A 2002 évi johannesburgi csúcs a fenntartható fejlődésért

A Csúcskonferencián megerősítetést nyert, hogy a fenntartható fejlődésnek a nemzetközi szintéren jelentkező feladatok közt kiemelt helyen kell szerepelnie, továbbá újabb lökést kapott a szegénység elleni küzdelem, valamint a környezetvédelem ügye. A fenntartható fejlődés fogalma kiszélesedett és létjogosultsága megerősítést nyert, mint a szegénység elleni küzdelmet, a környezet védelmét és a természeti kincsek használatát egységbe foglaló stratégia. Az országok egy sor kézzel fogható döntést hoztak, továbbá konkrét célokat határoztak meg annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés elvei mindinkább a gyakorlatba is átültethetőek legyenek. Az energia és egészségügy kérdései minden korábbi konferenciához viszonyítottan markánsabban kerültek megfogalmazásra mind a munkaanyagok, mind a záródokumentumok szintjén. Rió legpozitívabb döntése volt a Világ Szolidaritási Alap létrehozása a szegénység csökkentése érdekében. A nemzetközi közösség különös figyelmet szentelt Afrikának és az Új Afrika Fejlesztési Partnerségnek annak érdekében, hogy a világ figyelme még inkább a kontinens problémáinak leküzdésére irányuljon, valamint a civil társadalom problémáira. A kormányok, az üzleti szféra és a civil társadalmak közötti partnerség koncepciójának kiemelt jelentőséget tulajdonított.

A Johannesburgban elfogadott végrehajtási terv főbb célkitűzései a következők voltak:


1. A szegénység csökkentése


2. Ivóvíz-, és szennyvízkezelés


3. Fenntartható termelés és fogyasztás


4. Energia


5. Vegyipar és vegyi anyagok


6. A természeti erőforrások kezelése

7. A magántőke felelőssége



8. Egészségügy


9. A fejlődő kis szigetállamok és a fenntartható fejlődés


10. A fenntartható fejlődés és Afrika


11. Az oktatás-nevelés, mint a megvalósítás fontos eszköze


12. A fenntartható fejlődés intézményi keretei

A célkitűzések megvalósítása érdekében célszerű a globalizációt a fenntartható fejlődés szolgálatába kell állítani. Tény, hogy a globalizációból a fejlett országok profitáltak, nem pedig a fejlődő országok. Meg kell szüntetni a kereskedelemben meglévő torzító támogatási rendszereket és támogatni kell a fejlődő országok termékeinek piacra jutását, kiváltképpen a textilipari és a mezőgazdasági termékek esetében. Csökkenteni kell a szegénységet és javítani az életkörülményeket vidéken és a városokban. Erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a szegények számára biztosítsák a földhöz jutást, a fenntartható életkörülményeket, hitelhez jutási lehetőséget, oktatást és képzést, az alkalmazott mezőgazdasági technológiák korszerűsítését, továbbá törekedni kell a hulladékképződés minimalizálására. Változtatni szükséges a termelési és a fogyasztói módokon. Meg kell négyszerezni az energia hatékonyságot az elkövetkezendő 2-3 évtizedben, növelni szükséges a vállalkozások felelősségét és szorgalmazni kell a környezetbarát technológiák alkalmazását.

Az egészség megőrzése védelmében széles körben biztosítani kell az egészséges ivóvízhez való hozzájutás lehetőségét, csökkenteni kell az üzemanyagok ólomtartalmát és javítani kell a lakott területek közelében a levegő minőségét. Elő kell segíteni az energiához való hozzáférést, javítani szükséges az energiaellátás hatékonyságát, mégpedig a megújuló energiaforrások, továbbá az energia-hatékony technológiák kifejlesztése és használatba vétele által. Az ökoszisztémákat és a biológiai sokféleség megőrzését a fenntarthatóság jegyében kell működtetni, különös figyelmet fordítva a kialakult helytelen halászati és erdőgazdálkodási gyakorlat megváltoztatására, s küzdeni kell a tengerek és óceánok partközeli területeinek szennyezése ellen. Javítani kell az ivóvíz ellátás rendszerén és egyenletesebbé kell tenni a vízkészletek felosztását. Növelni kell a pénzügyi támogatások mértékét, a magántőke fokozott bevonása és a környezetbarát technológia transzfer könnyebb hozzáférhetősége révén. Támogatni kell a fenntartható fejlődés ügyét Afrikában új és kiterjedt programok beindításával, amelyek intézményi kereteket adhatnak az éhezés leküzdéséhez, valamint az egészség és a környezet védelméhez. Fokozni kell a nemzetközi kormányzás szerepét annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés elveinek gyakorlati megvalósítását nehezítő, részmegoldásokon alapuló megközelítési mód helyett az integrált, globális megközelítési mód váljék meghatározóvá.

Megállapítható, hogy a környezetvédelem és a globális problémák megoldásának története az alábbi három szakaszra bontható:

1. A felismerés és a rádöbbenés korszaka (1960-as évek)

2. A környezetvédelem intézményesülése az állami, hivatali elismerés korszaka (1970-es évek)

3. A hatékony intézkedések, programok és nemzetközi együttműködések kezdetének a korszaka (1980-as évektől)

Dr. Kerekes Sándor és Dr. Szlávik János munkája alapján megállapítható, hogy a fenntartható fejlődésnek az alábbi alapvető jellegzetességei vannak:

A fenntarthatóságon belül erős és gyenge szintet különböztethetünk meg, melynek alapja a természeti és mesterséges elemek helyettesíthetőségének viszonya. Az erős fenntarthatóság (Dr. Szlávik János megfogalmazása szerint) feltételezi, hogy a természeti és gazdasági erőforrások csak korlátozott mértékben helyettesítik egymást. Ezen felfogás szerint a lebomlott természeti értékek nem pótolhatók, hiszen azoknak a mértéke konstans érték, így a fenntartható gazdálkodásban a természeti tőke mértéke nem csökkenthető tovább. A gyenge fenntarthatóság a javak korlátlan helyettesíthetőségét feltételezi. Az egyik összetevő értéke tehát csak akkor csökkenhet, ha egy másik erőforrásból annak a pótlása megvalósul. Szélsőséges esetben egy olyan természet nélküli világ is elképzelhető, ahol a természeti funkciókat a gazdaság veszi át. A gyenge fenntarthatóság kedvezőbb a gazdasági növekedés szempontjából, hiszen ez hosszú távon bizonyosan nem tartható fenn. A gyenge fenntarthatóság így tehát magát a természetet áldozza fel és a gazdaság szereplőinek biztosít prioritást.