Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

2.4 Az analitikus tradíció további változatai és árnyoldalai

2.4 Az analitikus tradíció további változatai és árnyoldalai

(Ropolyi László)

A bevezetőben megemlített tudományfilozófiai osztályozás egyik szempontja a tudományfilozófia három alapkérdésének megválaszolását lehetővé tevő kontextus feltételezett állandósága, eleve adott jellege, vagy változékonysága, a tudományos tevékenység által is befolyásolható, ill. alakítható jellegének kiválasztása. Mindezidáig a nyelvi-logikai kontextus eleve adott, stabil jellegét tételeztük fel, aminek az az oka, hogy ez a szemléletmód a domináns. Mindazonáltal lehetséges dinamikus kontextusba illesztett analitikus tudományfilozófiát is csinálni. Illusztrációként Ludwig Wittgenstein (1889 – 1951) intellektuális fejlődésére hivatkoznánk. Ismert, hogy Wittgenstein korai műve a híres Tractatus[23] jelentős befolyást gyakorolt a Bécsi Kör gondolkodóira. Bizonyos értelemben erről a hatásról tanúskodik például Carnap ama törekvése, hogy a nyelv elemzése révén kiküszöbölje az un. metafizikai látszat-állításokat. Bizonyára azt is mondhatjuk, hogy Wittgenstein Tractatusának szemléletmódja összhangban van a tudományosság kérdésében eleve adott nyelvi és logikai kontextust alkalmazó, a Körhöz tartozó tudományfilozófusok nézeteivel. A késői Wittgenstein azonban egészen másként gondolkodik a nyelvről (és a logikáról is).[24] A nyelv sokértelmű használatának elemzésére bevezeti az un. nyelvjáték fogalmát, annak érdekében, hogy megértse és megmagyarázza a nyelvi jelentések alakulását, az alakulás dinamikáját. Könnyű észrevenni, hogy ez a nézet már egyáltalán nincsen összhangban a bécsiek felfogásával, és hogy egy másfajta, változó kontextusú analitikus szemléletnek lehet az alapja.

A két fényképen a fiatal és az idős Wittgenstein portréja látható.

A fiatal és az idős Wittgenstein

A kezdetek során pozitivista, majd a nyelvi problémák hangsúlyozott tárgyalása nyomán analitikussá alakuló szemléletmódok az alapkérdésekre a következő válaszokat adják:

  • a „mi a tudomány?” kérdésével foglalkozik a demarkációs dilemma. A tudomány végül is empirikusan igazolható állítások ellentmondásmentes rendszere.

  • a „hogyan működik?” kérdésével foglalkoznak a különféle verifikációs, konfirmációs, falszifikációs elvek. A tulajdonképpeni tudományos tevékenység az állítások igazolásában, megerősítésében, cáfolatában áll.

  • a „hogyan változik?” kérdésre a történetietlenség válaszát kapjuk: sehogyan. A tudományosság kritériumai időtlenek.

Ezek többé-kevéssé világos és hasznos elgondolások s kétségtelenül alkalmasnak tűnnek a modern tudomány presztízsének gondozására. Mindazonáltal sajnos elhibázottnak és elégtelennek is láthatjuk a pozitivisták/analitikusok által választott szemléletmódot. A két legfontosabb nehézség:

  • a szemléletmód alapvetően normatív, vagyis a tudományt elemző filozófus abba a helyzetbe képzeli magát, amelyből eldöntheti, hogy ki a jó tudós, melyik a jó tudomány, melyik a helyes eredmény és melyik nem az? Elemzései nyomán jobban érti a tudományos munkát, mint aki csinálja, akár tanácsokat és előírásokat is megfogalmazhat a tudósok számára.

  • az analitikus tudományfilozófus ugyanakkor magával szemben kevéssé szigorú, így például a tudomány valóságos történeti változatainak tapasztalatát az egyértelműség talmi vonzásában simán félresöpri. Vagyis saját gyakorlatában sem alkalmazza a (tudományfilozófiai) általánosítások tapasztalati ellenőrzésének követelményét.

Ezek olyan alapvető nehézségek, hogy elkerülésük, csak egy gyökeresen más szemléletű tudományfilozófiában lehetséges.



[23] Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, Budapest, Akadémiai, 1962

[24] Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, Budapest, Atlantisz, 1992