Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

3. fejezet - A magyar animációs művészet a XX. század első felében

3. fejezet - A magyar animációs művészet a XX. század első felében

Az előző fejezetben azokat az úttörőket említettük, akik pályájuk során érintőlegesen foglalkoztak a kialakulóban levő új műfajban rejlő lehetőségekkel.

Mivel ekkoriban Magyarországon a háttéripar – laboratóriumok, gyártás, forgalmazás – még nem állt készen e kísérletek kiteljesedésére, a legtöbb érdeklődő számára a műfajjal való kapcsolat egyszeri kaland maradt, vagy más területen hasznosítható tapasztalatszerzés.

Ugyanakkor voltak, akik a magyar mozikban már a kezdetektől nagy számban látható, főleg amerikai rajzfilmeken fellelkesülve, kitartóan próbálkoztak a népszerű műfaj technológiájának elsajátításával.

Macskássy Kati (1942–2008) animációsfilm-rendező így ír az animációs művészet magyarországi kezdeteiről:

„Nemcsak Magyarországon, hanem Európában sehol nem valósulhatott meg folyamatos animációsfilm-készítés a második világháborút követő évekig, annak ellenére, hogy az animációs film kezdeti lépéseit Európában tette meg Emil Reynaud-val, aki már 1892-ben cselekményvonal köré épülő rajzos filmecskéket készített Franciaországban; majd a századfordulón Emil Cohl használta filmjeiben a filmtrükk és az animáció lehetőségeit.

Néhány évvel később már Magyarországon is megjelent egy kézikönyv Hogyan készítsünk rajzos trükkfilmet? címen, a filmesztéták pedig lelkes hangon üdvözlik az új műfaj megszületését: »Ha sorozatot állítunk fel a filmszabadság megvalósításában, kétségkívül a rajzos trükkfilm jelenti azt az utolsó fokot, melyben a filmszabadság a lehető legmerészebb szárnyalásban érvényesül.« »A művészek lelkében mindig ott élt a vágy: az élet lényegét, a mozgást is felhasználni a művészet kifejezőeszközei között. A rajzos film nemcsak képpel és mozgással, hanem a rajz csodálatos érzékeltető, eszményítő és karikizáló lehetőségeivel a mozgókép kifejező elemein túl is ad a műfajnak megfelelő kifejezőelemet, nyilvánvaló, hogy ez ma a filmművészet.« Tudatosan idéztem e kissé pátoszos és fellengzős szövegeket, hogy ezzel is szemléltessem azt a skizofrén helyzetet, mely az animációs film hőskorszakára jellemző, tudniillik bármennyire lelkesen üdvözlik is az új műfajt, a hallatlanul munkaigényes és ezért a natúrfilmnél lényegesen drágább animációs technikához Magyarországon és általában Európában nem sikerült megtalálni a megfelelő anyagi fedezetet. Így ebben az időszakban nem alakulhatott ki a folyamatos animációsfilm-gyártás és ezért szorítkozott csak néhány lelkes művész egyedi kísérletére. Igaz, hogy Amerikában az egyik első rajzfilmes, McCay, akinek a filmje elkészítése nem ütközött ugyan financiális problémákba, már 1910-ben így kesereg: »Az animáció művészet lehetne, de elüzletiesedett..., amerre most halad, az üzlet és nem művészet... és ez nagy baj.«

Egy rajzfilmes intelmeire abban az időben sem nagyon figyeltek oda, és mint ismert, Amerikában hamarosan megszületett a nagyipari, üzletszerű rajzfilmgyártás, mely termékeivel elárasztotta Európát... Aki ezekben az időkben Magyarországon animációs filmet akart készíteni, annak maradt a háziipari módszer. Kató István, aki grafikusként indult, két konyhai hokedlire fektetett ablakon vette fel 1915-ben a Zsirb Ödön, Káposzta Sári és Gulasch Miska szomorú története című filmjeit. …”[19]

3.1. Kató Kiszly István

(1895–1963)

Az első, valóban filmnek nevezhető animációs mozgóképet tehát Kató-Kiszly István díszlettervező forgatta 1914-ben, papírkivágásos technikával. A Zsirb Ödön című színezett fekete-fehér alkotás, sajnos, a tervező más rövidfilmjeivel egyetemben, nem maradt fenn az utókor számára. Ezek, a Kápuszta Sári és Gulasch Miska (1914), az árnyképes János vitéz (1916), az 1919-es Burzsuj bácsi bácsi a mennyországban illetve a Prof. Nick Paccer, valamint az 1921-es Romeo és Júlia megsemmisültek a második világháború során.

Kató-Kiszly első műveit egy mozi tetőteraszán nappali fénynél vették fel, a fenti tanulmányban is említett egyszerű körülmények közt, kezdetleges, de kreatív megoldásokat alkalmazva, pl. metronómot használtak a megvilágítási idő mérésére! 1916-ban, már valamivel fejlettebb technikával készült a János vitéz. A Burzsuj bácsi…-t már a Tanácsköztársaság rövid ideje alatt öt mozi is vetítette.

Az első magyar hangos-színes animációs film, a Bogárorfeum (Egy éj a Bogár-bárban) (1932) is Kató-Kiszly fantáziáját dicséri.

Kató-Kiszly a harmincas évektől oktatófilmeket gyártott az animációs trükktechnika általa fejlesztett megoldásait alkalmazva, s e tevékenységét a háború után is folytatta, majd a második világháború idején rajzos híradókat is készített, amint arról az alábbi híradás tanúskodik:

„RAJZOS HÍRADÓ

A közönség nem remélt nagyfokú érdeklődése mellett megnyílt MFI Hiradó Filmszínház jól összeválogatott műsorában egy olyan magyar filmújdonság szerepel, amelynek talán külföldön sem akad párja. Az ötletes filmcsemege címe Rajzos Híradó, amely, mint a neve is elárulja, rajzos trükkökkel mutatja be a háború főbb mozzanatait. A rendkívül szemléltető és mindössze 100 méter hosszú híradófilm rajzos ötleteit és hosszadalmas, fáradságos technikai trükkjeit Kató-Kiszly István készítette, aki állandósítja ezeket a kitűnően bevált Rajzos Híradó-kat és ezentúl hétről-hétre alkalma lesz á Híradó Filmszínház közönségének élveznie a rövid, de annál érdekesebb kis filmcsemegéket. Ugy tudjuk, hogy Kató-Kiszly István ebben a rajzos zsánerben Szilveszter és Újév hetében egy-egy humoros filmmel fogja honorálni a közönség elismerését, amellyel Rajzos Híradóit fogadta.” [20]

3.1. ábra - Kató-Kiszly-reklámgrafika

Kató-Kiszly-reklámgrafika



[19] Macskássy Kati: A rajzos trükkfilm szabadsága. Utóhang Az animáció története című tévésorozathoz, 1983, MTV

[20] Magyar Film, I. évf. 44., 1939. december 16.