Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

4.8. Összegzés: A szociálkonstruktivizmus szemlélete

4.8. Összegzés: A szociálkonstruktivizmus szemlélete

(Szegedi Péter, Kutrovátz Gábor)

A konstrukció (felépítés, szerkezet) szóból eredő konstruktivizmust többféle értelemben is használják, így az építészeti stílusirányzat mellett, létezik matematikai konstruktivizmus (intuicionizmus) vagy pedagógiai konstruktivizmus is. A szociálkonstruktivizmus sem csak a tudásszociológiával hozható kapcsolatba, de mi itt és most csakis a tudományos tudás társadalmi konstrukciójának megjelölésére használjuk.

A szociálkonstruktivizmus kétféle szempontból is társadalmi konstrukciónak tekinti a tudományos tudást. Egyrészt a társadalom állítja elő ezt a tudást, másrészt az így előállított tudás társadalmi (de legalábbis csoport-) igényeket elégít ki. Egy kísérlet volt ilyen szemléletű tudománytörténet-írásra Andrew Pickering: A kvarkok megkonstruálása[258] c. könyve. Ebben a szerző megmutatja, hogy a részecskefizikában a kísérlet és az elmélet szimbiózisban élnek, a kísérleti hagyományok pontosan olyan adatok előállításához vezetnek, amelyekre az elméleteknek szükségük van, és viszont, az elméletek olyan új problémákat vetnek fel, amelyeket azután mérni lehet. A két fél tehát egymás számára építi konstrukcióit. A kvarkok történetének kutatása különösen hálás feladat a szociálkonstruktivisták (sőt minden tudásszociológus) számára, mert ebben a történetben igen sokféle elmélet bukkant fel és süllyedt el, miközben a fizikusok azt állítják, hogy ugyanarról beszélnek. Gyakoriak a kívülről, tudományfilozófiai vagy tudásszociológiai szemmel nézve tipikusan ad hoc ötletek, mint például a kvarkbezárásé (ezek attól függetlenül érdekesek, hogy később fenntartják őket, vagyis „igazak”, vagy sem, vagyis „tévedések”).

A fényképen egy nő támaszkodik a kerékpárjára.

Női kerékpár az 1890-es évekből.

Hogy mit is jelent a szociálkonstruktivizmus, annak megvilágításához összehasonlítjuk a tudás konstrukcióját egy igazi anyagi konstrukcióval, nevezetesen a kerékpáréval. Ennek történetét egyébként a szociálkonstruktivisták valóban feldolgozták. A kerékpár a fakerekeken guruló deszkától, amelyet roller-szerűen kellett hajtani, igen nagy utat tett meg a mai kerékpárokig, amelyet természetesen most nem fogunk végigkövetni. Csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kerékpár fejlődése egyáltalán nem lineáris, hanem sokkal inkább hálószerű. Különböző társadalmi igények jelentek meg ugyanis a kerékpárral kapcsolatban, ezért eléggé különböző típusú kerékpárok jelentek meg és fejlődtek tovább különböző irányokban. Kettőt ragadunk ki ezek közül. Az első a női kerékpár. Nők az első ún. biztonsági kerékpárok megjelenéséig nem ülhettek kerékpárra, mert az óriási első kerekes gépeket veszélyesnek tartották számukra. Amikor létrejött a maihoz hasonló, két egyforma kerékkel és láncáttéttel rendelkező szerkezet, akkor is különleges kívánalmakat kellett teljesítenie (ez bizonyos korokban és helyeken már a lovakkal is így volt, nő nem lovagolhatott átvetett lábbal, csakis oldalazó nyereggel). A nők szoknyájukban nem dobhatták át lábukat a magas váz felett, ezért a váznak a nyereg és a kormány között futó részét le kellett hajlítani, ez lett a női váz. A szoknyával azonban továbbra is probléma lehetett volna, ezért, hogy ne akadjon be a küllők közé, a hátsó kerék tengelyétől a direkt erre a célra kilyuggatott sárhányóig valamilyen szövedéket helyeztek el (ezt később divatos színekkel és mintákkal látták el), amely megakadályozta a szoknya becsípődését. Amit látunk tehát, az az, hogy konstruáltak egy eszközt, amely kielégített bizonyos közlekedési igényeket, de az eszköznek ezenkívül egy meghatározott csoporttal kapcsolatos erkölcsi és praktikus kívánalmaknak is eleget kellett tennie. A női kerékpár jelentősége mára természetesen csökkent (pl. mert már a nők is viselhetnek nadrágot).

A képeken egy régi nagy első kerekű, egy ejtőernyős és egy kemping kerékpár látható.

Összehajtható kerékpárok.

A másik, rövidebb példa az összehajtható kerékpár története. Ez az igény is már nagyon korán felmerült, mert voltak olyan esetek, hogy magát a kerékpárt is szállítani kellett, méghozzá úgy, hogy viszonylag kis hely állt a rendelkezésre (ejtőernyősök esetén a repülőben, autósok esetén a csomagtartóban) és kitalálták, hogy – általában kompromisszumok árán – olyan kerékpárt készítenek, amelyet össze lehet hajtani valamilyen mértékben. Nem megyünk bele további kerékpártípusok (BMX, mountain, downhill bike stb.), ennyiből is látszik, hogy a „Van-e ’legjobb’ kerékpár?” kérdésre „Nincs.” a válasz. Különböző kerékpárok különböző társadalmi csoportok különböző igényeit elégítik ki. Most akkor ezzel analóg módon tegyük fel a kérdést „Van-e ’legjobb’, azaz igaz tudás (elmélet?)”. A szociálkonstruktivista válasza az, hogy „Nincs.”, különböző elméletek különböző társadalmi csoportok különböző igényeit elégítik ki (pl. a kvarkelmélet a részecskefizikusokét).

Általánosságban tehát azt mondhatjuk, hogy a konstruktivizmus terminus tág értelmében a science studies egészére vonatkozik, ugyanis a konstrukció metaforája centrális pozíciót foglal el a tudományra irányuló újkeletű gondolkodásban. Míg abban eltérések mutatkoznak, hogy az egyes irányzatok és szerzők elsősorban mit tekintenek a tudományban konstruáltnak – intézményeket, a tudást, módszereket, területeket, elméleteket és beszámolókat, laboratóriumi műtermékeket, a tudományos gondolkodás objektumait –, addig abban kétségtelen az egyetértés, hogy a tudomány legalább néhány vonatkozásban konstruált, azaz emberi tevékenység eredményeként tekintendő.[259] A terminus leggyakoribb használata a „társadalmi konstrukció” fogalmához kötődik (a science studies közvetlen előzményeként az ún. szociálkonstruktivista irányzatot említhetjük meg), de gyakran szerepel a társadalmi kontextusra történő hivatkozás nélkül is.[260] Szűkebb értelemben konstruktivistának tekinthető az a szerző vagy mű, akinél vagy amelyben a konstrukció fogalma/metaforája különösen hangsúlyos szerepet kap, és szemléleti vagy módszertani következményekkel jár.

Bár a szociológiában a konstrukció metaforája és kapcsolata a tudás normálmodelljével valamivel régebbi keletű,[261] a tudományra vonatkoztatva elsősorban a laboratóriumi kutatómunka antropológiai elemzéseiben került felhasználásra. A science studies egyik sokszor hangoztatott alapelve, hogy a tudományt nem absztrakt terminusokban és szituációkban kell vizsgálni, hanem annak valódi működésében, vagyis egyrészt a produktív laboratóriumi kutatómunka elfogulatlan tanulmányozásával, másrészt a tudományos kommunikációs közeg dinamikájának szociológiai elemzésével. Az utóbbi terület kezelésének hasznos metaforája a tárgyalás, egyezkedés (negotiation) fogalma, amelynek segítségével a tudományos igazság-jelölt állítások és elméletek sorsa történetileg és szociológiailag vizsgálható a születéstől az általános elfogadásig vagy elvetésig. Az előbbi területen pedig megfigyelhető, ahogyan a tudományos-technikai berendezések, tények és objektumok felbukkannak és megszilárdulnak egy komplex és céltudatos alkotási folyamatban. Erre a folyamatra, valamint annak eredményeire alkalmazható a konstrukció fogalma.

A metafora azt sugallja, hogy egy tudományos „termék” bizonyos „nyersanyagokból”, előzetes termékekből, illetve azok felhasználásával keletkezik. Először is, minden kísérlet vagy laboratóriumi kutatómunka komoly tervezést igényel. Egy kísérleti berendezés létrejöttéhez nem csak alkatrészekre van szükség, hanem előzetes tudásra is: a berendezés részeinek, működési elvének, céljának és lehetséges problémáinak – explicit vagy hallgatólagos – ismeretére éppúgy, mint azokra az általánosabb elméletekre és hipotézisekre, amelyek mentén a berendezés által kódolt tudományos probléma egyáltalán megfogalmazható. Továbbá minden kísérlet adott kérdésekre felel a lehetőségek előre lehatárolt körén belül, és olyan módon felel, ahogyan azt eltervezték – ha nem, akkor át kell fogalmazni a kérdést és át kell alakítani a berendezést. Végül minden kísérleti eredmény csak annyiban értelmezhető, amennyiben szervesen beépül egy tudományos terület problémakontextusába.

Minden tudományos elképzelés tehát lényegileg kötődik azokhoz az ismeretekhez, amelyek hálójában megfogalmazásra kerül. A problémák egy történetileg adott területe, a tudományág uralkodó, „paradigmatikus” motívumai és a kor általános tudományos világképe együttesen megszabják azokat a kereteket, amelyek között a tudományos kutatás halad.Amikor pedig azt a folyamatot nézzük, ahogyan egy elképzelés tudássá, vagyis kollektíve jóváhagyott meggyőződéssé válik, akkor ugyanezek a tényezők ismét hangsúlyozottan szerephez jutnak. Ha ezt a feltételrendszert a priorinak tekintjük a kutatás szempontjából, akkor azt látjuk, hogy a konstruktivizmus a priorija nem csak restriktív funkcióval rendelkezik (behatárolva a kérdések és válaszok történetileg és társadalmilag lehetséges körét a „logikailag” lehetségeseken belül), hanem konstitutív módon vesz részt az ismeretek felépítésében – ez valójában Kant óta minden a priorira érvényes.[262]

A portré Immanuel Kantot ábrázolja.

Immanuel Kant



[258] Andrew Pickering: Constructing Quarks: A Sociological History of Particle Physics (University of Chicago Press, Chicago, 1984)

[259] Átfogó elemzést az a konstrukció metaforájáról Ian Hacking: The Social Construction of What? Cambridge (Mass.), Harvard UP. 1999; valamint Segrio Sismondo:„Some Social Constructions”. Social Studies of Science 23, 515-553. o. 1993

[260] Latour például több helyen utal arra, hogy a szándékolatlan konnotációk miatt miért kellett a Laboratory Life című, Woolgarral közösen írt könyvének (1979) alcíméből – The Social Construction of Scientific Facts – a második kiadásban (1986) kihagyni a „social” jelzőt. Lásd pl. Bruno Latour: „The Promises of Constructivism”. 27-46. old. in: D. Ihde és E. Selinger (szerk.): Chasing Technoscience: Matrix for Materiality. Bloomington, Indiana UP. 2003.

[261] A legfontosabb alapmű: Peter Berger és Thomas Luckmann: The Social Construction of Relaity: A Treatise in the Sociology of Knowledge. London, Routledge. 1966– Magyarul: A valóság társadalmi felépítése. Budapest, Jószöveg. 1998. Ford.: Tomka M.

[262] Ian Hacking a The Social Construction of What?c. könyvében a konstruktivista pozíciókat aszerint fogja egybe, hogy mind „Kant házának” lakói.