Ugrás a tartalomhoz

Hidrobiológia

Csizmarik Gábor (2011)

Szent István Egyetem

6. fejezet - A tavak élettájainak jellemzése

6. fejezet - A tavak élettájainak jellemzése

Bevezetés

Ebben a tanulási egységben a tavak élettájaival és jellemző közösségeivel ismerkedünk meg. Áttekintést kaphatunk az állóvizek horizontális és vertikális tagozódásáról, valamint a régiókhoz kapcsolódó élőlénytársulásokról.

Követelmények

  • Ismerje az ökológiai tényezők megváltozásának ökoszisztémára gyakorolt hatásait!

  • Tudja az öntisztulási folyamatokat befolyásoló tényezőket!

  • Tanulja meg az üledék fontosságát, valamint a nyíltvíz jelentőségét!

  • Ismerje meg a biodiverzitást befolyásoló tényezőket!

A kontinentális állóvizekben négy élettáj vagy tájék (régió) különböztethető meg, melyeken belül függőlegesen rétegek (sztrátumok), vízszintesen életövek (zónák) választhatók el (35. ábra).

35. ábra. A vízi élettér tájékai

Nyíltvízi táj – pelagiális régió: A víz alzat nélküli tömege. Függőlegesen rétegződhet. Mély tavakban a felületi hártya, a fedőréteg (epilimnion), váltóréteg (metalimnion) és alsó réteg (hipolimnion) rétegekre válik. Felső, átvilágított részét fotikus vagy trofogenikus rétegnek hívjuk (építés tere), ahol az önálló táplálkozású növények szervesanyag-termelése folyik. Az alsó, meg nem világított afotikus vagy trofolitikus réteg (bomlás tere) a heterotróf élőlények tanyája, amelyek a fotikus rétegből ide jutó szerves anyagokat fogyasztják és bontják. A rétegek mélysége a tó nagyságától, környezetének és vizének minőségétől és élővilágától függ. Az igazi nyíltvízi táj a sekély tavakban hiányzik.

Parti tájék – litorális régió: A parti táj a vizek legváltozatosabb területe. Hidrobiológiai fogalom, és jelentése nem azonos a mindennapi „part” szóéval; ugyanis a kérdéses mederfelülethez tartozó víztömeg is része a parti tájéknak.

A parti táj két övre (zóna) osztható: felső része a száraz parti öv (paralimnolitorális zóna). Alsó része a parti öv (litorális zóna), amely magas vízálláskor teljes egészében víz alá kerül. A felső öv két lépcsőre bontható: a hullámok által időnként nedvesített locsolás terére (szupralitorális lépcső) és a partszegélyre (epilitorális lépcső). Ez utóbbi már a szárazföld része, melynek mikroklímájára azonban döntően hat a víz közelsége (pl. jellegzetes nedvességkedvelő növényzet) (36. ábra).

36. ábra. A vízi élettájak és rétegek részletes felosztása

A szűkebb értelemben vett parti öv felső határa a magas vízállás vízvonala. Alsó határa az a vízmélység, ameddig a víz átvilágítottsága, a mederalkat, a széljárás, az üledék minősége és a hidrosztatikai nyomás függvényében a nagytermetű gyökerező hínárok terjednek. A magas és az alacsony vízállás vízvonalai közt van a valódi part (eulitorális lépcső), ami a vízállás változásai szerint időnként szárazra jut. Alatta az állandóan vízzel fedett, alámerült part (infralitorális lépcső) következik.

A parti táj víz alatti részét (hidrolitorális) a nagytermetű vízinövények jelenlétén kívül átvilágítottság, kedvező hőmérsékleti viszonyok, élénk kicserélődés, hullámmozgás és az alzat bősége jellemzi. A litorális hullámjárta (lotikus) és szélcsendes (lenitikus) szakaszai, melyek alapvetően a vízmozgás szerint térnek el egymástól, de más környezeti tényezőket is befolyásolnak (átlátszóság, szellőzöttség, üledékmozgás, növények megtelepedése stb.). Ezek a tényezők tovább tarkítják a vázolt képet, ami a helyrajzi viszonyok (lapos vagy meredek part) és a part anyaga (agyagos, homokos, köves stb.) szerint is változhat.

A parti öv a vízszintváltozás miatt különösen érdekes terület. A mérsékelt égövi tavak lapos partján az apadás azt hozza magával, hogy nagy területek élővilágukkal együtt szárazra kerülnek (szemisztatikus tavak), a kisebb vizek egészen kiszáradhatnak (időszakos és alkalmi, asztatikus vizek). Az ideig-óráig, de néha hosszabb ideig tartó víztelenségnek, sőt a kiszáradásnak tűrése is a kontinentális vízi élőlények egy részének különleges sajátsága.

A parti táj közvetít a víz és a szárazföld között. A szárazföldi eredetű anyagok itt mosódnak a vízbe, a vízi eredetűek, különösen a turzások révén, itt kerülnek ki az anyagforgalomból.

Környezetvédelmi szempontból a természetes vízpart a vízi ökoszisztéma védelmi állása a szárazföld megpróbáltatásaival (stresszeivel) szemben. Sebestyén Olga (1963) szavaival: „…a parti tájék a vizek legváltozatosabb területe, legyen az álló vagy folyó víz partja.” Ha a stressz kivédése az egyik működő ciklus mentén nem sikerül, sikerülhet egy másikon. Ha a parti táj élővilágát elpusztítjuk vagy szegényítjük (egyhangúvá tesszük!), a tó természetes védelmét hatástalanítjuk. Ezért rejt veszedelmet a vizek partjának beépítése a vízig érő településsávval, sőt körülvétele betonburkolattal. A természetben mindenhol tapasztalható változatosságot, mozaikszerűséget kell a jövőben végzendő kutatómunkával „átlopni”' vízpartjaink rendezésébe.

Mélységi táj - profundális régió: a parti és az alatta elhelyezkedő mélységi táj között átmeneti öv, a litoriprofundális zóna terül el, amit a szerzők néha a parthoz, néha a mélységi tájékhoz sorolnak. Itt makrovegetáció már alig van, fenéklakó algaegyüttesek lehetnek, mert bizonyos fényellátottság még van. Mivel sekély tavaink hínármentes feneke idetartozik, a profundálishoz soroljuk. A mély tavaknak a parttal nem összefüggő, feltöltődéssel keletkező, fenékig átvilágított részeit pszeudolitorálisnak nevezik.

A profundális régióban két övet különböztetünk meg, ezek a litoriprofundálist követő valódi mélységi öv (euprofundális zóna) és a 600 m alatti alsó mélységi öv (abisszális zóna), ami édesvízben csak a Bajkál- és a Tanganyika-tóban található.

Föld alatti vízi táj - freatális régió: a felszíni vizek nem érnek véget a mederfenéknél, hanem annak minősége szerint különböző mélyen behatolnak az alapkőzet likacsaiba, és a vizek föld alatti szféráját hozzák létre (átitató-, intersticiális vizek). A föld alatti vízi tájék (freatális régió) nem azonos a felszín alatti vizek fogalmával, hanem szűkebb annál: csak a felszíni vizek föld alatti szférájára vonatkozik, ami 1-4 m mélységig és a parttól 50 m távolságig terjedhet.

Az állóvízi társulások áttekintése

A felsorolt élettájak némelyikét többé-kevésbé egyöntetű élőlény-sokadalmak népesítik be, másutt az élettájak és az életövek elválását nem követi szigorúan a társulások elterjedése. A pelagiális régió alzat nélküli víztömegét a lebegő életmódú, korlátozott önálló mozgású plankton (37. ábra) és a nagy testű, aktívan úszó nekton népesíti be (alzat nélküli élet).

37. ábra. Pikoplankton (alga és baktérium)

A víztömeg két, más természetű közeggel érintkezik, és ezeket az érintkező felületeket alzatként használva élőlények népesítik be. Így jön létre a víz-levegő határfelületén a neuszton és pleuszton (38. ábra), a víz-szilárd fázis határán a benton.

38. ábra. Felszíni hártyán élő kékalga közösség (neuszton)

A benton két nagy csoportra bontható: a meder felületén és anyagában, a parti vagy mélységi tájon található, vízfenéken élő bentoszra, amiben - különösen mély tavakban vagy a tengerben - a fenék fölötti vízréteg (70-80 cm) élővilága is szerepel (hiperbentosz), és a fenéktől eltérő anyagú, egyéb alzatra települt élőbevonatra (biotekton). A gyökerező növényzet (rhizomenon) és a laza bevonatok vízfázisában lebegve élő lények összességét metafiton (pszeudoperifiton) néven választanak el a planktontól. A freatális régióban jellegzetes intersticiális élővilág található, amit sztigon (stygon) néven foglalnak össze (39. ábra).

39. ábra. Különböző élőlénytársulások a vízi ökoszisztémában

Összefoglalás

A kontinentális állóvizekben négy élettáj vagy tájék (régió) különböztethető meg, melyeken belül függőlegesen rétegek (sztrátumok), vízszintesen életövek (zónák) választhatók el:

  • nyíltvízi táj – pelagiális régió,

  • parti tájék – litorális régió,

  • mélységi táj - profundális régió,

  • föld alatti vízi táj - freatális régió.

A pelagiális régió alzat nélküli víztömegét a lebegő életmódú, korlátozott önálló mozgású plankton és a nagy testű, aktívan úszó nekton népesíti be (alzat nélküli élet).

A víztömeg két, más természetű közeggel érintkezik, és ezeket az érintkező felületeket alzatként használva élőlények népesítik be. Így jön létre a víz-levegő határfelületén a neuszton és pleuszton, a víz-szilárd fázis határán a benton.

Önellenőrző kérdések, feladatok

A következő állítások közül melyek igazak?

  1. Nyíltvízi táj – pelagiális régió: mély tavakban a felületi hártya, a fedőréteg (epilimnion), váltóréteg (metalimnion) és alsó réteg (hipolimnion) rétegekre válik.

  2. Parti tájék – litorális régióban két övet különböztetünk meg: száraz parti öv (paralimnolitorális zóna) és a parti öv (litorális zóna).

  3. A víz-szilárd fázis határán kialakuló rétegek neve a neuszton és pleuszton.

  4. A pelagiális régió alzat nélküli víztömegét a lebegő életmódú, korlátozott önálló mozgású plankton és a nagy testű, aktívan úszó nekton népesíti be (alzat nélküli élet).

  5. A víz-levegő határfelületén jön létre a benton.

  6. A magas és az alacsony vízállás vízvonalai közt van a valódi part (eulitorális lépcső).