Ugrás a tartalomhoz

Az éghajlatváltozás okai és következményei

Gelencsér András, Molnár Ágnes, Imre Kornélia (2012)

Pannon Egyetem

11. fejezet - Klímapolitika, várható társadalmi, gazdasági hatások

11. fejezet - Klímapolitika, várható társadalmi, gazdasági hatások

11.1 Az éghajlatpolitikai döntések fő szempontjai

A kormányok kezében számos politikai, törvényi vagy egyéb lehetőség van az üvegházhatású gázok koncentrációjának csökkentésére. Ezek hatékonyságának értékelésére alapvetően négy szempont alapján kerülhet sor. Ezeket az értékelési szempontokat a tervezett intézkedések bevezetése előtt és azt követően egyaránt alkalmazni lehet:

  1. Környezeti hatékonyság: annak mértéke, hogy az intézkedés milyen mértékben jár kedvező környezeti hatással. A környezetpolitika és a nemzetközi szerződések legfőbb célkitűzése, hogy mérsékelje az emberi tevékenység környezetre gyakorolt negatív hatását. Habár az éghajlatpolitika fő célja kétséget kizáróan az éghajlatvédelem, de az megvalósítandó intézkedéseknek lehetnek másodlagos hatásaik is, például a levegőszennyezés csökkentése területén. A hatékonyságot a tervezés, a megvalósításba bevontak köre és a megvalósítás módja, a következetesség és az ellenőrzés biztosíthatja.

  2. A költséghatékonyság: annak mértéke, hogy a célok elérése mekkora költséggel jár a társadalom számára. Az erőforrásokban szegény világban az egyik legfontosabb tényező. A költségeknek számos típusa lehet a megvalósítás közvetlen költségeitől kezdve a kikényszerített technológiai változások közvetett költségeiig. Az éghajlatpolitikai intézkedések költséghatékonyságát alapvetően a kitűzött cél határozza meg, a megvalósítás módja és eszközrendszere csak másodlagos tényezőként jelenik meg.

    A költséghatékonyság megállapításánál a legnagyobb nehézséget a közvetett társadalmi költségek megállapítása okozza, ezért ezeket gyakran figyelmen kívül is hagyják a költséghatékonysági számításoknál. A költséghatékonyság szempontjából a legkedvezőbbek azok az intézkedések, amelyek nem igénylik új intézményi formák létrehozását, hanem a társadalom meglevő intézményrendszerében hatékonyan végrehajthatók. Külön szempont az kibocsátáscsökkenés időzítése: az egyik álláspont szerint a csökkentéssel meg kell várni az olcsó technológiai megoldások megjelenését, míg a másik szerint azonnal kell lépni, hogy ezzel csökkenthetők legyenek a későbbi korlátozások összességében jóval nagyobb költségei.

  3. Teherviselés eloszlása: annak mértéke, hogy az intézkedés mennyiben jelent hátrányt a társadalom egyes rétegei vagy csoportjai számára. Az éghajlatpolitikai döntések soha nem tudnak egyensúlyt teremteni a környezeti előnyök és a költségek között valamennyi érintett állam vagy társadalmi csoport vonatkozásában. Ez a diszkrimináció még abban az esetben is feszültséget vagy politikai ellenállást vált ki, ha az adott intézkedés egyébként hatékonyan és alacsony költséggel megvalósítható. Ezért az értékelés során ez a szempont sokszor nagyobb súllyal esik latba, mint maga a környezeti- vagy a költséghatékonyság.

    Az egyenlőség vagy igazságosság amúgy szubjektív fogalom, melyet a különböző kulturális hátterű csoportok eltérően ítélhetnek meg. Az éghajlatvédelem szempontjából az igazságosság fő kritériumai a felelősség, a képesség és a szükség, amelyek a nemzetközi éghajlatvédelmi egyezményekre is alkalmazhatók. Azon szabályozások, amelyek megítélése nem esik az igazságosság kategóriájába, a döntéshozatal és a végrehajtás szempontjából is kritikusak lehetnek, annak ellenére, hogy politikailag könnyen keresztülvihetők. Ezzel szemben a fenntartarthatóság generációkon átívelő szempontjainak érvényesítéséhez a legtöbb esetben nehéz a politikában támogatást találni.

  4. Intézményi megvalósíthatóság: annak mértéke, hogy az intézkedés mennyiben fogadtatható el és valósítható meg a társadalmi szereplők által. Az intézményi megvalósíthatóság kérdése óhatatlanul érinti a környezetpolitikai döntéseket is. A valóságban olyan intézkedések megvalósításának van esélye, amelyet az érintettek többsége elfogad és amelyek mögött szilárd intézményi és jogrendszer áll. Ezért különösen nehéz az éghajlatpolitika által igényelt nemzetközi együttműködés megvalósítása, mert az egyes nemzetek eltérő kulturális, gazdasági és társadalmi háttérrel rendelkeznek. A legnagyobb ellenkezést mégis a piaci ösztönzők bevezetése váltja ki a legtöbb országban, beleértve a fejlett országokat is. Számos politikailag támogatott intézkedés pedig a bürokrácia útvesztőiben válhat nehezen megvalósíthatóvá.