Ugrás a tartalomhoz

História 1999-04

Kollár Zoltán , Kristó Gyula , Tóth István György , Hajdu Tibor , Glatz Ferenc , Sipos Péter , Sztikalin, Alekszandr , Bíró László , Marx György , Kovács Éva , Keresztély Krisztina , Buchrucker, Hasso , Poudade, Paul , Bessenyey Ferenc, B. , Vígh Annamária

História

7. fejezet -

Az Est-lapok "államosítása" 1939-ben

HORDALÉKOK

SIPOS Péter

Az Est-lapok „államosítása" 1939-ben

Adóügyi vizsgálat és sajtószabadság

Mennyire „nyúlhat” bele a kormány vagy a törvényhozás a szabadpiaci folyamatokba a sajtó területén? Hogyan hat ki a sajtószabadságra, ha a kormány államosít ellenzéki politikai orgánumokat, s ezzel mintegy megvonja a szót kritikusaitól? Hogyan használta fel a diktatúrába szédülő magyar kormány 1938–39-ben az adóhivatalt politikai célok érdekében? Egy dokumentum forráskörülményeinek feltárásával erre világít rá a történész.

1946 februárjában Miklós Andorné sz. Gombaszögi Frida a budapesti Népügyészséghez „népellenes bűncselekmény, hivatalos hatalommal való visszaélés és zsarolás” miatt feljelentést adott be Reményi-Schneller Lajos és Szász Lajos ellen.

Gombaszögi Frida (1890–1961) neves színésznő volt, aki a Vígszínházban, a Magyar Színházban és a Nemzeti Színházban drámai hősnőket alakított, a magyar színpad első modern stílusú művésznőjének tartották. Frida Miklós Andornak (1880–1933), az Athenaeum Részvénytársaság és az Est Lapok Részvénytársaság tulajdonos-elnökének a felesége, majd a sajtómágnás elhunyta után örököse, az Est Lapok Rt. részvénytöbbségének a tulajdonosa lett.

Reményi-Schneller Lajos (1892–1946) 1938 márciusától 1945 márciusáig pénzügyminiszter volt. Szász Lajos (1888–1946) 1937–1942 között a pénzügyminisztérium adminisztratív államtitkáraként működött, majd 1942 októberétől 1945 márciusáig különböző gazdasági tárcákat viselt. Mindketten kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a hadigazdaság irányításában, s különösen abban, hogy mindenkor érvényesüljön a német érdekek elsőbbsége. Berlin ezért ragaszkodott folyamatos jelenlétükhöz az egymást követő háborús kormányokban, beleértve a Szálasi-kormányt is.

A szóban forgó feljelentés tárgya még Magyarország hadba lépését megelőző időszakban lebonyolított kormányzati lépés volt. Az ügylet során, ahogyan ez a dokumentumból kitűnik, a pénzügyi igazgatás adóügyi manőverekkel felszámolta a liberális Est Lapok Rt.-t, az ország legnagyobb lapkiadó vállalatát és maradványát állami tulajdonba vette.

Az akciót kifejezetten politikai szándékok ösztönözték: a kormányzati cél egyértelműen a legjelentősebb liberális orgánumok elhallgattatása, illetve államosítása volt.

Az Est-lapok elleni támadás korántsem elszigetelt jelenség, hanem szerves részét alkotta a sajtószabadság ellen 1938–1939-ben indított általános támadásnak. Ez pedig összekapcsolódott az első és a második „zsidótörvénnyel”, valamint a Sajtókamara létrehozásával.

Sajtószabadság és kormánypolitika, 1938–39

A sajtószabadság teljességét a bethleni időszakban is szó érhette. Az 1914:XIV. tc., a liberális szellemi sajtótörvény formálisan 1938-ig érvényben volt. Hatályát azonban korlátozták az első világháború idején a kivételes hatalom alapján kiadott és a békekötés után az egész korszakban érvényben tartott rendeletek. Így a 4578/1920. M. E. sz. rendelet, amely új lapok indítását miniszterelnöki engedélyhez kötötte, valamint a 6357/1920. M. E. sz. rendelet, amely a kormányzatot felruházta a lapok betiltásának és utcai terjesztésük megvonásának jogával. Számos sajtóper indult az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921:III. tc., továbbá a büntető törvénykönyv izgatást, lázítást, felségsértést és tiltott közlést szankcionáló paragrafusainak a felhasználásával. A bethleni rendszerben azonban a liberális és szociáldemokrata ellenzék is mozgástérhez jutott, lapjaik öncenzúrával ugyan, de fennmaradtak, jelentékeny olvasótáborral, számottevő társadalmi befolyással rendelkeztek.

Az Imrédy-kormány – összefüggésben a miniszterelnök diktatórikus törekvéseivel – nagy eréllyel látott hozzá az 1938:XVIII. tc., az új sajtótörvény megvalósításához. A jogszabályt még a Darányi-kormány fogadtatta el a képviselőházzal bukása előestéjén, de csak 1938. június 1-jén, tehát már az Imrédy-kabinet ideje alatt lépett hatályba. A kormányfő szeptemberben Kolosváry-Borcsa Mihályt (1896–1946), a Gömbös-időkben alapított Függetlenség c. reggeli politikai napilap főszerkesztőjét bízta meg a miniszterelnökség sajtóosztályának a vezetésével.

1938–1939-ben az új sajtófőnök irányította a sajtótörvény és a „zsidótörvények” sajtójogi paragrafusainak a végre-hajtását. Az 1938. július 16-án kiadott 4950/M. E. sz. rendelet most már a törvényre, s nem a kivételes hatalomra hivatkozva előírta, hogy az időszaki lapok és hasonló kiadványok megjelentetéséhez miniszterelnöki engedély szükséges. A szintén július 16-án hatályba lépett 4960/M. E. sz. rendelet az első „zsidótörvényre” hivatkozva előírta, hogy a lapok csak 20%-os arányban alkalmazhatnak zsidó munkatársakat. Az 1938. november 2-án kibocsátott 7900/1938. M. E. sz. rendelet szerint, amennyiben a már megjelenő lapok december 31-ig nem kapják meg újra a megjelenési engedélyt, kiadásukat be kell szüntetni. Az irtóhadjárat méreteire jellemző, hogy a kb. 1300 lap közül 410-től (kb. 31,5%) vonták meg a megjelenési jogot.

Az 1938. augusztus 28-án publikált 6070/1938. M. E. sz. rendelet a Sajtókamara felállításáról intézkedett. A zsidónak minősítettek arányát a felvettek között 6%-ban szabták meg, az érvényben lévő első „zsidótörvényben” megállapított 20% helyett. A lapok pedig csak sajtókamarai tagokat alkalmazhattak. A Sajtókamara felett a felügyeletet a miniszterelnök gyakorolta, így az intézmény a kormány hatalmi eszközévé vált a sajtóval szemben. Az egész offenzíva célja – a zsidóellenes diszkrimináción túlmenően – a liberális, demokrata és a szociáldemokrata sajtó megtizedelése volt.

Ebben a légkörben került a kormányzati sajtópolitika napirendjére az Est-lapok felszámolása, amely a fajvédőknek és más, szélsőjobboldali politikai erőknek régi követelése volt.

A célpont – a liberális sajtó

Az Est-lapok vállalata naponta 3 újságot jelentetett meg. A Pesti Napló – 1936-os adatok szerint – reggel 75–80 ezer, az Est déltájban 60–70 ezer, a Magyarország 5 óra körül 60–70 ezer példányban került a rikkancsokhoz, a trafikokba és a standokra. Így igazat állított a híres hirdetés: „Reggel, délben, este – Pesti Napló, Az Est, Magyarország!”

A cég névadója és „zászlóvivője” a címére rácáfoló déli lap volt, amelynek hatása az egész magyar sajtóvilágot megújulásra ösztönözte, pontosabban kényszerítette. Az Est 1910. április 15-én (a 12 óra után megjelenő újságoknál dívó szokás szerint a következő napra keltezve) árasztotta el első ízben a főváros utcáit. Csakhamar olyan közismert fogalommá vált, mint a Pick-szalámi, a Fradi vagy a Gundel...

Az Est az első amerikai stílusú bulvárlapként jelent meg Magyarországon. Átütő sikerét számos formai és tartalmi újításnak köszönhette. Már a fejlécen feltűnést keltett a szokványos, merev, álló cím helyett a könnyed rajzolatú, kissé döntött, merész vonalakkal lendületessé tett öt betű. Ezt a lapot hirdette első ízben a kiadóhivatal épületére szerelt neonreklám. Alkonyatkor pirosan ragyogott fel Az Est címszó, és alatta kék színben sugárzott a fejlécet alul záró díszes vonal. A szerkesztőségben már az induláskor több gépírónő dolgozott, és az újságírók – akkor még szokatlan módon – nyomban gépbe diktálták a cikkeiket.

Persze a külsőségek eredménytelenek maradtak volna, ha a lap tartalma nem váltja ki és őrzi meg az olvasó- közönség érdeklődését. Az alapító, Miklós Andor (eredeti nevén Klein Ármin, egy zsidó kispolgári család sarja) közgazdasági újságíróként kezdte pályafutását. Felismerte, hogy a magyar publikum is igényli a szenzációkat, továbbá széles körű igény van egy olyan lapra, amely nemcsak a magas politika szféráiban mozog, hanem a kisemberek hét- köznapi gondjaival is foglalkozik, sőt azokat képes közüggyé emelni. S tudta azt is, hogy az 1910-es évek már felbolydult világában milyen értéket jelentenek a friss információk, amelyek akár a tőzsdén is a szó legszorosabb értelmében apró vagy akár nagyobb pénzre válthatók.

Miklós Andor – a korai magyar Ruppert Murdoch – a háború alatti konjunktúrát kihasználva Az Est napi több százezres példányszámából befolyó roppant jövedelmét befektette, és állandóan bővítette a birodalmát. 1917-ben megszerezte a Függetlenségi Párthoz, majd a Károlyi-párthoz közel álló Magyarország c. lapot, 1920-ban pedig a kifejezetten szabadelvű Pesti Naplót. A legnagyobb jelentőségű tranzakciója az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. birtokba vétele volt 1917-ben. Így került tulajdonába az Erzsébet körút, Dohány utca, Miksa utca és Rákóczi út által határolt óriási épülettömb, a New York-palota kivételével.

Az első támadások

A vállalat, Miklós Andor személy szerint is, s különösen Az Est az 1918/1919-es forradalmak és Trianon után megkezdődött bűnbakkeresési kampány kedvenc célpontjává vált. Szabó Dezsőtől Eckhardt Tiboron át Szekfű Gyuláig és Zsilinszky Endréig egyöntetűen hangoztatták a „pesti zsidó sajtó” és kiemelt módon Az Est állítólagos felelősségét az ország katasztrófájáért. A támadás nem szorítkozott kizárólag szellemi fegyverekre. Miklós Andort a szélsőjobboldali, prefasiszta szervezetek, az Ébredő Magyarok Országos Egyesülete és a Magyar Országos Véderő Egyesület tagjai tettleg inzultálták, pokolgépet, szerencsére dilettáns módon összeállított szerkezetet küldtek neki, Az Est kiadóhivatalát és nyomdáját feldúlták. A Nemzeti Hadsereg fővezérségének utasítására akadályozták a lapok vidékre szállítását, s ha netán mégis eljuttatták valahová, akkor a nemzetvédelmi osztály tisztjei és más, erre hivatott közegek elégették a példányokat.

1921 májusában az ébredők a sajtótörténetben párját ritkító merényletet követtek el Az Est integritása ellen.

Valahogyan megszerezték a lap címbetűit és egy hamis „Az Est”-et jelentettek meg jól utánzott, eredetinek tűnő laptükörrel és tipografizálással. A „tartalom” pedig az újság hazaáruló és destruktív jellegét volt hivatva bizonyítani. Így „Az Est munkatársa felismeri az oláh király talpát” címmel fiktív beszámolót írtak a lap riportere és a román uralkodó közötti találkozásról, „győzelmi” híreket közöltek „Bécsből, Moszkvából és Jeruzsálemből”. S mint különösen kompromittáló anyagot, újra kinyomtatták Pásztor Árpád Lenin c. versét, amely eredetileg a lap 1917. november 25-i számában jelent meg.

Az Est-lapok iránt táplált gyűlöletben persze korántsem hagyható figyelmen kívül – a politikai indulaton túl – a lapok szakmai fölénye iránt érzett dühödt féltékenység és a sajtópiaci konkurencia megsemmisítésének vágya.

A kormány „győzelme”

A bethleni konszolidáció idején (1922– 31) a durva támadások megszűntek. A szélsőjobboldal azonban csak a kedvező alkalomra várt a végső leszámolásra, s ennek ideje 1938–1939-ben érkezett el. Miklós Andorné a dokumentumban leírt okok folytán 1939. október 11-én arra kényszerült, hogy átadja az időközben állami felügyelet alá helyezett és „árjásított” Athenaeum Rt.-nek Az Est Lap- kiadó Rt. többségi részvénycsomagját egy kis papír- és írószergyár részvényei, valamint havi 3000 pengő életfogytiglani járadék fejében. Kötelezettséget vállalt arra is, hogy lemond valamennyi vállalati tisztségéről és az összes igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagot szintén rábírja a lemondásra.

A lapok közül a Pesti Napló és Az Est 1939-ben megszűnt. Az utóbbi helyett megjelent a Pest c. déli kormánylap kb. napi 47 ezer példányban, tehát elődje példányszámának kb. felét érte el. A szintén kormánylappá változtatott Magyarország reggeli kiadása 24 ezer, esti kiadása 40 ezer példányban került kolportálásra. Viszonylagos sikerének két oka volt. A Magyarország esti mutációját 5 óra tájban vásárolhatták meg a munkából hazatérők, akik olvashatták benne a nap folyamán beérkezett híreket, amelyekre a háború idején sokan kíváncsiak voltak. Szemléletében pedig nem a kormánypárt szélsőjobboldalának és az imrédystáknak az álláspontját fejezte ki, mint a többi kormánylap, a Függetlenség, az Esti Újság és az Új Magyarság. A Magyarország Teleki Pál szócsöve volt, és az ő tragikus halála után is hű maradt politikai örökségéhez.

Miklós Andorné 1945 után kártérítési pert indított az Athenaeum ellen. Az ügy elhúzódott, mígnem 1948 márciusában a 100 munkásnál többet foglalkoztató vállalatok államosítása után a pereskedés okafogyottá vált és ítélet, ill. megállapodás nélkül befejeződött.

Közzéteszi: Sipos Péter

DOKUMENTUM

Miklós Andorné feljelentése

Tekintetes Népügyészség!

Dr. Reményi-Schneller Lajos és dr. Szász Lajos háborús főbűnösök a fasiszta kormányok miniszterei ellen hivatalos hatalommal való visszaélés, zsarolás és népellenes bűntett címén feljelentést teszek és kérem, hogy ezen feljelentésem tárgyában a kitűzendő tárgyalásra tanúképpen méltóztassék megidézni:

1. bárcziházi Bárczy István ny. miniszterelnökségi államtitkárt, lakik: Budapest Verbőczi u. 4. szám

2. Csulak Elemér pénzügyminiszteri osztályfőnököt, hivatali helyisége: gr. Klebelsberg u. 21. szám

3. Kozocsa Mihály pénzügyigazgatót, idézendő: a Pénzügyigazgatóság Szalai uccai (!) épületéből

4. dr. Láng Lajos ügyvédet, idézendő Bajcsy Zsilinszky út 32. szám alól.

A tanúk vallomásával igazolható lesz a következő tényállás:

Már abban az időben, amikor Antal István volt a sajtófőnök és ezt követőleg az Imrédy-kormány alatt, amikor Kolozsvári-Borcsa (!) volt a sajtófőnök, kormányzati program volt a néhai férjem által alapított Est napilapnak és testvérlapjainak, a Magyarország és Pesti Napló napilapoknak megszüntetése és a vállalatoknak tönkretétele.

Nevetségesnél nevetségesebb címeken hosszabb, rövidebb időre, hol egyik, hol másik lap megjelenését tiltották be. Az ürügy, amelynek címén két–négy hetes lapbetiltások sorozatosan követték egymást, természetesen minden alkalommal változott, az igazi ok azonban a kormány jobboldali lapjaiban folytatott koncentrikus támadásban megnyilatkozó gyűlölet volt. Addig hirdették, amíg végül valósággal köztudottá vált, hogy az Est lapok az ún. destrukció fő fészke és minden nemzeti szerencsétlenség az 1918-as fegyverletétel, a román megszállás, a proletárdiktatúra és a trianoni békeszerződés okozója.

Hirdették, hogy az Est-lapokban jelent meg 1918-ban (sic!) Pásztor Árpádnak verse, amelyben Lenint dicsőítette, hirdették, hogy az őszirózsás forradalmat az Est-lapok érlelték meg és az Est-lapok munkatársai segítették uralomra az akkor hazaárulónak nevezett Károlyi Mihályt.

Amikor 1939-ben, egy évvel a képviselőház mandátumának lejárta előtt Teleki Pál miniszterelnök feloszlatta a képviselőházat és új választást rendelt el, és ezen az új választáson egy erősen jobboldali kormánypárt mellett még nyilas képviselő is bekerült a Házba, elérkezettnek látta az időt az Est-koncernnel való végleges leszámolásra (sic!).

Bárcziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár, aki a minisztertanácsok jegyzőkönyvét vezette, tanúbizonyságot tehet arról, hogy 1939 őszén Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beszámolt a minisztertanácsnál, hogy végre megtalálta a módját, hogyan lehet az Est-lapokat a kormány szolgálatába átállítani, és hogyan lehet az Athenaeum Nyomdát, amely az ország legnagyobb és legmodernebb nyomdavállalata volt, keresztény kézbe juttatni.

Ezen a minisztertanácson adta elő Schneller miniszter, hogy nem lehet tűrni, hogy nekem, a zsidó asszonynak 3 napilapom legyen és olyan nagy nyomdám, amely a közvélemény kialakítására befolyással bír. Minthogy pedig olyan bonyolult az adórendszerünk, hogy minden vállalatra rá lehet sütni az adócsalás vádját Schneller azt közölte minisztertársaival, hogy adócsalás címén lefoglaltatja és transzferáltatja a lapok valamennyi felszerelési és berendezési tárgyait, írógépeit, csillárjait, számológépeit stb. stb., folyamatosan megismétlődő bírság kivetésével fog engem rákényszeríteni arra, hogy a lapokat és a vállalatot neki adjam át.

Ilyen hamis, kitalált jogcímen, tisztára politikai okokból indult meg ellenem egy valóságos rablóhadjárat, amelynek során valóban a vállalatok átadására kényszerültem.

Ezen rablóhadjárat lefolyása a következő volt:

Az Est lapoknál adóvizsgálat tartatott 1939 elején. Ez az adóvizsgálat azt állapította meg, hogy 5 évre visszamenőleg adóeltitkolás történt, kb. 200 000 pengő értékben. Ennek alapján, ilyen összeg erejéig az adófelügyelőség pót-előírást eszközök.

Ezen elsőfokú határozat ellen a vállalatok fellebbezéssel éltek. A fellebbezésnek szinte teljes sikere volt, mert a kivetett adónak túlnyomó részét törölte a II-od fokú pénzügyigazgatósági határozat, úgyhogy az Est Rt.-nél csak 33 000 pengő, a Magyarországnál csak 120 pengő, a Pesti Naplónál pedig csak 100 pengőnél is kevesebb maradt, mint amely összeggel állítólag 5 év alatt a vállalat kevesebb adót fizetett, mint kellett volna.

Ez a II-od fokú határozat is téves volt és ezért az ellen a vállalatok panasszal éltek a közigazgatási bírósághoz.

A panaszra nyitva lévő 15 napos határidő eltelte előtt rögtön a II-od fokú határozat kikézbesítését követő napon megjelentek társzekerek a Rákóczi út 54. számú szerkesztőségi és kiadóhivatali ház előtt és a lapok összes szobáit kiürítették, és 3 nap alatt összesen 47 stráfkocsi valamennyi berendezési tárgyát, még a padlón lévő rongyos filceket is és valamennyi villanykörtét is a hatósági raktárakba szállították be azon a címen, hogy a vállalatnak van 33 000 pengő tartozása az 5 év alatti megrövidített adó címén, ehhez jön kb. 120% pótlék, összesen tehát cca. 80 000 pengő tartozás áll fenn, és ennek nyolcszoros a bírsága, a vállalat tehát a Kincstárnak háromnegyed millió pengővel tartozik.

Hiába tiltakoztak a vállalatok ez ellen a szemérmetlen eljárás ellen. Hiába hivatkoztak arra, hogy még nincsen jogerős határozat, hiszen még a Közigazgatási Bíróság nem döntött, hiába hivatkoztak arra, hogy adócsalást csak Jövedéki Bíróság, tehát a Budapesti Törvényszék, Tábla és Kúria állapít-hatnak meg, hogyha a Közigazgatási Bíróság ítélete után az iratok a jövedéki eljárás lefolytatása végett áttétetnének a Jövedéki Bírósághoz. Hiába mondták tehát a vállalatok, hogy a hatáskör hiányzik, az időelőttiség is fennáll, ez mind nem segített. Így állott elő az az eset, hogy a munkatársak a földön fekve, egy-más hátán írták a cikkeket, hogy a lapok megjelenésében akadály ne legyen. Ehhez járult még az a körülmény, hogy a Kincstár lefoglaltatta a rikkancspénzeket, az előfizetési díjakat, a házbéreket, a hirdetési díjakat, úgyhogy egyszerűen lehetetlen volt egyetlen fillérhez is hozzájutni, és mikor a transzferálás után kölcsönírógépeket és kölcsönasztalokat vittünk be a szerkesztőségi és kiadóhivatali helyiségekbe, akkor azokat lefoglalták és transzferálták.

A vállalatok mindenütt kerestek jogorvoslatot, de eredmény nélkül. Én magam a Kormányzó Úrnál is voltam Gödöllőn, aki felháborodással értesült a zsarolásról és védelmet kért, ez azonban semmit sem használt, mert Reményi-Schneller megmagyarázta, hogy a köz-vélemény követeli az eljárást.

Ebben a vakmerő adóügyi eljárásban a Pénzügyminisztérium adóügyi főosztálya a segédkezést megtagadta, és a VII. adóügyi főosztály vezetője, Csulak Elemér közölte Szász Lajos államtitkárral, hogy az eljárás törvénytelen, és hogy ezért valaki felelősséggel tartozik. Erre Szász Lajos államtitkár azt közölte az osztály vezetőjével, hogy ez nem adóügy, hanem politikai ügy, az adóügyi főosztály tehát ezzel az üggyel ne törődjék. Egy zsidó asszonynak nem lehet három lapja, nem lehet egy nagy nyomdája. Ha pedig egyszer ezért őt, Szász Lajos államtitkárt felelősségre vonják, akkor neki igazán mindegy, hogy a Pénzügy-minisztérium előtt álló jegenyefa melyikére fogják őt felakasztani.

Ilyen előzmények után a Pénzügyminisztérium által kijelölt személyhez, Sztamorai Jánoshoz fordultam, aki azután utasításra megkötötte velem ezt a tőlem kizsarolt szerződést, amely szerint én átadtam a vállalatokat szinte minden ellenérték nélkül, havi életjáradék ellenében.

A fentiekben előadott, egyébiránt mindenki által ismert tényállás meggyőződésem szerint nemcsak a hivatali hatalommal való visszaélésnek, zsarolásnak tényálladékát meríti ki, hanem népellenes bűntett megállapítására is alkalmas.

El kellett hallgattatni azt a sajtót, amely szerintük Lenint dicsőítette, az őszirózsás forradalmat csinálta, Károlyi Mihályt uralomra juttatta és nem volt hajlandó antiszemita, jobboldali politikát űzni.

El kellett hallgattatni azt a sajtót, amely a lapok szerint a zsidótörvényt úgy hajtotta végre, hogy kivételezett zsidókat alkalmazott és olyan keresztényeket, akiknek a feleségük volt zsidó.

Minthogy a fent előadott tényállást beszerezhető adóügyi iratok és a fenthivatkozott magas állású állami funkcionáriusok, bárcziházi Bárczy István, Csulak Elemér és a Pénzügy-igazgatóság vezetői is tanúsíthatják, de én minden okmányt készséggel is bocsátok a bíróság rendelkezésére, tisztelettel kérem, hogy a vádat Schneller és Szász volt miniszterek ellen ezeken a jogcímeken is megemelni méltóztassék.

Tisztelettel

Miklós Andorné Gombaszögi Frida

Az irat lelőhelye: Történeti Hivatal V-135341. sz. vizsgálati dosszié.