Ugrás a tartalomhoz

História 1992-01

Glatz Ferenc , Hóvári János , Engel Pál , Kovács Éva , Hegyi Klára , Szakály Ferenc , Heckenast Gusztáv , Kovács Éva , Szász Zoltán , Palovics Lajos , Zinner Tibor , Oplatka, Andreas , Sipos András , Glatz Ferenc , Békés Csaba , Bach Melitta , Lackó Mihály

História

6. fejezet -

Temesvár ostroma, 1552

SZAKÁLY Ferenc

Temesvár ostromai

Ostrom, 1552

1552. június 24–július 27. Ahmed másodvezír és Szokollu Musztafa ruméliai beglerbég 50 000 fős török sereg élén ostromolja Temesvárt; „ahogy látjuk, és ahogy a hozzánk érkezett pribékek, illetve nálunk levő rabok mondják, közülük is csak mintegy negyed rész kész és alkalmas a háborúskodásra és a csatára” – írta a vár parancsnoka, Losonczy István temesi ispán és alsó-magyarországi főkapitány (Temesvár, 1552. július 19.), aki csak a török előhadak után érkezett meg. A kevés ágyúval rendelkező védősereg 1000 magyar lovasból, 200 hajdúból, 300 cseh, 250 spanyol és 150 német zsoldosból állott.

A vár lövetése – akárcsak 1551-ben – az ezúttal is kiürített Sziget külváros területéről, július 27-én kezdődött. A keletkezett réseken át indított július 3-i és 6-i rohamot a védők visszaverték, mire az ostromlók alkudozásba kezdtek a védőkkel. A várba nem sikerült élelmet, lőszert és erősítést bejuttatni. Az ezt – Losonczy felesége: Pekry Anna megbízásából – megkísérlő Tót Mihály hajdúkapitány csapatait a törökök a Marosnál szétverték. A szomszédos Lippa spanyol főkapitánya, Bernardo Aldana tábormester inkább akadályozta, semmint segítette a temesváriak küzdelmét.

Július 20-tól kezdve a törökök a város és a vár összeköttetését biztosító Vízitorony elfoglalására összpontosítottak. A gondos tüzérségi előkészítés után ellene intézett 24-i rohamot a védők még vissza tudták verni, a következő napon megismételt roham azonban a várba szorította őket. Elsősorban a spanyol zsoldosok nyomására, Losonczy tárgyalásokat kezdett Ahmeddel, s megállapodott vele abban, hogy az őrség fegyveresen – minden vagyonával – szabadon elvonulhat, a törökök nem rabolják ki a várost, és azokat a lakosokat, akik maradni akarnak, megtartják jogaikban.

Az utóbbi ígéretet a törökök megtartották – a városnak az egész 16. században volt magyar lakossága –‚ a kivonuló katonaságot azonban tőrbe ejtették. Eleve olyan szűk utat hagytak, hogy ne vehessenek fel harci alakzatot, majd szekereikre rohanva javarészüket lekaszabolták. Losonczynak „a pasa...fejét véteté, megnyúzatá, az bőrit szalmával megtölté, császárnak [szultánnak] küldé, fejinek csuntját Temesvár előtt egy karóra téteté.”

A porta Temesvárra pasát helyezett, s köréje megszervezte második magyarországi vilájetjét, amely a pasa szandzsákján kívül a csanádi, a gyulai, a borosjenői, a lippai szandzsákból állott.

Ostrom, 1716

1716. szeptember 1–október 17. Mintegy 80 ezer fős császári sereg ostromolja Temesvárt Savoyai Jenő hercegnek, a Haditanács elnökének vezényletével. Az 1716. augusztus 5-i péterváradi csatában megsemmisítő győzelmet aratott császáriak kényelmesen fogtak hozzá a vár körülzárásához. A gyalogságot hatalmas félkörívben északon, a lovasságot délen állította fel Jenő herceg, s mindkét sereget hatalmas körsánccal (circumvallatioval) vétette körül, elhárítandó az esetleg felmentő sereget. Kurd pasa vezetésével szeptember 23-án érkezett is egy 20–25 ezer fős török sereg, ezt azonban gróf Pálffy János tábornagy lovasai könnyűszerrel elűzték, s így Temesvár tíz-tizenötezres védőserege (parancsnok: Musztafa pasa) végleg magára maradt.

A harmincegy ostromágyú szeptember 7-én kezdte ontani a tüzet a palánk falaira, amelyen 25-ig három nagy rés keletkezett. Bár a rések nehezebben megmászhatónak bizonyultak, mint azt a hadvezérlet vélte, a Sándor württenbergi herceg vezette rohamoszlopoknak október 1-én sikerült benyomulniuk a palánkba. A tüzérség ezután könnyebben lőhette a török védműveket, s egyetlen nyugodt pillanatot sem hagyott a katonaságnak és a lakosságnak. Musztafa pasa 12-én tárgyalásokat kezdeményezett, amelynek eredményeként az utolsó magyarországi török erősség katonasága és polgári lakossága – teljes fegyverzetben, összes vagyonával – 17-én török földre távozhatott. Velük tartottak a törökkel harcoló kurucok is: „A kutyák oda mennek, ahová akarnak” – vetette oda megvetően az egyezmény vonatkozó pontja mellé Jenő herceg.

Ostrom, 1849

1849. április 26–augusztus 10. A felelős magyar kormány megbízásából előbb a Jozef Bem tábornok vezetése alatt álló honvédcsapatok (2400, majd 3400 fő), május 14-től a gróf Vécsey Károly vezette V. honvédhadtest egységei (4500 fő körül) tartják körülzárva Temesvárt, amelynek parancsnoka Georg Rukavina báró altábornagy volt. A tulajdonképpeni ostrom – a vízvezeték elvágásával – csak Vécsey megérkezése után kezdődik, s július 4-ig lanyhán folyik, hiszen Vécsey erőinek egy része Aradot ostromolta. Arad bevétele után több mint tízezer ember vesz részt Temesvár ostromában, amely főként bombázással folyik, bár az ostromlók több sikertelen rohamot is intéznek a várfalak ellen.

Augusztus 9-én Szegedtől Temesvár térségébe hátrált a Henryk Dembinski altábornagy vezette magyar fősereg, nyomában a Julius Jacob Haynau báró, táborszernagy parancsnoksága alatt álló osztrák erőkkel. Az utóbbiak Temesvár alatt mértek döntő vereséget az akkor már Jozef Bem tábornok által irányított magyar csapatokra, minek következtében a vár felszabadult a körülzárás alól.