Ugrás a tartalomhoz

História 1995-04

Glatz Ferenc , Engel Pál , Fügedi Erik , Ormos Mária , Niederhauser Emil , Kovács Éva , Mann Miklós , Burucs Kornélia , Szakács Sándor , Romány Pál , Kozma Antal , Borus József , Nagy Domokos Imre

História

11. fejezet -

Gumipitypang-karrier

NYÍLT TÉR – Olvasóink írják

ROMÁNY Pál

Gumipitypang-karrier

A Taraxacum kok-saghyz, azaz a gumipitypang – néhány más növénytermesztési (pl. gyapot) kultúrával együtt – a személyi kultusz időszakának jellemző növényévé lépett elő. Ezek közül a gyapottal már foglalkoztunk a Históriában, bemutatva, hogy a századforduló körül is kísérleteztek termesztésével. A gumipitypangról a Mezőgazdasági Lexikonban az olvasható, hogy „a gyermekláncfűhöz hasonló növény, tejnedve néhány % kaucsukot tartalmaz. Emiatt termesztését az 50-es évek elején hazánkban is felkarolták. Hamarosan kiderült, hogy nincs gyakorlati jelentősége.” (Kiemelés: R. P.)

A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztériumban a második világháború éveiben készült tervkötet mást igazol. 126. oldalán ez olvasható: „A kok-saghys kaucsuktartalmú növény, száraz anyagának 17%-a tiszta kaucsuk ... Minthogy 1 kat. hold kok-saghys nyersgumi termelése átlagosan 70 kg-ra tehető, évi nyersgumi szükségletünk kitermeléséhez 43 ezer kat. hold vetésterületre volna szükségünk. Szabványos termesztési eljárás mellett ezt a területet a rendelkezésünkre álló anyag (értsd: vetőmag és elszaporítása – R. P.) csekélysége miatt csak 1948-ra tudnánk elérni.”

Gyorsan miniszteri biztost neveztek ki, felkutatták a legjobb termőhelyeket, vetőmagimport után néztek, hogy előbbre hozzák, 1945-re, a teljes gumiönellátást. Három év múlva azonban már a térkép is megváltozott, amelyen a kedvező termőhelyeket jelölték, nem csak a termesztés indokoltsága.

Az időszak egyébként már az ún. irányított gazdálkodás kora, s az ipari növények kötelező termesztését rendelik el. (670/1942. M. E. számú rendelet.) Az olajos növények – a kaucsuk mellett – különösen érdeklik a hadigazdálkodást.

„A vetésterületek megállapításánál tekintettel kellett lennünk nemcsak a vetőmagszükségletre – írják a tervkötetben a napraforgó vetéstervéről –‚ hanem az úgynevezett Móritz–Jurcsek-félé, német–magyar mezőgazdasági egyezmény rendelkezéseire is, amelyek szerint az 1942. évtől kezdődően a 75 000 hektárt (130 350 kat. holdat) meghaladó vetésterületről Németország olajban és olaj a termés 50%-át kapja meg: 150 000 hektáron (260 700 kat. holdon) felüli területből pedig az egész termést Németország kapja, mégpedig a termés 50%-át magban, 50%-át pedig olajban. ... A német–magyar egyezmény a napraforgóra, az olajlenre és a ricinusra vonatkozik.”

Megjegyzésre érdemes, hogy Magyarországon a kataszteri hold volt a hivatalos mértékegység, ám a Németországgal való számításokban – előzékenyen – a hektárt használták, ahogyan a szerződésekben is.

Emlékeztetnek a termelési terv készítői a m. kir. minisztérium vállalására. Leírják: a „Budapesten 1941. december hó 9–13-ig megtartott német–magyar tárgyalások jegyzőkönyve szerint kötelezettséget vállaltunk arra, hogy 1942. évben a napraforgó, olajlen és ricinus termesztését úgy mozdítjuk elő, hogy e három növényből összesen legalább 150 000 hektár (260 700 kat. hold) vetésterületünk lesz.”

Kiszámolják, hogy ha a 20 kat. hold fölötti szántóterületű gazdaságok földjük 7%-án kötelezően termesztenek napraforgót és olajlent, csak szűkösen elégíthetők ki az igények. „Ha a kötelező termesztési százalékot 8%-ra emelnők”, már fölösleggel is rendelkeznénk – nyugtatják meg a tanulmány szerzői a „főnököket”.

A „tervgazdaság” bölcsőjét már ekkor ringatták volna?