Ugrás a tartalomhoz

História 1991-056

Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Balogh Margit , Rosdy Pál , Csohány János , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Szigeti Jenõ , Katz, Jakob , Ólmosi Zoltán , Balogh Margit , Varga György, T. , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Havas László , Held József , Stark Tamás , Glatz Ferenc , Fodor István , Vörös Károly , Lakner Judit , Dózsa Katalin, F. , Maróti Egon , Vass Henrik , Kovács Éva , Sándor Pál , Borus József , Péter Katalin

História

2. fejezet -

A százéves Rerum novarum

MODERNIZÁLÓDÓ EGYHÁZ

GERGELY Jenő

A százéves Rerum novarum

Minden állampolgárnak érdeke, hogy az új berendezkedését kereső közép-európai országokban, így Magyarországon is, korszerű felfogású egyházak legyenek jelen. Ezért kértük fel a nagy egyházak egy-egy jeles képviselőjét, hogy egyházuk modernizálódásának valamely korszakát dolgozzák ki számunkra cikk formájában (Rosdy Pál, Csohány János, Szigeti Jenő mellett felkértük az evangélikus egyház tudós képviselőjét Fabinyi Tibort, aki azonban sajnos időközben beteg lett. Az izraelita felekezet részéről a neves izraeli tudós Jákob Katz készített tanulmányt.) A kronológiai rend kedvéért két „világi” szerzővel kezdjük cikkeink sorát. (A szerk.)

XIII. Leó pápa 1891. május 15-én tette közzé Rerum novarum kezdetű, a munkások helyzetéről szóló enciklikáját. Most, a centenárium évében sokat emlegetett és idézett pápai körlevél volt az első kimondottan a szociális kérdésekkel foglalkozó enciklika, amelyet azután a változó világ követelményeinek megfelelően az utódok továbbfejlesztettek és saját korukra alkalmaztak. Így 1931-ben XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájával a 40. évfordulón; XXIII. János pápa 1961-ben a Mater et magistra-val, II. János Pál pápa 1981-ben a Laborem exercens-szel, majd az idén, 1991-ben a Centesimus annus kezdetű enciklikájával. Ezek az apostoli körlevelek a keresztény szociális tanítás alapdokumentumai, amelyekre a 20. század keresztény (keresztényszocialista és kereszténydemokrata) pártjai politikai doktrínájukat építik, vagy legalábbis annak elméleti-erkölcsi alapvetéseként tartatnak számon.

A kapitalizmus humanizálása

XIII. Leó pápa (1878–1903) kétségtelenül az új- és legújabb kori pápaság történetének leginkább meghatározó alakja. Vele ért véget az egyház „középkora” és általa csatlakozott a katolikus egyház a modern világhoz. A nyugat-európai, főként belgiumi tapasztalatokkal rendelkező egyházfő látta az ipari társadalom, a vállalkozásra, nyereségre és haszonelvűségre épülő polgári világ realitásait, nagyszerű eredményeit és tragikus ellentmondásait. Ha nem is olyan színekkel ecsetelte ezt a valóságot, mint például Engels A munkásosztály helyzete Angliában című könyvében, vagy Viktor Emmanuel Ketteler mainzi püspök A munkáskérdés és a kereszténység című művében, lényegében ezeknek a konklúziójára jutott. Pápaként programja az egyház és a modern civilizáció kibékítése, összehangolása volt, amit egy sor politikai mondandójú enciklikában fejtett ki. XIII. Leóval az egyház – legalábbis igényként megfogalmazva – a polgári társadalom alapjára állt, kritikailag elfogadta a polgári világot, annak értékrendjét. A ralliement, az illeszkedés erős kritikai attitűddel történt, aminek egyik komponense volt éppen a polgári társadalom egyik legsúlyosabb belső ellentmondásának, a szociális kérdésnek, a munkáskérdésnek a problémája. Javaslata: a kibontakozó kapitalista társadalom humanizálása.

A Rerum novarum a kapitalizmust, a modern ipari társadalmat adottnak tekinti, ahonnan csak előre vezethet az út. De a pápa fölismerte, hogy a polgárság, s vele együtt az egyház is egy megosztott társadalomba került, amelyet a tőke és a munka ellentéte szakított ketté. A kettészakítottság akadálya működésének, tehát ennek okait kell kiküszöbölni. A munkáskérdést az igazságosság megvalósulása útján megoldáshoz kell segíteni, pontosabban ki kell iktatni.

A pápa fellépése, „beavatkozása” a termelési, gazdasági kérdésekbe, a munkás–tőkés kapcsolatokba, revelációként hatott. Az egyházban a többség ekkor még elszakadva a földi világtól, a hitbuzgalmi megközelítést tartotta célravezetőnek, az alamizsnáskodást és jótékonykodást. Az egyházon kívül pedig a szocialista mozgalom a hittől függetlenül, sőt bizonyos értelemben antiklerikális mentalitással akarta a társadalmat radikálisan megváltoztatni.

Abban is korszakos a Rerum novarum, hogy bizonyította: a keresztény igehirdetéshez hozzátartozik a konkrét társadalmi kérdésekben való állásfoglalás is. Ennek nyomán alakult ki az egyház azon társadalmi tanítása, hogy a szociális kérdésben az „igazi” megoldást csak az egyház, az evangéliumi tanítás adhat.

A munkások védelmében

Az enciklika bevezető passzusai a fennálló viszonyok elemzésével, az osztályharc okaival foglalkoznak. „Az ipar új vívmányai s az új irányban haladó mesterségek; az uraknak és munkásoknak megváltozott kölcsönös viszonya; a gazdaság felhalmozódása kevesek kezében s a többség elszegényedése; a munkásoknak fokozott önbizalma és szorosabb szövetkezése, s végre az erkölcsök süllyedése a harc kitörését eredményezték.” Ez a reális kiindulási pont aligha tér el lényegesen akár a marxista állásponttól is. Ezen okokból látta jónak a pápa, hogy körlevelet bocsásson ki a „munkások helyzetéről”.

De miért éppen a munkásokról szólt a pápa? Azért, mert „lassanként odáig jutottunk, hogy a munkások magukra hagyatva védtelenül ki lettek szolgáltatva a munkaadók embertelenségének s a versengők fékevesztett nyereségvágyának”. A pápa hangsúlyozza, hogy a polgári törvények akkor igazságosak, ha erejüket. a természeti törvényből merítik, s a jogokat így oltalmazzák. De a polgári törvények nem elégségesek a szociális konfliktusok megoldására. Leó pápa szerint ezeknek a konfliktusoknak „semmi esetre sem lesz jó kimenetele, ha csak a katolikus vallás és egyház segítségre nem jő. Mivel pedig a vallás őrizete és azon dolgoknak, melyek az egyház hatalmában vannak, kiszolgáltatása elsősorban hozzánk tartozik, hivatásuknak, úgy látszik, meg nem felelnénk, ha ez ügyben hallgatnánk. Igaz ugyan, hogy ezen fontos ügy számosak munkáját és közreműködését is megköveteli: az államok fejedelmeiét értjük, az urakét és gazdagokét s végre azokét, akikért a vita folyik, a munkásokét.” Tehát az egyház, az állam, a munkáltatók és a munkások közreműködésével lehet a szociális problémákat megoldani.

A Rerum novarum klasszikusan foglalta össze a keresztény szociális tanításnak, illetve társadalomfelfogásnak a lényegét, amely a „szervezett társadalom” harmonikus együttműködését és békéjét a közjó (bonum commune) szolgálatában megteremtheti: „A dologban, melyről szólunk, az a főhiba, ha az egyik osztályt természettől fogva a másik ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást pusztítsák.

Ez annyira ellenkezik a józan ésszel és a valósággal, hogy éppen ellenkezőleg az igaz, hogy miként a testben a különféle tagok egymás között megegyeznek, amiből a kölcsönös viszony azon mérséklete következik, melyet egyensúlynak nevezünk, éppen úgy intézkedett a természet a polgári társadalomban is, hogy ama két osztály kölcsönösen egyetértsen s egymásnak az ellensúly létrehozására megfeleljen. Amúgy is teljesen egymásra vannak utalva: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fönn nem állhat.” Az egyház a szolidaritás gondolatát hirdeti az erősen polarizálódott társadalomban. Ennek megvalósulásához az öntevékenységet szorgalmazza, a polgári közösségek autonóm cselekvését.

Munkaadó – munkavállaló

A szegény és a munkás kötelessége a vállalt munka becsületes elvégzése, és emellett saját érdekeiknek lehetőleg az erőszaktól mentes védelme. XIII. Leó pápa a Rerum novarumban a szociális bajok enyhítése érdekében elsősorban a munka méltóságát és a munkások jogait hangsúlyozta. A munkát az ember önmegvalósításának, személyisége kibontakoztatásának fogta fel. Ennek megvalósulásához a magántulajdonhoz való jogot tartja szükségesnek: mindenkinek hozzá kell jutnia azokhoz az anyagi javakhoz, amelyek önmaga és családja eltartásához szükségesek. Továbbá az embereknek, a munkásoknak joguk van az egyesüléshez, a társuláshoz érdekeik védelmére, s az állam ezt nem akadályozhatja meg. Ezután felsorolja a részkérdésekben való munkásjogokat és követeléseket: a megfelelő bér, a munkakörülmények, szabadidő, a nők és gyermekek védelme, s a dolgozók szabad vallásgyakorlása.

A gazdagokat és a munkaadókat számos kötelmek terhelik. A pápa leszögezi: „mindenkinek igazságosan megadják a magáét”. Az igazságos vagy méltányos munkabér taxatív meghatározása lehetetlen. A pápa szerint a munkás és családja eltartására, munkaerejének fenntartására, a gyermekek nevelésére elégséges bérnek kell lennie, és lehetőleg nyíljon mód arra is, hogy a bérből a munkás megtakarítást is eszközölhessen (a távlati „tulajdonossá válás” érdekében). A gazdagok, munkáltatók kötelességeinek részletes leírása közben tér ki az enciklika a tulajdon kérdésére is. A gazdagoknak „a vagyon felhasználásáról az isteni bírónak egykor szigorú számot kell adniuk”. A tulajdon szükséges az emberi személyiség kibontakozásához. De ez nem korlátlan jog, hanem kötelezettségekkel is jár. Tehát a birtoklás jog és kötelezettség együttesen. A javak mindenkiért vannak, s ezen belül azután lehetnek a birtoklásnak különféle formái.

Egyház és állam

Mit tehet az egyház ebben a közreműködésben? Az egyház két síkon is autentikus. Elsődlegesen természetesen az erkölcsi iránymutatás jött számba, hiszen a bajok forrása a hittől, Istentől való elfordulás, a szekularizálódás, tehát az egyházi bűn „társadalmi bűnné” válása. A megoldás: visszatérés Istenhez és a keresztény hithez. „Ha van orvosság az emberi nem társadalma számára, egyedül a keresztény élet és intézmények visszaidézése fogja azt meggyógyítani. A bomladozó társadalmaknak ugyanis igen helyesen azt ajánlják, hogy ha újjá akarnak születni, térjenek vissza eredetükhöz.”

Az elméleti-erkölcsi iránymutatás mellett azonban az egyház „saját kezével” is nyújtja az orvosságot: az egyház különféle intézményei által kíván közreműködni a szociális kérdések megoldásában.

A pápa szerint az egyház illetékessége nem áll meg a magánerkölcsnél, az egyes (hívő) ember erkölcsi normáinak meghatározásánál, hanem a társadalomra is kiterjed.

Milyen szerepet szán az államnak az enciklika? Ennek lényege, hogy „a kormányzás alakulása és gyakorlása által önként felvirágoztassák valamint a köz-, úgy a magán-jólétet.” Ehhez kell a közterhek igazságos felosztása, az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság felvirágoztatása. A hatalomnak ugyancsak kötelessége kellőképpen gondoskodni a szegényekről és a munkásokról; érdekeik védelméről. (Figyelmet érdemel, hogy a pápa a szegények és a munkás fogalmát szinte szinonimaként használja.) A közjog őre elsősorban az állam, a munkások közreműködése a köz javának megteremtésében pedig kétségtelen, hisz az ő munkájuk révén keletkezik ezen javak összessége. Tehát az állam kötelessége a munkások védelme ezen cél elérése érdekében.

Ha a gazdagok, a munkáltatók megsértik a munkások érdekeit, akkor „bizonyos határok között, közbe kell lépnie a nyilvános hatalomnak s a törvényhozásnak: Ugyanis a gazdagok amúgy is meg tudják védeni érdekeiket, így inkább a szegények szorulnak az állam védelmére. De az érdekérvényesítés és védelem nem elsősorban az állam feladata, hanem maguknak a munkásoknak a természetes joga. Ezért javasolja a pápa: szemben az ateista és az ellentétet hangoztató osztályharcos szocialista szervezetekkel, a keresztény munkások alakítsanak valláserkölcsi alapon álló egyesületeket, azaz keresztény szakszervezeteket, s ezekben tömörülve érvényesítsék jogos érdekeiket. Ha pedig ez a munkáltatókkal való békés tárgyalások révén nem valósul meg, a végső esetben, de csak ekkor, az egyház legitimnek és erkölcsileg helyén valónak tartja a sztrájkot is.

Az államnak tehát csak korlátozott szerepe, beleszólása lehet a gazdaságba, a termelésbe, a tulajdonviszonyokba. Ez azért lényeges, mert míg részint az államnak nagyobb szerepet szán vagy enged, mint a liberális felfogás, ugyanakkor a szocialista elképzelésekkel szemben – igencsak korlátozni kívánja az állam szerepét.

*

A Rerum novarum 100 évvel ezelőtt éppúgy a szocialista és a liberális társadalomfelfogást bírálta, mint a mostani enciklika, s az egyház feladatának a szegények védelmét, érdekeik felkarolását jelölte ki. II. János Pál pápa a Centesimus annus-ban így foglalja össze a Rerum novarum tanítását: „Ez az enciklika nemcsak a »munkáskérdésről« szól, hanem a szegényekről is, s arról a szörnyű sorsról, amelybe az iparosodás taszította emberek sokaságát. A világ sok részén ma is fölleljük azt a nyomort, amely a gazdasági, társadalmi és politikai átalakulások következtében jelentkezik.”

* Vö. erre Rosdy Pál írását a 8. oldalon! (A szerk.)