Ugrás a tartalomhoz

História 1992-08

Glatz Ferenc , Szarka László , Szarka László , Szarka László , Kovács László, G. , Szarka László , Sipos Péter , Sándor Pál , Heckenast Gusztáv , Varga László , Katona, Gabriel P. , Vaska Miklós , Frisnyák Zsuzsa

História

11. fejezet -

Az ENSZ és a magyar forradalom, 1956. A hamis távirat

NYÍLT TÉR – Olvasóink írják

VARGA László

Az ENSZ és a magyar forradalom, 1956

A hamis távirat

Mind a hazai, mind a külföldön élő magyarok az ötvenhatos forradalom elbukásáért a Szovjetuniót, az Egyesült Államok kormányát, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, valamint a szuezi eseményeket okolják.

A Szovjetuniót azért vádolják, mert ahelyett, hogy Hruscsov leült volna Nagy Imrével tárgyalni és megpróbáltak volna kiutat találni – Finnország mintájára –‚ Hruscsov a fegyveres beavatkozást választotta. Washingtonnak felróják, hogy bár 1953 áprilisában Eisenhower meghirdette a kelet-európai népek „felszabadítási politikáját” de 1956 októberében az Egyesült Államok kormánya nem adott politikai segítséget Magyarországnak, Moszkva zavarát nem használta ki, sőt a magyar nép érdeke ellen cselekedett. Amikor Hruscsov 1956. október végén útra kelt és végiglátogatta Varsóban, Bukarestben, Szófiában és Brioniban (Jugoszláviában) a kommunista vezetőket, akikkel a magyar eseményeket „átbeszélte”, Washingtonnak bőven volt ideje Hruscsovval tárgyalni és békés megoldást találni. Az Egyesült Nemzeteket azért hibáztatják, mert október 23. és november 4. között szendergett, amiből november 4-én csak a szovjet tankok budapesti bevonulására ébredt fel.

Szueznél pedig – úgy vélik – Franciaország, Anglia és Izrael kormányai a magyarság áldozatát, de a lehetőségeit is a saját javukra akarták felhasználni. Céljuk ugyan nem sikerült, de a magyar népnek sokat ártottak.

Annak ellenére, hogy a Moszkva, Washington, az Egyesült Nemzetek és a Szuez elleni vádak alaposak, a fentieken kívül volt még egy jelenség, ami véleményem szerint a forradalom elbukásához döntően hozzájárult. Ez pedig az ENSZ-nél működő „magyar delegáció” káros tevékenysége.

Kettős állampolgárság

A magyar ifjúság október 23-án indult felkelése a nemzet belügye volt, mely október 24-én, a szovjet tankok ellenséges támadásával nemzetközi lett.

Ilyen esetekben a megtámadott ország ENSZ-fődelegátusa órák alatt a Biztonsági Tanács (BT) elnökéhez fordul, és:

1) sürgősen kéri a BT összehívását,

2) a megtámadott hazája ügyének tárgyalását,

3) és határozatot az idegen csapatok azonnali kivonulására.

Ha a BT öt állandó tagja közül (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Kína, Szovjetunió) bárki is vétót emel a BT határozata ellen, az ügyet át lehet tenni a közgyűlésre, ahol – az ügy fontosságától függően – napok, sőt órák alatt szavaznak a határozati javaslat felett.

A magyar ügyben sajnos, nemcsak az első, de a további lépések is elmaradtak. Miért? Az ENSZ-hez rendelt magyar delegáció vezetője a forradalom kitörésekor Kós-Kondriasev (?) Péter volt. Kettős nevű, kettős, szovjet–magyar állampolgárságú. Érthető, hogy K. Kondriasev október 24-én fordult a BT elnökéhez, és nem kérte a tanács összehívását. Várt.

Ügyrendi időhúzás

1956-ban a BT-nek 11 tagja volt, a már említett 5 állandó tagon kívül, 6 választott ország: Ausztrália, Irán, Kuba, Jugoszlávia, Belgium és Peru. Az október 28-i ülésnek semmi más szerepe nem volt, mint a magyar ügyet napirendre tűzni. Ez általában rövid időt vesz igénybe, és utána jön az érdemi vita.

A magyar ügyben nem ez történt. Az eljárási szabályok szerint az összehívást kérő delegátus vagy delegátusok egyike elsőnek szólal fel, indokolva a javaslatot. Ez esetben az amerikai fődelegátus, Lodge C. volt a memorandum előadója. Mielőtt azonban megszólalt, a Szovjetunió fődelegátusa Szoboljev ügyrendi kérdésben szót kért. Az ENSZ-ben egy ügy tárgyalásának „elnyújtására” a legjobb fegyver az ügyrendi vita.

Az ülés délután 4 órakor kezdődött, és este 10 óra előtt 10 perccel ért véget. Majdnem felét – ügyrendi alapon – Szoboljev beszélte át. Majd a BT elnöke feltehette szavazásra „a magyarországi helyzet” napirendre tűzését. Kilencen mellette szavaztak, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól.

Ez kb. 6 órakor volt, ezután megkezdődhetett az érdemi vita. De mielőtt Lodge beszédét elkezdhette volna, általános meglepetésre Kós jelentkezett:

– Ügyrendi kérdésben kívánok szólni! Ez volt az első négy szó, ami a magyar delegáció részéről a forradalom idejében az ENSZ-ben elhangzott. Természetesen megdöbbenést keltett, mert az ügyrendi felszólalás halogatást, tiltakozást jelent.

Lodge erélyesen tiltakozott:

– A felszólalási jogomat nem adom át, ahhoz ragaszkodom.

Mégsem emiatt maradt Kós néma, hanem – ami ritkán fordul elő a BT-ben – a BT elnöke kioktatta Kóst jelentős tájékozatlanságáról.

– Magyarország megbízottja csak akkor beszélhet, ha a BT tagjai már mind felszólaltak! – Figyelmeztette az elnök Kóst.

Lodge körülnézett és szólt:

– Felszólalási jogommal élni kívánok!

De ahogy Kóst a BT elnöke hallgatásra intette, és Lodge C. megszólalt, Szoboljev ceruzája ismét a magasba lendült:

– Ügyrendi kérdésben kívánok szólni! Szoboljev kijátszotta az egész tanácsot, mert amit mondott, annak semmi köze nem volt az ügyrendhez. Lodge nem is bírta tartóztatni magát:

– Elnök Úr! Ez nem ügyrendi felszólalás!

– Szabadna folytatnom? – szólt Szoboljev az elnök felé.

– Felkérem a Szovjetunió delegátusát, hogy felszólalását folytassa! – szólt az elnök.

Szoboljev végül is kimerült, és hosszú beszéde végén előterjesztette javaslatát:

– Kérem az ülés azonnali elhalasztását!

Ezt a Biztonsági Tanács 9–1–1 arányban leszavazta.

Tíz óra felé járt az idő, amikor az elnök – a BT tagjai közül nem lévén több felszólaló – megadta a szót K. Kondriasevnek, „Magyarország fődelegátusának”.

– Sajnálattal állapítom meg – kezdte K. Kondriasev –‚ hogy a BT a magyar ügyet tárgyalja, holott kormányom (sic!) ez ellen tiltakozik, mivel az ügy teljes mértékben Magyarország belügye. Hivatkozom a magyar kormány október 28-án, a mai napon kiadott nyilatkozatára, amit az Egyesült Nemzetek főtitkárához eljuttattam. Ez alkalommal nem kívánok többet mondani – fejezte be K. Kondriasev felszólalását –‚ de felszólalási jogommal a későbbi ülésen élni kívánok – tette hozzá.

Magyar kormánynyilatkozat

Íme a hivatkozott irat – magyarul – amit az ülésen különben Szoboljev is idézett – annak alátámasztására, hogy a BT illetéktelen a magyar ügy tárgyalására:

A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata

1956. október 28.

„A Magyar Népköztársaság kormánya értesült, hogy az Egyesült Államok Anglia és Franciaország javaslata alapján a Biztonsági Tanács ülését a magyar eseményekre tekintettel október 28-ra összehívták.

A fentiekre hivatkozással a Magyar Népköztársaság kormánya kifejezi, hogy azok az események és akciók, amelyek október 22-én és később történtek kizárólag a Magyar Népköztársaság belső ügye, és ennek következtében nem tartozik az Egyesült Nemzetek joghatósága alá. A Magyar Népköztársaság kormánya ez alkalommal szeretné kifejezni, hogy a Magyarországon történő belügyek a nemzetközi békét és biztonságot nem veszélyeztetik. Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya I. része 2 szakaszának 7. bekezdése kimondja:

Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szerint nem avatkozhat be olyan ügyekbe amelyek kizárólag egy állam belső joghatósága alá tartoznak.

Fenti alapon a Magyar Népköztársaság kormánya erélyesen tiltakozik Magyarország belügyének tárgyalása ellen, ami nem csak a Magyar Népköztársaság szuverenitását sértené meg, hanem világos megszegése az Egyesült Nemzetek Alapokmánya fent idézett szakaszának.”

Ez a „kormánynyilatkozat” világos, félreértés nélkül tudomására adja az Egyesült Nemzeteknek, hogy a magyar forradalom belügy, ahhoz senkinek semmi köze! Sem az ENSZ-nek, sem az amerikaiaknak, senkinek.

Ilyenkor az ENSZ tehetetlen, mert nehéz egy ország fődelegátusának kérésével szembeszegülni. Kivéve, ha kiderül, hogy a fődelegátus nem képviseli kormányát.

A fenti kormánynyilatkozat hamis, ahhoz sem Nagy Imrének, sem kormányának, sem a magyar népnek semmi köze. Nagy Imre minden táviratát mint a Minisztertanács elnöke, a nevével küldte. Ezen a táviraton Nagy Imre neve nem is szerepel. Semmiféle név nincs rajta. Az ENSZ történetében ez az egyetlen távirat, amit „névtelenül” küldtek. A távirat tévesen október 22-re teszi a forradalmi események kezdetét. Nincs kétségem, hogy Szoboljev, K. Kondriasev és Horváth Imre külügyminiszter (Nagy Imre kormányában) mesterhármasának csalárd műve, amiről a hazai kormányzatot nem tájékoztatták, sőt: félrevezették. A New York-i „magyar” delegáció és a budapesti rádió „összjátéka” kitűnik a budapesti rádió október 28-i, éjjel 12 órás adásából, amely többek között az alábbiakat sugározta:

Hírek. Megnyílt a Biztonsági Tanács ülése. Vasárnap este összeült a Biztonsági Tanács, hogy a három nyugati nagyhatalom kérésére megvizsgálja Magyarország helyzetét. Az ülésen Szoboljev, a Szovjetunió küldötte tiltakozott, hogy az ENSZ foglalkozzék a magyarországi helyzettel. A Biztonsági Tanács 9 szavazattal 1 ellenében (Szovjetunió) és egy tartózkodás mellett (Jugoszlávia) napirendre tűzte a magyarországi helyzetet. A szavazás után a tanács felkérte Magyarország képviselőjét, hogy amint kérte, vegyen részt a vitában.

A budapesti rádió nem közölte, hogy K. Kondriasev – még a nevét sem mondták ki – „kormánynyilatkozattal” tiltakozott a magyar ügy tárgyalása ellen.

Meglepő, hogy ezt a hamisítást sem a BT elnöke, sem tagjai nem észlelték, de még az ENSZ főtitkára, Hammarskjöld sem, aki elsőnek kapta meg, és nem jutott eszükbe, hogy annak valódiságát kétségbe vonják. A csalást percek alatt ki lehetett volna deríteni, csak az ENSZ főtitkárának, vagy a BT elnökének, vagy a Tanács bármely tagjának fel kellett volna hívnia Nagy Imrét.

Nagy Imre távirata

November 1-jén az ENSZ főtitkárához befutott Nagy Imre, „mint a Minisztertanács elnöke és aktív külügyminiszter” történelmi, drámai távirata, amiben közli, hogy újabb szovjet csapatok érkeznek Magyarországra, továbbá, hogy Magyarország a Varsói Szerződésből kilépett, Magyarországot semlegesnek nyilvánították. Kéri az Egyesült Nemzeteket és a négy nagyhatalmat, hogy ezt semlegességet védjék meg, továbbá a magyar ügynek a soron következő közgyűlés napi rendjére tűzését.

Nagy Imre a külügyminiszteri teendőket is átvette, mert október 31-én külügyminiszterét, Horváth Imrét elmozdította és vele együtt K. Kondriasev szovjet állampolgárt is.

A „New York-i magyar delegáció”, Nagy Imre november 1-jei táviratára sem mozdult.

November 2-án Nagy Imrének újabb távirata érkezett Hammarskjöldhoz, amiben megismétli panaszát, hogy a szovjet csapatok beözönlése tovább tart; sőt: vasútvonalakat, pályaudvarokat, vasúti biztonsági felszereléseket vettek birtokra.

Mindezeket Nagy Imre mint a Minisztertanács elnöke a budapesti szovjet követtel, M. Andropovval, valamint az összes Budapesten állomásozó követtel közölte.

Nagy Imre ugyancsak közli, hogy határozott javaslatot tett a budapesti szovjet követnek a szovjet csapatok visszavonására, és az ennek lebonyolítására alakítandó vegyesbizottságra.

Végül is Nagy Imre kéri a főtitkárt, tegyen lépéseket, hogy a „nagyhatalmak ismerjék el Magyarország semlegességét, és a Biztonsági Tanács utasítsa a szovjet és a magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére”.

Ez már S.O.S. távirat volt. A New York i „magyar delegáció” erre sem tett egyetlen lépést sem. Így újból a három nagyhatalom – Amerika, Anglia, Franciaország – október 27-i javaslata került elő, és a BT november 2-án ülését ott folytatta, ahol október 28-án abbahagyta.

Magyarország képviseletében Szabó János jelent meg, aki a magyar delegáció első titkára volt. A BT tagjai Szabót fenntartásokkal fogadták. Lodge ridegen szólt az elnök felé:

– Az az úr, aki Magyarország helyén ül, valóban képviseli országát?

Szabó nem felelt. Helyette az ENSZ főtitkárának helyettese, Protitch szólt:

– Az ENSZ jogi osztálya most tájékoztatott, hogy a magyar kormány táviratban megbízta Szabó Jánost, hogy a kormányt képviselje a november 1-jei rendkívüli közgyűlésen.

Igen, de ez nem rendkívüli közgyűlés volt, hanem a Biztonsági Tanács. Ennek tisztázására indult meg a vita.

Szabó mellett egy delegátus állt ki határozottan: Szoboljev.

– A magyar megbízott jogosan ül a helyén – mondta.

Az értékes órák a Szabó megbízatása körüli vitában múltak el, és érdemleges döntés nem született. Szabó az ülésen ki sem nyitotta a száját.

Utolsó órák

Ez alkalommal Szoboljev megnyugtatta a BT tagjait: valótlannak minősítette, hogy szovjet csapatok léptek Magyarország területére, ellenkezőleg, tárgyalások folynak, hogy a szovjet csapatok Budapestet elhagyják. A BT tagjai megnyugvással fogadták Szoboljev nyilatkozatát, és újabb ülés kitűzése nélkül akartak távozni, amikor N. Portuondo (kubai delegátus) kérte, hogy másnap november 3-án, szombaton 3 órakor üljenek össze. A BT tagjai a javaslatot egyhangúan elfogadták. Mivel Szoboljev sem ellenkezett, a BT tagjai úgy vélték, hogy valami megoldás van folyamatban.

Másnap, november 3-án, szombaton az ENSZ BT ismét ülést tartott, ahol több figyelemre méltó esemény történt. Az első, hogy az ENSZ főtitkárához M. Hammarskjöldhoz befutott Nagy Imre – eddig alig ismert – 3. távirata, amelyben tiltakozott a Szovjetunió delegátusának, Szoboljevnek azon kijelentései ellen, hogy Nagy Imre táviratai nem képviselik a magyar kormány álláspontját. Nagy Imre táviratában leszögezi:

…az összes távirat, levél, üzenet, amiket küldött, „a teljes magyar kormány hivatalos álláspontja”. Aláírás: „Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke.”

Ez volt Nagy Imre utolsó üzenete az Egyesült Nemzetekhez. Az ülésen Lodge és Walker megkérdezte dr. Szabót, hogy van-e híre a kormánytól a magyar szovjet tárgyalásokról és a szovjet csapatok beözönléséről?

Szabó azt válaszolta:

– Először is köszönöm a BT elnökének, hogy lehetőséget adott, mint a Magyar Népköztársaság megbízottja, a vitában való részvételre... Az alábbi információt kaptam ma Budapestről: a magyar és szovjet katonai vezetők ma délben találkoztak, hogy a szovjet csapatok visszavonására vonatkozó technikai kérdéseket megbeszéljék. Ma éjjel ismét tárgyalnak. A szovjet javaslat szerint a magyar határt több katona nem tépi át.

Az igaz volt, hogy a magyar és szovjet vezetők találkoztak, de ennek végén Malétert és társait letartóztatták. Az is igaz, hogy több szovjet katona nem lépte át a határt, mert már mind Magyarországon volt.

Szabó a BT tagjainak többségét annyira megnyugtatta, hogy nem is akarták a következő ülés idejét kitűzni. Elvégre az ENSZ főtitkársága hitelt érdemlően igazolta, hogy Szabó Nagy Imre megbízottja, akkor csak lehet hinni neki.

A BT két tagja Walker és Portuondo Szabó információiban kételkedve azt kérték, hogy a BT másnap, vasárnap üljön össze és kísérjék figyelemmel a magyar eseményeket. Az iráni elnök, Entezam ezt feleslegesnek tartotta, de szavazásra bocsátotta az ausztrál javaslatot, amelyet leszavaztak. Az Egyesült Államok magyar-barát fődelegátusa, Lodge is ellene szavazott.

Nem érdektelen tudni, hogy miként szavazott a BT november 3-án, szombaton délután 6.40-kor, amikor Budapesten éjfél után 40 perc volt, és alig pár óra múlva elkezdődött a szovjet hadsereg támadása. Az ausztrál javaslat mellett tehát, hogy legyen BT ülés másnap, november 4-én: Ausztrália, Belgium, Kína (ekkor Tajvan), Kuba, Franciaország és Anglia szavaztak. Ellene: az Egyesült Államok és Irán. Tartózkodtak a szavazástól: Peru, Szovjetunió és Jugoszlávia. Egy határozat érvényességéhez 7 szavazat kell. Csak hatot kapott.

A javaslat ellen szavazóknak és a tartózkodóknak másnap mégis lóhalálban kellett pihenőhelyükről a BT november 4-i ülésére bejönni, a szovjet tankok támadása miatt.

A magyar forradalom ügyén november 3-án, 4-én már semmit sem lehetett segíteni. A fentieket csak azért ismertetem, mert ezen keresztül betekintést nyerünk a nyugati diplomácia kényelmes, sőt önző és a Szovjetunió eredményre törő politikájába.