Ugrás a tartalomhoz

História 1994-08

Wojtilla Gyula , Hegyi Dolores , Ágoston Gábor , Wellmann Imre , Glatz Ferenc , Fazekas Csaba , Szász Zoltán , Szarka László , Halmágyi Pál , Tilkovszky Lóránt , Romány Pál

História

12. fejezet -

Az Arad környéki harcok

NYÍLT TÉR

HALMÁGYI Pál

Az Arad környéki harcok

Dél-Erdély 1944 szeptemberében

A román kiugrás után

A bukaresti rádióban augusztus 23-án este 10 órakor elhangzott királyi proklamáció után a magyar–román határon teljes határzárat rendeltek el. Az itt lévő határvadász erőket feltöltötték, ill. megerősítésükre más csapatokat is ide irányítottak.*

Augusztus végén a IV. (pécsi) hadtest parancsnoksága fokozatosan Békéscsabára települt. Szeptember elején ide érkezett még a 6. tábori póthadosztály és az 1. magyar páncéloshadosztályból alakított ún. „Gyorscsapat” is. Románia legnyugatibb része háromszög alakban ékelődik itt be, a magyar és jugoszláv határok közé. A háromszög északi csúcsánál (Mezőhegyes–Battonya körzetében) álló magyar csapatok, ill. a Bánátban Kikinda környékén állomásozó német erők,** megindulásuk esetén, néhány kilométeres út után teljesen lezárhatták volna e beékelődést. Határvédelmi és karhatalmi erőkön kívül nem is voltak más román egységek e területen.

Mi történt ezalatt a határ másik oldalán? Az augusztus 23-i fordulat után Románia általános mozgósítást rendelt el. A vezérkar egyben utasította a Dél-Erdélyben állomásozó 1. román hadsereg parancsnokát, Anastasin tábornokot, hogy csapataival zárja le a határt, különös tekintettel a Déli-Kárpátokhoz vezető járható irányokra. Az addig is fokozott készültségben lévő hadsereg a teljes harckészültséget két nap alatt elérte, és a megadott feladatot végrehajtotta. A Ploeşti körzetében gyülekező 4. román hadsereg (Avranescu tábornok parancsnoksága alatt) teljes harckészültségének elérése után, szeptember elején átvonult Erdélybe, és átvette a brassó–gyalui határszakasz őrzését. A román 1. hadsereg ettől kezdve az Érchegységtől a Dunáig terjedő vonalat védte.

Támadás Dél-Erdélyben

A német vezérkar a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport arcvonalának augusztus 20-i áttörése után, újabb védővonalát a Déli-Kárpátok bércei között kívánta kialakítani. Állandóan sugalmazta ezért a hágók birtokba vételét – s így Dél-Erdély megtámadását – a magyar állam- és hadvezetésnek. Erőfeszítései végül sikerrel jártak, és Vörös János vezérkari főnök elkészítette a Dél-Erdély elleni magyar támadás tervét. Az akciót a 2. magyar (erdélyi) hadsereg kezdte meg szeptember 5-én Kolozsvár-Marosvásárhely térségéből Torda és Marosludas felé támadva. Az előretörést szeptember 8-án, a szovjet csapatok Erdélybe érkezésének hírére megállították, és az egységeket a Maros vonala mögé rendelték vissza védelemre.

Második támadás

A második Dél-Erdély elleni támadást szeptember 12-én reggel, a Bánátban állomásozó német csapatok kezdték meg. A 4. SS-hadosztály erős páncélosegységeivel megindult Temesvár felé. Céljuk a Béga- és a Temes-völgy lugosi kijáratának elfoglalása volt. Ott akarták megakadályozni a Déva felől közeledő 53. szovjet hadsereg, ill. a Karánsebes felől előrenyomuló 46. szovjet hadsereg egységeinek kijutását a bánáti síkságra.

Szeptember 12-én kapta meg a támadási parancsot a IV. és a VII. magyar hadtest is. Feladatuk a Körösök és a Maros-völgy kijáratának lezárása volt, ill. előrenyomulásukkal északról biztosítaniuk kellett a bánáti német támadást. A vezérkar még azt is remélte, hogy e támadással tehermentesíti a Maros vonalán védekező 2. hadsereget.

A támadó hadosztályok végső soron egyik célkitűzésüket sem tudták megvalósítani. Nem sikerült szilárdan összekapcsolni a magyar és német vonalakat, a Torda körül dúló harcokból nem vontak el miattuk szovjet erőket, és bár elérték a folyóvölgyek kijáratait, erejük kevés volt ahhoz, hogy a szovjet csapatokat feltartóztassák.

A VII. és a IV. magyar hadtest hadosztályainak támadásai elől az 1. román hadsereg védekező-késleltető harcokat folytatva mindenütt visszavonult. Szeptember 13-án estére az 1. magyar páncéloshadosztály részei bevonultak Aradra.

A Marostól délre előrenyomuló határvadászok Perjámosig jutottak el, s így ismét magyar fennhatóság alákerült Nagyszentmiklós, Oscsanád, Obéba, s még jó néhány kisebb torontáli település. Egy fiatal tiszt önkéntes jelentkezőkből alakított egységével pedig Billédig, a 4. SS-hadosztály területéig nyomult előre.

A bevonulás

A határ menti magyar községekben a határvadászokat mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadták. Nagyon sok katonának – mivel mind erre a vidékre, Makó és környékére való volt – rokona, ismerőse élt az elszakított falvakban. A néhány nap alatt, míg ott voltak, a katonák ellátásában is segítséget nyújtott a lakosság.

Arad elfoglalása után a magyar erők egy része déli irányba, Temesvár felé nyomult tovább előre. A honvédcsapatok Hidasligetig jutottak el, a Temesvárt makacsul elfoglalni akaró németekkel azonban az összeköttetést nem tudták felvenni. A németeknek nemhogy a várost bevenni, de még megkerülni sem sikerült, s így nem tudták a lugosi kijáratot a szovjet csapatok előtt bezárni.

A szeptember 13–14-én Dévát elérő szovjet csapatok egyik része Brádon keresztül északnyugatra haladt tovább, másik része pedig a Maros völgyében nyugatra, Arad irányába igyekezett. Az északnyugatra tartó rész a Halmágy-csúcsnál ismét kétfelé vált. A Fekete-Körös völgyében északra támadó élük Belényes előtt ütközött a Nagyvárad tágabb körzetét védő magyar csapatokba.

Szovjet roham

Szeptember 18-án, mikor valamennyi szovjet egység elérte a szétbontakozásra alkalmas síkság peremét, megindult az általános támadás. A Fehér-Körös és a Maros völgyeiből először a 18. harckocsizó hadtest páncélosai dübörögtek elő, nyomukban a lövészhadosztályokkal. A 181. harckocsizó és 32. gépesített dandár lendületes támadásával két nap alatt elérte, majd átvágta az arad–nagyváradi főutat, s ezzel Aradtól északra szétszakította a magyar arcvonalat.

Pálosnál a 243. szovjet hadosztály és a 170. harckocsizó dandár felőrölte a magyar védelmet, szétzilálta az 1. páncélos hadosztályt, és gyors visszavonulásra kényszerítette a 6. hadosztályt. Szeptember 20-án este élei már csak alig 15-20 km-re voltak Aradtól. A pálosi harcok hevességét érzékelteti, hogy a magyar hadsereg vesztesége elérte az ezer főt. Arad sorsa másnap, szeptember 21-én pecsételődött meg, mikor a szovjet egységek Németszentpéternél megkezdték az átkelést a Maroson.

A magyar egységek által Arad körül védett terület mindinkább zsugorodott.

Szeptember 21-én már közvetlenül a városért harcoltak a szovjet csapatok. Aradról egy irányban volt még szabad kijárat, északnyugatra, Dombegyház–Battonya felé. Szeptember 21-ről 22-re virradó éjszaka ezen az úton vonultak ki a magyar egységek a városból. Az őket üldöző szovjet élek még ezen az éjszakán elérték Tornya és Battonya között a trianoni határt.

* A román kiugrásról, illetve az 1944. augusztus–októberi helyzetről a keleti fronton vö. e számunk 18–24. oldalait. (A szerk.)

** Délvidék 1941. áprilisi visszacsatolásakor a Tiszától keletre eső bánáti rész nem került magyar fennhatóság alá, azt német csapatok szállták meg.