Ugrás a tartalomhoz

História 1993-056

Glatz Ferenc , Bíró Mária , Kubinyi András , Váczy Péter , Endrei Walter , Knézy Judit , Stefány Judit , Gál Edit, B. , Kovács Éva , Ráday Mihály , Frisnyák Zsuzsa , Juhász Gyula , Haselsteiner, Horst , Erényi Tibor , Kákosy László , Kertész István , Ormos Mária , Egyed Ákos , Sipos Péter , Gergely Jenõ , Murányi Gábor , Bozó Gyula , Szakály Ferenc , Varga Éva

História

27. fejezet -

Biztonsági Tanács és Magyarország, 1956

NYÍLT TÉR

MURÁNYI Gábor

Biztonsági Tanács és Magyarország, 1956

Varga László esztendők óta dédelgeti A hamis távirat című tanulmányát, amelyből most egy hosszabb részletet közölt a História (1992/8.). Varga László az utóbbi időben többször is megfogalmazta tanulmányának fő állításait, egy esztendővel ezelőtt például A titokzatos távirat címmel adott nyilatkozatot (Pesti Hírlap, 1991. október 28.), a harminchatodik évfordulón a História-beli tanulmánya közzétételén kívül nyilatkozott a Magyar Nemzetnek is (A Biztonsági Tanács és a magyarügy. 1992. október 22.).

Varga László egybehangzóan a következőket állítja:

1. A Magyar Népköztársaság kormánya nevében az ENSZ-hez intézett nyilatkozathoz Nagy Imrének és a kormánynak semmi köze, a levél a Szovjetunió ENSZ-beli fődelegátusa, Szoboljev, Magyarország ENSZ-megbízottja, Kós Péter, valamint Horváth Imre hivatalban lévő külügyminiszter „mesterhármasának csalárd műve, amiről a magyar kormányzatot nem tájékoztatták, sőt: félrevezették”.

2. Minderre azért kerülhetett sor, mert Kós Péter valójában kettős nevű, kettős, szovjet–magyar állampolgárságú egyén volt.

3. Mint a Konduktorov-ügy „Kormánynyilatkozatot ismertettem” Beszélgetés harmincöt év után dr. Kós Péterrel (Magyar Nemzet, 1991. augusztus 22.) című interjú készítője (a beszélgetés egyébként rövid summázata az Oral History Archívum számára készített életútinterjúnak), kénytelen vagyok jelezni, elsősorban a História olvasóinak (de egyben Varga Lászlónak is) néhány olyan ellentmondást, illetve tényt, amely a történelmi megítélés szempontjából nélkülözhetetlen.

Kezdjük talán az egyszerűbbel, a Kós–Konduktorov–Kondriasev névvel. 1956. november 1-jén az Igazság című lap – miután egy nappal előtte követelte „a hazaáruló ENSZ-delegátus leváltását” – a Külügyminisztérium forradalmi bizottságára hivatkozva „leleplezte” Kós Pétert.

A szóban forgó interjúban Kós Péter tovább leplezi le önmagát: 1921-ben Raab Leóként látta meg a napvilágot Moszkva külvárosában, Perovóban. Apja Raab Nándor ügyvédjelölt volt, aki hadifogolyként került Oroszországba, ott csatlakozott a hadifoglyok kommunista mozgalmához, ott nősült meg (felesége Anna Konduktorova). Raab Nándor, aki pár esztendeig a kommunista emigrációba is követte Kun Bélát, a húszas évek elejére hátat fordított fiatalkori eszményeinek. A család – néhány Nagyváradon töltött év után – 1929-ben telepedett vissza Magyarországra. 1938-ban, amikor Raab Nándor felszólítást kapott, hogy „törvényesítse” gyermekét – a szovjetunióbeli iratokat, így a házasságlevelet, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát sem fogadták el a magyar hatóságok –‚ az apa az el nem ismeréssel „árjásította” a fiát. Raab Leóból így lett Konduktorov Leó. (Lásd a karcagi református nagykun gimnázium 1937–38-as, valamint 1938–39-es Értesítőjét.)

Kós Péter 1949-ben lépett külügyi szolgálatba, 1952-ben nevezték ki Washingtonba tanácsosnak. „Konduktorov névvel nem lett volna célszerű egy magyar diplomatának külföldön dolgoznia” – állapította meg az interjúban Kós Péter.

A történelem szempontjából ez persze a lényegtelenebb kérdés. Bár arra jó lenne feleletet kapni, hogy az „ismert” Konduktorov név mellé miként került elő a Kondriasev elnevezés, csak úgy.

Az október 23. utáni napokról, s a Varga László által hamisított táviratnak aposztrofált kormánynyilatkozatról Kós Péter egy esztendővel ezelőtt a nyilvánosság előtt mondta el a maga verzióját, s mivel a Külügyminisztérium néhány 56-os rejtjeltáviratot is rendelkezésemre bocsátott, az is nyomon követhető, hogy Kós Péter folyamatosan sürgette a bővebb tájékoztatást, valamint a kormány mielőbbi állásfoglalásának kialakítását. Valószínűsíthető tény – Varga László érvelésével („Nincs kétségem...” – írja) ellentétben –‚ hogy a szöveg Budapesten fogalmazódott meg október 28-án, vélhetően a délelőtt folyamán. (Ebben Sík Endre valószínűsíthetően nem téved, s nem is hamisít.)

A forradalom napjaiban minden órának jelentősége van, egyáltalán nem mindegy, hogy valami délelőtt vagy délután következett be, s történetileg nagyon is jól ismert, hogy Nagy Imre felfogásában éppen az ominózus október 28-i napon állt be a gyökeres változás.