Ugrás a tartalomhoz

Optika és látórendszerek

Sánta Imre (2012)

EDUTUS Főiskola

A 3. rész összefoglalása

A 3. rész összefoglalása

1. A távcsőnél a távoli tárgyról közel párhuzamos sugarak érkeznek az objektívre, amely a különböző irányokhoz a fókuszsíkban különböző pontokat rendel, kicsinyített valódi képet állít elő. Ezt nézzük egy rövid fókuszú okulárral, mint egy lupéval. Ezáltal megnöveljük a távoli tárgy két pontjáról jövő sugarak közti nyílásszöget. A szemünkben keletkező látszólagos kép nagyított, közelebbinek látszó és jobb felbontású lesz a távcső nélkül szemünkben keletkező képhez képest.

2. A csillagászati távcsövek egyik feladata az egymáshoz közeli szögből érkező csillagászati objektumok szétválasztása. A feloldóképességet a bejövő fénynyaláb átmérőjének megfelelő diffrakciós limit korlátozza.

3. A csillagászati távcsövek másik feladata a távoli csillagokról jövő gyenge fény összegyűjtése minél kisebb pontba, ezért a legkisebb fókuszméret előállítása a cél nagy átmérőjű objektívvel, leképezési hibáktól legkevésbé torzított módon.

4. A mikroszkópnál a tárgy nagyon közel van (néhány mm-re), és az objektív annak nagyított képét állítja elő a tubus végén (15-20 cm távolságban). Ezt tovább nagyítjuk egy okulárral, mint lupéval. Az eredő nagyítás a kettő szorzata.

5. A mikroszkóp feloldóképességét, vagyis a még szétválasztható pontok távolságát az objektív leképezési hibái, illetve a diffrakció határozza meg. Ha egy bizonyos átmérőjű lyukból kiinduló diffraktáló nyalábnak az elsőrendű minimum irányon belüli része éppen beteríti a leképező objektív nyílását, a még egymástól megkülönböztethető pontok távolsága megegyezik ezzel az átmérővel.

6. Valamennyi eszköz esetében a nagyítás mértékét, a leképezés helyét geometriai optikai közelítéssel számolhatjuk, a feloldóképességet azonban csak a hullámoptikai közelítésből határozhatjuk meg.