Ugrás a tartalomhoz

História 1991-056

Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Balogh Margit , Rosdy Pál , Csohány János , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Szigeti Jenõ , Katz, Jakob , Ólmosi Zoltán , Balogh Margit , Varga György, T. , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Havas László , Held József , Stark Tamás , Glatz Ferenc , Fodor István , Vörös Károly , Lakner Judit , Dózsa Katalin, F. , Maróti Egon , Vass Henrik , Kovács Éva , Sándor Pál , Borus József , Péter Katalin

História

3. fejezet -

Quadragesimo anno, 1931

BALOGH Margit

Quadragesimo anno, 1931

XI. Pius pápa 1931. május. 15-én, a Rerum novarum enciklika 40. évfordulóján hozta nyilvánosságra a Quadragesimo anno kezdetű apostoli körlevelet.

Organikus reform

A Rerum novarum (1891) még a klasszikus liberalizmus körülményei között született, s annak fogyatékosságait szociális reformpolitikával kívánta megszüntetni.* S bár gondolatai közül négy évtized alatt sok meg is valósult a szociálpolitikában, a monopolkapitalizmus térhódításával bekövetkezett társadalmi és gazdasági változásokhoz az egyháznak ismét alkalmazkodnia kellett, s egyben választ adnia olyan újonnan jelentkező kihívásokra, mint a totalitárius állameszme térhódítása. Ezt a feladatot kísérelte megoldani XI. Pius pápa enciklikája.

A Quadragesimo anno, mint már bevezetéséből kiderül, három fő részre oszlik. Az első XIII. Leó úttörő munkáját méltatta, megismételte és megerősítette annak egyes alapgondolatait. A körlevél különösen időszerűnek minősítette a természetjogból levezetett egyesülési jogot, mert ennek köszönhetően az egyház számtalan munkást megőrzött a maga oldalán a szocialista szervezetek csábításaival szemben. De az elégedetlenség is hangot kapott XI. Pius enciklikájában: az eltelt négy évtized alatt a keresztényszocializmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az egyházhoz megtért munkásság csupán töredéke a proletariátus sokmilliós hitehagyott hadseregének.

A második szakasz – tekintettel az egyházat ért rágalmakra és a hamis magyarázatokra – részben XIII. Leó társadalom- és gazdaságtanának szabatosabb előadása, részben a leói tanítások korszerű „kiegészítése”. A kiegészítés csak szerény minősítés, mert túlzás nélkül állíthatjuk, hogy XI. Pius gondolatai új fejezetet nyitottak a katolikus állambölcseletben. A Quadragesimo anno ugyanis nem egyedi és esetenkénti reformokat, hanem a gazdasági struktúra gyökeres átalakítását és ennek nyomán új társadalmi rendet kíván. Deklarálta a marxi szocializmus és a kereszténység összeegyeztethetetlenségét, továbbá az osztályharc elítélését és elutasítását, ugyanakkor a „proletárok megváltását” olyan organikus reformban jelölte meg, amelynek erkölcsi alapjait az egyház, intézményi vonatkozásait pedig az állam adná. Konkrét szociálpolitikai intézkedéseket is sürget ugyan, követeli a termelt javak igazságos elosztását, a munkások tulajdonszerzési lehetőségét, de hozzáfűzi, hogy mindez csak az újjászervezett társadalomban valósítható meg. Az újjászervezés lényege: „… a társadalmi szervezetben olyan jól rendezett szerveket, rendiségi alakulatokat (kell) teremteni, amelyeknek az egyesek nem valamelyik munkapiaci párthoz tartozásuk, hanem sajátos társadalmi hivatásuk – foglalkozásuk – alapján volnának a tagjai… Tehát a rendiség helyes felújítása a szociálpolitikai célkitűzés.”

XI. Pius és a hivatásrendiség

Első hallásra bizarrnak tetszhet egy középkori társadalmi forma feltámasztását – a rendiséget – tanácsolni. De e bizarrság föloldható, ha nagyító alá tesszük XI. Pius hivatásrendiségről kifejtett gondolatait.

A hivatásrendiség eszményét már évekkel korábban felvetették az osztrák szociológiai iskolához tartozó – de korántsem azonos következtetésekre jutó – professzorok, írók és politikusok, köztük olyan személyek, mint Spann, Messner, Nell-Breuning SJ (akinek egyébként oroszlánrésze volt az enciklika kidolgozásában), Eberle, Schmidt és a domonkosrendi magyar Horváth Sándor. Már ők is érzékelték, hogy az állam aggasztóan megerősödött és rátelepedett a társadalom önszerveződésen alapuló tényezőire. Az etatizmus ellenszerét az érdekképviseletekben, illetve a hivatásrendiségben vélték megtalálni. Elméleti fejtegetésük fegyverül szolgált az ausztromarxizmussal folytatott küzdelemben, amit a Vatikán is nagy érdeklődéssel kísért.

A Quadragesimo anno sokban épített az osztrák tudósok elemzéseire. Az enciklikából is kitetsző ideális keresztény társadalom tagolt és lépcsőzetesen felépített. Tagoltnak nevezhetjük azt a társadalmat, amelyben az egyes ember mint alapelem, és a közösségi élet legmagasabb szintje, azaz az állam között különböző autonóm közösségek léteznek. E közösségek közül legfontosabbak azok, amelyek természetes módon képződtek, a család vagy a territoriális közösség. S miután minden embernek van valamilyen hivatása, az ezen hivatáshoz való tartozás természetes módon hoz létre hivatás-közösségeket. A hivatásrenden alapuló társadalomnak tehát az a lényege, hogy foglalkozások, illetve hivatások szerint osztályozza a társadalmat, és egy-egy hivatáson vagy foglalkozáson belüli kategóriában nem tesz különbséget tőkés és munkás között, hanem azonos érdekcsoportokba sorolja őket. Így az enciklika a szociális kérdés lényegét, tehát a tőke és a munka ellentétét a társadalom kiépítendő új szervezetei, a hivatásrendek elé utalja. A hivatásrendiség diktatúra helyett az osztálybéke megvalósulását hirdeti, mivel elvileg a hivatásrend az egyes társadalmi osztályok egyenrangúságán alapul.

A lépcsőzetesen felépített társadalomban az egyes közösségek bizonyos hierarchikus rendben élnek. XI. Pius – ahogy már XIII. Leó is – ezzel kapcsolatban Szent Tamás tanítását elevenítette föl, ami szerint a rend egység a jól tagolt sokaságban. A helyes társadalmi rend megköveteli a társadalmat alkotó egyének és közösségek sokféleségét, a helyes állami szervezet pedig feltételezi a decentralizálást, a közösségi feladatoknak az autonóm közösségek részére való átengedését. Mindebből XI. Pius levezeti legfontosabb szociálfilozófiai alaptételét: „… amit az egyes ember a saját erejével elvégezhet, nem szabad a társadalmi tevékenység körébe utalni, s hasonlóképpen, amit kisebb és alacsonyabb rangú közületek elintézhetnek, azt nagyobb és magasabb közület jogosan nem vonhatja a maga hatáskörébe… Az állam tehát engedje át a kisebb közületeknek a csekélyebb fontosságú ügyeket, amelyek őt amúgy is csak elvonják a lényegesebb kötelességektől” (kiemelés tőlem – B. M.). A körlevélben még többször felbukkan ez az antietatikus vezérlőelv.

Nyilvánvaló, hogy a pápa nem új államformát szorgalmazott, nem is használja sehol a rendi állam kifejezést, hanem kizárólag a társadalom (és a gazdaság) rendi szempontú átalakítását javasolta. Az állam feladatát már XIII. Leó kifejtette: joga és kötelessége, hogy olyan feladatokat magához vonjon, amelyek az egyes ember és a kisebb közösségek erejét meghaladják. Az állam azonban nem öncél, hanem csak eszköz; hatásköre, hogy polgárai jólétéről gondoskodjon.

„Amint a társadalmi egység nem épülhet föl az osztályharcon, úgy a gazdaság helyes rendje nem tűrheti a szabad versenyt” – állapítja meg az enciklika. Az állam és társadalom vázolt rendszere tehát ellentmond mind a korlátlan, liberális állam, mind a totális állam gyakorlatának. A katolicizmus erkölcsi iránymutatásaiból levezetett korporatív társadalmi és gazdasági formáció végeredményben azt sugallta, hogy megvalósítható egy már nem kapitalista, de nem is szocialista „harmadik út”.

Az enciklika harmadik, egyben befejező szakasza korának gazdasági teóriáival szállt vitába, ítéletet mondott a kommunizmus és a szocializmus fölött. Eközben elfogadta ugyan, hogy az állam bizonyos termelési eszközöket – amelyeknek tulajdona túl nagy és túl veszélyes hatalmat jelent – birtokoljon, de az államosítást semmiképp sem tekinti a szociális kérdés megoldásának. (Az államosítás ugyanis nemhogy javítja, hanem rontja a munkások anyagi helyzetét, mert az állammal mint tulajdonossal szemben elveszítik valamennyi jogukat.)

Zsákutca vagy kivezető út?

Bár az enciklika befejezése kivezető útról beszélt, mégsem az ex cathedra döntés szándékával nyúlt a felvetett problémákhoz. Csalódik, aki konkrét modellt vagy doktrínát keres benne, mert „csak” irányelveket talál. De ennek ellenére különféle köntösökben jelentkező fejtegetésekhez szolgált kiindulópontul.

Ha azoknak az országoknak a társadalmi szerkezetét vizsgáljuk, ahol a korporatív eszme jelentős tényezővé vált, akkor nyilvánvaló, hogy a korporációk a kiélezettebbé vált munkáltató–munkavállaló viszony osztályharcos jellegét osztály-együttműködéssé akarták szelídíteni. A fasizálódó Európa számos országa – köztük a vichyi Franciaország, Spanyolország, Szlovákia, Horvátország és részben Németország megkísérelte kisebb vagy nagyobb mértékben hivatásrendi alapon átszervezni gazdasági és politikai életét. Az említetteknél plasztikusabban próbálkozott másik három állam: Olaszországban az 1927. április 21-én kelt Carta del Lavoro, Portugáliában az 1933. március 19-én népszavazással elfogadott új alkotmány, az ún. Acte Coloniál, továbbá Ausztriában a szövetségi kormány 1934. március 2-i rendelete szabályozta az új érdekképviseleti rendszert. E változás mindhárom országban a parlamentarizmus korlátozását, illetve felszámolását jelentette. Egyben jelezte az etatizmusra való törekvést, az állam teljesen maga alá gyűrte a hivatásrendiség intézményeit. Ez az etatizmus azután a fasizmusban, vagy a fasizmushoz közelálló rendszer kiépítésében kulminált. A korporatív eszme sehol sem bizonyult a társadalmi megújhodás eszközének, mert az államok érdeklődése a hivatásrendi átalakulás iránt kimerült a puszta politikai hasznosságban (amit éppen XI. Pius enciklikája elkerülni kívánt).

A Quadragesimo anno körültekintésre intett és figyelmeztetett, hogy csak lassan és fokozatosan lehet rendi keretekkel felváltani az osztálytagozódást. A korporativizmust érvényesítő kormányok ezt az intelmet úgy hagyták figyelmen kívül, hogy közben az új társadalmi erkölcs és a kereszténység jelszavával diktatórikus eszközökkel létrehozták a munkavállalói kamarákat és lépéseket tettek mindenféle szakszervezet felszámolására.

Akik a Quadragesimo anno-ra hivatkoztak, ritkán tértek ki az enciklika egy igen fontos tételére. A katolikus tanítás az evangéliumból eredezteti azt a tanítást, miszerint két alapelvnek, az igazságosságnak és a szeretetnek kell szabályoznia az emberek gazdasági és társadalmi viszonyait. XI. Pius többször is hangsúlyozta, hogy a szociális reformok sikeres megoldása az erkölcsi megújhodástól függ: „Magasabb és nemesebb erőknek kell a gazdasági hatalmat kemény és bölcs fegyelem alá venniük: a szociális igazságosságnak és a szociális szeretetnek. Szükséges, hogy ez az igazságosság az összes állami és társadalmi intézményeket áthassa és a szociálpolitikában gyakorlatilag is érvényesüljön, azaz olyan jogrendet és társadalmi rendet teremtsen, amely az egész gazdaságra rányomja bélyegét, s amelynek a szociális szeretet a lelke.” E lélek nélkül pedig élettelen lesz minden társadalmi reform – tanítja az enciklika.

Valószínűleg nem (vagy nemcsak) e lélek hiánya, hanem a hivatásrendszer fogalmával történő visszaélés, mármint a „társadalmi tér”-ről – amire XI. Pius vonatkoztatta – sablonszerűen a „politika terére” való átvitele volt az, amely zsákutcává torzította a hivatásrendiség gyakorlati alkalmazását. Ha az állam maga szüli meg az új társadalmi berendezkedést, nemigen várható el tőle, hogy tiszteletben tartsa az általa alkotott hivatásrendi közösségek autonómiáját. De a Quadragesimo anno tanítása, a pápai tekintéllyel alátámasztott egyházi indítás egy igazságosabb társadalmi és gazdasági rend megvalósítására lendületet adott a keresztényszociális mozgalmaknak. Magyarországon az 1930-as évek közepén jelentkeztek vagy indultak el újból azok a katolikus tömegszervezetek, amelyek a hivatásrendiség talaján állva szociális reformokat hirdettek, érdekképviseletet nyújtottak. S ezek a mozgalmak – köztük is a KALOT, a KALÁSZ, az EMSZO, a KIOE és a többiek – felcsillantották a magyar társadalom megújításának lehetőségét.

*

Elfogadhatjuk, hogy a testvériség az egymásrautaltság, a keresztény szeretet fontos és értékes szervezőelvek. A hivatásrendiség létező érdekek közösségteremtő szándékainak eredménye, egyben kifejeződése a nem osztályszempontok szerint elkülönülő ágazati érdekeknek. XI. Pius utódai többek között ezért is építették tovább a Quadragesimo anno-t, ismételten ráterelve a figyelmet a katolikus szociális tanítás aktualitására.

*Vö. erre Gergely Jenő cikkét a 3. oldalon.