció leválik a szerves reprodukcióról. A modern termelés a munka kiborg gyarmatosítása álmának tűnik, olyan álomnak, amely a Taylor-rendszer rémálmát idillikus színben tünteti fel. A modern háború pedig egy kiborg orgia ... A kiborg mellett érvelek, mint társadalmi és testi valóságunkat leképező fikció, és mint nagyon termékeny párosítások fantáziadús forrása mellett.” [362]

Ilyenformán a tudomány és technika megkülönböztetése helyett „hibridjüknek”, a technotudománynak a vizsgálata s kritikai elemzése a választott feladat. A technotudomány fogalmát Haraway is Latourtól kölcsönzi, de némiképp más értelmet ad neki.

„A technotudománytól elválaszthatatlan energiája miatt fogadtam el a terminust. Ez a szóhasználat a tudomány és technika utóbbi kétszáz éves egymásba robbanását mímeli … A fogalom használatával utalni szerettem volna a emberi és nem-emberi cselekvők szoros egybefonódására, amely szövetséget létesít anyagi, társadalmi és szemiotikai technikák révén … A technotudomány cselekvői nem tudósok és mérnökök … A technotudományt nem a tudósoknak és mérnököknek nevezettek nézőpontjából kell átélni és elmesélni, ez egy heterogén kulturális tevékenység … Az emberek és nem-emberek világ-építő szövetkezései a technotudományban olyan módon formálják a szubjektumokat és objektumokat, a szubjektivitást és objektivitást, a hatást és a hatás eltűrését, a belsőt és külsőt, hogy a tudományról és technikáról való más beszédmódokat elerőtlenítik. Röviden: a technotudomány a világi, materializált, megnyilvánuló, és jelentőséggel rendelkező hatalom.” [363]

Mindez nem tűnik nagyon világosnak – és talán szándékosan van így, hiszen Haraway éppen ez ügyben finoman elhatárolódik a „folytonosan alkalmazott halálos kiszámíthatóságtól” és a váratlanságot, meglepő összefüggések életszerűségét részesíti előnyben. Ennek jegyében a technotudomány latouri fogalmát jónak látja konkretizálni, és futólag Heidegger technicitás fogalmával is kapcsolatba hozni.[364]

Természetesen nem csak Haraway gondolkodik a posztmodern technotudomány problémáiról, bár az ő felfogása és előadásmódja kétségtelenül kiemelkedik a mezőnyből. Az ő nézeteit erősen motiválja feminista elkötelezettsége, de más tipikus posztmodern attitűdök mentén – például a poszkolonializmus, a kritikai kultúrakutatás, stb. – is szokás technotudomány-elemzéseket végezni.[365] A posztmodern álláspontról vizsgált technotudomány jellemzői megvilágítják a hermeneutikai/fenomenológiai és a szociálkonstruktivista felfogások korábban homályban maradt posztmodern vonásait. Ihde és Latour fentebb bemutatott nézeteiben például az emberi és nem-emberi elválaszthatatlan összefonódása, vagy az értelmezések (a hermeneutika vagy a szemiotika) explicit hatalma efféle komponensekként is azonosíthatók.

A fentiek nyomán talán azt is mondhatjuk, hogy a technotudomány nagyjából ugyanazt a szerepet tölti be a posztmodern világnézetben, mint amit a tudomány betöltött a modernitás világfelfogásában. Ha a modernitás tudományközpontú társadalmi rendszer volt, akkor a posztmodern társadalmi berendezkedés technotudomány központú.

iv) A „tudomány és technika tanulmányok” (STS) létrejöttében számos tényező játszott szerepet. A tudományfilozófia korai változataiban domináló nyelvi és logikai orientáció gyakorlatidegensége kiváltotta a tudományfilozófia átalakulását, s a konkrét emberi, történeti, társadalmi valóság figyelembe vételére serkentett. Ebben a folyamatban fenomenológiai, pszichológiai, szociológiai, antropológiai, kulturális, illetve kultúrtörténeti, politikai, s más hasonló tapasztalatokat, elveket és eszméket is megpróbáltak bevonni a tudományelemző munkába. A kitűzött céloktól, a kitüntetett metodológiáktól, s a kialakuló „hibrid” jellegétől függően, valamilyen nem-hagyományos tudomány- vagy technikafilozófiai szemléletmód jött létre, vagy pedig valamilyen más „diszciplínához” közelítő szemléleti forma, pl. antropológiai, tudományszociológiai, kultúrtudományi tudományelemző eljárás született. Az ilyen módszerekkel végzett elemzéseket összefoglalóan tudomány és technika tanulmányoknak (STS: Science and Technology Studies) szokás nevezni. A „tanulmányok” terminus egyszerre utal az efféle eljárások multidiszciplináris jellegére, és bármiféle standardizált metodológia, illetve kísérleti eljárás vagy elméleti szerkezet hiányára. A kutatások gyakorlatában rendszerint az egész tudomány-technika-társadalom komplexum az elemzések tárgya. A tudomány és technika tanulmányok az utóbbi egy-két évtizedben a tudományelemző munka meghatározó szereplőivé váltak: oktatási és kutatási intézmények, folyóiratok, nemzetközi szervezetek és egyesületek, népszerű konferenciasorozatok tanúskodnak erről.

A tudomány és technika tanulmányoknak nincsen elfogadott elmélete. Főként más alkalmakkor bevált elvek, szabályok, eljárások, és esettanulmányok sokasága alkotja a „tanulmányok” gerincét. A jelentős méretű közösség fórumain gyakran folynak éles viták alapvető elvi és módszertani kérdésekről. [366]

Bizonyára ez a módszertani határozatlanság is hozzájárul, hogy a „tanulmányok” tárgya sem túlságosan határozott és nagy változatosságot mutat. Az utóbbi néhány évben – különösen a konvergáló technikák terjedésével – nagy számban keletkeztek a technotudományt elemző tanulmányok. Jellemző, hogy a témakör mértékadó írásait összegyűjtő Handbook of Science and Technology Studies korábbi kiadásában[367] egyáltalán nem szerepelnek a technotudományról szóló írások, az új kiadásban viszont már egy számos írást tartalmazó egész szekció foglalkozik a témával.[368] (Az is feltűnhet, hogy a „tanulmányok amerikai társaságának a 4S-nek a hírlevelét Technoscience címen adják ki.) A technotudományi tematika elterjedésében főként a korábban már említett meghatározottságok játszhatnak szerepet.[369] A tanulmányok szerzőit is elsősorban a technika és tudomány társadalmi, vagy kulturális következményei foglalkoztatják – és általában nem magának a tudománynak vagy a technikának az ügyei, így az utóbbiak megkülönböztetésének számukra nincs jelentősége. Ugyanakkor az is fontos lehet, hogy a „tanulmányokban alkalmazott szociológiai, antropológiai módszerek is a társadalmi összefüggések ábrázolására, illetve az efféle következmények felderítésére alkalmasak inkább s gyakran keveset nyújtanának a tudomány és technika működésének részleteiről. Talán azt se méltatlan megjegyezni, hogy a tudomány és technika differenciált felfogásához hasznos valamilyen tudományos, vagy mérnöki diszciplínában is otthon lenni, s az ilyen jártasság a „tanulmányok” művelői körében ritkaság számba megy. Így hasznosabb és érthetőbb megoldásnak tűnik a bizonytalan terepet elkerülni, s a tudomány és technika dolgait távolabbról szemlélni – olyan pozícióból ahonnan nézve esetleges különbségeik már észlelhetetlenek. Ihde külön felhívja a figyelmet rá, hogy a technotudomány általa kiválasztott prominens képviselőinek van valamiféle tudományos „szakmai” múltja is, például korábban tényleges kutatói munkát is végzett.[370] Valóban: Latour antropológiai, Pickering elméleti fizikai, Haraway pedig biológiai kutatásokban is részt vett.

Összefoglalva a technika és tudomány kapcsolatát tárgyaló filozófiai módszerekkel elérhető eredményeket, talán azt mondhatjuk, hogy az említett szemléletmódok alkalmazásával közelebb lehet jutni a tudomány és technika valóságos kapcsolatának megértéséhez. Ehhez az emberi és nem-emberi, a szubjektum és objektum, a külső és belső, a természet és társadalom, az ember és világ, stb. közötti – más felfogásokban élesnek tekintett – szétválasztást kell elemzés tárgyává tenni. A két szétválasztott szféra közötti határvonal ide-oda tologatásaival (a hermeneutika interpretációs gyakorlatával), a közöttük létesíthető transzformációkkal (a társadalmi gyakorlatba ágyazott konstruktivizmus működtetésével), a határvonalak virtualizálásával (a posztmodern pluralizmus elfogadásával), vagy mindezek valaminő kombinációival (a „tanulmányok” specifikus céljait szolgáló előfeltevések alkalmazásával) foghatunk hozzá a feladathoz. A feladat megoldásának perspektívái az egyes esetekben eltérőek lehetnek, de elvben mindegyik módszert követve képesek lehetünk a tudomány és technika kölcsönhatásának Barnes által azonosított három fokozatának leírására.

A cselekvő-hálózat elmélet meghatározatlanságánál fogva képes valamilyen formában befogadni az összes említett metodológiát. Hermeneutikai, konstruktivista, posztmodern, vagy pragmatikus narratívaként is elmesélhető. Ilyenformán tulajdonképpen némileg joggal tekinthető a technotudomány „elméletének” – hiszen képes befogadni a technotudományban sikeres filozófiai elgondolások mindegyikének egyes elemeit, azaz mindezekben a filozófiai rendszerekben interpretálható a technotudomány elméleteként.

Bruno Latour pedig tekinthető a mi tulajdonképpeni hősünknek. Valamiképpen mindegyik narratívában megjelenik, sőt elgondolásaival hozzá tud járulni az ott elmesélt történet hitelességéhez is. Hermeneuta, konstruktivista, posztmodern, pragmatista – és természetesen, egyik se egészen. Filozófus. Nem „túl mély”, nem túl önreflexív, nem túl teoretikus – a techno-tudomány-filozófia figyelmes, érzékeny és nyughatatlan hőse.

6.3.2.4. Technotudomány-történet

Mindez nagyon szép – lenne. De inkább csak szép, számos szeplővel és aszimmetriával. Mindenekelőtt vegyük észre, hogy a cselekvő-hálózat elméletből is, és az említett tudomány- és technikafilozófiai szemléletmódokból is hiányzik egyelőre a történetiség. Mégpedig kétféle értelemben is. Egyrészt: egyik szemléletmódban se jelenik meg a technotudomány, mint történeti jelenség, mint ami a (kultúra, a társadalom, az emberek) történetének része. Másrészt: egyelőre nincsen története magának a technotudománynak se. Nem azonosítottuk keletkezésének, fejlődésének és pusztulásának fokozatait, az ezekhez a fázisokhoz kapcsolódó feltételeket, fejleményeket, és körülményeket.

A történeti szempont hiányát a cselekvő-hálózat elméletben talán azzal lehetne illusztrálni, hogy a hálózatok kialakításának illetve működtetésének elképzeléséhez valamiféle intellektuális „pillanatfelvételeket” készítünk, rögzítünk itt és most szituációkat, és nem „filmezzük” őket. Filozófiaibb nyelven szólva: ha megelégszünk az emberi és nem-emberi komponensek azonosításával és összekapcsolásával, szem elől téveszthetjük, hogy az ebben a kapcsolatban pl. nem-emberiként felismert komponens maga is lehet emberi és nem-emberi összege, és az analízis elvben így mehet tovább. Ha figyelünk erre az összetettségre, akkor észrevehetjük, hogy pl. az emberi a nem-emberin kívül is és belül is van, s a bennefoglalásnak lehet egy belső rendje, ami az idő és a történet dimenziójával, s dinamikai karakterrel ruházhatja fel a hálózatot. Hasonló gondolatmenettel az összes fent említett dichotómiát elláthatjuk dinamikával, s leírhatóvá válhat a megértés, a létrehozás, az eltűnés, vagy más releváns konkrét folyamat.

A cselekvő-hálózatok szerveződésének módja és értelmezése forrása lehet egy további hiányosságnak: problémát okozhat a mikro- és a makró szintű összefüggések együttes figyelembe vétele. A kérdés úgy is feltehető, hogy a cselekvő vajon a hálózat mely elemeivel van kapcsolatban? Csak a „szomszédos” elemekkel, vagy esetleg azokon keresztül tőle térben és időben távoliakkal is? A probléma talán érthetőbbé válik, ha a cselekvő-hálózat elméletet, mint társadalomelméletet fogjuk fel, s az után érdeklődünk, hogy a cselekvő vajon kapcsolatba kerülhet-e egy egész hálózat, vagy esetenként hálózatok hálózatainak működésével, működtetésével – pl. makroszociológiai fogalmakkal kifejezhető összefüggések révén? Ezekre a kérdésekre nincs általános válasz a cselekvő-hálózat elméletekben, és nincs univerzális megoldás az elméletet interpretáló filozófiai szemléletmódok hasonló kérdéseire se. (Hasonló problémakörök foglalkoztatják a cselekvő-hálózat elmélet alakításában a kezdetektől részt vevő John Law-t is: http://www.lancs.ac.uk/fass/sociology/profiles/John-Law)

Mindezek a dilemmák konkrétabban így hangzanak: a tudománynak és a technikának külön-külön, természetesen van története, de a kérdés az, hogy a technotudománynak vajon van-e?

Célszerűnek látszik ezúttal is először a tudomány és technika kapcsolatának történeti reflexióját megvizsgálni. Hong megállapítja,[371] hogy ez ügyben a logikailag lehetséges összes változatnak nagy számú híve van, a konszenzus bármiféle reménye nélkül.[372] A kapcsolat történetét már amiatt is nehéz feldolgozni, amit Price a technika történeti kutatásában megfigyelhető „papirofóbiának” nevez.[373] Arról van szó, hogy a publikációk formájában megjelenő tudományos eredményeket nem könnyű összevetni a kevés papírt, viszont sok anyagi eszközt produkáló technikai eredményekkel, újításokkal. Pusztán emiatt is célszerűnek látszik a tudományt és technikát is társadalmi, illetve kulturális kontextusba illesztve összevetni, arról nem is beszélve, hogy efféle összefüggésrendszertől remélhetünk mélyebb megértést.

A társadalmi kontextusba helyezett technika és tudomány történeti formái eltérő tényezők által befolyásolt, hosszabb periódusokban egymástól függetlennek is tekinthető fejlődést mutatnak.[374] Mindazonáltal e folyamatok lényeges pontokon összekapcsolódni látszanak – Arkhimédésztől napjainkig. Összekapcsolódásuk felismerését segíti a tudomány és technika viszonyának interaktív elképzelése („modellje”).[375] Ez a modell a modernitásban népszerű hierarchikus viszonyt kérdőjelezi meg – évszázadokon keresztül a technikát a tudománynak alárendelt, „alkalmazott tudományi” szerepben képzelték el. Az egyenlő pozícióban lévő technika és tudomány interaktív összefonódásának leírására elterjedt a „varrás nélküli háló” hasonlat,[376] annál is inkább, mert ezt a kognitív modellt hasznosítja a cselekvő-hálózat elmélet számtalan változatában. Ezzel meg is érkeztünk a technotudományhoz.

Szofisztikáltabb, empirikusan jól alátámasztott történeti úton is eljuthatunk a technotudomány kialakulásához persze. Ezt az utat lényegében csak John Pickstone tudomány-, technika-, és orvostörténész járja a Ways of Knowing című könyvében[377] képviselt nézetei szerint. Pickstone úgy találja, hogy a különböző történeti korok tudósai lényegében mindig az „ismerni” és „csinálni” valamilyen, a korszakra jellemző gyakorlatát folytatják. Szerinte eredendően nem válnak külön a tudomány, a technika és az orvoslás „ismerő” és „csináló” tevékenységformái, hanem egyetlen (STM: Science, Technology, and Medicine-nek nevezett) egységben folynak és formálódnak. Azonosítja a tipikus „ismerő” és „csináló” módokat: ilyenek például az olvasás, illetve a retorika a jelentések kidolgozása feladatában, a természetrajz és a mesterség a fajták vonatkozásában, az analízis és a racionalizálás az elemek „összetétele” esetében, valamint a szintetikus kísérletezés és a szisztematikus feltalálás rendszerek teremtése tárgyában. Látható, hogy szerinte bizonyos értelemben minden kor minden tudósa ismerő és csináló egyszerre – azaz „tudományos” és „technikai” gyakorlatot egyaránt folytat, de tevékenységének konkrét megnevezése a korszak kultúráján és az „ismerő” és „csináló” gyakorlatok útján és módján, s keverékük arányán is múlik. A technotudomány – amelyikben ugyanezek a gyakorlatok jelennek meg együtt immár intézményesült formákban – a XIX. század elejétől létezik, de egyáltalán nem előzmények nélkül való, hiszen minden efféle tevékenység „ismerő” és „csináló” gyakorlat is. A technotudomány ilyenformán egy „fejlődés” harmadik fokán jelentkezik önálló formában. Eleinte csak a stabilizálatlan „csináló” és „ismerő” gyakorlatok egymásrautaltságáról beszélhetünk, majd a történet egy későbbi fázisában végbemenő differenciálódás létrehozza az ugyanezekben a gyakorlati tevékenységekben érdekelt, ugyancsak egymásra utalt tudományt és technikát, és végül az elválaszthatatlanság intézményesült formáját a technotudományt.

Pickstone elképzelésével összhangban lehet értelmezni többek között olyan specifikus történeti helyzeteket, mint például a XVIII-XIX. századi kémia történeti fejlődését,[378] vagy akár a XIX századi bajorországi mezőgazdasági felsőoktatás fejleményeit is. [379]

A „csináló” és „ismerő” tevékenységek természetesen nem csak egymáshoz viszonyulnak, hanem egy társadalmi és kulturális közegben is elhelyezkednek s az ezzel való kölcsönhatások révén is alakulnak. Az efféle ideológiai hatások lenyomataként a modern értékrend az „ismerő” tevékenységeket, a tudományos gyakorlatot részesíti előnyben, szemben a posztmodernnel, amelyik a „csináló”, technikai tevékenységformáknak kedvez.[380] Ha így áll a dolog, akkor vajon mi a helyzet a technotudománnyal? Milyen kulturális, illetve társadalmi közeg hívja életre ezt a hibridet? Részletesebb elemzés helyett egy rövid válasz: a technotudomány a modern és posztmodern értékek közötti küzdelem korának – napjainknak – a terméke.

6.3.3. Technika, tudomány, technotudomány

Ezzel a technotudománnyal kapcsolatos elemzések áttekintését lényegében befejeztük. Bizonyára a bemutatás hiányosságain is múlik, de sajnos maradtak nyitott kérdések bőven. Sokat foglalkoztunk ugyan a tudomány és technika viszonyával, de talán csak külsődlegesen, s alig mentünk túl a fogalmak közönséges jelentésén. Ez bizonyosan határt szabott a technotudomány megismerése számára is. Talán érdemes volna kicsit alaposabban felderíteni a tudomány és a technika tulajdonképpeni természetét. Gondolatmenetünk középpontjában végig a tudomány és technika lehetséges kapcsolata állt – de sajnos elég keveset tudtunk mondani e kapcsolat természetéről. Ezekben az ügyekben egy rövidebb gondolatmenet erejéig még igénybe vennénk az olvasó türelmét.

A továbbiakban abból indulunk ki, hogy egy, a tudomány, a technika és a filozófia közötti szükségszerű kapcsolatot rögzítő összefüggés tanulmányozása sokat segíthet a technotudomány pontosabb megértésében. A bemutatni kívánt összefüggést egy tézisbe sűrítettem.

6.3.3.1. A „tudomány = technika + filozófia” tézis

Azt állítjuk, hogy a következő formula a benne szereplő diszciplínák között érvényes relációt fejez ki: tudomány egyenlő technika plusz filozófia. Az összefüggés értelmezésében egy sajátos technikafilozófia játssza a kulcsszerepet. Eszerint a technika az az emberi tevékenység – illetve az emberi tevékenységek ama aspektusa –, amelyben az ember uralkodik a technikai szituációk felett, azaz a szituációkban az történik, amit az ember célul kitűz. A technikai szituáció feletti uralomban a szituációtól függő technikai eszközök létrehozásának/használatának döntő szerepe van. Az eszközök mindenekelőtt interpretációval keletkeznek. Minden technikai praxis szituációhoz kötött. A tudomány jellegzetességei nagyon eltérőek – tulajdonképpen ellentétesek: a tudományokban szituációtól független tudást akarunk szerezni. A tudományos tudás nem szituációfüggő, hanem univerzálisan érvényes. A kérdés abban áll, hogy a szituációhoz kötött technikai tevékenységek támogatásával miként juthatunk univerzális érvényű tudományos tudáshoz? Megmutatható, hogy mindez filozófiai eszmék és elvek speciális alkalmazásával válik lehetővé. A filozófia képes világokat építeni szituációkból. Következésképpen, ha egyaránt követünk valamilyen meghatározott technikai és filozófiai gyakorlatot, akkor valójában tudományt művelhetünk. A következőkben néhány történeti és filozófiai érvet szeretnénk felhozni a fenti – a technika, a tudomány és a filozófia közötti fundamentális – összefüggés alátámasztására. [381]

A „tudomány = technika + filozófia” tézist nem én találtam ki, sőt azt se tudom megmondani, hogy ki. Emlékezetem szerint valakinek az üzenetében olvastam egy ún. diszkussziós listán.[382]. Úgy rémlik, hogy az (immár ismeretlen) szerző üzenetében az állt, hogy „amint azt mindenki tudja a tudomány = technika + filozófia.” A megállapítás annak ellenére igencsak meglepett, hogy már meglehetős gyakorlatom volt a tudományfilozófia tanításában és kutatásában. Később rájöttem, hogy csodálkozásom nem volt teljesen alaptalan, hiszen a tudományra és technikára vonatkozó filozófiai reflexiók valóban ritkán járnak együtt: más emberek, más kontextusban és tradícióban, más folyóiratokban beszélnek róluk – a másik témára való különösebb reflexiók nélkül. Ilyenformán a filozófia, illetve a tudomány- és technikafilozófia különállása a megszokott helyzet – különösen a pozitivista metametodológia évtizedek óta tartó dominanciája miatt. Ebben a szemléletmódban szinte lehetetlen egy efféle összefüggést észrevenni és kimondani.

Az 1960-as évekre a pozitivista metodológiák veszítettek korábbi intellektuális befolyásukból, így fontosabb szerepet kaptak alternatív metodológiák is. Gondoljunk például a különféle poszt-pozitivista tudományfilozófiák, a hermeneutikai és szociálkonstruktivista tudomány és technikafelfogás, a posztmodern gondolkodás felemelkedésére. Ebben az ideológiai átrendeződésben alakult ki a tudományelemzésben az a helyzet, amelyről fentebb Ihde nyomán szót ejtettünk. Arra is felfigyelhetünk, hogy a pozitivizmus háttérbe szorulásával párhuzamosan a tudomány kulturális helyzete is változni kezdett. A tudomány fokozatosan elveszítette a modernitásban élvezett kitüntetett szerepét, s jószerivel egy szintre került más kulturális területekkel. Ennek nyomán megfigyelhetjük a cultural studies (kritikai kultúrakutatás) felemelkedését, amelyben a tudomány csak a kultúra egy alárendelt komponense, ugyanúgy ahogyan a – vele esetenként kölcsönhatásba kerülő – társadalmi értékek és érdekek, filozófiák, vallások, műalkotások, vagy a populáris kultúra összetevői. Átalakult a tudomány és technika viszonyának elképzelése is. Érdekes megfigyelni, hogy Barnes egy 1982-es dolgozatában már diagnosztizálja az új helyzetet: a tudomány és technika szerinte immár nem hierarchikus viszonyban áll, hanem egy szinten, és az egyenlők közötti kölcsönhatás jellemzi viszonyukat.[383] Más racionális vállalkozásokhoz hasonlóan a filozófia is hasonló helyzetbe kerül: egy lesz a kultúra világnézeti karakterét meghatározó tényezők között. Az immár egy szintre került, hasonló kulturális helyzetben leledző tudomány, technika és filozófia közötti kapcsolatok újszerű elemzése akadálytalannak tetszhet.

A „tudomány = technika + filozófia” tézis felvetése és elemzése egy efféle projekt apró komponense lehet. A továbbiakban bemutatjuk a tézis néhány fontosabb aspektusát és megkíséreljük számba venni egyes, a tudományra, a technikára, és a filozófiára háruló következményeit.

Evidensnek tűnik, hogy a tudomány, a technika és a filozófia közötti fenti formális összefüggést interpretálni kell. Ha a tézisbe foglalt összefüggést Venn-diagrammal reprezentálnánk, akkor a tudomány a technika és a filozófia metszeteként állna előttünk. Bár ez a kapcsolat túlságosan erős interpretációja volna, arra jó, hogy felhívja a figyelmet a következőkre: a technika és a filozófia nem minden komponense játszik szerepet a tudományban, hanem csak egy részük. A tudomány kevert identitású: technikai és filozófiai keveréke. Mindazonáltal a későbbiekben megelégszünk a tézist kifejező egyenlet gyengébb értelmezésével is: minden, ami tudományos, tartalmaz valamit, ami technikai és filozófiai. (Itt Arisztotelész eljárását követjük, aki Fizikájában azt mondja (193a31): ...de ami természetes, az természet is …)

A tézis „egyenletét” át is rendezhetjük: ezzel az összefüggések különböző aspektusaira tehetjük a hangsúlyt. A tudomány, vagy a tudomány és technika közötti kapcsolat jellemzése szempontjából a fenti „klasszikus” formula hasznos: tudomány = technika + filozófia. Ha átrendezzük a következő formába: „tudomány – technika = filozófia” szemléletes képet kapunk a tudományok világnézeti szerepéről, illetve filozófiai elvek tudományos jelentőségéről. A formula másik átrendezett változata (tudomány – filozófia = technika) hasznos lehet a tudományok technicizálódási folyamatának értelmezésében, vagy az ún. alkalmazott tudományok jellemzésében. Ezúttal csak a „klasszikus” változattal foglalkozunk.

Már az európai kultúra történetére vetett rövid pillantás is alkalmas rá, hogy történeti érveket találjunk tézisünk támogatására. A technikák a kultúra legősibb komponensei, a filozófia és a tudományok sok ezer évvel a technikák alkalmazása után jöttek létre. Tudományokról csak az európai filozófia kialakulása után jó néhány száz évvel beszélhetünk. Soha nem létezett tudomány hatékony technikák és kialakult filozófiák nélkül. Az említett kulturális entitások kialakulásának meghatározott rendjére, mint a technika elsődlegessége elvére fogunk hivatkozni. Az elv érvényessége a környezetük feletti uralom révén a túlélést támogató ősi emberi szükségletben gyökerezik. Minden technika lényege valamilyen (technikai) szituáció feletti hatékony kontroll. Az eszközök előállítása és használata ezt a célt szolgálja. Az eszközök előállításának döntő lépése mindig hermeneutikai természetű: egyes természetadta létezőknek a szituációhoz kötött (át)értelmezése révén keletkeznek. Minden technikai eszköz csak az adott szituációban működik eszközként. Minden technika (az ősi emberi technikáktól a számítástechnikáig) főként azokra a szituációhoz kötött ismeretekre támaszkodik, amelyek elvezetnek a szituáció feletti kontrollhoz. A technikai ismeretek a tudni hogyan megválaszolására termettek.

A filozófia egészen más természetű. Kezdetektől fogva fontos karakterisztikuma a (közvetlen) haszontalanság. Valóban, a filozófia nem szolgálja a konkrét szituációk feletti emberi kontrollt, sőt éppenséggel a bizonytalanság forrása. A szituációk kiterjesztésében és nem a felettük való uralomban érdekelt. A filozófiák működtetésével összehasonlítjuk és értelmezzük a különféle szituációkat, s a mindenségben érvényes örök igazságot keressük. Az elvont fogalmak létrehozása és használata is ezt a célt szolgálja. A fogalmi gondolkodás végtelen folyamatában a kétségbevonás, a reflexió, a kritikai gondolkodás, a bizonyosság hiányának kinyilvánítása révén építünk filozófiai rendszereket. Filozófiai elvek nem szituációkban, hanem világokban lesznek érvényesek. A filozófia világokat épít, s ehhez szituációfüggetlen tudásra is szüksége van – egyik alapvető feladata annak kigondolása, hogy miként építhető fel egy világ szituációkból.

A tudomány befogadja, működteti, hasznosítja, kombinálja, fejleszti és összeolvasztja a technika és filozófia egymásnak ellentmondó természete számos aspektusát. A tudomány a technikához képest alárendelt és haszontalan a mindenkori emberi gyakorlat számára, ugyanakkor a filozófiához mérve konkrét, korlátozott és gyakorlatias. A tudományok szituációkhoz kötött tapasztalatokat és világméretekben érvényes elveket és törvényeket is befogadnak. A tudományok nem alakítanak ki valóságos szituációkat, és nem uralnak ilyeneket, ezek helyett fogalmi rendszereket alkotnak és kezelnek. A technikák a hatékonyságot és a túlélést támogató irányultságuk miatt a jelent, a pillanatot részesítik előnyben a múlt és jövő rovására. A túlélés mindig „itt és most” megoldandó feladat, nincs értelme „halogatásnak”, míg a reflexió és a kritikai gondolkodás (tulajdonképpen bármiféle gondolkodás) szükségképpen „nem-itt és nem-most” jellegű, kiemel az itt és most érzéki valóságból, teret és időt igényel. A szituációfüggetlen tudományos tudás a tudni hogyan, a tudni mit és tudni miért problémáival egyaránt szembesül. A filozófia technikai szituációkból épít világokat a tudomány számára.

A filozófiákban a világépítés számos módozatát kipróbálták. Talán a platóni módszer – világépítés igazolás segítségével – a legnépszerűbb. A platóni tudás az igazolt igaz vélekedés. Ez a tudást a vélekedéssel köti össze, míg Arisztotelész a tudást az ismeretekkel hozza kapcsolatba: a tudás az okok ismerete. Az arisztotelészi filozófiában a világépítés okok felkutatásával folyik. Különbséget tehetünk az esetleges ismeretek és a szükségszerű tudás között. Az arisztotelészi filozófiában a tudás két fontos típusa az episztémé és a techné, előbbi a természetadta dolgokról való, utóbbi a mesteremberek készítette dolgokról való tudást jelöli, azaz a természetes és mesterséges létezőkre vonatkozó tudást.

Eme arisztotelészi eszmények nyomán a következő különbségeket állapíthatjuk meg tudomány és technika között.

A technika a „techné” (ismeret, a szituációhoz kötött alkotó tevékenység művészete) képességén alapuló emberi tevékenységet jelentette már az ókorban is. Egy olyan tevékenységet, amelyik adott szituációkban hatékony, és általában megelégszik az esetlegesen fennálló összefüggések ismeretével. Hasznosítva a szituációk feletti hatékony kontrollt, a technika mesterséges szituációkat tart fenn, létrehoz mesterséges létezőket, a kultúrát, a társadalmi struktúrákat, a személyiséget, mesterséges létezők garmadáját.

A tudomány ezzel szemben egy olyan emberi tevékenység az ókortól kezdve, amelyik az „episztémé” (tudás, a szituációtól független vizsgálódás művészete) képességén alapul. A tudomány a minden szituációban érvényes ismereteket keresi, és csakis a szükségszerű összefüggések (pl. az okok) ismeretével elégedett. A szemlélődés szabadságával élve és a lehető legtöbb hozzáférhető szituációt összehasonlítva a tudomány felfedezi az adott (természeti, társadalmi, kulturális, stb.) létezők világát, a világ (beleértve a természeti, társadalmi, kulturális, stb. struktúrákat is) leírására és magyarázatára szükségszerűen összekapcsolódó fogalmi rendszereket alakít ki.

A technika elsődlegessége téziséből arra következtethetünk, hogy a technika „természetes” eredetű, de nem igazán világos a tudományos gondolkodás és tevékenység létrejöttének magyarázata. Nem érthető az sem, hogy miként vált el a technikától, és hogyan tudott a szituációhoz kötött esetlegességektől a szükségszerűségek közegébe behatolni. Ezekre a kérdésekre adott rövid válasz a következő: az ókori technika-filozófia kölcsönhatások a változások és elmozdulások okai. Azt figyelhetjük meg, hogy a filozófia kialakulását követően még pár száz évet kellett várni az új kulturális szereplő, a tudomány felemelkedésére. A tudomány természete, a tudományt szervező erők, és alakító hatások azóta is változatlanok, s mindezeket összefoglalóan talán így fejezhetők ki: „tudomány = technika + filozófia”.

Ezeknek az összefüggéseknek a felidézése után most már sikeresebben próbálkozhatunk a tudomány és technika viszonyának jellemzésével.

Megállapíthatjuk, hogy míg a technikát a lehetőségek foglalkoztatják, vagyis az, ami adott helyzetben lehetséges és megvalósítható, a tudományt inkább a valóság, vagyis az, ami minden szituációban, örökké és szükségszerűen fennáll. A technika egy adott szituációban érvényes, az adott szituációhoz kötött ismereteket veszi igénybe, a tudomány szituációktól független ismereteket, vagyis tudást gyűjt. A technika számára a konkrét szituációt az elérni kívánt konkrét cél, a megvalósítandó folyamat vagy eszköz szabja meg; a tudomány számára a szituációk végtelen halmazaként elképzelt világ megismerése lehet a cél. A technikai folyamatok működtetéséhez nem szükséges a tudományos értelemben vett tudás; a kiválasztott cél elérését befolyásoló ok-okozati összefüggéseket nem szükséges elvont általánosságban ismerni, elegendő a konkrét szituációban való működésüket regisztrálni. (Egy közismert történeti példa: a gőzgépek építéséhez nem volt szükség a termodinamika törvényeinek ismeretére.) A technikai tudás tehát nem az elvont általános tudományos tudáshoz van közel – a tudomány felől nézve inkább esetleges ismeretek halmazának tűnik. Mindazonáltal, egy adott szituációval kapcsolatban összegyűlhet sok konkrét tapasztalat, s általánosításuk révén akár a szituáción belül maradó, akár azon túlmutató elvont általános összefüggésekre is következtethetünk, vagyis a technikai ismeretek tudományos tudássá is transzformálódhatnak. Technika és tudomány „mindennapi” kapcsolatban is állnak, hiszen a tudományos kísérletezés tulajdonképpen sokkal inkább technikai – és nem szorosan vett tudományos – jellegű tevékenység. A tudományok egységes világképbe illeszkednek, vagyis a különféle tudományos diszciplínák különbségeik ellenére hasonló vagy azonos alapelvekre, filozófiai előfeltevésekre épülnek, legalábbis egy adott kultúrán és történeti korszakon belül. A különféle technikai szituációkban gyakran nagyon eltérő elveket követnek, még azonos korszakokban is. A tudomány inkább a szemlélődő, összehasonlító, elemző racionalitás; a technika inkább egy konkrét célra irányuló (kalkulatív) racionalitás működtetésében érdekelt. A tudomány a valóságra vonatkozó igazságokat keresi, a technika adott lehetőségek elérésének eredményességét és hathatósságát mutathatja fel. A tudomány az embertől független valóság megismeréséért, egy dezantropomorf világkép kiépítéséért küzd, a technika mindig meghatározott emberi célokat szolgál, az embertől független valóság „antropomorfizálásának” a szolgálatában áll. A tudósok inkább filozófusok, a mérnökök pedig a mesteremberek attitűdjéhez állnak közel. Tudomány és technika viszonyát legtömörebben talán a következő formulával jellemezhetjük: tudomány = technika + filozófia.[384]

Az eddig felsorolt különbözőségeket az alábbi táblázatban próbáltuk meg összegezni.

Tudomány

Technika

 

természetadta létezők

Mesterséges létezők

„episztémé”

„techné”

szükségszerű ismeret (tudás)

Ismeret

tudni miért

tudni hogyan

elvont és általános törvények

konkrét és egyedi szabályok

szituációfüggetlen igazság

szituációfüggő érvényesség

örök és globális

időleges és lokális

egységes

plurális

szemlélődő

célracionális

valóságra irányul

lehetőségre irányul

igazság

eredményesség

„dezantropomorf”

„antropomorf”

„filozófus” műve

„mesterember” műve

A tudomány és technika jellegzetességeinek összehasonlítása

6.3.3.2. A tézis néhány következménye

Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a tudomány és technika összekapcsolása a filozófia segítségével lehetséges: filozófiai eljárások, fogalmi elemzések és gondolatmenetek révén hozzuk összhangba a két szférát meghatározó adottságokat. Eltérő filozófiák eltérő tudományokra vezetnek. A tudományos diszciplínák, tevékenységek, metodológiák, eszmények, értelmezések történeti, társadalmi és személyes változatai elsősorban az igénybe vett filozófiai eszmék és elvek jellegzetességein alapulnak. A tudomány működése során a felhasznált filozófiai komponensek elveszítik kezdeti önállóságukat, szerves módon beépülve a tudomány saját fogalmi rendszerét gyarapítják, s legfeljebb alkalmas tudományfilozófiai elemzésekkel azonosíthatók. Néhány illusztratív példát felidéznénk.

Az egyik legalapvetőbb filozófiai probléma: hogyan építsünk fel (a tudomány számára) világokat az egymástól elkülönülő (technikai) szituációkból? Az egyik legegyszerűbb, naiv, de széles körben elterjedt filozófiai világépítő-eljárás szerint a világ a szituációk összessége, azaz világ = szituáció1 + szituáció2 + … + szituáción, ahol n filozófiai álláspontunktól függően lehet véges vagy végtelen is. Már egy ilyen egyszerű elgondolás is alkalmas rá, hogy segítségével megvilágítsuk a tudományos kísérletezés kettős természetét. A tudományos kutatások meghatározott fázisaiban a tudósok arra törekszenek, hogy egyre újabb és újabb (kísérletinek nevezett) szituációkat alakítsanak ki tudományos tudás érvényességének ellenőrzésére, illetve kiterjesztésére. Ilyenformán a tudományos kísérletezésnek (a szituációfüggetlenséget demonstráló) tudományos célja, és ugyanakkor (szituációhoz kötött) technikai jellege van.

Sokat tanulmányozott módszertani kérdés a tudományos modell és elmélet viszonya is. A fenti tézis alapján könnyen jellemezhetjük a köztük fennálló kapcsolatot: „modell + filozófia = elmélet”, azaz az elmélet egy szituációfüggetlen modell, amelyiket filozófiailag motivált interpretációval hozunk létre.

A tudás és hatalom viszonya az újkori filozófiai felismerésektől fogva – azaz az ember számára a tudás biztosítja a természet feletti hatalmat – alapvető kérdés. Ennek a felismerésnek a jegyében a modern tudás szükségképpen hatalmi orientációjú, a modern ember nem szemléli, hanem birtokolja világát. Miként oszlik meg a hatalom a tudományba beépült komponensek között? Eredendő természetének megfelelően a technika hatalomra tör, de a tudomány nem. A tudomány a belefoglalt filozófiai attitűd nyomán szükségképpen kontemplatív és demokratikus. Érvényesül benne a szituációk demokráciája.

Ha a tézis átrendezett változatát (tudomány – filozófia = technika) vesszük szemügyre a tudomány technicizálódásának jelenségét jellemezhetjük. Ennek szokásos változatában a tudományos állítások, illetve diszciplínák filozófiai tartalmait figyelmen kívül hagyják, vagy eliminálják. Ezt a „sajátos” eljárást gyakorolják az ún. értékmentes tudást megcélzó ideológiák nyomán is.

A tézis másik irányú átrendezéséből adódó összefüggés a filozófia tudományokban betöltött szerepének tanulmányozását segíti: „tudomány – technika = filozófia. Efféle összefüggés nyomán jelenthette ki Heidegger, hogy „a tudomány nem gondolkodik.” Hozzátehetjük, hogy ez a technicizált tudományra lehet érvényes, a valóságosra nem, hiszen az tartalmazza a filozófiai komponenseket – s, így a gondolkodást is. Másrészt Kuhn nyomán azt is mondhatjuk, hogy a (normál) tudomány nem gondolkodik - de a normál tudós persze igen.

6.3.3.3. Technotudomány

Az előrebocsátott tézis és a tudomány és technika természetének kicsit részletesebb vizsgálata után, most térjünk vissza a technotudomány további jellemzéséhez.

Mindenekelőtt vegyük észre, hogy a tudomány minden változata technotudomány, azaz a tudomány minden változatában tartalmaz technikai összetevőket. Ez persze nem azt jelenti, hogy technikaként viselkedik, hiszen a technikai komponenseket a filozófiai előfeltevések, eszmények, elvek használatával manipulálják. Adott társadalmi és kulturális helyzetekben a tudomány konkrét természetét, a benne foglalt technikai és filozófiai arányát és konkrét formáit a befoglaló környezet alapvetően befolyásolja. Pickstone történeti megfigyelései könnyen értelmezhetőek ebben a keretben. Amit ő „csinálásnak” nevez, az a tudomány technikai komponensének működése, amit ő „ismerés”-nek nevez a tudomány filozófiai komponensének használata. A Pickstone, Klein, és Harwood által leírt technotudományos gyakorlatok, illetve korszakok a technikai és filozófiai arányok – társadalmilag megkívánt – módosulásának következtében alakulnak ki.

A modern tudomány alapvető tendenciája a XVII. század óta a technicizálódás. A tudástársadalom irányába való elmozdulás a gyakorlatban a tudományos tudás technicizálódását jelenti – de egyes formáiban még őriz filozófiai érzékenységet. Illusztrációként elegendő a mai egyetemi praxisra utalni, ahol egyes szakokon jószerivel tilos a gondolkodás, és a hallgatók kizárólag ügyes és új technikák elsajátításában érintettek és érdekeltek.

Az NBIC ún. konvergáló technikák vagy a genetikai, orvosi technikák, nanotechnikák, egyes pénzügyek állnak a mai technotudományos ku tatás centrumában.[385] Az alkalmazásaik körül zajló diszkussziók gyakran elvi, etikai kérdéseket járnak körül.[386] Ez a helyzet is világosan mutatja a CT-k jószerivel tisztán technikai természetét, mivel bennefoglalt filozófiai értékek híján mintegy kívülről kell „alkalmazni” rájuk, illetve társadalmi és kulturális következményeik tanulmányozására a filozófiai meggondolásokat.

A technotudományban a tudományos és technikai közötti határ elmosódott. Határozatlanok a technikai szituáció határai (ez jól látható például a manó- vagy az infotechnikáknál), elmosódottak az uralom határai (amiként észrevehetjük például genetikai eljárások esetében), bizonytalanok a világ határai (leginkább talán a kognitív technikák használatából tűnnek elő). A technotudomány igazi terepe a virtuális valóság, ahol a tudományos fantasztikum realizálódik – s ahol a valóság fantasztikus jelleget ölt.

6.3.4. Hivatkozások

Agazzi, Evandro: From Technique to Technology: The Role of Modern Science. http://scholar.lib.vt.edu/ejournals/SPT/v4n2/AGAZZI.html (2008 december 3.)

Anderson, Warwick: Postcolonial Technoscience. Social Studies of Science, Vol. 32, pp. 643-658, 2002

Aronowitz, Stanley – Martinsons, Barbara – Menser, Michael (eds.): A Third Culture. Technoscience and Cyberculture. Routledge, New York, 1996

Asdal, Kristin – Brenna, Brita – Moser, Ingunn (eds.): Technoscience. The Politics of Interventions. Unipub AS, Oslo, 2007

Babich, Babette E. (ed.): Hermeneutic Philosophy of Science, Van Gogh’s Eyes, and God. Essays in Honor of Patrick A. Heelan, S. J. Boston Studies in the Philosophy of Science, Vol. 225. Kluwer, Dordrecht, 2002

Barnes, Barry: The Science-Technology Relationship: A Model and a Query. Social Studies of Science, Vol. 12, No. 1, pp. 166-172, 1982

Barnes, Barry: Elusive Memories of Technoscience. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 142-165, 2005

Barnes, Barry – Bloor, David – Henry, John: A tudományos tudás szociológiai elemzése. Budapest, Osiris, 2002

Barnes, Barry – Edge, David (eds.): Science in Context. Readings in the Sociology of Science. Milton Keynes, The Open University Press, 1982

Bensaude Vincent, Bernadette: Technoscience and Convergence: A Transmutation of values? (kézirat) Summerschool on Ethics and Converging Technologies, Dormotel Vogelsberg, Omrod/Alsfeld, Germany, 2008

Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1998

Bijker, Wiebe E. - Hughes, Thomas P. - Pinch, Trevor (eds.): The Social Construction of Technological Systems.New Directions in the Sociology and History of Technology. Cambridge. Mass., The MIT Press, 1987

Bloor, David: Anti-Latour. Studies in History and Philosophy of Science, vol. 30, no. 1, pp. 81-112, 1999

Bloor, David: Toward a Sociology of Epistemic Things. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 285-312, 2005

Chambers, David Wade – Gillespie, Richard: Locality in the History of Science: Colonial Science, Technoscience and Indigenous Knowledge. Osiris, pp. 221- , 2001

Clough, Patricia Ticineto: Future Matters: Technoscience, Global Politics, and Cultural Criticism. Social Text, 80, Vol. 22, No. 3, pp. 1-24, 2004

Collins, Harry M. – Evans, Robert: The Third Wave of Science Studies: Studies of Expertise and Experience. Social Studies of Science, vol 32, no. 2, pp. 235-296, 2002

Collins, Harry M. – Pinch, Trevor J.: The Golem. What Everybody Should know About Science. Cambridge, Cambridge University Press, 1993

Collins, Harry M. – Pinch, Trevor J.: The Golem at Large: What You Should Know about Technology. Cambridge, Cambridge University Press, 1998

Coward, H. Roberts – Franklin, J. Jeffrey: Identifying the Science-Technology Interface: Matching Patent Data to a Bibliometric Model. Science, Technology, & Human Values, Vol. 14, No. 1, pp. 50-77, 1989

Crease, Robert P.: The Play of Nature. Experimentation as Performance. Indiana University Press, Bloomington, 1993

Durbin, Paul T.: Philosophy of Technology: In Search of Discourse Synthesis. Techné: Research in Philosophy and Technology. Special Issue. vol. 10, no. 2, pp. 1-321, 2006

Dusek, Val: Ihde’s Instrumental Realism and the Marxist Account of Technology in Experimental Science. Techné, vol. 12. no. 2, pp. 105-109, 2008

Feenberg, Andrew: Questioning Technology. London, Routledge, 1999

Fehér, Márta: Tudományról és tudományfilozófiáról az ezredfordulón, Magyar Tudomány, 297. old., 2002/3

Fehér, Márta – Békés, Vera (szerk.): Tudásszociológia szöveggyűjtemény. Budapest, Typotex, 2005

Fehér, Márta – Kiss, Olga – Ropolyi, László (eds.): Hermeneutics and Science. Proceedings of the First Conference of the International Society for Hermeneutics and Science. Boston Studies in the Philosophy of Science, vol. 206, Kluwer Academic Publishers, Dordrecht, 1999

Feyerabend, Paul: A módszer ellen. Budapest, Atlantsz, 2002

Forman, Paul: What the past tells us about the future of science. pp. 27-38, in: Sanchez Ron, Jose Manuel (ed.): La ciencia y la tecnologia ante el Tercer Milenio, España Nuovo Milenio, Madrid, 2002

Forman, Paul: The Primacy of Science in Modernity, of Technology in Postmodernity, and of Ideology in the History of Technology. History and Technology, Vol. 23, No. 1/2, pp. 1 – 152, 2007a

Forman, Paul: From the Social to the Moral to the Spiritual: The Postmodern Exaltation of the History of Science, pp. 49-55, in: Gavroglu, Kostas –Renn, Jürgen (eds.): Positioning the History of Science. Springer, Dordrecht, 2007b

Freudenthal, Gideon: The Hessen-Grossman Thesis: An Attempt at Rehabilitation. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 166-193, 2005

Giere, Ronald N.: Science and Technology Studies: Prospects for an Enlightened Postmodern Synthesis, Science, Technology & Human Values, Vol. 18, no. 1, pp. 102-112, 1993

Goodman, Alan – Heath, Deborah – Lindee, M. Susan (eds.): Genetic Nature / Culture. Anthropology and Science beyond the Two-Culture Divide. Berkeley, University of California Press, 2003

Hackett, Edward J. – Amsterdamska, Olga – Lynch, Michael – Wajcman, Judy (eds.): The Handbook of Science and Technology Studies. Third Edition. Cambridge, Mass., London, The MIT Press, 2008

Hacking, Ian: The social construction of what? Cambridge, Mass., The MIT Press, 1999

Haraway, Donna J.: Simians, Cyborgs, and Women.The Reinvention of Nature. New York, Routledge, 1991

Haraway, Donna: A szituációba ágyazott tudás. A részleges nézőpont a feminista tudományfelfogásban, 121-141, in: Hadas, Miklós (szerk.): Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról, Budapest, Replika kör, 1994

Haraway, Donna J.: Modest_Witness@Second_Millennium. FemaleMan©_Meets_OncoMouse™. Feminism and Technoscience. New York, London, Routledge, 1997

Haraway, Donna J.: Kiborg kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években. Replika, 51-52, 107-139. old. 2005

Harwood, Jonathan: On the Genesis of Technoscience: A Case Study of German Agricultural Education. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 329-351, 2005a

Harwood, Jonathan: Comments on Andrew Pickering’s Paper. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 411-415, 2005b

Hayles, N. Katherine (ed.): Nanoculture. Implications of the New Technoscience. Intellect Books, Bristol, 2004

Heelan, Patrick: Space-Perception and the Philosophy of Science. University of California Press, Berkeley, 1983

Hong, Sungook: Historiographical Layers in the Relationship between Science and Technology. History and Technology, vol. 15, pp. 289-311, 1999

Hughes, Thomas P.: The Seamless Web: Technology, Science, Etcetera, Etcetera. Social Studies of Science, Vol. 16, No. 2, pp. 281-292, 1986

Ihde, Don: Technics and Praxis: A Philosophy of Technology. Dordrecht, Reidel, 1979

Ihde, Don: Technology and the Lifeworld. From Garden to Earth. Bloomington and Indianapolis, Indiana University Press, 1990

Ihde, Don: Instrumental Realism. The Interface between Philosophy of Science and Philosophy of Technology. Bloomington and Indianapolis, Indiana University Press, 1991

Ihde, Don: Philosophy of Technology: An Introduction. New York, Paragon House, 1993

Ihde, Don: Expanding Hermeneutics. Visualism in Science. Evanston, Northwestern University Press, 1998

Ihde, Don: A technika filozófiája mint hermeneutikai feladat. 175-187. old, in: (Schwendtner-Ropolyi-Kiss 2001)

Ihde, Don – Selinger, Evan (eds.): Chasing Technoscience. Matrix for Materiality. Indiana U. P., Bloomington & Indianapolis, 2003

Ihde, Don: Introduction: Postphenomenological Research. Human Studies, vol. 31, no. 1, pp. 1-9, 2008

Jasanoff, Sheila: Breaking the Waves in Science Studies: Comment on H.M. Collins and Robert Evans, ‘The Third Wave of Science Studies’, Social Studies of Science, vol. 33, no. 3, pp. 389–400, 2003

Jasanoff, Sheila – Markle, Gerald E. – Petersen, James C.- Pinch, Trevor (eds.): Handbook of Science and Technology Studies. Thousand Oaks, Sage, 1995

Király, Gábor: Hovatovább STS? Fejtegetések az értelmezési flexibilitás, a hiányzó tömeg, a kiborg és a demokrácia kapcsán. Replika, 51-52, 25-56. old, 2005

Király, Gábor: Technika és társadalom. Játék határok nélkül? 519-571. old. in: Némedi, Dénes (szerk.): Modern szociológiai paradigmák. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008

Klein, Ursula: Introduction: Technoscientific Productivity. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 139-141, 2005a

Klein, Ursula: Technoscience avant La Lettre. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 226-266, 2005b

Kleinman, Daniel Lee: Science and Technology in Society. From Biotechnology to the Internet. Blackwell, Malden, MA, 2005

Knorr Cetina, Karin: The Manufacturing of Knowledge: An Essay on the Constructivist and Contextual Nature of Science. Oxford, Pergamon Press, 1981

Knorr Cetina, Karin: Strong Constructivism – from a Sociologist’s Point of View: A Personal Addendum to Sismondo’s Paper. Social Studies of Science, vol. 23, pp. 555-563, 1993

Kukla, André: Social Constructivism and the Philosophy of Science. Routledge, London and New York, 2000

Law, John – Mol, Annemarie: Situating Technoscience: an Inquiry into Spatialities. http://www.comp.lancs.ac.uk/sociology/papers/Law-Mol-Situating-Technoscience.pdf, 2003

Latour, Bruno: Science in Action. How to Follow Scientists and Engineers Through Society. Milton Keyes: Open University Press, 1987

Latour, Bruno: Sohasem voltunk modernek. Budapest, Osiris, 1999a

Latour, Bruno: Pandora’s Hope. Essays on the Reality of Science Studies. Cambridge, MA., Harvard University Press, 1999b

Latour, Bruno: For Bloor and Beyond: A Response to David Bloor’s Anti-Latour. Studies in History and Philosophy of Science, vol. 30, no. 1, pp. 113-129, 1999c

Latour, Bruno: The Promises of Constructivism, 27-46, in: (Ihde-Selinger 2003)

Latour, Bruno - Woolgar, Steve: Laboratory Life. The Social Construction of Scientific Facts. Bewerly Hills and London, Sage, 1979

Lefèvre, Wolfgang: Science as Labor. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 194-225, 2005

Lelas, Srdjan: Science as Technology. British Journal for Philosophy of Science, vol. 44, pp. 423-442, 1993

Lyotard, Jean-François: A posztmodern állapot, 7-145, in: Habermas, J. - Lyotard J-F. - R. Rorty: A posztmodern állapot. Budapest, Századvég-Gond, 1993

Mayr, Otto: The science-technology relationship, 155-163, in: (Barnes-Edge 1982)

Michael, Mike: Technoscience and Everyday Life. The Complex Simplicities of the Mundane. Maidenhead, Open University Press, 2006

Misa, Thomas J. – Brey, Philip – Feenberg, Andrew (eds.): Modernity and Technology. The MIT Press, Cambridge, Mass., 2003

Mitcham, Carl: Thinking through Technology. The Path between Engineering and Philosophy. Chicago, University of Chicago Press, 1994

Olsen, Jan-Kyrre Berg: Celebrating Don Ihde. Janus Head, vol. 9. no. 2, pp. 648-654, 2007

Pickering, Andrew (ed.): Science as Practice and Culture. Chicago and London, The University of Chicago Press, 1992

Pickering, Andrew: The Mangle of Practice. Time, Agency, & Science. Chicago and London, The University of Chicago Press, 1995

Pickering, Andrew: Decentering Sociology: Synthetic Dyes and Social Theory. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 352-405, 2005a

Pickering, Andrew: From Dyes to Iraq: A Reply to Jonathan Harwoood. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 416-425, 2005b

Pickstone, John, V.: Ways of Knowing. A New History of Science, Technology and Medicine. Chicago, The University of Chicago Press, 2001

Pickstone, John: On knowing, acting, and the location of technoscience: A response to Barry Barnes. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 267-278, 2005

Pickstone, John V.: Practices and Disciplines in the History of Science, Technology, and Medicine. Isis, vol. 98, pp. 489–516, 2007

Pinch, Trevor J. – Bijker,Wiebe E.: The Social Construction of Facts and Artefacts: Or How the Sociology of Science and the Sociology of Technology Might Benefit Each Other. Social Studies of Science, Vol. 14, No. 3. pp. 399-441, 1984

Pitt, Joseph C.: Thinking About Technology. New York, Seven Bridges Press, 2000

Price, Derek J. de Solla: Is Technology Historically Independent of Science? A Study in Statistical Historiography. Technology and Culture, Vol. 6, No. 4, pp. 553-568, 1965

Price, Derek J. de Solla: The parallel structures of science and technology, 164-176, in: (Barnes-Edge 1982)

Radder, Hans: Critical Philosophy of Technology: The Basic Issues. Social Epistemology, vol. 22, no. 1, pp. 51-70, 2008

Radder, Hans: Science, Technology, and the Science-Technology Relationship, in: Meijers, Anthonie (ed.): Handbook Philosophy of Technology and Engineering Sciences (megjelenés alatt)

Rheinberger, Hans-Jörg: Gaston Bachelard and the Notion of “Phenomenotechnique”. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 313-328, 2005a

Rheinberger, Hans-Jörg: A Reply to David Bloor: “Toward a Sociology of Epistemic Things”. Perspectives on Science, vol. 13, no. 3, pp. 406-410, 2005b

Riis, Søren: The Symmetry Between Bruno Latour and Martin Heidegger: The Technique of Turning a Police Officer into a Speed Bump. Social Studies of Science, Vol. 38, no. 2, pp. 285-301, 2008

Ropolyi, László: A tudomány a "szociális-élet-világban". A tudományfilozófia hermeneutikai és szociálkonstruktivista szemléletmódjainak összevetése, Replika, Vol. 41-42, pp. 125-138, 2000

Ropolyi, László: The ’science = technology + philosophy’ thesis. 39-49, in: Kaneva, S. (ed.): Challenges Facing Philosophy In United Europe. Sofia, IPhR – BAS, 2004

Ropolyi, László: Az Internet természete. Internetfilozófiai értekezés. Budapest, Typotex, 2006

Sassower, Raphael: Cultural Collisions. Postmodern Technoscience. New York, Routledge, 1995

Sassower, Raphael: Technoscientific Angst. ethics + responsibility, Minneapolis, U. of Minnesota Press, 1997

Schwendtner, Tibor – Margitay, Tihamér (szerk.): Tudomány megértő módban. Hermeneutika és tudományfilozófia. Budapest, L’Harmattan, 2003

Schwendtner, Tibor – Ropolyi, László – Kiss, Olga (szerk.): Hermeneutika és a természettudományok. Budapest, Áron Kiadó. 2001

Selinger, Evan: Normative Judgment and Technoscience: Nudging Ihde, Again. Techné, vol. 12, no. 2, pp. 120-125, 2008

Shapin, Steven - Schaffer, Simon: Leviathan and the Air-Pump. Hobbes, Boyle, and the Experimental Life. Princeton, Princeton University Press, 1985

Sismondo, Sergio: Some Social Constructions. Social Studies of Science, vol. 23, pp. 515-553, 1993

Sismondo, Sergio: An Introduction to Science and Technology Studies. Blackwell, Malden MA, 2004

Wynne, Brian: Seasick on the Third Wave? Subverting the Hegemony of Propositionalism: Response to Collins & Evans (2002), Social Studies of Science, vol. 33, no. 3, pp. 401-417, 2003

Ziman, John: Real Science. What it is, and what it means. Cambridge, Cambridge University Press, 2000

 

Köszönetnyilvánítás. A 4.2 fejezetbe foglalt kutatásokat a futurICT.hu nevű, TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013 azonosítószámú projekt támogatta az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása mellett.



[298] Ld: Klein, Ursula: Introduction: Technoscientific Productivity. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 139-141, 2005

[299] Barnes, Barry: Elusive Memories of Technoscience. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 142-165, 2005, Klein, Ursula: Technoscience avant La Lettre. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 226-266, 2005, Pickstone, John: On knowing, acting, and the location of technoscience: A response to Barry Barnes. Perspectives on Science, vol. 13, no. 2, pp. 267-278, 2005

[300] Ihde, Don – Selinger, Evan (eds.): Chasing Technoscience. Matrix for Materiality. Indiana U. P., Bloomington & Indianapolis, 2003

[301] Bensaude Vincent, Bernadette: Technoscience and Convergence: A Transmutation of values? (kézirat) Summerschool on Ethics and Converging Technologies, Dormotel Vogelsberg, Omrod/Alsfeld, Germany, 2008

[302] (Ihde 1993, 143. old., Rheinberger 2003)

[303] (Ihde-Selinger 2003, 15. old.)

[304] (Ihde 1998, 9. old.).

[305] (Latour 1999a)

[306] (Bensaude Vincent 2008, Hackett – Amsterdamska – Lynch – Wajcman 2008, Hayles 2004, Goodman – Heath – Lindee 2003, Aronowitz – Martinsons – Menser 1996)

[307] (Clough 2004).

[308] (Michael 2006, Haraway 1997, Sassower 1997)

[309] (Haraway 1991, 1997, 2005, Asdal – Brenna – Moser 2007, Bensaude Vincent 2008)

[310] (Barnes 2005).

[311] (Klein 2005b)

[312] (Bensaude Vincent 2008)

[313] (Forman 2007),

[314] (Sismondo 2004, Király 2005, 2008)

[315] (Sismondo 2004, 65. old.)

[316] (Király 2008).

[317] (Ihde-Selinger 2003, 2. old.)

[318] (Pickering 1992).

[319] Shapin-Schaffer 1985)

[320] (Latour-Woolgar 1979, Knorr Cetina 1981).

[321] (különbségeikről is olvashatunk a (Latour 2003) cikkben)

[322] (Heelan 1983, Crease 1993, Ihde 1990, 1991, 1998, 2003, Fehér-Kiss-Ropolyi 1999, Babich 2002),

[323] (Ropolyi 2000)

[324] (Bijker-Hughes-Pinch 1987, Ihde 1990, 1993, 2001, Feenberg 1999, Misa-Brey-Feenberg 2003, Durbin 2006, Radder 2008)

[325] (Mitcham 1994)

[326] (Feenberg 1999, 9. old.)

[327] (Pitt 2000).

[328] (Ihde-Selinger 2003)

[329] (Ihde 2008, Olsen 2007)

[330] (Ihde-Selinger 2003, 133. old).

[331] (Ihde 1998)

[332] (Ihde 1979)

[333] (Ihde 1998, 2001)

[334] (Ihde-Selinger 2003)

[335] (Ihde 1991)

[336] (Ennek problémáiról ld. például: (Dusek 2008, Selinger 2008)).

[337] (Ihde-Selinger 2003, 134. old.)

[338] (Schwendtner-Ropolyi-Kiss 2001, Schwendtner-Margitay 2003),

[339] (Ihde-Selinger 2003, 23. old.).

[340] (Riis 2008)

[341] (Latour 1999b)

[342] (Latour-Woolgar 1979, Knorr Cetina 1981, Pinch-Bijker 1984, Shapin-Schaffer 1985, Bijker-Hughes-Pinch 1987, Collins-Pinch 1993, 1998, Sismondo 1993, Knorr Cetina 1993, Pickering 1995, Hacking 1999, Kukla 2000, Latour 2003, Sismondo 2004, Lefevre 2005, Freudenthal 2005, Ropolyi 2000)

[343] (Fehér-Békés 2005, Barnes-Bloor-Henry 2002)

[344] (Ropolyi 2000)

[345] (Barnes 2005)

[346] (Ziman 2000, Fehér 2002)

[347] (Michael 2006)

[348] (Latour 1999b)

[349] (Király 2008)

[350] (Pickering 1992, Sismondo 1993, Knorr Cetina 1993),

[351] (Ihde-Selinger 2003, Latour 2003),

[352] (Bensaude Vincent 2008, Hackett – Amsterdamska – Lynch – Wajcman 2008, Hayles 2004, Goodman – Heath – Lindee 2003, Aronowitz – Martinsons – Menser 1996),

[353] (Michael 2006, Haraway 1997, Sassower 1997, Clough 2004).

[354] (Bensaude Vincent 2008)

[355] (Latour-Woolgar 1979)

[356] (Latour 2003, Ihde-Selinger 2003, 26. old.)

[357] (Ihde-Selinger 2003, 19. old.)

[358] (Feyerabend 2002)

[359] (Ropolyi 2006, Forman 2007)

[360] (Haraway 1991, 1994),

[361] (Haraway 1997, Latour 1999a)

[362] (Haraway 1991, 2005)

[363] (Haraway 1997, 50-51. old)

[364] Haraway 1997, 280. old.).

[365] (Sassower 1995, Forman 2007b, Lyotard 1993, Giere 1993, Clough 2004, Chambers-Gillespie 2001, Anderson 2002, Aronowitz-Martinsons-Menser 1996)

[366] (Bloor 1999, Latour 1999c, Collins-Evans 2002, Jasanoff 2003, Wynne 2003)

[367] (Jasanoff-Markle-Petersen-Pinch 1995)

[368] (Hackett-Amsterdamska-Lynch-Wajcman 2008)

[369] (Law-Mol 2003).

[370] (Ihde-Selinger 2003, 4-5. old)

[371] (Hong 1999)

[372] (Price, 1965, 1982, Mayr 1982, Barnes 1982, Coward-Franklin 1989, Lelas 1993, Forman 2007a, 2007b, Radder megjelenés alatt).

[373] (Price 1982)

[374] (Price 1965).

[375] (Barnes 1982

[376] (Hughes 1986),

[377] (Pickstone 2000, 2005, 2007)

[378] (Klein 2005b)

[379] (Harwood 2005a)

[380] (Ropolyi 2006, Forman 2007a, 2007b).

[381] (Ropolyi 2004)

[382] Sajnos se a hozzászóló nevére, se a diszkusszió témájára nem emlékszem. Azt hiszem, hogy talán 1999-ben történhetett mindez, és az is valószínű, hogy vagy a HOPOS-L-, vagy a technology-, az sts, vagy a philosop lista vitáján szerepelt. Sajnos nem tudtam fellelni a rendelkezésre álló archívumokban se.

[383] (Barnes 1982).

[384] (Ropolyi 2006)

[385] (Hackett-Amsterdamska-Lynch-Wajcman 2008)

[386] (Hayles 2004, Goodman-Heath-Lindee 2003)