Ugrás a tartalomhoz

História 1995-01

Glatz Ferenc , Engel Pál , Szakály Ferenc , Niederhauser Emil , Palotás Emil , Bíró László , Tóth István György , Demény Lajos , Erényi Tibor , Sipos Levente , Tomsics Emõke , dr. Vezényi Pál , özv. Kovács Ákosné , Tilkovszky Lóránt

História

9. fejezet -

A „keleti válság” az 1870-es években

KOVÁCS Éva

A „keleti válság” az 1870-es években

„Európa beteg emberének”, Törökországnak a Balkánról való kiszorítása az európai nagyhatalmak (Oroszország, a Monarchia, Anglia, Poroszország) nagyhatalmi játszmát, vetélkedései közepette ment végbe. A drinápolyi béke (1829) nyomán Görögország függetlenné vált, míg Szerbia, Moldva és Havasalföld autonómiát kapott. A felbomlás tovább folytatódott, amikor 1860-ban a Porta kivonta a török helyőrséget Szerbiából, és az 1859-ben perszonálunió keretében egyesült Moldva és Havasalföld 1866-ban Románia néven mint nemzeti állam alakult meg. Az 1850–60-as években felkelések törtek ki a még török uralom alatt lévő Bosznia–Hercegovinában is. A balkáni keresztények „felszabadításának” legfőbb pártfogója Oroszország volt. Amíg nem ütközött nagyhatalmi érdekeikkel, a többi európai állam is támogatta e törekvéseket. A hercegovinai felkelés 1875-ben országos méretűvé fejlődött, s kiterjedt a Balkán egész nyugati felére. 1876 áprilisában a felkelés átcsapott a Balkán keleti, bolgár területeire is. A török kegyetlenkedések hatására 1876 júniusában Szerbia és Montenegró beavatkozott a harcokba Bulgária oldalán. A török előrenyomulás kiprovokálta Oroszország beavatkozását is: 1877 áprilisában II. Sándor cár hadat üzent Törökországnak. Az orosz győzelmeket szentesítő San-Stefanó-i békében a háborús felek lefektették egy, a Fekete-tengertől az Égei-tengerig húzódó „Nagy Bulgária” létrehozásának alapjait. Ez a terv azonban sértette mind Anglia, mind a Monarchia érdekeit. Oroszország 1878 júniusában arra kényszerült, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a nagyhatalmakkal Berlinben. A kongresszus módosította a megkötött orosz–török békét. Bulgária elveszítette a neki szánt területek kétharmad részét, s csak így „csonkán” válhatott autonóm fejedelemséggé. A kongresszus felhatalmazta a Monarchiát Bosznia–Hercegovina megszállására, Angliának a Porta átengedte Ciprust. Oroszországnak a megvívott háborúhoz képest kevéssel kellett beérnie: megtarthatta kaukázusi hódításait, s visszakapta az 1856-ban elvesztett dél-besszarábiai részeket. A nagyhatalmak ekkor ismerték el Szerbia, Románia és Montenegró függetlenségét is.