Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

4.7. Egy konstruktivista téma: a tudomány heterogenitása

4.7. Egy konstruktivista téma: a tudomány heterogenitása[240]

(Kutrovátz Gábor)

A tudományfilozófia klasszikus hagyománya filozófiai elköteleződéseinek jelentős részét a pozitivista irányzattól örökölte, beleértve ebbe azt a nézetet is, amely szerint a tudomány egységes ismeretrendszert alkot. A hagyományt megalapító Bécsi Kör egyik utolsó terve egy hatalmas munka, az „Egységesített tudomány nemzetközi enciklopédiája” kiadása volt, amely sok (14 vagy 26) olyan kötetet foglalt volna magába, melyek maguk is egyenként 10-10 önálló könyvnyi tanulmányból álltak volna össze.[241] Ebből aztán csak az első két kötet valósult meg. Talán a sors iróniája, hogy a második kötet második tanulmánya éppen az A tudományos forradalmak szerkezete Thomas Kuhntól, amelynek közvetlen és közvetett hatását a klasszikus tudományfilozófiai hagyomány felbomlásában (vagy legalábbis erős jelentőségvesztésében) szokás látni. A kumulatív fejlődést posztuláló tudománytörténet számos alaptétele megkérdőjeleződött Thomas Kuhn nagy hatású könyve és az azt követő viták hatására.

Ha magát Kuhnt nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy már A tudományos forradalmak szerkezetében is feladja az egységes tudomány koncepcióját: „a tudomány meglehetősen rozoga építmény, s különböző részei közt kicsi a koherencia”.[242] Későbbi nézeteiben erősödik a tudomány széttagoltságának hangsúlyozása, ami kifejeződik például abban a metaforában, amely a tudományos diszciplínaképződést a biológiai fajképződés folyamatával rokonítja: ennek eredményeként elkülönült közösségek jönnek létre saját tudományos ’lexikonokkal’. A kuhni forradalom nyomán kibontakozott tudománytanulmányok számára pedig nyilvánvaló alapfeltevés a tudományok sokfélesége, az egység hiánya.[243]

Mindez természetesen kihat a határ fogalmával kapcsolatos gondolkodásra is. Az egységes tudomány koncepcióját előfeltételező kutatók számára – legyenek azok tudományfilozófusok vagy tudományszociológusok – a tudomány határainak problémája egybeesett az ún. demarkáció-problémával: hogyan húzhatjuk meg a határvonalat a tudomány körül, amely – ideális esetben – egybeesik az értelmest az értelmetlentől, vagy legalábbis a tapasztalatilag ellenőrizhetőt az ellenőrizhetetlentől elválasztó határvonallal. Ha azonban magát a tudományt is át- meg átszövik a részterületeket egymástól elválasztó határok, amelyek ráadásul időben folyton változnak, akkor ez alapvetően átértelmezi a demarkáció problémáját. Ráadásul a tudománytanulmányok számára a tudomány nemcsak a diszciplináris széttagozódás tekintetében tűnik heterogén vállalkozásnak, hanem abban az értelemben is, hogy a politika, a gazdaság, a nyilvánosság, a technológia, és a kultúra megannyi további szférája összefonódik vele, amelyek felé mind-mind különböző határfelületeket képez. Mindezeknek a határoknak a vizsgálata másfajta eszközök alkalmazását igényli, mint a filozófusok által használt absztrakt és univerzális módszertani kritériumok, vagy mint a tudományszociológia klasszikus (mertoniánus) funkcionális szemlélete.

Ugyanakkor a határok relativizálása nem feltétlenül jelenti a határok felszámolását. A tudománytanulmányok egyik klasszikus elméleti keretét, a korábban vizsgált cselekvő-hálózat elméletet talán éppen azért érte a legtöbb kritika, mert túl messze ment a hagyományos határok és megkülönböztetések diszkvalifikálásában. Latour kriptikus stílusában a kritikát úgy is fogalmazhatjuk, hogy a cselekvő-hálózat elmélet a heterogenitás megragadásához túlságosan homogén eszköztárat dolgozott ki. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy ún. technotudomány egy olyan hálózatot alkot, amelynek minden eleme (a kutatótól a berendezéseken át a vizsgált objektumig) egyformán, aktívan részt vesz a cselekvés folyamatában, ugyanakkor minden elemközi kapcsolat egyformán fordítások és áttételek (transzlációk) terepe, akkor ez az értelmezési keret túl általánosnak tűnik ahhoz, hogy hatékony eszköztárat nyújtson a problémák és kontextusok széles tartományában. Az elmélet képviselői javaslatot tesznek a természet és társadalom, ember és nem ember közti, és más, alapvető megkülönböztetések felszámolására (természetesen elsősorban módszertani szempontból), ám helyenként felmerül a gyanú, hogy ezzel összemossák a határok problematizálásának értékes feladatát a határok egyszerű tagadásával.

Ennek egyik első fontos eszköze a határmunkálatok fogalma. A fogalmat Thomas Gieryn szociológus vezette be: „A »határmunkálatok« kifejezés egy olyan ideológiai stílust ír le, amely a tudósok azon törekvésében azonosítható, hogy a tudománynak a nyilvánosságban élő képét a nemtudományos intellektuális vagy technikai tevékenységekkel szembeállítva kedvező színben tüntessék fel” .[244] Vagyis bár az eszköz valóban új (hiszen retorikai alakzatok vizsgálatát célozza a nyilvános diskurzusban), valamint újszerű a probléma értelmezése is (mivel a határokat nem magától értetődőként, hanem ideológiai tevékenység esetleges eredményeként értelmezi), az alkalmazási terület még a régi: a tudomány és nemtudomány közti határvonal vizsgálata a cél.[245]

A színes fénykép Thomas Gierynt ábrázolja.

Thomas F. Gieryn

Később azonban Gieryn olyan irányba fejleszti a fogalmat, amely érzékenyebbé teszi az eltérő kontextusokra, és még inkább hangsúlyozza a vizsgált jelenségek lokális jellegét. Könyvében[246] a tekintély és az autonómia fenntartására vagy kiterjesztésére irányuló, elsősorban a politikai szféra hatása elleni törekvésekként értelmezi a határmunkálatokat, és a jelenséget a „kulturális kartográfia” metaforájával írja le. Az autonómia elérését célzó tevékenység egy sajátos és rendszeres erőfeszítése a tudománynak, amellyel autoritást szerez vagy tart meg különböző lokális területeken. Sheila Jasanoff kifejezetten tudománypolitikai kontextusban használja a fogalmat[247], és ezt a perspektívát másutt Gieryn is megerősíti.[248] David Guston (1999) annak igényét is felveti, hogy szükség van azoknak a „határszervezeteknek” (boundary organizations) a vizsgálatára, amelyek újonnan jönnek létre a tudomány és kormányzat igényeinek és céljainak koordinációjára.[249]

Bár a „határmunkálatok” fogalmának használata ma leggyakrabban tudománypolitikai keretben valósul meg, önmagában véve (és Gieryn eredeti cikkének esettanulmányait tekintve) a fogalom ennél tágabb alkalmazási kört enged meg. Lehetőség nyílik például a különböző tudományos diszciplínák egymással, egymás ellen folytatott versengésének jellemzésére, ahogy Gieryn könyvének epilógusában elemzi a tudományháborút[250], vagy ahogy a tudománytörténész Martin Kusch interpretálja a századfordulós filozófusok és pszichológusok között zajló ún. pszichologizmus-vitát.[251] De használható a fogalom akár a tudománytörénet-írás módszertanával kapcsolatos viták kontextusában is (Shapin 1992, 335).[252]

Ugyanakkor a tudomány különböző értelemben vett határainak vizsgálatára más fogalmi eszközök is megjelentek ez utóbbi idők kutatásaiban. Ezek egyike „határtárgy” (boundary object) fogalma, amelyet Susan Leigh Star és James Griesemer vezetett be.[253] A határtárgyak olyan objektumok, amelyek különböző közösségek gyakorlatának metszéspontjában állnak: ezt az eredeti tanulmány egy állattani múzeum kiállított példányaival illusztrálta, melyek egyszerre hordoztak jelentést gyűjtők, kutatók, kurátorok, egyházi személyek stb. számára, ám ezek a jelentések lényeges eltéréseket mutattak a különböző közösségek perspektíváiból. A határtárgyak tehát olyan dolgok – és nem feltétlenül fizikai tárgyak, hanem lehetnek absztraktak is –, amelyek egyfelől elég rugalmasak ahhoz, hogy különböző lokális szükségletekhez igazodva eltérő identitást hordozzanak az egyes közösségek számára, ugyanakkor elég stabilak ahhoz, hogy megőrizzenek egy, az egymással érintkező gyakorlatok sokaságának határain átívelő közös identitást, lehetőséget nyújtva a közvetítésre és egyeztetésre.

Geoffrey Bowker és Star (1999) az osztályozás klasszikus problémájára alkalmazta a fenti megközelítést, és bevezették a határinfrastruktúra (boundary infrastructure) fogalmát.[254] Ezen olyan, mélyen intézményesült információs rendszereket értenek (pl. egy kórház információs rendszere), melyek határtárgyak hálózataira terjednek ki, és hidat képeznek nagyléptékű szerveződési formák és azok egyes alkotórészei, részcéljai között. A fogalom bevezetését az az igény motiválta, hogy leírhatóvá lehessen tenni a különböző, ám egymással kölcsönható gyakorlatoknak egy olyan koordinációját, amely a szervezett társas cselekvés minden összetettebb formájánál megvalósul – kiemelten olyan társas cselekvési formákról van szó, melyek tudományhoz és technológiához kötődő elemeket is tartalmaznak, és így a tudománytanulmányok érdeklődésére tarthatnak számot.[255]

Ugyanez a probléma ösztönözte az antropológiai ihletésű „kereskedelmi zóna” (trading zone) fogalmának bevezetését, melyet eredetileg Peter Galison kezdett használni a tudományos szubkultúrák közti materiális és absztrakt cserefolyamatok leírására.[256] Ahogy a kultúraközi kapcsolatok (elsősorban a gyarmatosítás hatására) különböző keveréknyelveket hoztak létre (pidgin, kreol stb.), úgy a tudományos kooperáció is kommunikációs és instrumentális gyakorlatok keveredési zónáit eredményezi. Ezt a fogalmat általánosítja Michael Gorman, aki a tudományos szakértők és a laikusok (vagy döntéshozók) közti interakció lehetőségeit vizsgálja, és ennek fajtáit osztályozza antropológiai jellegű szempontok alapján.[257]

Összességében azt láthatjuk tehát, hogy a tudománytanulmányok által integrált megközelítések sokszínűségének megfelelően számos fogalom kerül alkalmazásra a határok problémájának kezelésére. A szakma nagy utat tett meg a tudományfilozófia monolitikus (logikai-ismeretelméleti) érdeklődéséből fakadó egységes tudományképtől és az ezt elfogadó (vagy akár kiszolgáló) szociológiai elemzésektől az antropológiai, politikai, retorikai, és újabb típusú szociológiai szempontok érvényesítéséig, a valami körüli határ fogalmától a valamik közötti határok koncepciójáig, a határvonal metaforájától a határfelületek és a határterületek feltérképezéséig. A probléma természetesen nincs ezzel megoldva. Éppen ellenkezőleg: ez a gazdag megközelítésrendszer csupán lehetővé teszi azt, hogy a problémák egy összefüggő tartománya megfogalmazásra kerüljön és részletes vizsgálat tárgyává váljon.



[240] Ez a fejezet szövege nagyban támaszkodik a következő írás egy részére: Kutrovátz Gábor, Láng Benedek és Zemplén Gábor: „Bevezető” 194-206. old. in Kutrovátz G., Láng B., Zemplén G. (szerk.): Határmunkálatok a tudományban. Budapest, L'Harmattan, 2009.

[241] Charles Morris: „On the history of the International Encyclopedia of Unified Science” Synthese 12(4): 517–521. 1960.

[242] Thomas Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. (Ford. Bíró Dániel) Budapest: Osiris. 2000. 61. old.

[243] Erről szóló tematikus gyűjtemény: Peter Galison és David Stump: The Disunity of Science. Stanford University Press. 1996.

[244] Thomas F. Gieryn: „Boundary-work and the demarcation of science from non-science: strains and interests in professional ideologies of scientists” American Sociological Review 48: 781–795. 1983. – Magyarul: „Határmunkálatok és a tudomány elhatárolása a nemtudománytól: feszültségek és érdekek a tudósok szakmai ideológiáiban” Replika 54-55, 173-194. 2007.

[245] Hasonló témával foglalkozik, de már átfogóbban konstruktivista megközelítésben: Harry Collins és Trevor Pinch:. Frames of Meaning: The Social Construction of Extraordinary Science. New York: Routledge. 1982

[246] The Cultural Boundaries of Science: Credibility on the Line. Chicago: Universiy of Chicago Press. 1999.

[247] Sheila Jasanoff,: The Fifth Branch:Science Advisers as Policymakers. Cambridge, MA: Harvard University Press. 1990.

[248] Thomas Gieryn: „Boundaries of Science”. 393–443 old. in S. Jasanoff, G. E. Markle, J. C. Petersen és T. Pinch (szerk.):The Handbook of Science and Technology Studies. Second Edition. Thousand Oaks: Sage. 1996.

[249] David H. Guston: „Stabilising the Boundary Between U.S. Politics and Science: The Role of the Office of Technology Transfer as a Boundary Organisation” Social Studies of Science 29: 87–111. 1999. Ezt a témát vizsgálja tovább a Science and Public Policy című folyóirat 2003/4. száma.

[250] The Cultural Boundaries of Science, 336-362. old.

[251] Martin Kusch: Psychologism: A Case Study in the Sociology of Philsophical Knowledge. London and New York: Routledge. 1995. 269. old.

[252] Steven Shapin: „Discipline and bounding: the history and sociology of science as seen through the externalism-internalism debate” History of Science 30: 333–369. 1992. 335. old.

[253] Susan Leigh Star és James R. Griesemer:.” Institutional Ecology, 'Translations' and Boundary Objects: Amateurs and Professionals in Berkeley's Museum of Vertebrate Zoology, 1907–39” Social Studies of Science 19 (4): 387–420. 1989.

[254] Geoffrey C. Bowker és Susan Leigh Star:Sorting Things Out: Classification and Its Consequences. Cambridge, MA: MIT Press. 1999.

[255] Adele E. Clark és Susan Leigh Star: „The Social Worlds Framework: A Theory/Methods Package” 113–138 in Edward J. Hackett, Olga Amsterdamska, Michael Lynch és Judy Wajcman (szerk.):The Handbook of Science and Technology Studies. Third Edition. Cambridge, MA: MIT Press. 2008.

[256] Peter Galison: Image and Logic: A Material Culture of Microphysics. Chicago: University of Chicago Press. 1997.

[257] Michael Gorman: „Levels of expertise and trading zones” Social Studies of Science 32(6): 933–938. 2002; Harry Collins, Robert Evans és Mike Gorman: „Trading zones and interactional expertise” Studies in History and Philosophy of Science 38: 657–666. 2007.