Ugrás a tartalomhoz

História 1994-01

Glatz Ferenc , Deák István , Borus József , Sipos Péter , Borus József , Borus József , Karsai László , Borhi László , Barcza György , Varga Lajos , Sipos Péter , Juhász Gyula , Pritz Pál , Barcza György , Vargyai Gyula , Zseliczky Béla

História

13. fejezet -

Bárdossy László a népbíróság elõtt

PRITZ Pál

Bárdossy László a népbíróság előtt

A Moszkvában 1945. február 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény az Országos Törvénytárba az 1945: V. tc.-ként került becikkelyezésre. Ennek értelmében Magyarország vállalta, hogy „közre fog működni a háborús bűncselekménnyel vádolt személyek letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek felett”. E nemzetközi kötelezettség értelmében négy miniszterelnökségi rendelettel jött létre a népbíróság intézménye (1945: VII. tc.).

Bárdossy László volt magyar királyi miniszterelnök felett első fokon 1945. október 19-től november 3-ig tartott tárgyalássorozat végeztével mondtak – halálos – ítéletet.

E sorok írója a per fennmaradt anyagát az 1991-ben megjelent forráspublikációjához a maga több mint 900 jegyzetével áttanulmányozta. Megállapítottam: a pervitel számos vonatkozásban nem volt kifogástalan. Tévedéseket, rosszindulatú ferdítéseket, a hivatkozott dokumentumok idézésénél szinte elképzelhetetlenül nagytömegű pongyolaságokat, jogforrásként említett törvényhelyek hatályuk vesztettségét, a bírói indulat időnkénti elszabadulását figyelheti meg az olvasó.

*

Mégis: a népbíróság alapjában nem került szembe az igazságszolgáltatás normáival. Ezt igazolja – megítélésünk szerint – az is, hogy sem Bárdossy, sem védelme nem érvelt a „nullum crimen sine lege” kifogással. Vagyis azzal, hogy „nincs bűncselekmény törvény nélkül”. Másképp fogalmazva: törvényes ítéletet csak olyan cselekményért lehet kimondani, amelyet elkövetése idején jogszabály tilt, bűncselekménynek minősít.

Bárdossy nem ismerte el a népbíróság illetékességét – ő azzal érvelt, hogy az akkor is hatályos törvények (elsősorban az 1848: III. tc.) értelmében az ország volt miniszterelnökei felett csakis erre a célra felállított parlamenti bíróság mondhat ítéletet. Védője a másodfokú tárgyaláson még azt is megtette, hogy semmisségi panaszt jelentett be az elsőfokú tárgyalással szemben, arra hivatkozva, hogy az ítéletet kimondó tanácsvezető bíró, Major Ákos nem rendelkezett egységes bírói és ügyvédi képesítéssel. (Ami igaz is volt.) De a „nullum crimen sine lege” elvét nem használták fel az eljárással szemben. Nyilván – fűzhetjük hozzá – annak a logikának a folyományaképpen, amelyet Bárdossy saját cselekedetei kapcsán oly konzekvensen képviselt. Vagyis a „rebus sic stantibus” elvéről volt szó tehát, hogy mindent a maga körülményei között kell értelmezni, meghatározni. Ezzel az elvvel indokolta Bárdossy főleg az 1940 decemberében Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződés érvényének megszűnését, így a jogot a Délvidék elfoglalására.

*

Ellenfeleivel szemben Bárdossy László gyakran érezhette fölényben magát. Mind a tanácsvezető bíróval, Major Ákossal (nemrégiben még magyar királyi [„horthysta”] hadbíró százados), mind a népügyésszel és a politikai ügyésszel. Olvasva a peres aktákat ma, megállapíthatjuk: nagyobb volt a tudása, szélesebb a tájékozottsága, szebben és leleményesebben formálta a szavakat. Fölényes nyelvismeretét is gyakran kamatoztatta, sőt vissza is élt vele: idegen kifejezéseket, fordulatokat használt a bíróság megzavarására. Ez azonban nem mindig sikerült. Latin idézeteire Major Ákos riposztozott azonnal latinul, angol terminológiai fejtegetéseire Szalai Sándor politikai ügyész adott angolul feleletet. (Bárdossy nem kis meglepetésére.)

Idánként úgy érezte, hogy hallgatóságában szövetségesre lel. Azt nem tudhatta, hogy a tanácsvezető bíró estelente névtelen fenyegető telefonokat kap. Arra azonban joggal számított, hogy a Zeneakadémia nagytermének – ahol a tárgyalás zajlott – széksorait sűrűn megtöltő hallgatóság nem fogja rossz szívvel fogadni a trianoni Magyarország területi revíziós sikereinek felemlegetését. S benne, a volt miniszterelnökben, a revíziós gondolat fekete díszmagyarba öltözött bajnokát fogja látni, és egyben szimpátiával övezni.

*

A népbírósági tárgyalás eleve nem lehetett hűvösen mérlegelő. Hiszen még lüktettek a nagy háború okozta sebek, füstölögtek a romok. A szenvedéllyel fűtött bíróság Bárdossy Lászlót olyan „gonosz” személynek látta és láttatta, aki olyan hallatlanul súlyos bűncselekményeket követett el, amilyen „az egész világtörténelemben nem található”.

Másfelől viszont Bárdossy védekezését nem csupán fölényes értelme, ragyogó – irodalmi szintű – fogalmazási készsége, széles körű felkészültsége, a rabulisztikát sem mellőző debattőri készsége erősítette, hanem a területi revízióval való érvelése. Ebben az argumentációban azért volt hatalmas gyúanyag, mert ugyanakkor a bíróság egyszerűen nem tehette meg, hogy – az ország adott nemzetközi helyzetében – a nemzeti érzékenységre megközelítően is tekintettel legyen. Hiszen a második világháború lezárásaként olyan békét kellett elfogadni, amely területi határozataiban még a trianoni békeszerződésnél is némileg előnytelenebb volt.

Rákosi Mátyás egy ízben jelent meg a tárgyaláson, s ekkor éppen megfigyelhette a Trianon-komplexum körül a bíró és a vádlott között kibontakozott szópárbajt. Látta a vádlott fölényét, nyomatékosan tanácsot adott a bírónak. Este gépkocsit küldve hozzá rövid tárgyalásra magához rendelte. Figyelmeztette – nem utasította –, hogy ne vitatkozzon Bárdossyval, rövid kérdésekre rövid válaszokat követeljen, vagy vonja meg tőle a szót. És hozzáfűzte: „Ön a bírói emelvényen nem társaságbeli vitatkozó, hanem a hatalom képviselője. Ennek megfelelően keményen viselkedjen.”

A legkeményebb ítélet kimondásának a valószínűsége lényegében a tárgyalás megkezdésétől nyilvánvaló volt. Mindezzel együtt Bárdossy László népbírósági pere nem volt koncepciós per, mert nem koholt vádakra, hanem kőkemény tényekre épült: alig egyesztendős miniszterelnöksége alatt hazánk három világhatalommal szemben került hadiállapotba, elhibázott politikája mellett később akkor is mereven kitartott, amikor a háború elvesztéséhez – tájékozott politikus számára – aligha férhetett kétség.

*

Az ítélet kötél általi halálra szólt, ezt hagyta jóvá másodfokon is a Népbíróságok Országos Tanácsa. A Nemzeti Főtanács a kivégzés napján változtatta meg a kivégzés módját, golyó általi halálra. Az ítélet keménységéről akkor is sokan vitatkoztak. Ma pedig ez még inkább vitatható lehet. Erre int a háború utáni törvényes megtorlások nemzetközi összehasonlító vizsgálata. Például abban az Ausztriában, amelynek lakói közül nem kevesen vettek részt a hitleri elnyomó és megtorló gépezetben, összesen 32 személyt végeztek ki ilyen bűnökért, míg Magyarországon 189 embert ért utol így a sorsa.