Ugrás a tartalomhoz

Újrahasznosítási ismeretek

Dr. Nagy Béla (2011)

Szent István Egyetem

4.4 A szelektív gyűjtés alkalmazásának jelentősége, eszközei

4.4 A szelektív gyűjtés alkalmazásának jelentősége, eszközei

Mint azt az előző fejezetben láttuk, a veszélyes termelési hulladékoknál kötelező a szelektív gyűjtés és szállítás. A települési hulladékok szelektív gyűjtésére jelenleg nincs jogszabályi kötelezés, de ez műszaki-technológiai okok miatt sem szükségszerű.

A szelektív gyűjtés alkalmazásának céljai:

  • a hasznosítható alkotók feldolgozóiparba történő visszaforgatása,

  • a veszélyes alkotók elkülönített kezelésével a települési szilárd hulladék által okozott környezetterhelés csökkentése,

  • a szelektív gyűjtéssel elért mennyiség-redukció következtében a szükséges ártalmatlanítási (lerakóhelyi) kapacitások megtakarítása.

A szelektív gyűjtésre számos módszert dolgoztak ki és működtetnek, minden esetben a lakosság támogatásával. Magyarországon az elmúlt években végzett szelektív hulladékgyűjtési kísérletek azt mutatták, hogy bár az érintett lakosság környezet iránti érzékenységének fokozódása következtében nőtt a szelektív gyűjtésben való részvétel készsége és mértéke, azonban a nem kellő előkészítés, a sokszor szerencsétlenül, vagy éppen rosszul szervezett gyűjtési akciók eredménye lényegében negatív volt.

A külföldi tapasztalatok sora igazolja, hogy a szelektív hulladékgyűjtést csak alaposan, gondosan előkészített, jól szervezett és a lakosság együttműködését megnyerni tudó szolgáltatási rendszer kialakításával és folyamatos működtetésével lehet eredményesen megvalósítani. Emellett természetesen bizonyos externáliák is szükségesek, úgymint a támogató jellegű jogi szabályozás és a potenciális másodnyersanyagként hasznosítható alkotókat átvevő feldolgozóipar műszaki felkészültsége és nem utolsósorban gazdasági érdekeltsége.

A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott célszerű bevezetni, ahol már van hagyományos szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A helyi adottságokhoz illeszkedve célszerű olyan kombinált megoldásokat alkalmazni a fokozatos bevezetés érdekében, amely egyaránt tartalmaz:

  • hulladékudvarokat,

  • gyűjtőszigeteket és

  • lakóházakhoz kötött szelektív elhordásos megoldásokat.

A szelektív gyűjtés kiterjedhet a település egészére, illetve annak egy-egy jól, a beépítési módok szerint lehatárolható területi egységére is (ez főként a bevezetési időszakban javasolt, hogy az érintett lakosság az újfajta gyűjtéshez hozzá tudjon szokni). Az egyes gyűjtőterületeket már csak szervezési okokból is jól le kell határolni.

A gyűjtőterületek kijelölését alapvetően:

  • a terület jellege, beépítettsége (családiházas-kertes, zártsorú-többszintes, egyedi magasházas, lakótelepi);

  • az ellátandó lakos szám, a keletkező hulladék mennyisége;

  • a hulladék térfogatsűrűsége, jellemzői, a szelektíven gyűjtendő alkotók mennyisége és részaránya;

  • a hulladékgyűjtés, - szállítás gyakorisága;

  • szállításszervezési és gazdaságossági szempontok határozzák meg.

A családi házas, kertes beépítésű területeken a gyűjtő edényzet korlátozás nélkül elhelyezhető. A zártsorú, többszintes beépítésű területeken – rendszerint településcentrumok – a gyűjtő edényzet épületen belüli elhelyezése korlátozott, ezért a szelektív gyűjtés edényzetének egy részét a közterületen kell elhelyezni. Hasonló a helyzet az egyedi magasházas területeken. A lakótelepeken a szelektív gyűjtés a zöldterületeken létesített közterületi gyűjtőszigeteken oldható meg legelőnyösebben.

A szelektív gyűjtés kialakítása során figyelembe veendő fontosabb szempontok:

  • a hulladékkeletkezést helyhez minél közelebbi és lehető legkényelmesebb elkülönítést biztosító gyűjtőhelyek kialakítása,

  • a megközelítési távolság az érintett lakosok számára a lehető legkisebb legyen,

  • rugalmas, igényekhez alkalmazkodó kialakítás,

  • a települési környezetbe harmonikus illesztés, esztétikus kivitel.

A házon (telken) belüli gyűjtőhelyek lehetnek lépcsőházban, közös helyiségekben, szeméttárolókban, kapu alatt, illetve a családi házaknál az udvaron. Fontos a praktikus helykihasználás, az olcsó és egyszerű műszaki megoldású kialakítás, a jó hozzáférhetőség és könnyű ürítési megoldás, valamint a könnyű tisztíthatóság, és ne zavarja a lakóház funkcionális működését.

A lakóházak közelében, ill. közterületeken kialakított gyűjtőhelyek (gyűjtőszigetek) esetében – az előző kritériumok betartása mellett – fontos a gyűjtő edényzet zárhatóságának biztosítása, a hulladékalkotók beürítéséhez könnyen hozzáférhető beürítő lehetőségekkel való ellátása, a közterületi funkciók zavartalanságának biztosítása, az esztétikus és környezetbe illeszkedő, de figyelemfelkeltő (színezés, felirat stb.) kivitel, valamint a gyűjtőjárművek számára a jó megközelíthetőség. A minél egyszerűbb, gazdaságosabb műszaki megoldásokra kell törekedni.

A gyűjtőszigetek előnyös telepítési helye a lakóövezeteken kívül a kereskedelmi egységek parkolói. Őrzés nélkül üzemelnek. A ráhordás minden esetben gyalogos formában történik, az ürítés és edényzetcsere gyűjtő-szállító célgépekkel. A gyűjtőszigeteken biztosítani kell a papír, a színes és fehér üveg, valamint az alumínium italos dobozok szelektív gyűjtését, amely kiegészíthető műanyag és szárazelem, esetleg textilhulladék elkülönített gyűjtésével.

A gyűjtősziget engedélyezése önkormányzati hatáskör, szakhatóságok bevonása nem szükséges, védőtávolság nincs.

A gyűjtőeszközök (edényzet) megválasztásánál a mai meglévő edényzet felhasználásával, annak kiegészítéseként ajánlatos az új típusú edényzet rendszert kialakítani.

Egyfunkciós (egyszer használatos) gyűjtő edényzet – műanyag vagy papírzsákok – előnye a könnyű kezelhetőség és olcsóság, a rugalmasság a változó igényekhez és a könnyű szállíthatóság. Ezzel szemben csak korlátozottan, meghatározott hulladékalkotók gyűjtéséhez használhatók és állandó megújításuk szükséges.

A többször használatos nehezebb edényzetek igen változatos, szabványos kivitelben készülnek (50, 70, 110, 120, 240, 660 és 1100 literesek műanyagból vagy fémből; 2,2–5 m3-esek fémből, esetleg többféle komponens együttes elkülönített gyűjtésére).

Követelmény a gyűjtendő alkotó jellegének megfelelő kialakítás, megfelelő kiképzésű bedobónyílás és az illetéktelen kivétel elleni biztosítás, a könnyű üríthetőség és tisztíthatóság, valamint a figyelemfelkeltő színezés és feliratozás, az esztétikus megjelenési forma, továbbá az időjárás állóság és szándékos rongálás elleni védelem. A lakóházaknál, ill. a gyűjtőpontokon (gyűjtőszigeteken) telepítendő konkrét gyűjtő edényzet típusok és azok számának meghatározása a települési adottságok és a gazdaságos járatszervezés alapján történik.

A szelektív gyűjtési rendszer sajátos, azt kiegészítő elemei a hulladékudvarok.

A hulladékudvarok segítenek a szelektív gyűjtés lakosság általi elfogadtatásában, szelektív gyűjtéshez történő hozzászoktatásban, iniciáló erőt jelentve a lakossági együttműködés biztosításában.

Az udvarokban a lakosság hulladékainak egy részét díjfizetés nélkül adhatja le, redukálva ezáltal a szemétdíjjal terhelt hulladék mennyiségét és csökkentve a szemétszállítási díjat, ami a lakosságnál megtakarítást eredményez. Szélesebb körű funkciókkal rendelkezik, mint a lakóházaknál, vagy a gyűjtőszigeteken telepített szelektív gyűjtés, azt komplexebbé, teljesebbé teszi.

Funkciói a következők:

  • a lakosság (esetleg intézmények) által behordott hulladékok átvétele,

  • az átadott hulladékok mennyiségi és minőségi adatainak nyilvántartása,

  • a begyűjtött hulladékok rövid idejű szelektív tárolása (az elszállítás menetrendjétől függően),

  • a hulladékok fizikai kezelése (aprítás, tömörítés, bálázás, válogatás stb.),

  • a begyűjtött hulladékok rendszeres elszállításának szervezése hasznosító vagy ártalmatlanító telephelyekre.

A hulladékudvarokban gyűjthető hulladékok köre:

  • másodnyersanyagként hasznosítható alkotók (papír, üveg, műanyag flakonok, fólia, fémhulladékok, alumínium italos dobozok, vashulladékok, fahulladék, textilhulladék);

  • termékdíj törvény hatálya alá tartozó hulladékok (gumiabroncs, hűtőszekrény);

  • darabos hulladékok (háztartási tárgyak és berendezések, elektronikai hulladékok, gépkocsi roncs);

  • lakossági körből származó veszélyes hulladékok (szárazelem, akkumulátor, gyógyszer, festék-és lakkmaradékok csomagolóeszközeikkel, sütőzsírok, növényvédőszer maradékok, fénycső és izzó).

A zöldhulladékok gyűjtésére (nyesedék, fű, lomb) annak idényjellege és területi koncentráltsága (főleg kertváros) miatt, lomtalanítási jelleggel külön gyűjtőjáratok szervezése javasolható az ingatlanok elől, ill. azok közeléből. Erre a gyűjtőszigetek, hulladékudvarok hálózata valójában nem alkalmas, bár az udvarokon egy-egy ilyen célkonténer kihelyezése megoldható. A gépkocsi roncsok gyűjtésére célszerű egyetlen központi helyet kijelölni, mert innen gazdaságosabb a továbbszállítás. A hulladékudvarok által begyűjtendő hulladékok mennyiségét a település települési szilárd hulladékainak elemzése alapján lehet meghatározni. A gyűjtendő hulladékmennyiségnél figyelembe kell venni, hogy a vonzáskörzetében lévő lakosságnak – legalábbis az első 3–5 évben – csak a 20–40%-a veszi igénybe a külföldi tapasztalatok szerint. A kezdeti időszakot követően rendszerré váló, megszokott szolgáltatásnál is csupán az érintett lakosság legfeljebb 60–80%-os részvételével lehet számolni. Ez is csak akkor igaz, ha:

  • jogszabály is erősíti a használatot (pl. önkormányzati rendelet írja elő a szelektív hulladékgyűjtést),

  • a hulladékgyűjtő udvar igénybevétele nem okoz különösebb kényelmetlenséget a lakosság számára (távolság, helyszín stb.),

  • az udvar működéséről, annak használatáról rendszeres és részletes információkkal rendelkezik a lakosság.

A hulladékgyűjtő udvarok létesítésénél alapvető szempont a lakosság és a környezet biztonsága, de a költségtakarékosságot is figyelembe véve, a minimálisan szükséges edényzet egy részét fedett, zárt területen kell elhelyezni, míg más részük tető alatt vagy szabad területen tárolható. A hulladékgyűjtő udvarba beszállított hulladékmennyiséget befolyásolják:

  • a lakosság által elfogadott ráhordási távolság, elérhetőség,

  • a nyilvántartási rend (mennyire igazodik a lakosság szabadidejéhez),

  • a fogadási feltételek megfelelősége (pl. könnyű parkolás).

Ismerve a külföldi tapasztalatokat és tekintettel a hazai lakosság környezeti tudatosságának relatíve alacsony színvonalára azzal kell számolni, hogy még a szelektív gyűjtésért valóban tenni akaró lakosság sem lesz hajlandó túl nagy távolságokat megtenni. Ezért legfeljebb 1–1,5 km ráhordási távolság vehető figyelembe a kezdeti időszakban, ami nem zárja ki ennek fokozatos bővülését (tapasztalatok szerint ez a ráhordási távolság legfeljebb 2–2,5 km-re bővülhet, főként a gépkocsival rendelkező lakosok miatt).

A gyűjtőszigetek esetében a ráhordási távolság ennél jelentősen kisebbre, legfeljebb néhány száz méterre tervezhető. A hulladékgyűjtő udvarokban a hulladékokat legfeljebb néhány hétig lehet tárolni, célszerű azonban azokat egy-egy fuvarnyi mennyiség összegyűlését követően azonnal a felhasználókhoz továbbítani. Az indokolatlanul hosszabb időn át tárolt hulladékok feleslegesen kötnek le tárolási kapacitást és helyet, ez gazdasági szempontból nyilvánvalóan kedvezőtlen. Ezért nagyon lényeges, hogy a potenciális átvevőkkel rendszeres, hosszú távú szerződésekkel biztosított együttműködés jöjjön létre.

Egy település számára fenti elemek kombinációjával kialakítandó szelektív gyűjtési rendszer megvalósítása sajátos logisztikai tervezést igényel, amelyet a hulladékgyűjtésben már alkalmazott számítógépes járatszervezéssel kell összehangolni.

A szelektív gyűjtési rendszer kialakításánál, tervezésénél irányadó szempont az a külföldi tapasztalat, miszerint még 100%-os lakossági együttműködés esetén sem lehet a hasznosítható alkotóknál a teljes mennyiség visszagyűjtésével számolni.

Az optimálisan elérhető visszagyűjtési arányok:

  • papírféleségeknél 60–70%,

  • műanyagoknál 30–40%,

  • fémeknél 80–90%,

  • üvegnél 60–70%,

  • textilhulladéknál 60–70%,

  • veszélyes alkotóknál 60–70%.

Ennek objektív okai vannak (pl. a papír és műanyag jelentős hányada ugyan relatíve tiszta és elkülönítetten gyűjthető, de nem kis része erősen szennyezett). Mindez akkor is igaz, ha a hasznosítható komponensek a szelektív gyűjtést követően utóválogatásra kerülnek.

A települési szilárd hulladékok veszélyes komponenseinek szelektív gyűjtésére a hulladékudvarok és részben a gyűjtőszigetek hálózata mellett, azt kiegészítve mobil begyűjtési módszer alkalmazása ajánlható. Ez lényegében egy speciális, zárt, a különböző veszélyes komponensek elkülönített fogadására alkalmasan kiképzett felépítménnyel rendelkező jármű meghatározott rendben történő üzemeltetését jelenti, amely egy vagy több, veszélyes komponensek gyűjtésére is felszerelt hulladékudvarhoz kapcsolódik.

A módszer lényege, hogy a mobil átvevőállomással, előre megszervezett és meghirdetett időben és módon – rendszerint hétvégeken –, szakképzett személyzet részvételével, célszerűen negyedéves vagy féléves gyakorisággal gyűjtik össze a veszélyes alkotókat. A megoldásban hazai tapasztalatok is rendelkezésre állnak. Ennek a módszernek és a hulladékudvarok hálózatának kombinációjával a veszélyes komponensek visszagyűjtési hatékonysága tovább javítható.

Meg kell jegyezni, hogy a veszélyes komponenseket is gyűjtő hulladékudvarok megvalósításához a környezetvédelmi hatóság engedélye nem nélkülözhető (102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján).

A lakossági gyűjtés mellett külön figyelmet kell fordítani a termelő üzemek, intézmények települési szilárd hulladékainak szelektív gyűjtésére már csak azért is, mert ezeknél a hasznosítható részarány gyakran jelentősen meghaladja a szokásos kommunális hulladékét. A használatos konténeres gyűjtési formát megtartva, célszerűen a kétedényes gyűjtés valósítandó meg. Ennek lényege, hogy a hasznosítható komponenseket vegyesen gyűjtik egy edényzetben és a nem hasznosítható maradékot külön konténerben. A nagymennyiségű egyfajta hulladékot termelőknél így az egyféle hulladékot (pl. papírt) az egyik konténerben, az ártalmatlanítandót pedig egy másik konténerben gyűjtik. A kisebb hulladéktermelőknél a kisebb mennyiségű, de többféle hasznosítható hulladékot vegyesen gyűjtik az egyik konténerben, a maradékot pedig szintén egy másik konténerben.

Mind ez utóbbi, mind a lakossági szelektív gyűjtésből származó hasznosítható komponensek megfelelő piaci értékesítéséhez nélkülözhetetlen utóválogató, tisztítási funkciót is betöltő gépi technika alkalmazása (16. ábra). A válogatósor – előrostálás mobil dobrostával, mágneses vasleválasztás, munka-és egészségvédelmi szempontból megfelelően kiképzett kézi válogatószalag a csatlakozó gyűjtőkonténerekkel – funkciója, hogy az utóválogatással a szelektíven gyűjtött és az ipar számára hasznosítható alkotókat az átvételi igényeknek megfelelő minőségben (tisztaságban) állítsa elő, biztosítva így az értékesítés által megkövetelt homogenitást és minőségi feltételeket.

16. ábra. Szelektív gyűjtési rendszer folyamata. 1. szelektív gyűjtés; 2. szállítás célgépekkel; 3. utóválogatás és szállítókonténerek tisztítása; 4. tisztított másodnyersanyagok szállítása a feldolgozó üzemekhez

Az utóválogató gépsort szelektív gyűjtőhálózat kiszolgálására, kizárólag egy helyen, arra alkalmasan kiképzett hulladékudvarban célszerű telepíteni. Ez a hulladékudvar ipari területen létesítendő, tekintettel a műveletek por-és szagkibocsátására, valamint a jelentős gépjárműforgalomra. Egy ilyen utó-válogatósor tipikus kialakítását mutatja be a 17. ábra.

A szelektív gyűjtés bevezetése a korábbi gyűjtőjármű állomány célgépeinek felhasználása mellett, azok részbeni lecserélését, korszerűsítését is megköveteli. A forgódobos járművek kizárólag a maradékhulladék gyűjtéséhez alkalmazhatók. A tömörítőlapos célgépek és a konténerszállító járművek viszont jól illeszthetők a szelektív gyűjtési rendszerhez.

A szelektív gyűjtésre való átállás megköveteli a számítógépes járatszervezés átalakítását is. A szállítások, gyűjtőjáratok egzakt megtervezésével és irányításával rugalmas, a belső tartalékokat kihasználni tudó és gazdaságosan üzemeltethető logisztikai rendszer hozható létre. A szállítási útvonalak optimalizálását, az edényzetek és ürítési gyakoriságuk pontos nyilvántartását stb. nagymértékben segítheti a vonalkódos azonosítási rendszer.

Ami a szelektív gyűjtési program kiterjedését illeti, a célokat meg lehet határozni egy kísérleti tervre, egy egész várost érintő tervre, egy regionális tervre vagy egy országos tervre vonatkozóan. A program céljai pontosan körülhatárolódnak, így gondoskodni lehet a sikerről, annál is inkább, mivel érvényesül a fokozatosság és a korábbi tapasztalatokra való támaszkodás elve.

17. ábra. Utó-válogatósor kialakítása. 1. mobil dobrosta; 2. adagolószalag mágneses vasleválasztással; 3. telepített válogatószalag szortírozott anyagokat gyűjtő konténerekkel b) telepített rostával kapcsolt zárt, klimatizált kézi szortírozó egység 1. anyagfeladó egység; 2. szállítóheveder; 3. forgó dobrosta előválogatásra; 4. mágneses porleválasztás; 5. klimatizált kabinba telepített válogatószalag; 6. vezérlés és energiaellátás; 7. maradékanyag ártalmatlanításra

A TSZH- program céljainak osztályozása kapcsán az első szint a hulladékok és újrahasznosítható anyagok egyszerű elkülönítése. Egy magasabb szint a különféle hasznosítható anyagok szétválogatása, még mindig a lakosok által. Még magasabb szintet jelent a későbbiekben az állampolgári részvétellel történő visszanyerés és újrahasznosítás.

A kommunikációs kampányok orientációjára vonatkozóan a céloknak igazodniuk kell a program fejlődéséhez az információadás, az ösztönzés és a nevelés szintjének meghatározása révén. Ami a kampányok tartalmát illeti, a TSZH problémával kapcsolatos elvek ismertetését azzal érdemes kezdeni, hogy új szemlélet kialakítására törekszünk a hulladékok kapcsán, célszerűen felhasználható anyagokként mutatva be ezeket, majd olyan üzenetekkel folytatjuk, melyek új társadalmi elvként vezetik be a köztudatba a visszanyerés eszméjét és a hulladékból elkülönített másodnyersanyagok értékelését.1

Végül, a javasolt céloknak arányban kell állniuk a vállalható költségekkel, valamint az erőforrások hozzáférhetőségével; amennyiben ezeket a tényezőket nem vesszük figyelembe, a program kudarcba fullad.

Az újrahasznosítási program kidolgozásához tehát szükséges:

  • A hulladékkeletkezés (mennyiség, időbeli változás és összetétel) elemzése,

  • Az átlagos hulladék összetétel ismerete.

A szelektív hulladékgyűjtésbe belefogni csak akkor érdemes, ha biztosak vagyunk az így képződő másodnyersanyag értékesítésében, vagy az értékesítési lehetőségek létrejöttéig rendelkezünk megfelelő kapacitású tároló helyekkel az elkülönített hulladékfrakciók számára.

Az újrahasznosítás sikeressége nagymértékben függ attól, hogy az állam milyen módon segíti az újrahasznosításnak kedvező környezet létrejöttét. Az Egyesült Államok elsősorban az újrahasznosító beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezményekkel él, míg az európai szabályozásra az újrahasznosítási kvóták (kötelező újrahasznosítási hányad) előírása a jellemző. Ez utóbbi irányba mutat a hazai szabályozás is.

Ugyancsak fontos a szelektív gyűjtésben főszerepet kapó lakosság befolyásolása a minél aktívabb részvétel érdekében. Ez csak úgy képzelhető el, ha a polgárok érdemben beleszólhatnak a gyűjtési rendszer kialakításába, s a program során állandó visszajelzést kapnak a gyűjtés eredményeiről.

Elméletileg a települési szilárd hulladék 80 (tömeg)%-a újrahasznosítható. A nyugat-európai és észak-amerikai gyakorlatban 40-60% volt elérhető. Számos példa bizonyítja tehát, hogy az elméleti maximum fokozatosan megközelíthető. Az 1990-as évek elejének kísérleti programjaiban az NSZK Niederrhein járásában 58%-os szelektív gyűjtési arányt sikerült elérni, Ahrweiler járásban 62%-ot, Berlinben 45%-ot. Az Egyesült Államokban, Seattle-ben pedig 40% volt az eredmény.

A szelektív gyűjtés sikerességének egyik kulcsa a megfelelő gyűjtési logisztikai rendszer kialakítása, ami a települések adottságaitól függően különböző lehet.

Hazánkban területi beosztás szerint különböző szervezetek végzik a hulladék kezelését. Példaként a Dél-Dunántúl térségében működő Biokom Kft szelektív gyűjtéssel gyűjtött hulladék mennyiségi tendenciáját láthatjuk a 18. ábrán. Az általános tendencia szerinti növekvő mennyiségre természetesen jelentős hatással van a világgazdasági helyzet (2008-09 évi csökkenés) amely a másodnyersanyagok piacát jelentősen visszavetette.

18. ábra. A BIOKOM Kft által szelektív gyűjtéssel gyűjtött mennyiségek és arányok