Ugrás a tartalomhoz

Szennyvíztisztítási technológiák I.

Dr. Simándi Péter (2011)

Szent István Egyetem

4. fejezet - A szennyvíz biológiai tulajdonságai

4. fejezet - A szennyvíz biológiai tulajdonságai

Bevezetés

Az előző fejezetekben megismerte a szennyvíz fizikai, kémiai tulajdonságait. Most részletesebben tanulmányozhatja a különböző biológiai tulajdonságait. Megtanulja, a legfontosabb élőlényeket (baktériumok, baktérium spórák, protozoák, egysejtű állatok és azok cisztái, vírusok), azok tulajdonságait és a környezetre, az élővilágra gyakorolt hatásait.

Ismereteket szerez a szennyvízben lejátszódó biológiai, biokémiai folyamatok (aerob, anaerob) alapvető mechanizmusairól.

Követelmény:

  • Ismerje a legfontosabb élőlényeket, azok tulajdonságait, környezetre, az élővilágra gyakorolt hatásait.

  • Tudjon különbséget tenni az aerob és anaerob folyamatok között, ismerje a reakciók végtermékeit.

  • Ki tudja választani a szennyvíztisztítási céloknak legjobban megfelelő biológiai rendszereket és az optimális működésükhöz szükséges feltételeket.

A víz biológiai összetevői és a vízminőség kapcsolata

Biológiai szempontból komoly veszélyforrást jelent, ha fertőzőképes anyagok fordulnak elő a vízben. A szennyvizek tisztított vagy tisztítatlan formában valamilyen fogadóba kerülnek. Ez legtöbbször valamilyen felszíni víz (folyó, tó, stb.)

Az emberi faj elődei évmilliókon át folyók vagy édesvizű tavak környezetében éltek. Innen elégítették ki ivóvíz igényüket. Több ezer évvel ezelőtt az emberiség nagy kultúrbirodalmai is a nagy folyók menti kultúrák voltak. A ma emberének szervezete is az édesvízi tavak, források, folyók vizét igényli ivóvízként. Becslések szerint a fejlődő országokban az összes megbetegedések közel 80%-át, a haláleseteknek pedig közel egyharmadát a veszélyeztetett ivóvizekre vezetik vissza.

A vízi ökoszisztémában előforduló mikroorganizmusok összetett szerepet játszanak a vízi környezet minőségében. Szennyezéseket indikálnak, mérgező anyagokat bontanak le, és mérgező anyagokat termelnek, részt vesznek a szennyezett vizek tisztulásában stb. Természetes körülmények között gyakorlatilag minden vízben előfordulnak; 4 °C-os hideg és 70 °C-os meleg vízből, sőt az igen sós vizekből is izoláltak mikroorganizmusokat.

Valamennyi organizmus jellemzője, hogy az adott rendszerben növekszik, szaporodik; miközben építi a sejt anyagát, tápanyagokat használ fel. Ez közös tulajdonság, de abban lényeges eltérés van, hogy milyen formában veszik fel ezeket a tápanyagokat. Vannak mikroorganizmusok, melyek szénforrásul csak szervetlen szenet vesznek fel, vagy speciális nitrogénformát igényelnek a metabolizmushoz. Így kapcsolódik össze a vízben az előforduló „szennyező anyag”, mint tápanyag és az ezen szaporodó mikroorganizmus.

A vízben előforduló legfontosabb mikroorganizmusok:

  • algák (fitoplankton),

  • protozoák (zooplankton),

  • gombák,

  • kékalgák,

  • baktérimok (bakterioplankton),

  • vírusok.

Az algák mérete 10 mm-től több méterig terjed. A vízben a fotoszintézist végzik. Szaporodásukhoz szenet, nitrogént, foszfort és elegendő fényt igényelnek. A vizek nitrogén és foszfor koncentrációjának alakulásában játszanak fontos szerepet. Általában a pigmentanyagaik szerint különböztetjük meg őket: zöld, barna, vörös, sárgászöld stb. A túl sok alga általában rontja a vízminőséget, de a káros hatás algánként változik. A zöld algák kevesebb problémát okoznak, némelyik ízrontó, mások mérgező anyagot is termelnek.

A protozoák – véglények – nem fotoszintetizálók, a vizek szerves szennyezésének lebontásában játszanak fontos szerepet. A legtöbbjük baktériumfaló, s így a baktériumok pusztulásában játszanak fontos szerepet. A baktériumok szervezetük felépítéséhez, szaporodásukhoz felhasználják a szerves anyagokat, majd az elszaporodott baktériumokat a protozoák falják fel. A legtöbbjük ostoros. Jelenlétük szervesanyag-dúsulást indikál.

A gombák szintén nem fotoszintetizálnak, és gyakran nagy elágazó fonalakat alkotnak. Összetett csoportokban fordulnak elő az ismertebb gombák, élesztők, penészek. A vízi környezetben a hagyományos úton nehezen lebomló, a környezetben hosszabb ideig megmaradó szennyező anyagokat képesek hasznosítani. Így például a cellulóz bontását többségében gombák végzik.

A kékalgák mérete a baktériumokhoz áll közel, néhány mm nagyságúak. Nem teljesen tisztázott, hogy ezek fotoszintetizáló baktériumok vagy valódi algák. A kékalgák igen toleránsak a környezeti hatásokra, alacsony és magas hőfokon egyaránt képesek szaporodni, és nitrogénforrásul a légköri nitrogént használják fel. Így amikor a legtöbb alga „nitrogénéhségben” szenved, a kékalgák akkor is képesek szaporodni. Így tavakban képes tömeges elszaporodásra, ilyenkor gyakran egyetlen faj alkot tömegvegetációt. Tömeges elszaporodásukkor nem kívánatos oldott szerves anyagokat – melyek íz-, szagrontóak, sőt mérgezőek is lehetnek – bocsátanak a vízbe. Így nagy számban való megjelenésük komoly veszélyt jelent tavainkra, akadályozzák az ivóvíz-hasznosítást, s gyakran tömeges halpusztulást okoznak.

A vírusok alig nagyobbak 0,01 mm-nél, a legkisebb mikroorganizmusnak számítanak. Egyetlen DNS, illetve RNS-molekulák, önállóan nem képesek élni, szaporodásukhoz mindig egy gazdaszervezetet igényelnek. A gazdaszervezetbe behatolva, ott megváltoztatják annak genetikai anyagát és ezen szaporodnak el. Felfalva a gazdaszervezetet, abból kiszabadulnak, s a környezetbe szétszóródnak, s ott újabb támadásra várnak. A legtöbb sejtet, így a baktériumokat, algákat, állati sejteket képesek megtámadni. A környezetbe került vírus mennyisége a baktériumok pusztulásához hasonlóan csökken, de a pontos mechanizmus kevésbé ismert.

A baktériumok a vízminőség alakulásának legfontosabb mikroorganizmusai. Méretük 0,5–10 mm közötti. A vízben előforduló szerves és szervetlen anyagokból egyaránt képesek sejtanyagokat felépíteni; némelyik oxigén jelenlétében, mások annak hiányában is szaporodnak. A legtöbbjük az oxidációs-redukciós folyamatokat felgyorsítja azzal, hogy energiát biztosítanak ezekhez a reakciókhoz. Az ilyen reakciók steril környezetben egyáltalán nem vagy lassan mennének végbe. Egy adott rendszerben jelenlevő baktériumok száma és típusa egyben jelzi az adott rendszer tisztulási képességét is. Tehát ha egy vizes rendszerben meghatározzuk a jelenlévő baktériumok milyenségét és mennyiségét, ezzel egyben leírhatjuk a környezeti hatás mértékét is.

A baktériumok levegőben, vízben, talajban egyaránt előfordulnak. A vízben levők esetén együttesen kell megítélnünk magában a vízfázisban és a fenéküledékben élő fajokat. Bár a fenékben lejátszódó folyamatok, a víztől eltérő környezeti viszonyok – nagy felület, eltérő oxigénviszonyok – miatt, a tisztulás más-más fázisai, mégis szerves összefüggésben vannak a vízben lezajló eseményekkel. A fenékben történik például a fémek feldúsulása, illetve a bakteriális működés okozhatja újra oldatba kerülésüket. Így „járul hozzá” a fenékbeni bakteriális tevékenység a fölötte lévő víz minőségének alakulásához.

A baktériumok a vízben lévő egyéb mikroorganizmusok között különleges helyzetet foglalnak el. A baktériumok és a többi mikroorganizmus szoros kölcsönhatásban van. Ez a kölcsönhatás lehet szimbiotikus, de lehetséges antagonisztikus is. Ez a szövevényes hatás felelős a vízi környezetben bekövetkező bonyolult vízminőség-változásokért.

Az egyik ilyen legismertebb kölcsönhatás a baktériumok és az algák közötti. A legtöbb baktérium megjelenése algafajokhoz kötődik. Ennek pontos részletei nem ismertek, de két hatás bizonyított. Az egyik, melynek során a baktériumok az algák növekedésére ható mellékterméket választanak ki. Ez a növekedési faktor teszi lehetővé a gazdanövény és baktériumfaj együttélését (vagy gátolja másik faj megjelenését). A másik, melynek során az elhalt algatestet a baktériumok lebontják. Az eutrofizálódott tavakban tömegesen jelenlévő algák pusztulásuk után a fenékre süllyednek, a fenéken lévő baktériumok testük anyagát lebontják, ásványosítják. A korábban algatestbe épült szervetlen tápanyag ezzel kerül újra vissza a vízbe az eutrofizációs körfolyamatba.

A baktériumok közegészségügyi megítélése

A baktériumok tehát a legtöbb körfolyamatban részt vesznek s így tevékenységük egyik eredményeként alakul ki az adott vízminőség. Legalább ilyen fontos a baktériumok jelenlétének az ismerete a víz közegészségügyi minősége szempontjából is. Ismeretes ugyanis, hogy a vízzel terjedő betegségek legtöbbje emberi fekáliával való kontamináció következménye. A baktériumok jelzik ezt a kontaminációt. Így a víz bakteriális szennyezése figyelemfelhívást jelez, az esetleges fertőzésveszélyre.

A fertőző betegségek sokfélesége, a kórokozók bonyolult kimutatási módszere miatt, a vízminőség közegészségügyi megítélése érdekében kifejlesztettek egy könnyen kivitelezhető módszert, s ezzel a gyors módszerrel indikálják a fekáliás szennyezéseket, illetve az esetlegesen jelenlévő patogén mikroorganizmusokat. A koliform baktériumok például viszonylag egyszerűen azonosíthatók és a vízből könnyen kitenyészthetők. A kolibaktériumok ugyan önmagukban nem okoznak fertőző betegséget, viszont kísérői a patogén baktériumoknak. Így a víz koliform száma indikátor komponensként ítélhető meg, indikálja a víz fekáliás szennyezését és az esetleges patogének jelenlétére utal. Hasonló indikátor összetevő a fekál koli, fekál streptococcus, clostridium szám is. Ezek a baktériumok vesznek részt a vízi ökoszisztémában lezajló természetes lebontási folyamatokban is, s mint az előzőekben tárgyaltuk, jelenlétük az adott ökológiai rendszert jól jellemzi. A vizek bakteriális szennyezettségét jellemző paraméterek között tehát két lényegi különbséget kell tennünk. Az indikátor szervezetek – coliform, fekál koli, streptococcus, clostridium – a fekáliás szennyezést indikálják. Számszerűségük a víz minőségét, milyenségük a víz ökológiai jellegét jelzi. A vízben való jelenlétük tehát önmagukban még nem elítélendő. Ezzel szemben a kórokozó baktériumok – salmonella, shigella – közvetlen fertőzésveszélyt jelentenek az emberre, így puszta jelenlétük is különleges megítélést igényel. Tehát az a víz, melyben kimutathatók ezek jelenléte, emberi felhasználásra elfogadhatatlan.

A víz által terjesztett fertőző betegségek

Az emberiség már évezredekkel ezelőtt szenvedett olyan fertőző betegségektől, amelyeket a tisztátalan ivóvíz okozott (kolera, dizentéria, fertőző májgyulladás, tífusz stb.). Az ilyen betegségekben szenvedő ember ürüléke - minthogy nagyszámú kórokozót tartalmaz - a kórt tovább terjeszti.

1955-ben már megfigyelték, hogy Londonban a tífusz-megbetegedések száma és a Temze folyóból vett ivóvíz bemerítési helye között összefüggés van. Robert Koch1883-ban egy Kalkutta melletti víztartályban kimutatta a koleravibriót. 1885-ben a hamburgi kolerajárvány idején (16942 megbetegedés, 860 haláleset) már a betegek által fertőzött Elba vizéből (amelyet ivóvízként is használtak) és a betegek székletéből is izolálta a kórokozókat.

A vízi eredetű járványok terjedésében a korábbi, főleg bakteriális járványokkal szemben újabban gyakoribbakká váltak a vírusok okozta megbetegedések. A járványok növekvő száma összefüggésbe hozható a felszíni vizek ivóvízellátás céljára történő nagyobb mértékű felhasználásával, növekvő szennyezettségükkel, a vízkezelési eljárások hiányosságaival, és az egyes mikroszervezetek egyre növekvő ellenálló képességével. A természetes vízkészletből ivóvíz-használati céllal beszerzett vizek baktérium- és vírusmentessége többnyire csupán a felhasználás előtti hatékony fertőtlenítéssel érhető el.

Magyarországon sok vízi eredetű járványt a „házi”, azaz egyedi vízellátási rendszerek fertőződése okozta, de a legtöbb megbetegedés a közüzemi vízellátásból ered. A fertőződés az esetek mintegy 50%-ban az ivóvíz és szennyvíz találkozására vezethető vissza.

Bár az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés részben egymástól független, ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan tevékenység. Ahol ivóvízfogyasztás van, ott szennyvíz is termelődik. A társadalom a közműves vízellátás színvonalának fejlesztését igényli, hiányát közvetlenül érzékeli, addig ezzel szemben a szennyvízelvezetés fejlesztése főként közegészségügyi és környezetvédelmi kényszer. (Kedvezőtlen tény, hogy míg az ivóvízellátás fejlesztése megindult már hazánkban is 1960-ban, addig a szennyvíztisztítás csak a 70-es évek elejétől kezdve vett nagyobb lendületet, ráadásul kisebb ütemben, mint a vízellátás fejlődése, így a „közműellátási olló” egyre jobban kinyílt.)

A közüzemi vízellátás előnye, hogy közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzött víz kerül a vezetékbe. Hátránya, hogy hiba esetén, amely valamely egészségkárosító hatást jelent, a lakosság nagy száma fertőződhet egyszerre.

A 6. táblázatból látható, hogy az ötvenes évek közepétől 30 év alatt 260 járvány fordult elő, amely összesen 91 000 embert betegített meg. E járványok közül a szegedi volt a legjelentősebb (1955), közel 30 000 ember betegedett meg ekkor az ivóvízbe került szennyvíztől.

A szennyvíz véletlen események (áradás, vihar, áramszünet) szerencsétlen egybeesése miatt került a vezetékes ivóvízbe. 1983-ban az egyik veszprémi karsztvízkútba került szennyezőanyag, majd 1985-ben Poroszlón történt hasonló eset.

6. táblázat. A vízminőség és a fertőző megbetegedések alakulása hazánkban (Csanádi M., OKI)

Bakteriológiai paraméterek közötti összefüggés

A víz bakteriális szennyezettségét indikáló mutatók megítélésének fontos kérdése, hogy vajon azok jelenléte jelzi-e a patogéneket, illetve azok hiánya egyértelműen bizonyítja, hogy a víz biztonságosan felhasználható emberi célra.

A vízben előforduló indikátor organizmussal szemben támasztott követelmények:

  • a vízben lévő patogéneknél nagyobb számban legyenek jelen;

  • ne szaporodjanak gyorsabban a vizes rendszerben, mint a patogének;

  • a természetes folyamatokkal és a fertőtlenítő szerekkel szemben legyenek ellenállóbbak, mint a kórokozók;

  • mutassanak jellemző és egyszerűen végrehajtható reakciót.

A koliform baktériumok ezeket a kritériumokat kielégítik. A patogén mikroorganizmusok jelenlétét indikáló egyértelmű megítélésüket azonban kizárja, hogy olyan vizekből is izoláltak kórokozókat, melyekben a koliform szám jelentéktelen volt.

A kolititer az a ml-ben kifejezett legkisebb vízmennyiség, amelyből koli baktérium kitenyészthető.

A koliform szám a 100 ml vízben lévő Coli baktériumok száma.

Ismeretes, hogy a melegvérűek – így az ember, a lábas jószág, a baromfi, kutyák, macskák – bélcsatornája tartalmaz koliform baktériumokat. A hidegvérűeknek ilyen bélflórájuk nincs. Tehát a koliform baktériumok jelenléte vízben a melegvérűekkel való kontamináció jele, azaz az ember és állat által kibocsátott szennyezést együtt jelzi. Azaz a koliform baktériumok száma a vízben nem kizárólagos bizonyítéka a házi szennyvizekkel való szennyezésnek. Ezért szükséges egy másik csoport a fekál streptococcus vizsgálata is. Ez a csoport is széles körben előfordul a melegvérűek bélflórájában, tehát mind az emberi, mind az állati szervezetben megtalálható. A fekál coli (FC) és fekál streptococcus (FS) csoportok egymáshoz viszonyított aránya azonban lényegesen eltér az ember és az állati bélflórában.

Az embernél az arány az FC/FS hányados értéke 4,0 fölötti, míg a többi melegvérűnél kevesebb, mint 0,7. Tehát négynél nagyobb FC/FS hányados egyértelműen emberi szennyezést, az FC/FS 0,7 alatti érték nem emberi, hanem állati szennyezést jelent. Jól bizonyítja ezt, hogy a kommunális szennyvizekben az arány négy körüli, míg a csapadékvizekben inkább 0,7 körüli, jól jelezvén annak humán, illetve nem humán eredetét.

Vízminőségi követelmények

A vízminőség jogi szabályozása hazánkban kétirányú: egyrészt a vízjogi engedélyezési eljárás során a hatóság szabja meg a szennyvizek elvezetésének és kezelésének módját, másrészt büntetőjogi intézkedések tiltják a vizek szennyezését.

A vízkészlet a magyar állam tulajdona (vagyona), aki jogot kap a víz feltárására vagy használatára, vízkészlet használati díjat fizet.

A szennyezés csökkentése, megelőzése céljából világszerte, így hazánkban is határértékeket írnak elő. A határértékek a kérdéses komponensek megengedhető, illetve kívánt (esetenként szükséges) mennyiségét fejezik ki koncentrációegységekben (legtöbbször a komponens tömegét egységnyi víztérfogatban fejezik ki, ritkábban ezt tömegszázalékban, vagy ezrelékben, továbbá egyenértéktömeg százalékban adják meg).

A határértékek kialakításánál figyelembe veszik az egészségügyi szempontokat, ezen kívül az esetleges kellemetlen tulajdonságú, de egészségre ártalmatlan anyagokat (pl. szín, vagy szaganyagokat), valamint a vízkezelés és vízszállítás során (közműves ellátás) az üzemeltetés szempontjából kedvezőtlen anyagokat (az üzemeltetést zavaró, vagy a technológiai folyamatok során káros terméket létrehozó komponenseket).

A hazai szennyvizek minőségéről, azaz a megtisztított szennyvizek felhasználásáról, a kibocsátási határértékekről a 28/2004 (XII.25.) KvVM rendelet gondoskodik, mely EU javaslat alapján készült (7. táblázat). A rendelet pontos címe: A vízszennyező anyagok kibocsátására vonatkozó határértékekről és alkalmazásuknak egyes szabályairól.

7. táblázat. Az EU javaslat a kommunális szennyvíztisztítók kibocsátási határértékeire

Szennyvizekben lejátszódó biológiai, mikrobiológiai folyamatok

A biológiai folyamatok a mikroorganizmusokban lejátszódó biokémiai reakciókon alapul. Attól függően, hogy a mikroorganizmusok működésükhöz szabad oxigént igényelnek-e, beszélhetünk aerob, illetve ha nem igényelnek - sőt tevékenységükre káros -, akkor anaerob mikroorganizmusokról, és ennek megfelelően aerob illetve anaerob biokémiai folyamatról. Az aerob és az anaerob reakció során a mikroszervezetek a szennyvízben található szerves anyagokat használják fel energiatermelésre, lebontási termékeik, kis molekulájú stabil vegyületek, mint például szén-dioxid, metán, kén-hidrogén, ammónia stb. (6. ábra). Az energiatermelés során a szerves anyag többi részéből képződő stabil végtermék egy része gáz alakban távozik a rendszerből. A szerves anyagok bomlási sebessége, biodegradációja és a keletkező termékek mennyisége a bonthatóságtól függ. Vannak olyan vegyületek, melyek könnyen bomlanak, de előfordulhatnak stabil (perzisztens) vegyületek is, melyek természetes körülmények között nehezen, vagy egyáltalán nem bomlanak le. Az aerob folyamatok biztosításához állandó oxigénellátásra van szükség, amelyet mesterséges levegő bejuttatással, levegőztetéssel biztosítanak. a tisztítóberendezésben. A biokémiai folyamatok vagy természetes, vagy mesterséges úton mennek végbe. A természetes folyamatok játszódnak le az élővizek öntisztulása során a szennyvízöntözésnél és a talajon való átszűrésnél. Mesterséges eljárások azok, melyek során a mikroorganizmusok tevékenységéhez szükséges feltételek mesterségesen emberi beavatkozás után teremtődnek meg. A természetes és mesterséges folyamatok alapfolyamatait tekintve lényegében azonosak és technológiailag kombinálhatóak. A mesterséges berendezések segítségével azonban a folyamatok kisebb helyen és gyorsabban játszódhatnak le, amelynek az ára a magasabb energia és üzemeltetési költsége.

6. ábra. Az aerob és anaerob lebomlás (BARÓTFI, 2000)

Összefoglalás

Részletesen tanulmányozta a szennyvizek biológiai tulajdonságait. Megvizsgáltuk a gyakrabban előforduló élőlényeket (algák (fitoplankton), protozoák (zooplankton), gombák, kékalgák, baktérimok (bakterioplankton), vírusok) és azok pozitív és negatív szerepét. Szó volt a baktériumok közegészségügyi megítéléséről, a betegségeket okozó patogén kórokozókról, majd részleteztük a fekál koli, fekál streptococcus, clostridium szám jelentőségét. Az indikátor szervezetek – coliform, fekál koli, streptococcus, clostridium – a fekáliás szennyezést indikálják.

A hazai szennyvizek minőségéről, azaz a megtisztított szennyvizek felhasználásáról, a kibocsátási határértékekről a 28/2004 (XII.25.) KvVM rendelet gondoskodik.

A szennyvizekben a szerves vegyületek aerob vagy anaerob folyamatok útján mikroorganizmusok segítségével bomlanak le. Az oxigén, ill. a különböző elektronakceptorok jelenlététől függ, hogy melyik folyamat játszódik le. A sebesség elsősorban a szubsztrát bonthatóságától függ.

Önellenőrző kérdések

  1. Mi a szerepe az algáknak (fitoplankton)?

  2. Mi a szerepe a protozoáknak (zooplankton)?

  3. Mi a szerepe a gombáknak?

  4. Mi a szerepe a kékalgáknak?

  5. Mi a szerepe a baktérimoknak (bakterioplankton)?

  6. Mi a szerepe a vírusoknak a vízben?

  7. Mit jelent az aerob és anaerob lebomlás?