Ugrás a tartalomhoz

Komposztálás, biogáztermelés

Dr. Kocsis István (2011)

Szent István Egyetem

I. rész - Komposztálás

I. rész - Komposztálás

Bevezetés

Amióta létezik az ember, azóta termelődik a szemét. A legrégebbi szeméttárolók egyikét egy kőkorszaki településen találták meg Norvégiában. Hatalmas szeméthalmot csontokból, cserepekből és hamuból, melynek hossza 320 m, szélessége 65 m, magassága pedig 8,5 méter. A halmot időnként felgyújtották, valószínűleg azért, hogy megszabaduljanak a kellemetlen bűztől.

Az ókorban, a városok kialakulása koncentrálta a hulladék képződését, ezért az akkori emberek már többfajta megoldást alkalmaztak a probléma kezelésére. Vízelvezető rendszereket építettek ki, melyekbe belevezették a konyhák és fürdők szennyvizét. A szilárd hulladékokat emésztőgödrökben tárolták vagy trágyaként alkalmazták. A Kréta szigetén kialakult minoszi kultúrában – Kr.e. 3000 táján – már léteztek vízöblítéses toalettek is. Az antik Rómában pedig Kr.e. 600 környékétől működött a Cloaca Maxima, amely egy 4 méter magas csatorna volt. A hozzá való kapcsolódás nem volt kötelező, hiszen már fizetni kellett a használatáért. Azon házaktól, akik ezt nem vállalták, egy magánkézben lévő "kübliszolgálat" vitte el minden nap a teli cserépedényeket s tartalmukat eladták a városon kívüli parasztgazdáknak. Pompázatos kialakítású nyilvános illemhelyekkel is rendelkezett a város.

A középkor visszaesést hozott a hulladékkezelés területén. A várakból egyszerűen az azokat övező lejtőkre dobálták az ételmaradékot és a szemetet. A városokban az utcákra öntötték a hulladékot, sőt az éjjeliedények tartalmát is. Ott disznók turkáltak a néhol térdig érő mocsokban, s egyes utcákon csak gólyalábakon lehetett közlekedni. A helyzetet az is jól jellemzi, hogy amikor II. Fülöp király párizsi palotájának erkélyéről akarta megtekinteni a katonai járművek felvonulását, a nehéz fogatok annyira felkavarták az utca sarát, hogy a terjengő bestiális bűzben az uralkodó eszméletét vesztette.

A patkányok is nagy számban nyüzsögtek az utcákon, így nem csoda, hogy rendszeressé váltak a járványok (pestis, kolera). 1348-ban, Párizsban felismerték az összefüggést a higiéniai körülmények és a betegségek terjedése között, ezért magánvállalkozások alakultak a szemét elszállítására. Más módszerekkel is kísérleteztek; Londonban például védetté nyilvánították a hulladékot fogyasztó hollókat és sólymokat.

A probléma megoldása azonban nem sikerült, mint ahogy ezt egy 1742. évi, London város közgyűlésén elhangzott felszólalás is bizonyítja: "Városunk egyes részein a szemét arra indíthatja az idegen látogatókat, hogy bennünk olyan népet lásson, amelyből hiányzik minden jóérzés és a barbár hordákhoz hasonló. A vad népek egyikét sem lehet a tisztaságnak olyan mértékű elhanyagolásával vádolni, amelyre London utcáin oly sok példa akad."

Vagy ahogy J. W. Goethe jellemzi a korabeli Velencét: "A szemetet ugyan tilos a lagúnákba önteni, de az esőnek nem lehet megtiltani, hogy az utcasarkokra lökött szemetet belemossa a lagúnákba, és – ami még rosszabb – be ne dugítsa a lefolyókat. Ha kiadósan esik, a főterek víz alá kerülnek; kellemetlen mocsok. Mindenki káromkodik és szitkozódik."

Csak a 19. században szánták rá magukat az emberek – az európai kolerajárvány miatt és miután Robert Koch bebizonyította a higiénia és a betegségek közötti kapcsolatot – a probléma leküzdésére. Angliában ismét feltalálták a vízöblítéses toalettet és bekötését a csatornahálózatba, illetve megszervezték a szemétszállítást.

A szemét összetétele viszont időközben drasztikusan megváltozott. A hulladékban olyan egészen új, részben mérgező anyagok tűntek fel, melyek évszázadok alatt sem bomlanak le. Az embert veszélyeztető káros anyagok már az élelmiszerekben is megtalálhatók, a környezetet pedig a hulladék gigantikus mennyisége fenyegeti. A hulladékkal való bánásmód azonban keveset változott. A szakszerű és a környezetet nem fenyegető elhelyezés ritka, és a szemétszállítás fejlesztésével próbálják meg ellensúlyozni az igazi megoldást, a hulladék keletkezésének meggátolását. Vannak biztató folyamatok is, például az újrahasznosítás ("recycling"), de nem ezek a meghatározó jelenségek. Nagyon nagy szemlélet- és technológiaváltásra lenne szükség, s ez minél később történik meg, annál súlyosabb árat kell érte fizetnünk.

Napjainkban a hulladék mennyisége megemelkedett, elsősorban a fogyasztási szokások jelentős változása miatt, a műszaki és a gazdasági fejlődés, valamint az urbanizáció következtében. Sajnos a megnövekedett hulladékmennyiség egyre nagyobb károsodást és kockázatot jelent a környezetünkre.

A települési szilárd hulladék 30-40%-ban tartalmazza a szerves hulladékokat, amelyeket leggyakrabban szemétlerakókban helyeznek el. A szerves hulladékok hasznosítására megoldás lehet a komposztálási technológiák fejlesztése, alkalmazása. A komposztálást már évszázadokkal ezelőtt felismerték, a módszer azóta kisebb-nagyobb fejlődésen ment keresztül.

A hulladékok környezetkárosító hatásának felismerése mellett egyre nyilvánvalóbbá vált a hulladékok szerepe a természeti erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodásban. Több olyan szennyvíztisztító telep üzemel, amely a biodegradáció valamelyik eljárásával, komposztálással vagy biogáz előállításával oldja meg a szerves anyag mezőgazdasági hasznosítását. A beruházásokhoz leggyakrabban pályázati pénzeket vesznek igénybe. A megvásárolt komposztálási technológia sok esetben kevéssé igazodik a hulladék „szerves anyag tulajdonságaihoz”. A kísérletek azt bizonyítják, hogy megfelelő hatékonyság akkor jön létre, ha a feldolgozandó hulladék szerves anyaga és a technológia összhangban van egymással. A vizsgálatok arra hívják fel a figyelmet, hogy célszerű a technológiához kialakítani a hatékony szubsztrátkeveréket. A biodegradáció hidrolízis szakaszát célszerű prizmában lefolytatni akár komposztálást, akár biogáztermelést valósítunk meg.

A kommunális szilárd hulladék komposztálása régóta ismert, hasznos technológia.

Először az 1920-as években kezdték alkalmazni Indiában és Olaszországban, növényi és állati maradékok feldolgozására. Az első városi komposztüzemet 1932-ben, Hollandiában létesítették. Jelenleg kb. 30 féle komposztálási eljárást alkalmaznak a gyakorlatban.

Követelmények:

  • A tanuló ismerje a komposztálható szerves anyagok körét.

  • Képes legyen kiválasztani a komposztálásra alkalmas alapanyagokat.

  • Ismerje a komposztálás folyamatának kivitelezését.

  • Legyen képes felismerni a komposztálás során alkalmazott gépi berendezéseket, ismerje azok szerepét a komposztálási folyamatban.

  • A tanuló tudja, hogy milyen növényi tápanyagokban gazdag a komposzt és mire használható.

  • Legyen képes felsorolni a komposztálás folyamatának technológiai előírásait!

  • Sajátítsa el a komposztálás lehetőségeit – elsősorban a növényi eredetű hulladékok feldolgozásának ismertetésével!

  • Tudja bemutatni a komposztálás gyakorlati kivitelezését!

  • Ismerje és tudja a különböző komposztálási technológiákat bemutatni házi (kerti), közösségi és ipari)!