Ugrás a tartalomhoz

História 1991-056

Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Balogh Margit , Rosdy Pál , Csohány János , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Szigeti Jenõ , Katz, Jakob , Ólmosi Zoltán , Balogh Margit , Varga György, T. , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Havas László , Held József , Stark Tamás , Glatz Ferenc , Fodor István , Vörös Károly , Lakner Judit , Dózsa Katalin, F. , Maróti Egon , Vass Henrik , Kovács Éva , Sándor Pál , Borus József , Péter Katalin

História

7. fejezet -

Szórványmagyarság, református egyház. Erdély, 1919–1943

KISEBBSÉGBEN

BALOGH Júlia

Szórványmagyarság, református egyház

Erdély, 1919–1943

Ha Erdélyről beszélünk, általában mindenkinek – kivéve néhány megszállottat – Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvaihely, a Kalotaszeg vagy a Székelyföld jut eszébe, s nem gondolnak az oly ritkán emlegetett szórványvidékekre.

Több mint két és félszáz szórványfalu adatait tanulmányoztam végig, amelyekről kiderült, hogy ott, ahol az 1700-as években az anyakönyvek s az egyházi élet szerint virágzó magyar élet volt – templomok, iskolák, tanítók, papok –, az 1800-as évek végére már csak az utolsó magyar lelkészek neveit találhatjuk meg az egyházi feljegyzésekben!

Sajnos, a magyar politika megfeledkezett a szórványmagyarságról. Sem az egyház, sem az állam nem figyelt rájuk. Semmiféle komolyabb telepítési politika vagy szórványvédelem nem történt egészen az 1940-es évekig Magyarországon. A már említett paphiány pedig a magyarság tömegeit sodorta a román egyházak karjaiba.

Gergely Ferenc naszódi lelkész mutatta ki, még az első világháború idején, hogy Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Szilágy, Maros-Torda, Szatmár és Bihar, tehát hét vármegye területén kb. hatszáz olyan község van, amelyben a magyarság lélekszáma 15% alatti, s kétszáz olyan, amelyben már senki sem vallja magát magyarnak. Ez azt jelenti, hogy mindössze 50-60 ezer magyar élt félmillió román környezetében. Az ő szavait idézve: „száz-százötven év alatt magyar falvak százai váltak magyar temetőkké”.

Egy másik református lelkész, Földes József Az utolsó száz évben elrománosodott magyar családaink című munkájában pedig azt bizonyítja anyakönyvi kivonatokkal, hogy Erdély összrománságának kb. 35-40%-a elrománosodott magyar. Az 1910. évi népszámlálást véve alapul, ez szerintünk kb. 300 ezer elrománosodott magyart jelent. Valóságos számuk ennél jóval magasabb, ha a bukaresti 100 ezer és a Moldvában élő (akkor) kb. 100-150 ezer csángó magyart is ideszámítjuk.

A második bécsi döntés után már valamelyest figyelt erre a politika is, s az erdélyi magyar egyházak vezetői elindították a szórványvédelmet.

Miből is állott ez a védelem?

Némi anyagi segítségből, ruha- és cipőjegyeket osztottak szét a magyarok között. Parcelláztak néhány zsidóbirtokot, egy-két hold földet juttatva a nincsteleneknek. Ezenfelül osztottak vetőmagot, s valamicske pénzsegélyt is. Ismét papokat küldtek a több évtizede üresen álló falusi parókiákba, s a működő román állami iskolák mellett felállítottak egy-egy magyar nyelvű felekezeti iskolát is a magyar gyermekek részére.

1918 után, Erdély Romániához csatolásával hallatlanul megnehezedett a magyar egyházak helyzete. A gyülekezetek csak óriási áldozatokkal tudták a magyarellenes éllel végrehajtott 1921. évi földreform által vagyonuktól gyakorlatilag megfosztott, elszegényedett egyházakat és iskolákat fenntartani. S különösen súlyos volt a kicsiny magyar szórványok helyzete.

Az alábbiakban egy 1943. évi jelentést teszünk közzé, amely adatokkal alátámasztva ecseteli a szórványmagyarság 1919 utáni helyzetét és azokat az áldozatos erőfeszítéseket, amelyeket a református egyház tett, hogy a szórványokon a magyarság megőrizhesse magyarságát, és a kulturális javak minimumához hozzájusson.

DOKUMENTUM /Kozepcim>

[A hívek fillérei]

A keresztyénség nem magánügy, hanem társadalmi élet. Rövidesen számba kell venni, hogy mit tett az egyház a társadalomért és ebből a munkából fogjuk meglátni, hogy a gondozásból és segítségből mi jutott a szórványoknak.

Az 1919-es (…) földreform csak az Erdélyi Református Egyházkerülethez beosztott egyházközösségektől 22 421 hold földet rabolt el, holdanként kb. 10 pengős árban. A gazdagabb híveket is a földreform leszegényítette. Az egész vonalon mellőzött magyarság nagy tömege nyomorba jutott.

Ez a pusztulásra ítélt magyarság iskolái fenntartásáért, tanítóiért, tanáraiért, lelkészeiért hihetetlen áldozatokat vállalt, iskolákat, templomokat, papi és tanítói lakásokat épített, olyan lázas iramban, amire nem volt még eddig példa.

1920-ban a hívek adtak lelkészi fizetésre 3 180 ezer koronát, tanítói fizetésre 4 551 ezer koronát. 1927. augusztus 13-i püspöki jelentés azt mondja: „Feltétlen tisztelettel kell megállnunk e nagy terhek és súlyos gondok között élő nép előtt, amelyik 4 év alatt (1924–1927) egyre fokozódó mértékben 44 981 910 lei rendes egyházi adót, 27 506 400 lei rendkívüli egyházi adót, 23 967 939 lei önkéntes adományt adott.

Az egyházkerület területén népiskolák építésére fordított összegek:

1927 júniusig

12 960 161 lei

1927–28-ban

6 004 477 lei

1928–29-ben

5 876 199 lei

1931–33-ban

2 121 379 lei

1933–35-ben

3 813 000 lei

1935–36-ban

8 148 779 lei

Összesen:

38 923 995 lei

(Az 1937–1940. évi adatokat nem kaptam meg.)

Templomok és papi lakások építésére, javítására szintén hatalmas összegeket fordítottak, de pontos adataim erre nincsenek.

Az 1931. novemberi püspöki jelentés szerint „iskolai szükségleteink még 1930–31-ben is kerek számban évi 64 millió leit tettek ki. Ebből az elemi iskolákra 34 millió, a középiskolákra 30 millió esett.

Tisztelettel kell megállanunk a teljesítmény nagysága felett, mikor kitűnik, hogy az egyházközségek 21, a kollégiumok 20 millió leit fedeztek a saját megmaradt vagyonukból és adójukból, személyi és dologi iskolaszükségleteikre. Húsz millió lei maradt fedezetlenül!” (Nagyrésze a tanítók ki nem fizetett fizetése!)

Ez adatok mutatják, hogy a középiskolákra költött évi 30 millió lei az összes tanügyi költségeknek 42%-a.

A 12 ref. középiskolában 101 tanár tanított átlag 2600 tanulót. Ez bármennyire értékes munka, de nem szórványmunka.

Az egyházkerületben 800 léleknél nagyobb magyarságú község 209, ebből 83-nak van csak református iskolája.

300-800 lelkes magyar község 260, ebből 103-nak van református iskolája.

300 léleknél kisebb magyar község 144, ebből 75-nek van csak református iskolája.

Ez talán a legszomorúbb adat. A gazdag, nagy egyházközségek adták fel iskoláikat, vagy ezeket zárta be a kíméletlen román iskolapolitika. A 300 léleknél kisebb 144 szórványközségből 37-ben volt pap is, tanító is. A 144 szórvány egyházközségből 55-ben nem volt tanító. Az a 300 léleknél kisebb 37 szórvány, amelyikben pap is meg tanító is volt, eléggé gondozott kellett legyen. Ha ezt levonom a 144-ből, 107 olyan egyházközség marad, amelyik tényleg szórványközség. A 144-ból 89 szórvány magyar iskola nélkül volt. Ezek a tényleges szórványközségek, ezek voltak a szórványokkal kikerekített szórványkörletek. Ebből a 144 szórványkörletből 25-öt lévita gondozott.

Ez a 144 egyházközség a legszegényebb, legkisebb javadalommal rendelkező nyomortanya volt. Az itt működő 25 lévitán kívül 119 lelkész dolgozott. Ezek nagyrésze átmeneti állomásnak tekintették(!) helyüket, a többi büntetésből volt ideszorítva és reménye sem lehetett arra, hogy jobb helyre kerülhessen. Ilyen munkásokkal nem lehetett komoly szórványmissziót végezni. (…)

[Magyarból román iskolába]

Az egyházkerületben a legtöbb tanító az 1920/21. tanévben volt: 573 iskolában 896 tanerő. Az 1939/40. tanévre 348 iskolában 547 tanerő működött. (…)

A 613 anyaegyházközségben 1921-ben 547 lelkész volt, 1940-ben 629, ebből 42 lévita.

A tankötelesek kimutatásából megdöbbenve állapíthatjuk meg, hogyan csúsztak át a magyar gyermekek a román állami iskolába.

Az 1922/23-as évben román nyelvű áll. iskolába még csak 738 gyermekünk járt, de az 1936/37. évben már 31 131 gyermekünk csak románul tanult. (…)

Tanév

7–15 éves tanköteles

Ref. népiskolába jár

Magyar

Román

nyelvű népiskolába jár

 

1922/23

77 082

35 497

21 423

738

1925/26

60 871

25 678

21 971

3 547

1926/27

63 483

23 898

21 462

3 539

1927/28

60 450

22 761

21 264

4 265

1928/29

58 247

21 996

?

5 552

1931/32

69 380

26 211

26 956

6 031

1932/33

71 982

27 060

?

?

1934/35

70 000

24 636

23 305

9 224

1935/36

74 846

32 944

15 695

24 262

1936/37

73 221

22 163

8009

31 131

Az eddigi adatokból kitűnik, hogy tényleges szórványmunkát a 300 léleknél kisebb 144 szórvány gondozói végezhettek: 75 tanító, 25 levita és 119 lelkész (…)

A legnagyobb vidéki egyházközségek az állami nyomás alatt kénytelenek voltak iskoláikat hamarosan feladni, de az 1000–3000 lélek után kivetett 30–60 000 lei egyetemes adót a legritkább esetben gyűjtötték ösze. Így a felekezeti tanítóknak fizetése továbbra is csak papíron volt meg.

Az alább felsorolt 61 községben 1000 magyarnál több lakik és nem tartottak fenn felekezeti iskolát. (…)

1000 magyarnál több lakik 124 olyan községben, ahol ref. iskola van.

1932. évről ig. tan. jelentés:

„Ami a tanítók anyagi helyzetét illeti, nyomorúság és lemondás majdnem mindenütt!” „Sok helyt a híveink termelését is tönkretették az elemi csapások, így ők is alig fizethettek! Az 1927. éves tanítói fizetések (95–200 P havi fizetés!) 35–45%-os áldozati adóval sújtva (papíroson maradt 50–150 P tanítói fizetés) ne hézzé tették tanítóink megélhetését; sok helyt még a leszállított illetmény is későn, vagy részben jutott kezeikbe.

Ha kevesebb és szárazabb is lett a kenyér, Istené legyen a dicsőség és derék tanítóinké az elismerés, hogy a munka, a törődés a régi, a ruha kopott, de a kötelességteljesítés majdnem mindenütt lankadatlan.” (…)

[Napi 30 kilométer]

A román kormány a szórványmisszióban irredentizmust látott – üldözte. A hivatalos egyház helyzete nehéz volt. Távolmaradt a szórványmissziótól, nem vállalt vele közösséget, hogy a kormánynál ne legyen kellemetlensége.

A nyomasztó román uralom alatt Erdélyben a mezőújlaki szórványkörletben én kezdtem meg a rendszeres szórványgondozást. Állandóan közigazgatási és csendőri megfigyelés alatt állottam. Vállaltam népemért az örökös zaklatást. Nem féltettem jövedelmemet, sem román szenátori jövedelmemet. Anyagilag független voltam, habár a lelkészi fizetésem 21 hold kökénybokor és a lévitai kongrua volt csak, aminek összértéke egy lófogat tartását sem fedezte, de volt egy kis gyümölcsfaiskolám, amiből éltem.

A szórványkörleteket úgy csoportosították, hogy a kongruáért megkívánt 300 lélekszámot a beosztott szórványok elérjék. Természetesen a földrajzi, közlekedési helyzetet nem vették figyelembe: (…)

A beosztásra jellemző, hogy szórványlátogatásaim alkalmával 5 szórványomat csak úgy tudtam megközelíteni, ha Mezőköbölkút anyaegyházközségen keresztül utaztam. Minden negyedik vasárnap körúton voltam. Útirány: Mezőújlak–Nagycég–Lompérd–Nagycég–Mezőújlak. Néha: Mezőújlak–Szentmihálytelke–Budatelke–Mezőújlak. Napi 50-60 kilométer út. Sárban, olvadó hóban szekérrel nem lehetett menni, mert olyankor két ökör sem vitte a lószekeret, ilyen időben a gyalogösvényt használtam, ami napi 30-32 km-t jelentett. Ezekben az utakban mind a két lábam ideghűlést kapott, 8 hónapig mankón jártam.

A többi vasárnapon d.e. Mezőújlakon, d.u. Septéren szolgáltam, e két községben vallást és magyar olvasást tanítottam.

A konfirmálásra jelentkezőket a szórványokról a lakásomra gyűjtöttem és 3-4 hétig tanítottam. A körjegyző és a posta a 7 km-re levő Mezőörményesen, a gyógyszertár 25 kmre Nagysármáson, a piac a 26 km-re levő Tekén, a legközelebbi város a 60 km-re levő Marosvásárhely volt.

Átlagban évente 100 hivatalos utam volt. Egy alkalommal (felsőbb biztatásra) a püspökségtől fuvardíj-segélyt kértem. Esperes melegen pártolva terjesztette fel. A kérést elutasították: „Nincs reá fedezet.” Az Isten egykor megkérdi, hogy mire volt fedezet?

„Szórványmisszió” c. füzetem jövedelméből felépítettem az összedőlt mezőújlaki papi lakást. Segítséget kértem a „Magyar Párt”-tól. Kérésemre írásba adták: „Egyházpolitikával nem foglalkozunk.” Ekkor még a szórványmisszió egyházpolitikának és irredentizmusnak számított. 1939-ben a septéri templomra Albrecht Dezső közbejárására mégis kiutaltak 5000 leit (170 P).

Gróf Teleki Arctur[!] gyűjtött a papilakás építéséhez kb. 9000 leit (300 P). Megszerveztem az első főiskolás munkatábort és 12 teológus és tanárjelölt dolgozott velem a kőműves és ácsmunkán. A Keleti Újság szórványgyűjtéséből kiutaltak 2300 leit (70 P).

A mezőújlaki összeomlott 800 éves templom újjáépítésére a közalapból 7000 lei (230 P) segélyt kaptam.

A septéri templom építésére a püspökség 5000 leit ígért, de nem adta meg. (…)

[Református egyesületek]

Az egyház megszervezte a vasárnapi iskolát. Ennek különösen ott van nagy hatása, ahol nincs felekezeti iskola. 1934-ben 419 vasárnapi iskola volt 623 csoportban, 721 vezetővel és 19 309 gyermeket gondoztak. Ennek egy nagyon kis töredéke (5-6%-a) szórványgyermek volt.

Az egyházkerület Nyugdíjintézete, Református Kórháza és a Diakonissza Intézete az egyház életében jelentős munka volt, sok kritika pergőtüzében állott, ez külön tanulmány volna, de e három intézménynek semmi köze a szórványmisszióhoz.

A Református Nőszövetségek már végeztek szórványmunkát, de természetesen munkájuk 90%-a nem szórványokra esett, így ennek a hatása is csak elméleti. Kisebb ingadozásokkal a Ref. Nőszövetségnek 521 helyi tagozata volt 28 123 taggal és 196 bibliakört tartottak fenn. (100 anyaegyházközségben a nőszövetség nem volt megalakítva.)

A szászvárosi Református Árvaház már komoly szórványmunkát végzett az Egyházkerület felügyelete alatt, de fenntartásához a kerület semmivel sem járult hozzá.

A szászvárosi Ref. Kollégium új épületét a románok kisajátították, megvásárolták, a Kollégiumot bezárták. A megmaradt régi épületben árvaházat rendeztek be népiskolával. A Kollégium megmaradt vagyonából, a perselyes gyűjtésből tartották fenn az árvaházat. Itt volt az első népiskolai szórványinternátus elhelyezve. A Hunyad megyei szórványok magyar gyermekeit itt gyűjtötték össze és tanították magyar iskolában. A szórványgyermekek költségeit a Kollégium vagyona fedezte. (…)

[Teológusok vállalásai]

Értékes szórványmunkát végeztek a ref. teológusok 1932 óta, de ez is magánvállalkozás volt. Biztatásomra néhány teológus vállalta, hogy a nyári szabadságából 4-6 hetet egy-egy szórványon tölt, ahol a gyermekeket megtanította magyarul írni és olvasni, énekelni. A felnőtteknek Istentiszteleteket tartott és ismeretterjesztő előadásokat. Felváltva hetenként más családnál lakott. Egyházi iratokat osztott szét. Gondozta a szórványt. Nagyhatású munka volt ez. Sok szórványon az ilyen gondozás után imaház épült. A szórványgondozó teológusok nyári tapasztalataikat a teológián a szórványszemináriumban dolgozták fel. Ennek hatása alatt vállalták, hogy a Kolozsvár környékén levő 18 szórványban időnként Istentiszteletet tartanak. Ez a teológus szórványmunka nem kapott hivatalos segítséget, társadalmi gyűjtésből fedezte és fedezi ma is költségeit. Itt bemutattam az erdélyi szórványmunkát. Mindenki előtt világos kell legyen, hogy az eredményes szórványmunkához missziói lélek, prófétai lendület szükséges. Enélkül béresmunka. A prófétaság és a hivatalos egyház között szakadék van, ma éppen úgy, mint a múltban. A prófétai lendületet akadályozza a kitaposott ösvény, a hivatalos út, a törvényes forma, ezért van súrlódás, megnemértés.

Az irodalomban is előbb megírják a remekművet és azokkal állapítják meg a statisztikai[!] szabályokat. Az egyház életében is először a próféták dolgoznak, a hivatalos egyház utólagosan szabályozza az új kereteket. Megszületett a gyermek, meg kell keresztelni. Eleinte a szórványmisszió a hivatalos egyháznak kényelmetlen, kellemetlen volt, ma hála Istennek dicsekedik vele.

Kolozsvár, 1943. január 21.

Földes Károly s.k. előadó

A jelentést rövidítve közöljük. A kihagyásoknál (…) jelet használunk. [ ] jelbe tesszük az alcímeket, mert azokat, az áttekinthetőség kedvéért, a szerkesztőség illesztette a szöveghez. (A szerk.)

* A felsorolást kihagytuk. (A szerk.)