Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

4.5. Karin Knorr-Cetina és a konstruktivizmus

4.5. Karin Knorr-Cetina és a konstruktivizmus[218]

(Kutrovátz Gábor)

Knorr-Cetina a laboratóriumi kutatás antropológiai vizsgálatával alapozta meg szakmai munkásságát.[219] Az idegen kultúrát képviselő törzset tanulmányozó antropológus ártatlanságával vizsgálta a tudósok kultúráját, minden előzetes tudását és előítéletét felfüggesztve a tudománnyal kapcsolatban. A vizsgált tevékenységet az antropológia és szociológia olyan fogalomtárával írta le, melyet az emberi tevékenység egyéb formáinak jellemzésére alkottak meg. Írásaiban döntő szerepet játszik a tudományos kutatás kontextuális természete, opportunizmusa és társadalmi szituációba ágyazottsága. Maga a tudományos kutatás mint tevékenység éppen annyira érdekvezérelt, átpolitizált, esetleges és társadalmi helyzetbe ágyazott, mint bármelyik emberi tevékenység. Ennek megállapítása nem elmarasztalás, hanem egyszerű jelenségleírás, és csak annyiban tűnik elmarasztalásnak, hogy a tudomány jellemzésével kapcsolatban megszoktuk a „hősi mítoszokként” szolgáló pozitív torzításokat.

A színes fénykép Karin Knorr-Cetinát ábrázolja.

Karin Knorr-Cetina

A társadalomtudományi eszköztár használatát Knorr-Cetina nem pusztán módszertani alapon legitimálja, mint Collins, hanem egy határozottan konstruktivista ismeretelméleti pozíció segítségével. Míg a konstruktivista esettanulmányok jelentős hányada beéri egy olyan állítással, hogy a tudás társadalmilag konstruált (értsd: az ismereteink előállítása társas folyamat, így a folyamat termékei, az ismeretek magán viselik az őket létrehozó társadalom vagy közösség nyomait), addig Knorr-Cetina magát a valóságot is társadalmilag konstruáltként tekinti. „konstruktivista episztemológia” alapjául szolgálnak, amelyben a „világ” és annak „objektumai” más értelemet kapnak, mint a hagyományos ismeretelméletben. Ebben a felfogásban a világ a tudományos tevékenység eredménye:

A konstruktivista program mögötti elképzelés [...] egy olyan, potenciálisan növekvő problémahalmaz képzete, amelyet a tudomány hoz létre abban a folyamatban, hogy elkülöníti a „világot” alkotó entitások és viszonyok véget nem érő folyamát.[220]

Amennyiben tehát az entitásokat és viszonyokat, vagyis az objektumokat és tényeket a tudományos tevékenység „különíti el”, úgy azok nyilvánvalóan nem választhatók le a konstrukció során mobilizált ismeretekről. „Az ismert világ egy kulturális objektum, egy olyan világ, amely nyelvünkben és gyakorlatainkban testesül meg és kerül azonosításra”.[221] Ez az „intencionális tárgy” (a világ egésze) tehát csak annyiban adott, amennyiben előzetesen artikulált, illetve az artikuláció folyamata maga az a tevékenység, amelynek során a világ mint tárgy a megismerés számára adódik.

Mindez tehát nem azt jelenti, hogy a konstruktivista tagadná az anyagi világ megismerés előtti létét – egy ilyen álláspont valóban megdöbbentő lenne, és a tudományháborúban megfogalmazott kritikák ellenére nyoma sincs a releváns irodalomban. Tagadja viszont a specifikus objektumok előzetes létét, hiszen az objektumokat a megismerés folyamata különíti el és ruházza fel ismertetőjegyekkel, azonosságkritériumokkal. Ez pedig nemcsak a tudományos megismerés sajátja: „ami a tudományosan behatárolt objektum előtt létezik, az nem más, mint a kulturálisan behatárolt objektum, vagyis amivel az emberek mindennapos életvitelükben szembekerülnek és foglalkoznak”.[222] Ez a fajta létezés ugyan független a tudománytól, de ugyanúgy függ a történeti-szociális dimenziótól, mint a tudományos objektumok létezése, és ugyanúgy társadalmi konstrukció eredménye (csak kevésbé specifikus kritériumok alapján). Ebben az értelemben tehát minden objektum elválaszthatatlan a róla alkotott tudástól, vagyis a társadalmilag elfogadott meggyőződések azon hálójától, amelyben az objektum egyáltalán meghatározásra kerül.

Innen hát a természeti okokra történő hivatkozás hiánya:

„[A]helyett, hogy a tudomány termékeire [a vélekedésekre] úgy tekintenénk, mint amik megragadják azt, ami van, úgy fogjuk tekinteni őket, mint amiket szelektíve kifaragunk, átformálunk és konstruálunk abból, ami csak van”[223]

Az „ami csak van” (whatever is) kifejezés azt sugallja, hogy a valóság megragadhatatlan tudásunk mindenkor adott kategóriáitól függetlenül. Ha kivonjuk a szubjektum a priori adott kategóriáinak hozzájárulását a megismerésből, akkor nem marad más, mint egy posztulált, ámde teljesen megragadhatatlan „valami”, ami leginkább Kant „magában való” fogalmához hasonlít: semmit sem állíthatunk róla azon a normatív elven kívül, hogy van.

Nem véletlen a kanti párhuzam és a kanti fogalmak használata. Azt az ismeretelméleti hagyományt, amely a tudást a szubjektum oldalán adódó feltételek által meghatározottnak tekinti, leginkább Kant nevével szokás fémjelezni. Tág értelemben apriorizmusnak is nevezhetjük, hiszen a megismerésben az egyes kognitív aktusokat megelőző (ilyen értelemben a priori), a szubjektumból adódó feltételekre összpontosít. Ahogy Kantnál a megismerés egy konstitutív folyamat, mely létrehozza tárgyát, úgy a konstruktivisták szerint a tudományos megismerés kollektív és tárgyhoz kötött folyamatként konstruálja az ismereteket és ezen keresztül a valóságot.

A konstruktivista szerzőknek fontos forrás volt a késő Kuhn, aki saját álláspontját „mozgatható kategóriákkal rendelkező kantiánus”-ként vagy „poszt-darwiniánus kantianizmus”-ként határozza meg.[224] Központi szerepet játszik ebben a ’lexikon’ fogalma, melyet Kantot idéző kifejezésekkel jellemzi, amikor azt állítja róla, hogy „a lehetséges tapasztalat előfeltételeit szolgáltatja”[225] A lexikon fajta-fogalmak és fajta-terminusok taxonomikusan rendezett hálózata, amely egy olyan hierarchiát jelent, ahol az azonos szinten lévő fogalmak terjedelmei között nincs átfedés, a különböző szinten lévő fogalmak közötti viszony pedig a terjedelmi tartalmazás (nem-faj viszony) jellegét mutatja.[226] Ez az elképzelés arra az intuícióra épül, hogy a tudás osztályozási rendszerek szerint szerveződik. Egy fontos szociológiai hagyomány szerint az osztályozási rendszerek társadalmilag kontingensek, és szociális tényezők által meghatározottak (pl. Durkheim és Mauss 1902).[227] Ezt a belátást sokan azzal a wittgensteiniánus érveléssel egészítik ki, amely a fajtafogalmak természetét azok használatában ragadja meg, és alapvetően nyitottnak tekinti minden egyes újabb alkalmazás esetén[228]. Vagyis a fogalmak intézmények, amennyiben a társadalmi objektumok önreferenciális tulajdonságával bírnak, és valóságuk társadalmi valóság. Ha tehát a tudást a lexikon fogalmával értelmezzük, akkor úgy tekinthetünk rá, mint amit a társadalom mint a megismerés szubjektuma által kínált feltételek határoznak meg.

Ugyanakkor fontos különbségek vannak a modern konstruktivisták és Kant eredeti nézetei[229] között. Először is, míg a Kuhn nyomdokain haladó tudományelméletek a közösséget tételezik a megismerés szubjektumaként, addig Kant individualisztikus ismeretelméleti keretben gondolkodott. Kant számára a megismerőképesség (vagyis az emberi elme) szerkezete szolgáltatta az a priori feltételeket, nem pedig a társadalmi kategóriák és mechanizmusok. Másodszor, míg Kant az a priori kategóriáit örökérvényűnek tekintette (egyszer és mindenkorra rögzítettnek), addig a társadalmi feltételek változtathatók, sőt lényegében változók – ahogy Kuhn lexikonja is. (Ez nem csak időbeli, hanem kulturális kontingenciát is jelent – nevezhetjük ezt akár „relativizmusnak” is.) Harmadszor, mivel Kant kategóriái abszolút értelemben minden lehetséges tapasztalati megismerés előfeltételeit szolgáltatják, ezért ők maguk nem tehetők tapasztalat tárgyává, hanem csakis filozófiai reflexió útján térképezhetők fel. Ezzel szemben a társadalmi feltételek empirikusan vizsgálhatók, és ez lehetőséget teremt a tudás naturalisztikus, nem filozófiai vizsgálatára.

Ilyen empirikus vizsgálatra vállalkozik Knorr-Cetina egy későbbi kutatásában, ahol az „episztémikus [ismereti] kultúrák” fogalmát vezeti be.[230] Ebben a könyvében összehasonlító vizsgálatot folytat két, ma meghatározó súlyú tudományos közösségben, részecskefizikusok és molekuláris biológusok között, és ezek elveit, módszereit, modelljeit és céljait rendkívüli mértékben eltérőnek találja. Ezzel azon konstruktivista tanulmányok mellett teszi le a voksát, melyek a tudomány sokfélesége, az egységes tudomány hiánya, a tudomány szó többes számú használata mellett érvelnek (lásd később).



[218] Ez a fejezet sokat merít a következő írásból: Kutrovátz Gábor: „Idealizmus és történetírás kérdése a tudományháborúban” 25-42. ld. in Fehér M., Zemplén G. és Binzberger V. (szerk.): Értelem és történelem. Budapest, L'Harmattan, 2006..

[219] Karin Knorr-Cetina: The Manufacture of Knowledge. An Essay on the Constructivist and Contextual Nature of Science. Oxford: Pergamon. 1981

[220] Karin Knorr-Cetina: “The Ethnographic Study of Scientific Work: Towards a Constructivist Interpretation of Science” In K. Knorr-Cetina and M. Mulkay (eds.). Science Observed: Perspectives on the Social Study of Science. London: Sage. Pp. 115-140. 1983. 135. o.

[221] Id. mű 136. o.

[222] Karin Knorr-Cetina: “Strong Constructivism—From a Sociologist ‘s Point of View: A Personal Addendum to Sismondo’s Paper” Social Studies of Science 23/3: 555-563., 1993. 558. o.

[223] The manufacture of knowledge, 3. o.

[224] Thomas Kuhn: The Road since Structure. Chicago: Chicago University Press. 2000. 264. ill 104. old.

[225] Id. mű 104. old.

[226] Id. mű 92-93. old.

[227] Pl. Émile Durkheim és Marcel Mauss.. “De quelques formes primitives de classification” Année Sociologique 1901/02. 1902. – Magyarul: „Az osztályozás néhány elemi formája. Adalékok a kollektív képzetek tanulmányozásához.” (Ford.: Ádám Péter) 113-132. o. In: Fehér Márta és Békés Vera (szerk.): Tudásszociológia szöveggyűjtemény. Budapest. TypoTEX, 2005.

[228] Barry Barnes: “Social Life as Bootstrapped Induction” Sociology 17: 524-545. 1983; David Bloor: Wittgenstein: Rules and Institutions. London: Routledge. 1997.

[229] Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. (Ford. Kis János.) Budapest: Atlantisz. 2004. (Eredeti megjelenés: 1781)

[230] Karin Knorr-Cetina:Epistemic Cultures. How the Sciences Make Knowledge. Cambridge: Harvard University Press. 1999.