Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a tudományfilozófiába

Gulyás László, Kampis György, Kutrovátz Gábor, Ropolyi László, Soós Sándor, Szegedi Péter (2013)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

1.6 A tudományfilozófia tipikus változatai

1.6 A tudományfilozófia tipikus változatai

A tudományfilozófia természetét tekintve tehát mindenekelőtt filozófiai diszciplína. Ennek egyik legmeggyőzőbb megnyilvánulása, hogy a legkülönfélébb filozófiai alapokon felépíthető. Világképében, értékrendjében, módszereiben sajátos formában hordozni képes - és szükségképpen hordozza is - az alapjául szolgáló filozófia világnézetét. Emiatt elvileg annyiféle tudományfilozófiát hozhatunk létre, ahány filozófiai rendszert.

A filozófia birodalmán belül a tudományfilozófia sajátossága abban áll, hogy a választott világnézeti rendszer a fent említett három kérdéskör tárgyalása kapcsán kerül kifejtésre: Mi a tudomány? Hogyan működik? Hogyan változik? Ha egy tudományfilozófia ezekkel a problémákkal foglalkozván koherens világnézetet követ, világnézeti állásfoglalásai mellett a tudomány jellemzésének - a szóban forgó filozófia értékrendjével összhangban felvethető és megoldható - feladatát is ellátja. Filozófiatörténeti tapasztalatok szerint egyes filozófiai rendszerek képviselői inkább, mások pedig kevésbé érdekeltek - világnézeti rendszerükön belül - önálló tudományfilozófia kidolgozásában. Továbbá az is látnivaló, hogy az egyes tudományfilozófiák korántsem egyformán fejlettek, kidolgozottak, elterjedtek, operatívak, ill. divatosak. Időnként szokás beszélni a tudományfilozófiától különálló technikafilozófiáról is, más esetekben a technikafilozófiát is a tudományfilozófia részének tekintik; sőt, újabban szoktak technotudományról is értekezni - természetesen mindezek a választások nem csak a tudomány és technika különbségeire érzékenyek, hanem erősen függenek választott filozófiánk értékrendjétől is. (Woolgar 1991; Radder 1996) Az egyik filozófia szerint tudomány és technika nagyon különbözőnek, egy másik szerint pedig nagyon hasonlónak mutatkozhat.

A napjainkban elterjedt tudományfilozófiák hasznos csoportosítását állíthatjuk elő, ha megvizsgáljuk, hogy az egyes tudományfilozófiák vizsgálódásaik meghatározó objektumát, a tudományt milyen összefüggésrendszerbe, kontextusba helyezve próbálják meg azonosítani, értelmezni és magyarázni. Más szóval: a „mi a tudomány?” kérdésre keressük a tipikusan adható válaszokat. Bármiféle kérdésre mindig valamely választott kontextusból adhatjuk meg a választ, abból, amelyikben az adott kérdés lényegi összefüggéseit véljük megtalálni. A „mi a tudomány?” kérdés vonatkozásában jelenleg három kontextus játszik kitüntetett szerepet. Vagyis azt láthatjuk, hogy a tudományt értelmezhetjük egy nyelvi, logikai összefüggésrendszer, valamint egy társadalmi rendszer, és végül az életvilág kontextusába illesztetten is. Egyszerűség kedvéért - ámbár nem teljesen megalapozatlanul - a fenti kontextusokat előnyben részesítő tudományfilozófiákat nevezzük rendre analitikusnak, konstruktivistának és hermeneutikainak.

A tudományfilozófia analitikus irányzata a tudományt elsősorban sajátos nyelvi és logikai formában megfogalmazott, s az ebben az összefüggésrendszerben tanulmányozható szabályoknak alávetett kijelentésrendszernek tekinti. Ez a szemléletmód hasznosnak bizonyul, ha egyes tudományos pontatlanságokat szeretnénk kimutatni, ha a tudományos kijelentések figyelmes elemzése révén remélünk elérni a tudományok számára valaminő szilárdabb, ellentmondástalanabb, egzaktabban megfogalmazható alapokat. Az irányzat filozófiai alapja a logikai pozitivizmus, jellegzetes képviselői voltak az 1930-as években a Bécsi Kör filozófusai, manapság pedig főként az ő számos követőjük. (Laki 1998; Forrai - Szegedi 1999) A tipikus analitikus felfogás a nyelvi és logikai kereteket általában adottnak tekinti, lényegében nem foglalkozik a nyelv és a logika kialakulásának társadalmi, illetve mindennapi folyamataival, így a fent említett másik két jellegzetes irányzattól határozottan elkülönül.

A konstruktivista, vagy szociálkonstruktivista irányzat a tudományt specifikus társadalmi jelenségként vagy intézményként fogja fel és próbálja leírni. A tudományos és technikai tudást, a tudományos tevékenységet, a tudomány és technika intézményrendszerét a társadalmi rendszer egyéb elemeivel kölcsönhatásban lévőnek képzeli el. A társadalmi rendszer elemeit, struktúráját és működésmódját meghatározó gazdasági, politikai és kulturális érdekek, értékek és törvényszerűségek a tudomány és technika jellegét, állapotát és működését is alapvetően befolyásolják. A tudomány és technika ugyanúgy konkrét társadalmi termékek, mint az adott társadalom gazdasági, vagy politikai szféráinak létezői. A konstruktivizmus gyakran szemléletes és plauzibilis magyarázatokkal szolgál a tudomány és technika konkrét változatainak kifejlődéséről, ám ugyanakkor gyakran vádolják relativizmussal, mondván, hogy elhanyagolja vagy elveszíti az emberi és társadalmi érdekektől független objektív valóság felismerésének és azonosításának lehetőségét. Filozófiai alapja valamilyen kidolgozottabb társadalom-felfogással rendelkező filozófiai rendszer lehet, képviselői gyakran hivatkoznak Marxra, Durkheimre és Weberre. Az irányzat szignifikáns korai képviselőjeként tartják számon például Borisz Hessent; az utóbbi évtizedekben jelentős tudományos iskolák működtek Edinburgh-ban, Bath-ban, az Egyesült Államokban, Németországban és Párizsban.

A szociálkonstruktivizmus inkább mozgalomnak tűnik, és nem valamiféle mindenki által elfogadott alapelvekkel dolgozó egységes csoportosulásnak. Képviselői között gyakran éles - lényeges filozófiai előfeltevéseket is érintő - viták folynak, ami valószínűleg nem független a konstruktivisták változatos társadalom-felfogásától.

A tudományfilozófia hermeneutikai irányzata a tudományt specifikus emberi tevékenységként fogja fel, s megértésére törekedve az életvilág kontextusába helyezi. A fenomenológiai és hermeneutikai gondolkodásmódok, s különféle kombinációik az ember és az emberi létmód értelmezésének sokféle változatával próbálkoztak. Ezek a világfelfogások a tudományos tevékenységet a mindennapi élet közegében, annak összetevőitől lényegében elválaszthatatlanként, alapvetően a mindennapi életben gyökerező szokások és tradíciók által formáltnak tekintik; konkrét, történeti és véges horizontok látókörében tanulmányozzák. A hermeneutikai irányzat gyakran nagy érzékenységet mutat a tudományos tevékenység (pl. felfedezések, magyarázatok, viták) konkrét történeti változatai mikro-szerkezetének értelmezésében, de gyakran kritizálják bőbeszédűsége, érveléseinek körülményessége, esetenkénti homályossága miatt. Filozófiai mondanivalóját általában Wilhelm Dilthey, Edmund Husserl, Martin Heidegger, Hans-Georg Gadamer, Maurice Merleau-Ponty és Paul Ricoeur gondolatvilágából eredezteti.

A hermeneutikai irányzaton belül megkülönböztethetünk ún. "gyenge" (textuális, vagy metodológiai) és "erős" (dologi, egzisztenciális, vagy ontológiai) változatokat. (Heelan 1989, 2001b; Ihde 1998) Az első csoport képviselői - pl. Karl-Otto Apel (Apel 1999, 2001), Dagfinn Føllesdal (Føllesdal 2001), Márkus György (Márkus 2001) - a hermeneutika módszereit kizárólag tudományos szövegek, valamint a tudósok és a tudományos közösségek közötti kommunikáció értelmezésére veszik igénybe. Ezzel szemben az "erős" hermeneutika hívei a természettudományok hermeneutikájáról beszélnek, amelyben az életvilágot nem pusztán értelem-összefüggésként, hanem "hús-vér" valóságként értelmezik. Ennek az áramlatnak jelentősebb képviselői: Patrick A. Heelan (Heelan 1972; 1983; 1989, 2001a, 2001b), Joseph J. Kockelmans (Kockelmans - Kisiel, 1970; Kockelmans, 1993), Don Ihde (Ihde 1990, 1998), Theodore Kisiel, Robert P. Crease (Crease 1993) és Martin Eger (Eger 1993).

A tudományfilozófiák osztályozásában a tudomány elemzése számára elfogadott kontextusok mellett érdemes figyelembe venni egy másik osztályozási szempontot is, amelyik a kontextusoktól függetlenül, azok minden verzióját áthatva érvényesül: ez pedig a kérdéses tudományfilozófia "gyakorlati" attitűdje. A filozófiával kapcsolatos egyik alapvető tapasztalatunk szerint a filozófiai tevékenység célja lehet passzív, megértő, reprodukáló és lehet aktív, felfedező, létrehozó is. E filozófiai attitűdök különbségét talán jól illusztrálja Marx híres 11. Feuerbach tézise: "A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy a tudományok értelmezését szolgáló kontextus eleve adott és változatlan, vagy esetenként eltérő és változó lehet? Például a logika vagy a nyelv egyszer s mindenkorra adott, s a tudományoknak is ezekhez kell igazodnia, vagy a tudományos tevékenység során változhatnak? Ez az utóbbi azzal jár, hogy egy-egy tudomány esetenként létrehozhat „sajátos” logikákat, illetve valamiféle saját nyelvet is, s ezzel nem veszíti el tudományos jellegét, sőt éppenséggel betölti hivatását.

A "gyakorlati dimenzió" jelentősége világosan látható pl. a hermeneutika esetében. Elég talán felidézni Ihde történeti elemzését (Ihde 1998, 9-11 old.), amelyben emlékeztet a hermeneutika "bibliai, keresztény" és "görög" értelmezésének különbségére. A bibliai hermeneutika inkább a szent könyvek megértő, az eredeti isteni üzenetet reprodukáló olvasat volt. Ezzel szemben a görög hermeneutika nem valamilyen előre adott szöveg értelmezésével foglalkozott, hanem a szöveg létrehozásával, azaz a korábban meg-nem-fogalmazott élmények egy másik közegben, a szövegben való előállításával próbálkozott. Ez a két hermeneutikai hagyomány ma is él, s úgy tűnik, ez a különbség van a "gyenge" és "erős" hermeneutika (fentebb említett) megkülönböztetése mögött is. A reprodukáló és létrehozó hermeneutikai tevékenység sajátos formában kombinálódik az ún. "hermeneutikai kör" működtetése során (Bontekoe 1996), például abban az egyszerű formában, ahogyan egy tradíció egyre alaposabb elsajátítása hozzájárul saját tapasztalataink értelmezéséhez és megfogalmazásához.

A gyakorlati dimenzió jelenléte kétségtelenül megfigyelhető a konstruktivizmusban is. Az adott tudományfilozófia által felhasznált társadalomelméletek spektruma az elsősorban megértésre törekvő változatoktól a radikális, forradalmi felfogásokig terjed, s tudományfilozófiai alkalmazásukkal aktivizmusuk jellege is nyilvánvalóan átöröklődik. Általánosságban azt lehet látni, hogy a tudásszociológia (sociology of scientific knowledge, vagy gyakran használt rövidítéssel: SSK) képviselői inkább konzervatívak, a magukat egyszerűen konstruktivistának (social studies on science and technology, rövidítve: SSS, SSST, vagy STS) nevezők pedig inkább progresszív társadalomelméleteket választanak, ill. követnek. (Itt jegyeznénk meg, hogy egyes olvasók számára talán szokatlannak tűnhet a tudásszociológiának, mint a konstruktivizmus egyik válfajának szerepeltetése, de úgy látjuk, hogy az általunk választott besorolás - legalábbis a fentebb mondottak erejéig - védhető (lásd pl. Rouse 1996).) A problémakör egyik érdekes aspektusával foglalkozik Haraway (Haraway, 1999, 172-174 old.) aki a tudomány passzív, retorikai és aktív, hatalmi dimenzióinak együttes figyelembe vételét vizsgálja a tudásszociológia és saját, posztmodern konstruktivizmusa változataiban.

A nyelvi, logikai kontextus esetében a gyakorlati attitűdből eredeztethető különbségeket célszerű a hermeneutikai különbségekhez hasonlítani. Itt is megfigyelhetők olyan tudományfilozófiai törekvések, amelyek a vizsgált problémát az eleve adott nyelvi, ill. logikai rendszerekbe való tökéletes beillesztés révén próbálják megérteni; valamint az ettől a gyakorlattól gyökeresen eltérő megoldások, amelyekben a vizsgált problémakör saját nyelvi és logikai rendszerének megtalálása a cél. Talán azt is mondhatjuk, hogy az utóbbi, "aktív" analitikus szemléletmód általános formája valamiféle dialektikához, ill. bizonyos nyelvfilozófiai szemléletmódokhoz kötődik.

A fentiekben mondottak alapján a napjainkban használatos tudományfilozófiáknak egy lehetséges osztályozását foglaltuk össze a következő táblázatban.

Kontextus/kontextus „adottsága”\

nyelvi, logikai rendszer

társadalmi rendszer

életvilág

       

adott, "konzervatív", reproduktív, megértő, megismerő

analitikus tudományfilozófia

Carnap, Popper

tudásszociológia

Mannheim, Bloor

"bibliai" hermeneutika, fenomenológia

Husserl, Gadamer

       

változó, "forradalmi", produktív, felfedező, dologi

dialektika, nyelvfilozófia

Wittgenstein

social studies of science

Collins, Latour

"görög" hermeneutika

Heidegger

       

a két irányzat közös elnevezése

analitikus

szociálkonstruktivista

hermeneutikai

       

posztmodern pluralizmus: bármi elmegy. Feyerabend

     

1 táblázat

A tudományfilozófiák hét jellegzetes irányzata és néhány tipikus képviselőjük

A táblázatba foglalt fenti hat alapvető tudományfilozófiai irányzat elkülönítése persze csak viszonylagos és a tudományfilozófia alapjainak jobb megértését szolgálja. A táblázat megfelelő kategóriáit "tiszta formában" reprezentáló konkrét tudományfilozófiák elég ritkák, ezért a táblázatban található reprezentánsaik nevei is inkább csak a tájékozódást segítik. Sokkal gyakoribb, hogy egy tudományfilozófia egyszerre két (esetleg még több) kategóriába is besorolhatónak látszik, sőt úgy tűnik, ez a fajta "pluralitás" jellemzi az igazán hatékony felfogásokat. Így például Kuhn tudományfilozófiája nézetünk szerint jogosan besorolható az aktív, produktív szociálkonstruktivista és hermeneutikai kategóriákba is. Apel és Føllesdal fentebb említett álláspontja átfedi a passzív, megértő analitikus és hermeneutikai tartományokat; Lakatos tudományfilozófiája az aktív analitikus és konstruktivista felfogások sajátos kombinációja, és így tovább.

Megemlítenénk, hogy a tudományfilozófiában törekedhetünk mindenféle rögzített kontextus és attitűd tudatos - posztmodern - mellőzésére is: Ez Feyerabend anarchista ismeretelméletének (Feyerabend 2002) a pozíciója, amelyik nyilvánvalóan átfedi az osztályozás során kialakított összes tartományt, ezzel egyúttal értelmetlenné is téve az adott osztályozást - amit talán az egész táblázat áthúzásával illusztrálhattunk volna a legmegfelelőbben. Ehelyett ezúttal kiegészítettük táblázatunkat ezzel a jellegzetes állásponttal is - így a tudományfilozófia hét jellegzetes változata áll előttünk.

1.6.1 A fejezet hivatkozásai

Apel, Karl-Otto (1999): „Wissenschaftsgeschichte als hermeneutisches Problem. Eine Auseinandersetzung mit Karl Poppers ’Dritte Welt’-Hermeneutik” In : Fehér M., Kiss O., Ropolyi L. (szerk.) (1999): Hermeneutics and Science. Dordrecht, Boston and London: Kluwer, 101-115. old.

Apel, Karl-Otto (2001): „A tudománytörténet mint hermeneutikai probléma. Vita Karl Popper ‘harmadik világ’ hermeneutikájával”, in: Hermeneutika és a természettudományok (szerk. Schwendtner Tibor, Ropolyi László, Kiss Olga), Áron, Budapest, 253-270 old.

Bontekoe, Ronald (1996): Dimensions of the Hermeneutic Circle. Atlantic Highlands: Humanities Press.

Crease, Robert P. (1993): The Play of Nature. Experimentation as Performance. Bloomington and Indianapolis: Indiana University Press.

Eger, Martin (1993): „Hermeneutics as an Approach to Science: Part I.”, Science & Education, 2(1): 1-29.

Feyerabend, Paul (2002): A módszer ellen. Budapest: Atlantisz.

Forrai, Gábor, Szegedi, Péter (szerk.) (1999): Tudományfilozófia. Szöveggyűjtemény. Budapest: Áron Kiadó.

Føllesdal, Dagfinn (2001): “Hermeneutika és természettudomány”, in: Hermeneutika és a természettudományok (szerk. Schwendtner Tibor, Ropolyi László, Kiss Olga), Áron, Budapest, 271-278 old.

Haraway, Donna J. (1999 [1988]): „Situated Knowledges. The Science Question in Feminism and the Privilege of Partial Perspective”, in: Biagioli, Mario, (szerk.) (1999): The Science Studies Reader. New York and London: Routledge. 172-188 old.

Heelan, Patrick A. (1972): „Towards a Hermeneutic of Natural Science és Towards a Hermeneutic of Natural Science: a Reply to Wolfe Mays”, Journal of the British Society of Phenomenology, 3(3): 252-260 és 277-283.

Heelan, Patrick A. (1983): Space-Perception and the Philosophy of Science. Berkeley, Los Angeles and London: University of California Press.

Heelan, Patrick A. (1989): „Yes! There Is a Hermeneutics of Natural Science: A Rejoinder to Markus”, Science in Context, 3(2): 477-488.

Heelan, Patrick A. (2001a): „Hermeneutikai fenomenológia és tudományfilozófia”, in: Hermeneutika és a természettudományok (szerk. Schwendtner Tibor, Ropolyi László, Kiss Olga), Áron, Budapest, 69-90 old.

Heelan, Patrick A. (2001b): „Igen! A természettudományoknak van hermeneutikája: Válasz Márkusnak”, in: Hermeneutika és a természettudományok (szerk. Schwendtner Tibor, Ropolyi László, Kiss Olga), Áron, Budapest, 449-464 old.

Ihde, Don (1990): Technology and the Lifeworld. From Garden to Earth. Bloomington and Indianapolis: Indiana University Press.

Ihde, Don (1998): Expanding Hermeneutics. Visualism in Science. Evanston: Northwestern University Press.

Kockelmans, Joseph J., Kisiel, Theodore J. (1970): Phenomenology and the Natural Sciences. Essays and Translations. Evanston: Northwestern University Press.

Kockelmans, Joseph J. (1993): Ideas for a Hermeneutic Phenomenology of the Natural Sciences. Dordrecht, Boston and London: Kluwer.

Laki, János (szerk.) (1998): Tudományfilozófia. Budapest: Osiris Kiadó és Láthatatlan Kollégium.

Márkus, György (2001 [1987]): „Miért nincs hermeneutikája a természettudományoknak?”, in: Hermeneutika és a természettudományok (szerk. Schwendtner Tibor, Ropolyi László, Kiss Olga), Áron, Budapest, 385-447 old.

Radder, Hans (1996): In and About the World. Albany: SUNY Press.

Rouse, Joseph (1996): Engaging Science. How to Understand its Practices Philosophically. Ithaca and London: Cornell University Press.

Woolgar, Steve (1991): „The Turn to Technology in Social Studies of Science”, Science, Technology, & Human Values, 16(1): 20-50.