Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

3.5 A tudomány evolúciós modelljei

3.5 A tudomány evolúciós modelljei

(Szegedi Péter)

Kuhn megcsinálta a maga forradalmát a tudományfilozófiában, de annak eredményei sok tekintetben neki sem tetszettek. A későbbiekben megpróbál megszabadulni azoktól a fogalmaktól, amelyeket szerinte leginkább félreértettek. Így a paradigma helyett a diszciplináris mátrix kifejezést használja, amely azonban messze nem fut be akkora karriert, mint aminek a helyettesítésére szánták. Élete végén pedig egyszerűen a lexikon szót használja, amelynek jelentése világos: a tudományt művelését egy elkészült lexikon-szerű gyűjtemény határozza meg. Ezzel nyilván már tartalmilag is eltávolodik a paradigma mögött lévő képtől. A másik irány, amelyben halad, a tudomány változásaira vonatkozik, és megpróbálja újraértelmezni a tudományos forradalmat és a tudomány fejlődését. Ehhez evolúciós analógiákat használ. Anélkül, hogy ezt az elméletét részletesen bemutatnánk, egy táblázatot közlünk, amelynek alapján képet lehet alkotni elképzeléseiről.

tudomány

evolúciós biológia

   

tudományos közösségek/diszciplínák

fajok

nyelvi elszigetelődés

szaporodási vagy földrajzi elszigetelődés

interdiszciplináris területek

hibridek

tudományos forradalmak

fajok kialakulásai

tudományos közösségek válságai

kihalási események

domináns paradigma megjelenése

természetes kiválasztódás

normál tudomány

alkalmazkodás vagy mikroevolúció

Kuhn az evolúciós analógiájával nem áll egyedül, több jeles tudományfilozófus használja fel ezt a lehetőséget. Ők általában azt mondják, hogy tapasztalati tényként induljunk ki abból, hogy a tudomány fejlődik. Ezt egyrészt első ránézésre mindenki így látja, másrészt, ha az ember ebből indul ki, és eleve erre akar egy modellt adni, akkor nem kerülhet olyan helyzetbe, mint eredeti koncepciójával Kuhn, hogy a modellje tagadja a tudomány globális fejlődését. A következőkben erre a fajta gondolkodásra adunk néhány példát.

3.5.1 Larry Laudan

Az amerikai tudományfilozófus legjelentősebb műve, amelynek alapján álláspontját ismertetjük A fejlődés és problémái[108] címet viseli. A címben benne van a két leglényegesebb fogalom, amely körül az elméletét kifejti. Hogy az ő modellje is fejlődés-központú, azt már előre jeleztük. A probléma szó azonban nemcsak azért került a címbe, mert a fejlődésnek vannak feltárandó és megoldandó problémái, hanem mert Laudan (1941-) szerint a tudomány központi eleme a probléma. Ez a gondolat nem teljesen új, hiszen már Popper is sok figyelmet fordított a problémák szerepére, és azokat pl. 3. Világ elméletében éppúgy a tudomány objektív részének tartotta, mint mondjuk a tudást, de talán itt kerül először abszolút a középpontba. A tudomány ugyanis az amerikai tudományfilozófus szerint alapvetően egy probléma-megoldó tevékenység.

A színes fénykép Larry Laudant ábrázolja amint idősebb korában.

Larry Laudan.

Ennek megfelelően Laudan először a problémák osztályozását kísérli meg. Hagyományosan megkülönbözteti az empirikus és a fogalmi problémákat. Az előzőeknél főként az anomális tapasztalatokra gondol, az utóbbi esetben valamilyen inkonzisztencia merülhet fel, amely lehet belső (elméleten belül) vagy külső (az elmélet összeütközése az elméleten kívüli világgal). A problémák lehetnek könnyűek és nehezek stb. stb. Alapvetően mindezzel az a baj, amiről Kuhnnál is szót ejtettünk, nevezetesen, hogy maga a probléma fogalma és az osztályozások kritériumai kevéssé vannak definiálva, és ez nem csoda, valóban nagyon nehéz megragadni őket.

Pontosan ugyanezt a nehézséget érezzük, ha a problémák megoldásáról akarunk beszélni. Mikor tekintünk egy problémát megoldottnak? Mi van, ha a megoldott problémáról később kiderül, hogy nem is megoldott, vagy más a megoldása? Mindenesetre a tudomány megpróbálja megoldani a problémákat, és erre – Laudan szerint – úgynevezett probléma-megoldási hagyományokat használ. Ezek szélesebb körűek, mint az elméletek. A fizikában az elektrodinamika például egy elmélet, ezzel szemben a kinetikus gázelmélet ötlete és receptjei jóval túlterjednek egy elméleten, ez már – a kvantummechanikához hasonlóan – egy probléma-megoldási hagyomány. A hagyomány itt nagyjából ugyanazt a szerepet tölti be, mint Lakatosnál a kutatási program. Akárcsak ott, itt is verseny (összehasonlítás) folyik a különböző hagyományok között, ezek ugyanis különbözhetnek a probléma-megoldás hatékonyságában. Az új, jobb elmélet több problémát old meg elődjénél, és minimalizálja az empirikus anomáliákat. Azt a hagyományt fogadjuk el leginkább, amelyik eddig a legtöbb problémát oldotta meg. Ez azonban Laudan szerint nem jelenti azt, hogy e hagyományt is akarjuk követni kutatómunkánkban. Követni azt követik többen, amelyik az adott pillanatban a legnagyobb arányban oldja meg a problémákat. Lakatoshoz hasonlóan, Laudan is kitér a racionalitás kérdésére. Azt vallja, hogy az emberiség (a tudósok) számára nem az a racionális, hogy ragaszkodjanak egy logikai (és egyben dogmatikus) rendszert, hanem sokkal inkább az, hogy megváltoztassák a rendszerüket, ha azzal eredményesebben tudnak problémákat megoldani. Itt már Kuhnhoz kezd hasonlítani a modell, ugyanis ezek szerint itt sem beszélhetünk valamiféle rögzített módszertanról, hiszen többféle módszertan (hagyomány) létezhet és ezek dominanciája változóban lehet. A tudomány tehát Laudan felfogásában sem kumulatív és nem konvergál valamiféle elvont „igazság”-hoz, merthogy – mint láttuk – a tudomány feladata nem az igazság kiderítése, hanem a problémák megoldása. Mi lesz így a helyzet a forradalommal? Nos, szintén Lakatoshoz hasonlóan – minthogy a versengő probléma-megoldási hagyományok folytonosan válthatják egymást – igazából ugrásszerűnek mondható változások nincsenek a tudományban. Ha viszont veszünk két időben távolabb eső metszetet, akkor azt látjuk, hogy az első időpontban valamilyen hagyomány volt domináns, a másodikban pedig egy másmilyen hagyomány. Minthogy a probléma-megoldó hagyományok a kutatási programok, végső soron pedig a paradigmák tulajdonságait viselik magukon, egy ilyen esetben – ha úgy tetszik – akár forradalomról is beszélhetünk, de ez csupán egy bizonyos nézőpontból megfigyelhető látszat.

Laudan könyvének borítója kör alakú útvesztők sorát mutatja, amelyeket a megoldások elágazó lépcsői kötnek össze.

A fejlődés és problémái címlapja. A problémák labirintusok, amelyekből a megoldás lépcső vezet át a következő problémába.

Látjuk, hogy Kuhn, Lakatos és Laudan (valamint a többiek) a tudománynak nagyjából ugyanazon jelenségeire nem teljesen azonos jelentésű, de mégis hasonló fogalmakat alkalmaznak. Ezt maga Laudan is felismerte, és munkatársaival együtt megpróbálta e fogalmakat feltérképezni és valamilyen közös kifejezéseket alkotni helyettük.[109] Kísérletük nem járt sikerrel, a tudományfilozófusok továbbra is újabb és újabb terminusokat találtak ki, hogy megkülönböztessék magukat a többiektől.

3.5.2 Stephen Toulmin

Az angol filozófus főleg érveléselmélettel foglalkozott, legfontosabb tudományfilozófiai művét[110] kétkötetesre tervezte, de a másodikat sosem írta meg. Ebből az elsőből is világosan kiderül azonban evolucionista tudományfilozófiai koncepciója, amely Laudanénál is szorosabb kapcsolatban áll a darwinizmussal. Toulmin (1922-2009) is megindokolja, hogy miért van szükség az evolucionista megközelítésre: szerinte a logikai elemzés – a létező fogalmak és módszerek keretein belül – csak egy „pillanatkép”-et ad a helyes tudományos következtetésről, nekünk azonban „mozgókép”-re van szükségünk, hogy megértsük a tudomány kereteit hatékonyan tágító racionális eljárásokat. Ez – ha nem is túl közelről, de – hasonlít Laudan felfogására, Toulmin azonban nem a problémákat teszi meg a tudomány központi elemévé, hanem a fogalmakat. Ez a gondolat sem teljesen új, hiszen az elmélet-terheltséggel kapcsolatban emlegetett Duhem is úgy gondolta, hogy a tudomány (pl. középkori) haladásában a fogalmak fejlődése játszotta a főszerepet. Nála azonban nincs szó evolucionista modellről. Toulminnál az evolúció alanyai nem az egyes fogalmak, hanem a fogalmak összessége, populációja. Ebben a halmazban vannak egymással összefüggő fogalmak (pl. erő, tömeg, impulzus), és vannak össze nem függőek (formális kapcsolattal nem rendelkezők).

A fényképen Stephen Toulmin portréja látható.

Stephen Toulmin.

A felmerülő konceptuális problémák megoldását a fogalomhasználó közösség adja meg. Visszatérünk tehát Kuhn tudós közösségéhez, csak itt a fő feladata a fogalmak használata és a használattal együtt járó változtatások végrehajtása. A közösséget nem a gondolatai teszik racionálissá, hanem az, hogy kész azokat megváltoztatni – ennyiben e felfogás Laudanéra hasonlít. A fogalmak populációját használó közösség valamilyen mértékben képes utánozni az evolúciós biológia variációit, amennyiben új fogalmakat hoz létre, meglévő fogalmakat differenciáltan használ fel és fogalmakat egyesít. E variációkból azután képes kiválogatni a hosszabb távon is használhatóakat, vagyis végrehajt egy szelekciót, és csak a kiválogatott fogalmak élnek tovább. Mindezt jól szemlélteti az első ábra, amit Toulmin könyvéből bemutatunk. Az idő balról jobbra telik, baloldalon láthatjuk tehát egy önkényesen kiragadott pillanatban a kezdeti fogalmakat, a jobboldalon pedig egy másik tetszőleges pillanatban a túlélőket. Látjuk, hogy a fogalmak egy része – kisebb-nagyobb bonyodalmak után (cv és cw) – egyszerűen kihal (gondoljunk pl. a flogisztonra), mert kiderül, hogy nem használhatóak. Helyettük keletkezhetnek új fogalmak (cz), vagy meglevő fogalmak egy-egy elágazási pontban differenciálódhatnak (cx), esetleg hibrid fogalmak alakulhatnak ki (cxz). Az ábrázolt esetben a kezdeti négy fogalomból a folyamat végére egy fogalomnak a változatai és hibridizációja maradt fenn, plusz bejött egy új fogalom, amelynek szintén nem az eredeti formája élte túl az adott időszakot.

Az ábrán a szövegben leírt folyamatok grafikus megjelenítése látható, lezáruló, elágazó és egyesülő vonalak formájában.

Toulmin első ábrája.

A második ábrán ugyanezt a folyamatot még részletesebben és az evolúció szempontjából lényeges részeket kiemelve láthatjuk. Figyeljük meg, hogy egy-egy fogalomnak számos kihaló és sikeresebb variációja létezhet, amelyekre a későbbiekben egyáltalán nem biztos, hogy a fogalomhasználó közösség emlékezni fog. Hogy melyik fogalom hal ki és melyik él tovább, az adott időpont körül lezajló viták következménye, a kiválogatódás ezekben a vitákban történik meg. Az ábrán a szerző az egy-egy időpontban élő illetve használt fogalmakat egy burkológörbével veszi körül. Ez jelzi az éppen fennálló fogalom-populációt. Ha összehasonlítjuk az első burkolót az utolsóval, akkor bennük pontosan ugyanazt a fogalmat meg sem találjuk, legfeljebb egyetlen egynek a variációit. Toulmin szerint ez magyarázza, hogy miért beszélhet Kuhn forradalomról. Valójában azonban a forradalom csak látszólagos, hiszen a folyamatban egyetlen pillanatban sem történik radikális átalakulás, legfeljebb egy-egy egyedi fogalom elpusztul, vagy megszületik, de a többi változatlan marad. Mindenféle változások azonban állandóan végbemennek, ezeket azonban minden pontban – Lakatoshoz és Laudanhoz hasonlóan elképzelve – a közösség racionális döntései okozzák. Toulmin szerint a szerves fejlődés nem tesz különbséget a változások típusai (normál, forradalmi) között – mindig ugyanazok a tényezők dolgoznak.

Az ábrán a szövegben leírt folyamatok részletesebb grafikus megjelenítése látható, lezáruló, elágazó és egyesülő vonalak formájában, valamint burkológörbékkel ellátva.

Toulmin második ábrája.

3.5.3 David Hull

Hull (1935-2010) elsősorban a biológia filozófiájával foglalkozott, a tudomány fejlődésére alkalmazta az evolúciós mechanizmusokat. Ebben a vonatkozásban legjelentősebb műve A tudomány mint folyamat[111], amelyben a tudomány kettős darwini evolúciójáról beszél. Egyrészt végbemegy egy fogalmi evolúció – mint Toulminnál –, másrészt viszont a tudomány Hullnál egyben a társadalmi cselekvés színtere is. Ahogy a biológiában vizsgálja az egyedi szervezetek és a populációk szintjét is, ugyanezt teszi a tudományban. Társadalmi oldalról a tudomány szerinte egyaránt jellemzi az együttműködés és a verseny. A biológiai öröklődés megfelelője a tudományban a hivatkozás az elődökre. Ezt a tudományos szerzők mindig megteszik, mert így biztosítják a maguk számára is az elődök tekintélyét. A hivatkozások azonban általában nem nyúlnak túl messzire, rendszerint csak a témához közvetlenül kapcsolódó nem túl régi cikkekre. A hivatkozás másokra való támaszkodást is jelent, de ez nem akadályozza meg, hogy a szerzők egyben éles versenyben is legyenek egymással. Ez a társadalmi oldal. A tartalmi oldal jellemzésére felhasználja a mém fogalmát, ami a biológiai gén kulturális analogonja, a továbbadható, továbbadódó kulturális egység (egy gondolat, egy dallam stb.). Ezzel próbálja leírni a tudományos gondolatok szelekcióját.

A fényképen David Hull portréja látható.

David Hull.

Hull hatalmas munkájának részletezése helyett egy táblázatot teszünk ide, amelyből talán jobban meg lehet érteni, hogy mire gondol:

szint

biológiai

társadalmi

megismerési

kultúra

tudomány

replikátor

genotípus

mém

stratégiák, tevékenység, módszer

elmélet

interaktor

fenotípus

cselekvő személy

tudós mint társadalmi cselekvő

professzionális tudós

leszármazás

fajok

hagyomány, iskola, intézmény

kutatási program mint társadalmi intézmény

elméleti kutatási program

átvitel

szaporodás

tanulás

professzionális oktatás, gondolatok cseréje, publikáció

elméleti hatás, fogalmi kölcsönzések

fitness

túlélés és szaporodási ráta

állandóság és átvihetőség

hitel és felhasználás más tudósok által

probléma-megoldó képesség

A baloldali oszlopban találjuk az akármilyen evolúcióhoz szükséges elemeket, mint az ismétlődést, a kölcsönhatást hordozó elemeket, az öröklést stb. Ennek legismertebb megvalósulásait, a biológiaiakat látjuk a második oszlopban. A harmadikban szerepelnek a kulturális analógiák. A negyedik és ötödik oszlop a tudományé, azért kettő, amit már fentebb említettünk, mert Hull szerint a tudomány egyszerre társadalmi és megismerési tevékenység. Ha ezeket a rubrikákat végignézzük, akkor észrevehetjük, hogy Hull megpróbálja integrálni Lakatos, Laudan és Toulmin ötleteit.

A következő fejezetben olyan elméletekkel foglalkozunk, amelyek elsősorban a Hull által is felvetett társadalmi oldalt próbálják meg sokféle módon feltárni.



[108] Larry Laudan: Progress and Its Problems: Towards a Theory of Scientific Growth (University of California Press, Berkeley, 1977).

[109] Larry Laudan et al.: A tudomány változásai: filozófiai modellek és történeti kutatás. In: Forrai-Szegedi im. 267-330. old. (http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/Laudan2.htm)

[110] Stephen Toulmin: Human Understanding: The Collective Use and Evolution of Concepts (Princeton University Press, Princeton, 1972)

[111] David Hull: Science as a Process: An Evolutionary Account of the Social and Conceptual Development of Science (University of Chicago Press, Chicago, 1988)