Ugrás a tartalomhoz

História 1994-0910

Németh György , Kákosy László , Diószegi István , Kiszely István , Petneki Áron , Stefány Judit , Bölöny József , Ádám Magda , Lakatos István , Demény Lajos , Balogh Margit , Nagy Péter , Láng Imre , Borhi László , Borhi László , Sipos Péter , Teller Ede , Vida István , Rozsnyói Ágnes , Szita Szabolcs , Kertész István , Göncz Árpád , Fáy László , Bárány István , Ujfalussy József , Binder Pál , Józsa György , Ságvári Ágnes

História

24. fejezet -

Nyilas uralom Magyarországon. A hatalomátvétel elõzménye

ÉVFORDULÓ

ROZSNYÓI Ágnes

Nyilas uralom Magyarországon

A hatalomátvétel előzménye

A magyarországi jobb- és szélsőjobboldali pártok és mozgalmak a húszas-harmincas években egymástól alig különböző programmal jelentkeztek. Számosan voltak, de „a korai elmúlás bélyegét hordozták homlokukon” – írta Budaváry László: Zöld bolsevizmus c. kiadványában. Ezek közül a legkisebbek közé tartozott Szálasi Ferenc A Nemzet Akaratának Pártja is, mely mindössze néhány katona- és rendőrtisztből, Pest környéki kistisztviselőből állt.

Szálasi jól képzett vezérkari tiszt volt, telve politikai ambíciókkal. Ezt nem nézték jó szemmel a vezérkarban, ezért 1935-ben maga kérte nyugdíjazását, hogy elhivatottságának éljen. 1929–1935 között megírta A Magyar Állam felépítésének terve, A cél és követelések és az Út és cél c. műveit. Ezek lényegében nem tartalmaztak többet, mint a jobboldali politikai és gazdasági elméletek kompilációit, de feltűnnek bennük a jellegzetesen zavaros nyelvi fordulatok és az agresszív hangvétel. 1935-ben kinyilvánította, hogy az államot „egyetlen koponyának” kell irányítania, kidolgozta a hungarizmus „ideológiai rendszerét”, „szocialnacionalét” és „aszemitizmust” hirdetett. Szálasi későbbi írásaiban már lényeges új elemeket nem találni.

Fegyház és betiltás

1936-tól Szálasi kapcsolatot keresett és talált a nácikhoz. Németországba utazott, hogy támogatást szerezzen mozgalmának. Új reményekkel telve, nagy lendülettel vetette be magát és pártját a jobboldali pártok versengésébe. Járta az országot, 7-800 községet keresett fel, hogy híveket szerezzen. Részt vett Porvázon egy időközi választáson is, ahol csúfosan megbukott. Ezután sértődötten írta, „elvetjük a parlamentben való szereplésnek még a gondolatát is… Szabad csatamezőn fogjuk a magyarok ellenségeit harcra kényszeríteni.” „A magyar nép parancsuralmát akarjuk” – hirdette többek között. E megnyilvánulásaiért 10 hónapi fegyházra ítélték és pártját betiltották, „az állam és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett gyanúja” miatt.

Szabadulása után – 1937-ben – sorozatos tárgyalások eredményeként sikerült ideig-óráig megteremtenie több jobboldali párt fúzióját, és így a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot megalakítania. Eleinte a feloszlatott pártok vezetői is helyet kaptak a vezérkarban, de Szálasi hamarosan félreállította őket. Ezzel a manőverrel ugyan több lett a nyilas képviselő a parlamentben, de a párt jelentősége nem nőtt meg.

1938-ban, az Anschluss után, előretörlek a nemzetiszocialista pártok. A nyilas mozgalom „vegyes összetételű tömegpárt lett, melyben az alsóbb néprétegek is szerephez jutottak. Helyet kaptak az üres szólamok, a demagógia és a műveletlenség” – állapította meg Borbándi Gyula közíró.

Szálasi igyekezett személyét és mozgalmát elfogadtatni a Kormányzóval. Hiába hangoztatta azonban „megrendíthetetlen hűségét” Horthyhoz – ez nem sikerült. Sőt, 1938 augusztusában – pártjának állandó botrányai miatt – 3 évi fegyházra ítélték, most már nem a társadalmi rend felforgatásának „gyanúja” vádjával, hanem annak „megsemmisítésére irányuló bűntett” elkövetéséért. A Magyar Nemzeti Szocialista Pártot betiltották.

Amíg a „vezér” börtönben volt, addig Hubay Kálmán jobboldali újságíró vette át az irányítást. Az előző vezérkar többségének háttérbe szorításával, de Szálasi néhány régi hívének bevonásával Nyilaskeresztes Párt néven újjászervezte a mozgalmat. Kihasználta Szálasi félreállítását, de felhasználta „mártíriumát”. A gyűléseiket ügyes hatáskeltéssel, teátrális külsőségek között (pl. Szálasi számára mindig fenntartottak egy üres széket) rendezte meg.

Az 1939. májusi választások előtt a kormánypárt jobboldala is támogatta a nyilasokat. Ennek és a külső, főleg Németországból származó anyagi támogatásnak, valamint a felfokozott agresszivitású, szociális demagógiát harsogó kampánynak váratlan eredménye volt a nyilaskeresztes mozgalom nagy választási győzelme. A szélsőjobboldal közel 50 mandátumot szerzett, melyből 31 a nyilaskereszteseké volt. Hubay Kálmán szervezésének eredményeként Szálasi nélkül értek el a maguk számára is meglepő sikert.

A választási győzelem után és ellenére szinte azonnal megkezdődött a párt belső bomlása, ami azzal is összefüggött, hogy 1940 szeptemberében Szálasi amnesztiával kiszabadult, és újult erővel hirdette eszméit. Szabadulása után röviddel kinyilvánította, hogy a Nyilaskeresztes Pártban „az egy akarat és felelősség kifejezése Szálasi Ferenc testvér, vezető testvér”. Mérhetetlen önbizalma megütközést keltett még pártjának tagjaiban is. A „láthatatlan” vezér helyébe az „érthetetlen” vezér lépett.

A magyar kormánypolitika a németek számára olyan megnyugtatóan alakult, hogy nem volt többé szükség a szélsőjobboldalra. A kormánykörök érzékelték ezt a helyzetet, és azonnal ki is használták. Több nyilas vezetőt – Hubay Kálmánt, Gruber Lajost, Wirth Károlyt – letartóztattak, Kovarcz a börtön elől Németországba szökött. A németek magukra hagyták Szálasit, felismerték, hogy nem alkalmas érdekeik megfelelő kiszolgálására. Látták, hogy a mozgalomnak nincs „kormányképes” vezető rétege.

1943-ra a nyilas mozgalom mélypontra süllyedt. Míg 1941-ben 300 ezer, 1943-ban már 100 ezer alatt volt a tagok száma.

„Tartalékban”

1944. március 19. után dr. Edmund Veesenmayer kormányalakítási tárgyalásai során, teljesen figyelmen kívül hagyta a nyilasokat. Ő Imrédy Béla Magyar Megújulás Pártját, Winkelmann, a magyarországi SS- és rendőri vezető, Pálffy Fidél Baky László Magyar Nemzeti Szocialista Pártját támogatta.

A nyilasok – meglepetésüket és sértődöttségüket félretéve – továbbra is keresték a kapcsolatot a németekkel, a hatalomból való részesedés reményében. E törekvésüket Veesenmayer a maga céljaira kívánta hasznosítani, a „Zuckerbrot und Peitsche” módszerének alkalmazásával. Nem kötelezte el magát, de valami halvány reményt azért megcsillantott előttük.

A Lakatos-kormány időszakában (augusztus végétől) a németek – látva a magyar politika ingadozását, de a közvetlen cselekvés veszélyétől nem félve – nem utasították el olyan mereven Szálasi felajánlkozásait, bár még mindig csak a legvégső esetre tartogatták. Winkelmann a katonai vonalat a KABSZ-ot (Ney Károly) támogatta és továbbra is a Baky–Pálffy-csoporttal tartotta a kapcsolatot. Szeptembertől váltak gyakoribbá a német–nyilas tárgyalások, amit Kurt Haller, Veesenmayer helyettese irányított. Tőle kapták az első komolyabb biztatást a puccs előkészítésére.

Amíg a palotában hetekre volt szükség a fegyverszünet előkészítésére, addig a nyilasok és a németek sokkal céltudatosabban láttak munkához. Szálasi kinevezte Kovarcz Emilt a nyilas fegyveres erők parancsnokává és megbízta a puccs előkészítésével.

Október elején a német diplomácia már értesült a magyar békedelegáció moszkvai útjáról, azt viszont nem tudták, hogy a Moszkvában tárgyaló Faraghó Gábor vezette küldöttség október 11-én már aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Veesenmayer feladata – Magyarország kiugrásának minden eszközzel való megakadályozása – sürgőssé vált. Ugyanazon a napon, amikor Moszkvában aláírták a fegyverszünetet, a nyilasok számára végre elhangzott – sőt írásba is foglaltatott – az a régen áhított felhatalmazás, amely szerint a „Führer szemében Magyarország egyedül felelős személye a pártvezető”.

A nácik a helyzet radikális tisztázására különböző terveket dolgoztak ki és két új megbízottat küldtek Budapestre, Bach-Zelewski SS-tábornokot katonai és Rudolf Rahn nagykövetet diplomáciai feladattal. A Budapest ellen tervezett német „Panzerfaust” akció keretében a főváros körül gyülekeztettek többek között két páncélosdandárt, egy nehézharckocsizó zászlóaljat, valamint egy páncélos-hadosztályt. Rahn, aki csak 13-án kapta meg a parancsot, abban állapodott meg Ribbentroppal, hogy az akció katonai végrehajtásának kezdete előtt még igyekszik Horthyt rábírni a németek további támogatására. Október 14-én érkezett Budapestre. Veesenmayer közölte vele, hogy a puccs végrehajtásáért mindketten a fejükkel felelnek. Ugyanazon a napon Veesenmayer és Rahn abban állapodtak meg Bach-Zelewskivel, hogy a katonai akciót a másnapi kormányzói kihallgatás eredményétől teszik függővé.

A hatalomátvétel

A kormányzó ügyetlen, rosszul előkészített kiugrási kísérlete és a fegyverszünet aláírásának ténye még a Horthyhoz hű minisztereket és a hadsereget is teljesen váratlanul érte. Október 15-én délben, a proklamáció elhangzását követően, tanácstalanságukban hibás lépéseikkel sok időt vesztettek. A németek éberen figyelték az eseményeket és azonnali cselekvésre szánták el magukat. A kormányzóhoz hű tiszteket lefegyverezték, a nyilas tisztek igyekeztek a hadseregben átvenni a vezetést. Otto Skorzeny, aki sikeresen megszervezte Mussolini kiszabadítását, Hitler személyes utasítására álnéven Budapestre érkezett, és – éppen 15-én délelőtt – embereivel elraboltatta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst. Veesenmayer és Rahn a Várban ügyes taktikázással megakadályozták Horthy minden cselekvési lehetőségét. Délután már a rádióban elhangzott Vörös János vezérkari főnök hadparancsa, mely lényegében érvénytelenítette a proklamációt. 4 óra körül pedig már német tankok parádéztak Budapest utcáin, minden katonai akció nélkül.

Ekkorra a nyilasok is mozgósították erőiket, Szálasit Winkelmann a német követségre vitte, ahol együtt volt már a nyilas és más szélsőjobboldali képviselők mintegy 20-25 főnyi csoportja (Reményi-Schneller, Jurcsek, Marton Béla, Szász Lajos stb.). Kovarcz Emil pasaréti főhadiszállásán gyülekeztek a kisebb-nagyobb nyilas csoportok, a nyilasok oldalára átálló vezérkari tisztek és katonai egységek. Német és magyar katonai raktárakból származó fegyvereket osztottak. Estére nyilas osztagok röpcédulákkal ontották el a várost, megszállták a rádiót, az elektromos műveket és más fontos stratégiai pontokat. Amikor nyilvánvalóvá vált a kiugrás csődje és a németek látták, hogy németellenes katonai akcióra nem kell számítani, Lakatos Géza miniszterelnök közvetítésével tárgyalásokat folytattak Horthyval. Ennek eredményeként Horthyt és családját német védelem alá helyezték.

Ekkor, és csak ekkor döntöttek végleg Szálasi mellett, aki ez idő alatt a német követségen várta a fejleményeket. Este elhangzott a rádióban Szálasi – már október 1-jén elkészített – hadparancsa, de csak 16-án reggel ismertették vele az eseményeket. Veesenmayer átküldte Horthyhoz, akitől Szálasi miniszterelnöki kinevezését kérte. Erről a találkozóról mindketten eltérően nyilatkoztak. Horthy úgy emlékszik, hogy ő „kirúgta” Szálasit és azt tanácsolta neki: „neveztesse ki magát a németekkel”. Szálasi szerint a kormányzó arra kérte, hogy az ügyeket hozza rendbe, a „közjogi kérdéseket” tisztázza, és felhatalmazta, hogy „a nemzet érdekében és szolgálatában megfelelően” cselekedjék. Írásbeli nyoma ennek a találkozónak nincs, de nem volt kétséges, hogy a kormányzó a fia életéért engedni fog. 1944. október 16-án kiáltványban vonta vissza a proklamációt, és „a harc elszánt folytatását” rendelte el.

A várbeli huzavonától türelmüket vesztett németek végül is Rahnt és Lakatost bízták meg a lemondási nyilatkozat megfogalmazásával, melyben a kormányzó Szálasi Ferencet bízta meg a „nemzeti koncentrációs kormány” megalakításával.

Egy később Esztergomban előkerült forrás szerint Horthynak sikerült egy üzenetet eljuttatni Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, melyben megírta, hogy miután a németek „elfogták”, a tőle származó „minden nyilatkozat és aláírás kikényszerített”.

Veesenmayer végre diadalmasan jelentette sikerét a látszólag alkotmányos – és a németek számára is meglepően, minden komolyabb incidens nélküli – átállásról és Szálasi hatalomátvételéről.

A nyilasok euforikusan ünnepelték a hatalmat. Október 17-én már kormányalakítással foglalkoztak. Német nyomásra és a szélsőjobboldali koalíció jegyében Szálasi leghűségesebb emberei mellett (Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes, gróf Kemény Gábor külügy-, Vajna Gábor belügy-, Budinszky László igazságügy-, Kovarcz Emil a nemzet totális mozgósítására és harcba állítására kijelölt miniszter) helyet kaptak – Veesenmayer kívánságára – Reményi-Schneller Lajos pénzügy-, Jurcsek Béla közlekedési-, Pálffy Fidél földművelésügyi, Rajniss Ferenc vallás- és közoktatásügyi, valamint Beregfi Károly honvédelmi miniszter és vezérkari főnök stb. Később voltak személyi változások, de a lényegen ez nem változtatott.

Szálasiék – anélkül, hogy a régi adminisztrációs kereteket radikálisan szétrombolták volna – az államszervezetet a totális diktatúrára rendezték be. A németek ehhez szabad kezet nyújtottak és hozzásegítették őket az „őrségváltás” gyors végrehajtásához. Miniszterelnökként már 17-én, feleskette a honvédséget, elrendelte a totális mozgósítást, és november 3-án a Várban a Szent Korona előtt letette a nemzetvezetői esküt.

Rozsnyói Ágnes és Szita Szabolcs cikke a Hadtörténeti Intézetben 1994. október 14-én, több hazai kutatóintézet által rendezett „A nyilas uralom Magyarországon” című tudományos ülésszakon elhangzott előadások szövege. (A szerk.)