Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

5. fejezet - A hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogás

5. fejezet - A hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogás

(Ropolyi László)

Az 1960-70es években a pozitivista tudomány-felfogástól való tömeges elfordulást szokás a tudományfilozófia szociológiai fordulataként jellemezni. Más nézőpontból, pontosabban az elfordulást követő választás karakterétől függően, ezt a fordulatot Theodore Kisiel nyomán nevezhetjük hermeneutikai fordulatnak is. Az eltérő elnevezés arra utal, hogy a pozitivista szemlélet kritikája nem pusztán szociológiai szempontok alkalmazásához, hanem hermeneutikai elgondolások igénybe vételéhez is vezethetnek. Egyszerűen szólva a tudomány megértésének nyelvi-logikai kontextusát elvetve a társadalmi rendszer és az életvilág kontextusa egyaránt sikeresen alkalmazhatjuk tulajdonképpeni feladatunk megoldására.

A hermeneutika tudományfilozófiaként való alkalmazásának lehetőségét a bevezetőben (ld. az 1.6 fejezetet) már megmutattuk. Ugyanakkor a társadalmi kontextusba helyezett tudomány különféle értelmezései az előző fejezetekben alaposan kifejtésre kerültek. Ezek nyomán talán ésszerű álláspontnak tűnik, ha a hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogást ezúttal a szociális kontextussal való összevetésben mutatjuk be.

5.1 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika: társadalmi rendszer és életvilág

A tudományfilozófia változatairól a Bevezetésben található leírás egyszerűen csak reprodukálja a jelenleg megfigyelhető irányzatok eltérő jellegzetességeit. A továbbiakban azzal próbálkozunk, hogy a szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzat jellemző vonásait összehasonlítva a közöttük lévő kapcsolatokat is világosabbá tegyük, s ezáltal jellemezzük a hermeneutikairányzat tudományfelfogását.

Az összehasonlításhoz jó alapot szolgáltathat Kuhn tudományfilozófiája. (Kuhn 1984) Ahogy a Bevezetésben már említettük Kuhn felfogása átfogja az általunk progresszív szociálkonstruktivistának és hermeneutikainak nevezett lehetőségek körét, vagyis mindkét értékvilág megjelenítésére törekszik. Kuhn paradigmakövető normál tudósai a tudományos közösség tagjaiként, a tudományos intézményrendszerre támaszkodva, azok közegében, azok által meghatározottan tevékenykednek. Látható, hogy Kuhn számára elsősorban a tudósok strukturált közössége reprezentálja a figyelembe veendő társadalmi rendszert. Ámbár, ahogyan pl. híres művéhez írt utószavából s a korabeli kritikákra adott válaszából (Kuhn, 1970) kitűnik Kuhn gondolkodásában jelen van egy ennél tágabb társadalmi rendszer fogalma is - még ha kevés konkrét meghatározottsággal is. (Bizonyára nem véletlen, hogy a Kuhn művében impliciten alkalmazott társadalomfelfogást hol a proletárforradalom, hol a hidegháború ideológiájával hozzák közeli kapcsolatba. (Fuller 2000)) Másrészt figyelemre méltók a Kuhn egyes tézisei és Heidegger nézetei közötti hasonlóságok. Újabban Schwendtner Tibor mutatott rá (Schwendtner 1991) Heidegger világban-való-lét és Kuhn paradigma, ill. világ fogalmainak strukturális és funkcionális hasonlóságaira.

Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a Kuhn által a tudomány számára elképzelt kontextus, a tudomány "világa" nem tekinthető tisztán társadalminak és tisztán mindennapinak se. Leginkább talán e kettőből álló keverék. Ahogy Schwendtner elemzéséből kitűnik Kuhn fogalmai és gondolatmenetei jól leírják a világban-való-lét tudományos módját, vagyis a tudomány életvilágba ágyazottságát, de úgy tűnik, Kuhn számára ez nem elegendő, és megpróbál valamiféle érdekektől és értékektől tagolt társadalmi közeget is azonosítani - végső soron az életvilág adott szerveződését és működésmódját befolyásoló tényezőként. Kuhn számára a normál tudományos életet szabályozó paradigmák nem egyszerűen eleve adott szokások, vagy tradíciók; azt látjuk, hogy rendelkeznek erőteljes "szociológiai" dimenzióval is, amelynek révén elvben értelmezhetővé válik keletkezésük és változásuk folyamata is. Kuhn maga hangsúlyozza, hogy ehhez szükség van a tudományos közösségek szerkezetének, érdek- és értérendszerének a tanulmányozására is - noha ő maga elég keveset mond erről. (Kuhn 1984, 276. old.)

Mindezeket talán úgy foglalhatnánk röviden össze, hogy a Kuhn által jellemzett tudomány nem valamiféle életvilágban és nem is egy társadalmi rendszerben létezik, hanem egy sajátos szociális-élet-világ terméke.

Némileg hasonló következtetésre jutunk, ha más, határozottabban konstruktivista szerzőket tanulmányozunk. Így például Collins és Pinch "Gólem" című híres könyvükben mindamellett, hogy a tudomány és társadalom elválaszthatatlan összefonódottsága mellett érvelnek, s számos konkrét tudományos példán mutatják meg a tudományos álláspontok társadalmi meghatározottságát, világosan kijelentik, hogy " ... esettanulmányainkból az látható, hogy a tudományos felfedezéseknek nincs logikája. Vagy, ha mégis van valami, akkor az a mindennapi élet logikája." (Collins - Pinch 1994, 142. old.) Knorr Cetina is hangsúlyozza - Husserl és Quine nyomán - a mindennapi élet struktúráinak alapvető jelentőségét a tudományos tevékenység számára (Knorr Cetina 1992, 134-136. old.), mindenekelőtt - bár nem kizárólag - a laboratóriumi munkában. Úgy tűnik a konstruktivizmus számos képviselője számára nagyonis világos, hogy a tudomány valóságos közege nem valamiféle absztrakt társadalmi rendszer, hanem az életvilág konkrét gazdagságát is magába foglaló összetett struktúra.

Azt persze joggal mondhatja bárki, hogy akár Kuhn, akár Collins, vagy akár Knorr Cetina tudományfilozófiai álláspontját nézzük, egyikben sem találunk valamiféle koherens társadalomképet, amelyikben mondjuk az életvilág és társadalmi rendszer fogalmai világosan elkülönülhetnének, ill. összefüggéseik láthatóvá válnának. Így érthető, hogy elemzéseikben különféle fogalmi rendszerekhez tartozó elemeket alkalomszerűen vesznek igénybe. Mindazonáltal lehetségesnek látszik nagyobb elméleti koherenciára törekedni s olyan társadalomelméletekre építeni, amelyekben a kérdéses problémák tudatos megoldásaival próbálkoznak. Ilyen társadalomelméletnek tekinthetjük - a pozitivista szociológiával szemben kritikus - fenomenológiai szociológia elméleteit (Hernádi 1984, Berger - Luckmann 1998) és Habermas kommunikatív cselekvéselméletét. (Habermas 1985)

Alfred Schütznek a husserli fenomenológia alapelveit felhasználó társadalomelméletében az életvilág fogalma játszik meghatározó szerepet. (Hernádi 1984) Az életvilág struktúráit és működésmódjukat tanulmányozva magyarázatot kaphatunk a társadalmi rendszer létrejöttének és funkcionálásának mechanizmusaira is. Tudományfilozófiai szempontból különösen érdekes Berger és Luckmann - Schütz felfogásán alapuló - "tudásszociológiai értekezése", amelyben a "valóság társadalmi felépítésének elemzésével" foglalkoznak (Berger - Luckmann, 1998, 14). Művükből kitűnik az életvilág meghatározó szerepe a valóság és a valóságról való tudás vonatkozásában is.

Habermas az életvilág és a társadalmi rendszer kapcsolatát kiegyensúlyozottabbnak látja. Az életvilág és a társadalmi rendszer fogalmát is alapvetőnek, de önmagában mindegyiket elégtelennek találja egy társadalomelmélet felépítéséhez. Ahogy írja:

"Javaslom, ... hogy a társadalmakat egyidejűleg rendszer és életvilág egységének képzeljük el. ... (A) társadalmat ... a cselekvő egyének résztvevői szemszögéből egy társadalmi csoport életvilágaként gondoljuk el. Ezzel szemben a részt nem vevők megfigyelői szemszögéből a társadalmat csakis cselekvések rendszereként foghatjuk fel ..." (Habermas 1985, 151. old.)

Más szóval ugyanazt a társadalmi viszonyrendszert akkor leszünk képesek megérteni, ha a cselekvő egyének pozíciójából, "belülről" is szemügyre vesszük, és a megfigyelő pozíciójából, vagyis "kívülről" is megvizsgáljuk, mivel életvilág és társadalmi rendszer ugyanannak az összefüggés-rendszernek a két eltérő kifejeződése. Habermas azt is megmutatja, hogy az összetartozó életvilág és társadalmi rendszer a történeti fejlődés során szétváltak, s ilyenformán modern viszonyok között az életvilág már a társadalmi rendszer egyik alrendszerének tűnik. Mindazonáltal az életvilág racionalizálódása és a társadalmi rendszer komplexitás-növekedése összekapcsolódó folyamatok.

Schütz és Habermas említett társadalomelméletei alapján arra következtethetünk, hogy a társadalmi rendszer és az életvilág fogalmai közötti szükségszerű összefüggéseket célszerű figyelembe venni tudományfilozófiai gondolatmenetekben is. Ha a fentiekhez lényegében hasonló társadalomelméleteket választva gondolkodunk tudományfilozófiai problémákon, teljesen érthetőnek tűnik, hogy konstruktivista és hermeneutikai szemléletmódra egyaránt szükségünk lesz. Habermassal szólva talán még azt is hozzátehetnénk, hogy a hermeneutikai és a szociálkonstruktivista tudományfilozófiai irányzat valójában ugyanazokat a tudományra, ill. technikára vonatkozó összefüggéseket írja le, csak az egyik "kívülről", a másik pedig "belülről" szemlélődik. Más szóval a "társadalmi rendszer" és az "életvilág" kontextusa ez esetben nem gyökeresen különbözik, csak nézőpontként más; egyidejű figyelembe vételüket nevezhetjük mondjuk szociális-élet-világ kontextusnak is. Megfelelő társadalomfelfogás mellett tehát a tudományfilozófia konstruktivista és hermeneutikai irányzatai egymásrautaltak, célszerűen kiegészíthetik egymást, mondanivalójuk lényegében összhangban lesz egymással. Fogalomkészletük és eredményeik is leképezhetők egymásra, ilyenformán akár különféle kombinációk is előállíthatók - ahogyan azt pl. Kuhn tudományfilozófiája esetében már szóvá is tettük.

A fentiekben említett társadalomfelfogásoktól alapvetően eltérve a két irányzat összetartozása meggyengül, esetleg el is tűnik. Ez történik pl. pozitivista szociológiai elmélet használata esetén, vagy akkor is, ha posztmodern viszonyokat tanulmányozunk. Posztmodern viszonyok között az életvilágok és a társadalmi rendszer kapcsolata olyannyira meggyengül, hogy a megfelelő kontextusok radikálisan eltérhetnek. Ez esetben tehát számíthatunk a szociálkonstruktivista és hermeneutikai elemzések összeegyeztethetetlenségére, ill. jelentős eltéréseire.