Ugrás a tartalomhoz

Hidrobiológia

Csizmarik Gábor (2011)

Szent István Egyetem

7. fejezet - Bevezetés

7. fejezet - Bevezetés

A folyók hasznosítása egyidejű az emberiséggel, amely a legkorábbi folyó menti kultúrák korában kezdődött meg, és kiaknázásuk - mondhatjuk: kizsigerelésük - a mai napig is tart. A folyókat hagyományosan számtalan különböző célra használták és használják ma is: ivóvíznyerés, háztartási és ipari vízfelhasználás, mezőgazdasági öntözés, halászat, hajózás, vízienergia-nyerés. Európában például, már 1250 táján gátakat építettek a víz erejének hasznosítására, a XIV-XV. században már csatornáztak, szabályoztak a hajózás érdekében, a XX. század pedig a nagy gátak és tározók korszaka. Európa nagy folyóit a történelem során oly mértékben változtatták meg, hogy napjainkra csak nyomokban fedezhető fel természetes folyószakasz.

Követelmények

Az áramló vizek csoportosítása, jellemzése

Egy, a XX. század végi összefoglaló tanulmány, amely a Föld északi egyharmadát lefedő folyórendszerek degradáltságára vonatkozik, még a szakembert is megdöbbenti adataival. Ezek szerint Észak-Amerika, Mexikó, Európa és a volt Szovjetunió területén a 139 legnagyobb folyórendszer teljes vízhozamának 77 %-a a vízgyűjtő medencék közötti elterelés (átvezetés más vízrendszerbe, közvetlen átvágás a tenger felé), illetve öntözés következtében erősen vagy közepesen módosított fragmentáció (gátak, tározók). A maradék, szabadon folyó nagy és ötvenkilenc közepes folyórendszer a távoli északon van Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia területén.

A gátépítést a legdrámaibb és legelterjedtebb szándékos emberi cselekedetnek tekintik. A tízmilliárd m3-nél nagyobb tározók területe vetekszik Franciaország, illetve Kalifornia területével. A gátak hatása sokféleképpen jelentkezhet:

A természetes vízjáráshoz és vízjátékhoz alkalmazkodott szervezetek élőhelyei elszegényednek, a folyók folyosó szerepe csökken, és a wetlandek - szárazföldi és vízi rendszer közötti - szűrő szerepe jelentősen módosul. Néhány, a humán hatások között említett kiemelkedő, illetve elrettentő példák közül:

  • 1950-1986 között 39 ezer gát létesült.

  • A tározókapacitás, mint az éves lefolyás százaléka a világ átlagában 9 %, Európában 10 %, Észak-Amerikában 22 %.

  • A folyók elterelése következtében Kanadában 4400 m3/mp víz nem tér vissza az eredeti folyóba. Ez két Nílus víztömegének felel meg!

  • Az öntözés és a tározók párolgása következtében megnőtt az evaporáció, és mértéke eléri a Föld éves lefolyásának 6%-át.

  • A Colorado folyó rendszeréből a víztömeg 64%-a kerül öntözésre, 32%-a elpárolog a tározókból és csak a maradék 4% jut el a Kalifornia-öbölbe!

A múlt században a Dunán is jelentős változások történtek: például az osztrák és német szakaszon gátak, tározók épültek; elkészült a Rajnát és a Dunát összekötő csatorna; felépült a bősi erőmű, és megtörtént a Duna elterelése. Jelentős mértékben növekedett a hazai folyószakasz trofitása, amely a szakemberek szerint a felvízi tározókban kiülepedő hordalék miatt megváltozott fényklíma következménye.

A folyók jelentős hosszanti irányultsággal rendelkeznek, és medrükben a víz, valamint a hordalék a nehézségi erő hatására a magasabban fekvő térszínről az alacsonyabb felé határozott, egyirányú mozgást végez. Hosszirányban való elnyújtottsága miatt a víztest érintkezési felülete a szárazfölddel jóval nagyobb lehet, mint a tavak esetében. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a folyók, mint nyílt rendszerek szorosabb kapcsolatban állnak a szárazfölddel, és annak irányából teljes hosszuk mentén igen változatos és intenzív hatások érik térben és időben. Hosszirányban, a hidrológiai és morfológiai jellemzők együttesen jelennek meg a vízgyűjtőre jellemző geológiai, domborzati, talajtani, térszínbeli különbségekkel, és egy, a forrástól torkolatig tartó hossz-szelvénybeli gradienst hoznak létre (például növekvő szélesség és mélység, csökkenő vízsebesség és hordalék-szemcseméret, növekvő tápanyag-ellátottság). Oldalirányban az akvatikus zónának nagyon szoros és többirányú kapcsolata van a közelebbi parti illetve a távolabbi ártéri zónával (például a keresztszelvényre jellemző eltérő áramlásbeli, sebességbeli gradiensek, erózió és a szedimentáció). A mélységi dimenzióban, a függély mentén alakul ki gradiens a folyó üledéke és az üledék alatt elhelyezkedő élettér (hiporheális régió) irányába. A szorosan értelmezett függőleges hatás mellett a mélység felé, de egyben oldalirányban is - a parti régió irányába, illetve az alá - tartó hatásokat kell mindenkor érteni, aminek egyik legjelentősebb gyakorlati haszna a parti szűrésű víznyerésben jelentkezik. A negyedik dimenzió időbeli. A rövidebb-hosszabb természetes időbeli vízszintváltozások, árhullámok mellett egy ideje az ember okozta hatások időskáláján is jelentős változások figyelhetők meg. Ez utóbbiak elsősorban a természetes fluktuációknak és dinamizmusoknak - a szabályozások okozta - elmaradásában jelentkeznek, és túlnyomórészt negatív hatásúak a vízi életközösségekre. A folyó adott szakaszán kialakuló aktuális életközösséget a tér és idő 3+1 dimenziójában megjelenő és bonyolult kölcsönkapcsolatban ható abiotikus és biotikus tényezők integrált válaszának tekinthetjük. A folyó és a szárazföld többszörös kölcsönkapcsolatban álló rendszerének együttes ismerete vezet el a vízgyűjtő terület fogalmához, a folyóvizek egyedüli lehetséges szemlélet- és a vízgazdálkodásbeli alapegységéhez.

A folyókat a forrásuk és a torkolatuk között az esésgörbe jellemzi, amely általában lépcsőzetes, szakaszokból álló homorú vonal, és a folytonosan változó mederesési viszonyokat tükrözi. A folyó egy szabályos, parabolikus esésgörbe kialakítására "törekszik", amely azt jelenti, hogy a medencéket feltölti, az akadályokat pedig áttöri. Ebben a folyamatban a folyó munkavégző képessége kapja a fő szerepet, azaz a folyó medrének folyamatos alakítása közben megtámadja a meder fenekét és oldalfalait, annak anyagát elbontja, és továbbviszi, mint görgetett, illetve lebegtetett hordalékot. Ez a mozgatott mederanyag segíti az alsóbb szakaszokon a további mederalakító munkát. A folyók felső szakaszán a víz munkavégző képessége nagyobb, mint amit a hordalék elszállítása igényel, az erózió következtében megtámadja a medret, és jellegzetes V alakú völgybevágódást hoz létre. A közép szakaszon a folyó többé-kevésbé szabályosan kanyarog. Itt a víz munkavégző képessége és a hordalékszállítás egyensúlyba jut, hordalékot ugyan szállít, de a medret nem mélyíti. Jellegzetes munkája révén oldalirányban, a centrifugális erő hatására, az egyik partot erodálja, ugyanakkor a másikat építi. Ennek következtében, a meder alaprajza nem állandó, a kanyarulatok oldalirányba és lefelé is vándorolnak. Amikor a víz munkavégző képessége tovább csökken, és hordalékot már nem képes szállítani, annak egy részét lerakja, feltölti a medret. Ez jellemző az alsó szakaszra, ahol a folyó kavicsból és homokból épít zátonyokat, hordalékkúpot, amely azután az addig egységes medrét ágakra bontja. A folyó munkavégzése megszűnik, amikor eléri a tengert (erózióbázisát), és a betorkolás után maga a folyó is megszűnik. Ezek a szakaszjellegek alapvetően meghatározzák a hosszirányú gradiensek kialakulását, és ez által az élőlények szempontjából meghatározó élőhelyek létrejöttét. Éppen az esési viszonyok meghatározta természetes áramlási és az azzal szorosan összefüggő hordalékmozgási viszonyok változnak, illetve sérülnek elsődlegesen a folyószabályozás, csatornázás vagy a gátépítés során.

A folyók eltérő áramlási sebességű szakaszain jellemző halfajokból álló élőlénytársulások jönnek létre, melyet részletesen mutat be a 6. táblázat.

6. táblázat. A folyó-szinttájak

A csökkenő áramlási sebesség és a növekvő tápanyagtartalom eltérő ökológiai feltételeket alakít ki, melyet jól jeleznek az ott élő élőlények.

A forrástájék a víz felszínre bukkanásának tájéka.

A feltörés módja szerint az alábbi típusokat különböztetjük meg:

  • csörgedező (rheokrén)

  • feltörő (limnokrén) (forrástó)

  • mocsárforrás (helokrén)

A pisztrángfélék tájéka a csermelyek, patakok, hegyi folyók világa. Jellemzően a 3 m-nél sekélyebb, gyors folyású, hideg, tiszta vizű, kevés szerves anyagot termelő vízfolyások tartoznak ide.

  • A felső pisztráng-szinttájra jellemző az igen gyors sodrás, a hideg víz, és a nagy esés. A 25 m-nél keskenyebb patakok tartoznak ide.

  • Az alsó pisztráng-szinttájra jellemző a még mindig gyors áramlás, a hideg víz, és a nagy esés. Szélességük 100 m is lehet, a víz oxigénben gazdag. Jellemző a pisztráng, valamint a hegyi pataki fauna.

  • A pénzespér szinttáj jellemzői az élénk vízmozgás, és a csökkenő esés. A folyóágy kavicsos, iránya kanyargós, mérete tekintélyes

A pontyfélék tájékán a víz munkavégző képessége lecsökken.

  • A márna-szinttájon megindul a feltöltés, a folyó esése enyhe, de még változékony. A folyóágy méretei változóak, kisvíz idején saját üledékében kanyarog.

  • A dévérkeszeg-szinttájra jellemző, hogy a meder lassan, nagy kanyarokat téve halad. Körülötte időszakosan elöntött ártér található, galéria erdőkkel övezve. Élővilága gazdag, a vízminőség jelentős mértékben biológiai tényezőktől függ.

  • A lepényhal-durbincs-szinttáj a legalsó; a tengerrel keveredő eusztáriumban alakul ki. A keveredés miatt jellemző a félsós víz (brakvíz)

A potamális régióra jellemző a holtágak kialakulása, amely létrejöhet természetes úton, lefűződéssel, vagy mesterségesen, átvágással.

Az élő folyóval még összeköttetésben lévő holtág a parapotamon (40. ábra.)

40. ábra. Parapotamon: az Aranyosi-holtág a Körösön

A teljesen lefűződött, és lassan feltöltődő holtág a morotva, melyet paleopotamonnak nevezünk (41. ábra).

41. ábra. Paleopotamon: Lefűződött morotva a Bodrogközben

7. táblázat. Az egyes folyó-szinttájak ökológiai jellemzői

A folyóvizekben is megkülönböztethetők a különböző régiók, azaz a horizontális tagolódás:

  • nyíltvízi táj: mediális régió;

  • parti táj: ripális régió;

  • meder alatti-melletti táj: hiporheális régió.

A víz áramlása miatt függőleges rétegződés nem alakul ki.

Az áramló vizek szinttájainak elkülönítése nagyon hasznos gyakorlati szempontból, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a folyórendszer az eredettől a torkolatig egy egységet alkot, melyet eltérő hatások érnek.

Összefoglalás

A folyók jelentős hosszanti irányultsággal rendelkeznek, és medrükben a víz, valamint a hordalék a nehézségi erő hatására a magasabban fekvő térszínről az alacsonyabb felé határozott, egyirányú mozgást végez. A folyók, mint nyílt rendszerek szorosabb kapcsolatban állnak a szárazfölddel, és annak irányából teljes hosszuk mentén igen változatos és intenzív hatások érik térben és időben.

Hosszirányban, a hidrológiai és morfológiai jellemzők együttesen jelennek meg a vízgyűjtőre jellemző geológiai, domborzati, talajtani, térszínbeli különbségekkel, és egy, a forrástól torkolatig tartó hossz-szelvénybeli gradienst hoznak létre (például növekvő szélesség és mélység, csökkenő vízsebesség és hordalék-szemcseméret, növekvő tápanyag-ellátottság).

A mélységi dimenzióban, a függély mentén alakul ki gradiens a folyó üledéke és az üledék alatt elhelyezkedő élettér (hiporheális régió) irányába.

A folyókat a forrásuk és a torkolatuk között az esésgörbe jellemzi, amely általában lépcsőzetes, szakaszokból álló homorú vonal, és a folytonosan változó mederesési viszonyokat tükrözi.

A folyók eltérő áramlási sebességű szakaszain jellemző halfajokból álló élőlénytársulások jönnek létre.

A forrástájék a víz felszínre bukkanásának tájéka. A feltörés módja szerint az alábbi típusokat különböztetjük meg:

  • csörgedező (rheokrén),

  • feltörő (limnokrén) (forrástó),

  • mocsárforrás (helokrén)

A folyóvizekben is megkülönböztethetők a különböző régiók, azaz a horizontális tagolódás:

  • nyíltvízi táj: mediális régió;

  • parti táj: ripális régió;

  • meder alatti-melletti táj: hiporheális régió.

A víz áramlása miatt függőleges rétegződés nem alakul ki.

Önellenőrző kérdések, feladatok

A következő állítások közül melyek igazak?

  1. A mélységi dimenzióban, a függély mentén alakul ki gradiens a folyó üledéke és az üledék alatt elhelyezkedő élettér irányába.

  2. A folyók felső szakaszán a víz munkavégző képessége kisebb, mint amit a hordalék elszállítása igényel.

  3. A víz áramlása miatt függőleges rétegződés alakul ki.

  4. A csökkenő áramlási sebesség és a növekvő tápanyagtartalom eltérő ökológiai feltételeket alakít ki.

  5. A morotva a holtágak kialakulása, amely létrejöhet természetes úton, lefűződéssel, vagy mesterségesen, átvágással.

  6. A potamális régióra jellemző a holtágak kialakulása, amely létrejöhet természetes úton, lefűződéssel, vagy mesterségesen, átvágással.