Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

2.3 Karl R. Popper

2.3 Karl R. Popper

(Szegedi Péter)

A bécsi születésű Popper (1902-1994) életének első 35 évét – angliai tanulmányutakat kivéve – szülővárosában töltötte. Ifjúkorában baloldali érzelmű volt, még az Osztrák Szociáldemokrata Munkáspártba is belépett. 1919 nyarán azonban a párt által az utcára vitt tömegekre a rendőrség rálőtt, és a nyolc halott kiábrándította Poppert a baloldali mozgalmakból, gondolkodása a liberalizmus felé hajlott. Matematika-fizika tanári képesítést szerzett, de filozófiát is tanult, doktorátusát pedig pszichológiából tette le. 1930-ban kezdett el egy könyvet írni az ismeretelmélet alapproblémáiból, de a két vaskos kötetet lehetetlen volt kiadatni. A tömörítés eredménye az 1934-es Logik der Forschung[18]. 1937-ben az Anschluss elől emigrált Új-Zélandra, ahol már filozófiát tanított. Itt írja a háború alatt A nyitott társadalom és ellenségei[19] c. politikafilozófiai művét, amely a hidegháború ideológiai megalapozását jelenti a Nyugat részéről. Emiatt a rendszerváltás előtt magyarul még tudományfilozófiai írásai sem jelenhettek meg. 1946-ban Angliába költözik, ahol a London School of Economics logika és tudománymetodológia tanára, majd tanszékvezető professzora. 1969-től élete végéig nyugdíjasan is aktív.

A fénykép Karl R. Poppert ábrázolja.

Karl R. Popper.

Popper nem volt tagja a Bécsi Körnek, de közel álltak egymáshoz. A Kör támogatta könyvének megjelenését is. Popper ugyanúgy empirista és logicista, mint a Kör tagjai. Ugyanúgy az igazolás (ellenőrzés) kontextusában, valamiféle racionális rekonstrukcióban és a tudomány számára előírható normák felállításában érdekelt, mint ők. Ebből következően ugyanúgy harcol a demarkációért és annak kritériumáért, végzi nyelvi és logikai elemzéseit és modelljének nagyrészt ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint a többi neopozitivistának. Mindezek ellenére javaslata mégis egészen más, és egy új korszak elindítójaként, vagy talán inkább egy régi lezárójaként jelenik meg.

Könyvét ugyanis például azzal kezdi, hogy nincs indukció. Az indukció ugye az egyesből az általánosra való következtetés, amit még Bacon javasolt tudományos módszernek: figyeljük meg, mérjük meg a természetben található egyedek tulajdonságait, majd hajtsunk végre általánosításokat, absztrahálásokat, jussunk egyre magasabb szintű tételekhez. Azonban – mint az osztrák filozófus rámutat – nincs olyan logikai eljárást, amelynek segítségével az „A láthatólag egy fekete holló”, „B láthatólag egy fekete holló”, „C láthatólag egy fekete holló” … premisszákból a „minden holló fekete” egyetemes tételhez – mint konklúzióhoz – juthatnánk. Az első akárhány száz vagy ezer állításból sem következik szükségszerűen az utolsó. Ha ez az indukció nem egy logikai eljárás, akkor csak empirikus eljárás lehet, amelyet viszont empirikusan igazolni kell. Hogyan igazolhatnánk empirikusan? Megnézzük például, hogy a hollók esetében az eljárás helyes eredményre vezet-e. Tegyük fel, hogy igen (bár vannak kétségeink, hogy ez valóban belátható-e). Ez azonban csak egyetlen eset, amitől az eljárás még nem biztos, hogy megállja a helyét. Vizsgáljuk meg, hogy ugyanez az eljárás más esetekben is működik-e. Vegyük sorra a zöld smaragdokat, a gravitáló testeket, az asszimiláló élőlényeket stb. stb. Tegyük fel, hogy mindegyik esetben működik az induktív eljárás. Ebben az esetben pontosan ott tartunk, mint eredetileg a hollóknál, van egy csomó egyedi létezőnk – vagy eljárásunk – egy adott tulajdonsággal, amit általánosítani akarunk, de ennek az általánosításnak az empirikus módszerét empirikusan kell igazolnunk. Vagyis végtelen regresszusba kerültünk. Az indukció jogosságát semmiképpen sem tudjuk igazolni, tehát ilyen tudományos eljárás nincsen.

Hogy végső igazolás (verifikáció) sincsen, azt Carnap is belátta, ezért találta ki helyette a konfirmációt (megerősítést). Popper azonban azt állítja, hogy konfirmáció sincsen. A konfirmáció logikailag ugyanis valami ilyesmi:

ab

ha a, akkor b

b

fennáll b

a

tehát a

Hogyan erősítjük meg például a gravitációs törvényt? Azt mondjuk, ha a testek vonzzák egymást (a), akkor két testet kiemelve, megállítva és elengedve, azok elindulnak egymás felé (b). Két testet megállítva és elengedve, látjuk, hogy elindulnak egymás felé (b fennáll). Tehát megerősítettük, hogy a testek vonzzák egymást (a). Csakhogy lehet, hogy a testek azért indultak el egymás felé, mert például szeretik egymást, vagy valami kívülről taszítja őket egymás felé stb. A fenti következtetési séma ugyanis nem egy érvényes séma, a premisszákból nem következik szükségszerűen a konklúzió.

Van viszont egy biztosan érvényes következtetési séma, ami ehhez hasonlít:

ab

ha a, akkor b

~b

nem áll fenn b

~a

tehát nem a

Vagyis a gravitációs törvényt ismét alkalmazva: ha a testek vonzzák egymást (a), akkor két testet kiemelve, megállítva és elengedve, azok elindulnak egymás felé (b). Két testet megállítva és elengedve, látjuk, hogy nem indulnak el egymás felé, hanem elkószálnak, vagy éppen hogy távolodnak egymástól (b nem áll fenn). Tehát véglegesen bebizonyítottuk, hogy a testek nem vonzzák egymást, legalábbis nem törvényszerűen (a). Popper ebből arra következtet, hogy csakis a cáfolás, vagy, ahogy ő nevezi, falszifikáció a tudomány lehetséges és egyben szükségszerű módszere. A falszifikáció éppúgy lehet a demarkáció és az értelmesség kritériuma, mint a verifikáció vagy a konfirmáció. Politikafilozófiai példája a marxizmus, amely Popper szerint bebiztosított dogmatizmus, mert nincsenek olyan körülmények, amelyek között egy marxista megcáfoltnak tekintené. Ezzel szemben a tudományos állításoknak mindig cáfolhatóaknak kell lenniük, azaz meg lehet hozzájuk adni olyan feltételeket, amelyek fennállása esetén cáfoltnak tekintjük őket.

A tudományos kutatás ideális menete tehát Popper szerint a következő: 1 – felállítunk egy hipotézist[20] (pl. minden holló fekete); 2 – meghatározzuk a hipotézis elvetésének körülményeit (ha látok egy nem fekete hollót, akkor feladom); 3 – megcáfoljuk a hipotézist (addig nem nyugszom, amíg nem találok egy nem fekete hollót, és végül tényleg találok egy fehéret); 1’ – új hipotézist kell felállítani (pl. minden holló fekete vagy fehér), 2’ … . Ezzel az előírással több baj is van. Először is örökli a logikai pozitivizmus problémáit (interszubjektivitás, a tudás alapjainak problémája stb.), amelyeket Popper sem tud jobban megoldani, mint Bécsi Körös kollégái. Másodszor, ahogy teljesen világosan látjuk, a tudomány nem így működik, sőt sok tekintetben éppen ellenkezőleg. Harmadszor, a tudománynak még azt a pici történetiségét is elveszítjük, ami esetleg a logikai pozitivizmus más formáiban megvolt. A tudás a popperi modellben egyáltalán nem gyarapodik, legfeljebb egyre több dologról tudjuk meg, hogy rosszul tudtuk.

A popperi modell ebben a tiszta formájában kevéssé követésre méltó. Ma már legfeljebb annyi popperiánus van, amennyi fehér holló a fenti példából. Mégis fontos lépés volt a tudományfilozófia fejlődésében, azzal, hogy olyan problémákat is kimutatott, amire a Bécsi Körben sem gondoltak.[21] Ezzel együtt persze teljességgel szét is rázta a logikai pozitivizmust és utat nyitott a posztpozitivista nézetek felé. Maga Popper azonban nem ezen az úton haladt tovább. Arra törekedett, hogy megmentse a tudományt, akár a saját nézeteitől is. Ezért több ponton megpróbálta enyhíteni a fentieket. Így például bevezette a konfirmáció helyett a korroboráció fogalmát, hogy ezzel helyesen tudja értelmezni a hipotézisek ideiglenes megerősítését stb. Kolmogorovval körülbelül egyidőben megpróbálta tisztázni a valószínűségszámítás alapjait, hogy ne kelljen a valószínűségi állításokat (amelyek popperi értelemben falszifikálhatatlanok, azaz nem tudományosak) kidobni a tudományból stb.

A késői Popper még egy kísérletet tett a tudomány lényegének egészen más szempontból való megvilágítására. Ez a három világ elmélete. Szerinte a hagyományosan első világnak nevezett fizikai világ (külső világ, valóságos világ) és a második pszichikai (belső világ, tudat, elme, lélek) világ mellett létezik egy harmadik is, az objektív tudás világa. A tudást (és vele együtt a problémákat, a megismerési módszereket) ugyan mi, emberek hozzuk létre, de ezzel az aktussal egyben objektívvé is válik. Megpróbáljuk ezt egy hasonlattal világosabbá tenni. Képzeljük el, hogy egy megfelelően (tisztással, patakkal) ellátott erdőbe őzeket telepítünk. Az egyik őz megszomjazik, érzi a víz szagát, elindul a patakpartra, majd később felkeresi a tisztást, hogy füvet legelhessen stb. Egy idő után elindul valahonnan máshonnan egy másik őz is a patak felé. A patak közelében odaér, ahol az előző őz is járt. Látja, hogy egy irányban le van egy kicsit taposva az aljnövényzet, arra könnyebb menni, tehát ő is arra megy, még jobban letapossa a növényzetet. Utána elindul ő is a rét felé. Ezen a módon az őzek hamarosan létrehoznak egy ösvényhálózatot az erdőben. Ez a hálózat számukra teljesen objektívvé, adottsággá válik, holott nélkülük nem jött volna létre, és az állandó használat híján fent sem maradna. Őseink valamikor elkezdtek számlálni. Mielőtt ezt megtették volna, nem léteztek páros és páratlan számok, prímek és ikerprímek. Nem is akarták, hogy ilyenek létezzenek, de amikor elkezdtek – egyéb okokból – számolni, akaratlanul is létrehoztak egy objektív világot (a páros és páratlan számok, a prímek és ikerprímek világát), amely nem azonos sem a fizikai, sem a pszichikai világgal, hanem az objektív tudás világa. A Popper által felvetett probléma persze nem új. Platónnál ez a világ az ideák világa, amelyet azonban nem az ember hozott létre. A 4. fejezetben bemutatandó marxi felfogásban ez a társadalmi tudat, amelyet az emberi tevékenység hoz létre, és az emberrel együtt kipusztul (ha …). Poppernél azonban az egyszer már létrejött tudás mindig megmarad. Kissé naivan azt hiszi, hogy ha az emberiség egy szép pillanatban mindent elfelejt, de megmaradnak a könyvek és az olvasási képességünk, akkor hamarosan helyreállítjuk a mai világunkat. Sőt, szerinte, ha az emberiség kipusztul, akkor az idelátogató földönkívüliek is öröklik a tudásunkat (valószínűleg kevés tudományos-fantasztikus irodalmat olvasott, mert különben tudná, hogy bizonyos idegenek kedvenc étele az ólmozott cellulóz, és ha ideérnek, azonnal felfalják a könyvtárainkat, még mielőtt észrevennék, hogy itt jelgyártó népesség élt). A harmadik világ kérdésében tesztelhetjük magunkat, ha megpróbálunk válaszolni a fenti aritmetikai példával kapcsolatban arra, hogy létezik-e és ha igen, hol a jelenleg[22] ismert legnagyobb Mersenn-prím, a 257885161-1 után következő, illetve hogy azt feltaláljuk, vagy felfedezzük.



[18] A mű 1935-ös évszámmal jelent meg, de ma már sokkal inkább az 1959-es angol kiadást tekintik sztenderdnek, amely The Logic of Scientific Discovery címmel jelent meg. a magyar kiadás: Karl. R. Popper: A tudományos kutatás logikája. Ford. Petri György és Szegedi Péter (Európa, Budapest, 1997)

[19] Karl R. Popper: A nyitott társadalom és ellenségei. Ford. Szári Péter (Balassi, Budapest, 2001)

[20] Hipotézist (feltevést), nem pedig tételt, hiszen a folyamat végén látjuk, hogy nem tétel, mert nem igaz.

[21] Ezen felül Popper nagyjából az utolsó tudományfilozófus, akit bizonyos mértékben még elfogadtak a természettudósok, felhasználva a falszifikációt például a döntő kísérletekben.

[22] 2013.