Ugrás a tartalomhoz

História 1990-056

Glatz Ferenc , Sipos Péter , Stemlerné Balog Ilona , Demeter Zsuzsanna , Pál Csaba , Soldos László , Romsics Ignác , Vígh Károly , Nagy Zsuzsa, L. , Szûcs László , Dömötörfi Tibor , Vargyai Gyula , Dombrády Loránd , Vida István , Haraszti Éva , Romsics Ignác , Horváth Zsolt , Hajdu Tibor , Vida István , Gyõriványi Sándor , Kosáry Domokos , Egyed Ákos , Petõ Iván , Barcza József , Kapitánffy István , Engel Pál , Fejtõ Ferenc , Glatz Ferenc , Borhi László , Deák István

História

19. fejezet -

A második köztársaság kikiáltása, 1946. február 1.

VIDA István

A második köztársaság kikiáltása

1946. február 1.

1946. február elején törölték el Magyarországon a két háború közötti, anakronisztikus „király nélküli királyságot”, s iktatták törvénybe a demokratikus köztársaságot. Bár az államforma rendezésére rögtön a felszabadulás után történtek intézkedések (pl. az államfői jogkör ideiglenes ellátására 1945 januárjában felállították a Nemzeti Főtanácsot, majd eltörölték a „magyar királyi” jelző használatát stb.), de a fontosabb, a mélyebben húsba vágó teendők: a romok eltakarítása, az újjáépítés megkezdése, a gazdaság és a politikai élet újjászervezése, a földosztás mellett nem jutott sem idő, sem energia arra, hogy a demokratikus erők az államforma ügyét napirendre tűzzék.

Az államforma kérdésének elővételét 1945 végén, 1946 elején kül- és belpolitikai megfontolások egyaránt indokolták. A Külügyminiszterek Tanácsa 1945. decemberi moszkvai ülésén döntés született arról, hogy a náci Németország volt „csatlósaival”, így Magyarországgal is, meg kell kötni a békét, s e célból mielőbb békekonferenciát kell összehívni. A Tildy-kormány és a koalíciós pártok előtt teljesen nyilvánvaló volt, ahhoz, hogy Magyarország a békekötés előtt a szövetséges nagyhatalmak, s a környező országok körében jó benyomást keltsen, s tanújelét adja annak, hogy a demokratizálódás folyamata nem állt meg, erőteljes kézzel hozzá kell nyúlni az antidemokratikus politikai intézmények és hagyományok, így többek között a régi államforma, a királyság felszámolásához. A felemás alkotmányjogi helyzet felszámolását a politikai rendszerben és az államszervezésben meglévő átmenetiség mielőbbi megszüntetése sürgette. Az 1945. november 4-i parlamenti választások után, november közepén megalakult az új, immár legitim kormány Tildy Zoltán elnökletével. Logikusan merült fel, hogy az állami főhatalom körüli bizonytalanságot is rendezni kell.

Köztársasági hagyomány

Az államforma megváltoztatásának gondolatát a Szociáldemokrata Párt vetette fel először 1945 decemberében a Tildy-kormány programja feletti parlamenti vitában. E párt volt az, amely már a két háború között is ápolta és ébren tartotta a köztársasági hagyományokat, s amelynek stratégiai elképzeléseiben – a demokratikus szocializmus programjában – a köztársasági államformának fontos helye volt. A szociáldemokrata kezdeményezéshez azonnal csatlakozott a Magyar Kommunista Párt is, noha az államforma rendezését formális kérdésnek tekintette, valamint néhány nap múlva a Nemzeti Parasztpárt is. A köztársaság kikiáltása mellett foglaltak állást a kisebb pártok – a Magyar Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt – valamint a szabad szakszervezetek és a demokratikus társadalmi szervezetek zöme is. A baloldali pártok világosan látták, hogy a köztársaság törvénybe iktatásának nemcsak a Horthy-rendszer maradványai eltakarítása, a társadalmi-politikai viszonyok demokratizálása szempontjából van jelentősége, hanem alkalmas a monarchista-klerikális erők háttérbe szorítására, a demokratikus erők összefogására is.

A Függetlenségi Fronton kívül, a politikai élet perifériáján elhelyezkedő angolszász orientációjú nagypolgári körök az állami főhatalom szabályozásának nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, semlegesek maradtak, s mind a monarchiát, mind a respublikát számukra elfogadható államformának nyilvánították. Mint várható volt, a Habsburgok visszatérésében titkon reménykedő, egyébként politikailag gyenge és elszigetelt legitimista csoportok mellett a katolikus egyház emelte fel a szavát a leghatározottabban a régi államforma újjal való felcserélése ellen. A royalista Mindszenty néhány hónappal korábban, 1945 szeptemberében – ifjabb Pallavicini őrgróf és Nagy Töhötöm jezsuita páter révén – már felvette a kapcsolatot az akkor éppen Párizsban tartózkodó, akkor még mélyen konzervatív beállítottságú Habsburg Ottóval is. Nyomására a püspöki kar 1945. december 20-án úgy döntött, hogy az államforma rendezésének az ügyét el kell halasztani. December 31-én levelet írt Tildy Zoltán miniszterelnöknek, amelyben tiltakozott az alkotmányreformok, így a köztársaság bevezetésének s az „ezeréves magyar királyság” megszüntetésének napirendre tűzése ellen. Utasította az egyházhoz közel álló politikai csoportokat (a Slachta-féle Keresztény Női Tábort, a Pálffy-féle Keresztény Demokrata Néppártot, s a Független Kisgazdapártban lévő legitimista képviselőket) és a különféle katolikus társadalmi szervezeteket, hogy kezdjenek akciókat a királyság védelmében. Az általuk folytatott legitimista propaganda fő érve – a püspöki kar állásfoglalásának megfelelően – az volt, hogy a köztársaság kikiáltása „nem időszerű”, el kell halasztania addigra, amíg az ország végleg visszanyeri szuverenitását, s akkor népszavazást kell tartani. Mindszenty ebben az időszakban elmondott szentbeszédeiben hamis, a valóságtól messze elrugaszkodó, leegyszerűsítő történeti analógiákkal maga is megpróbált a királyságnak újabb híveket szerezni, s a kétkedőkbe lelket önteni.

A kisgazdák

A másik politikai erő, amely – ha átmenetileg, kevesebb elszántsággal és meggyőződéssel is – szintén ellenezte az államforma kérdésének elővételét, a kisgazdapárt polgári jobbszárnya volt. A katolikus egyház befolyása alatt álló 10-15 főre tehető monarchista csoport, amely főként dunántúli képviselőkből állt, megkísérelt a párton belül is hangulatot kelteni a Habsburgok mellett, de agitációjuk nem váltott ki komolyabb visszhangot, s követőkre sem találtak. Taktikusabban viselkedett a Sulyok Dezső–Vásáry István vezette párton belüli polgári ellenzék, amely szintén ellenezte a kérdés napirendre tűzését. Nyíltan azonban nem lépett fel, elsősorban a kisgazdapárton belül szervezkedett. A legitimistákkal közös kezdeményezésükre 1945 karácsonyán több mint száz kisgazdapárti képviselő memorandumot nyújtott be a pártvezetőséghez, amelyben az államforma rendezésének elhalasztását kérték.

A helyzet rendezésének kulcsa azonban a kisgazdapárt vezetőségének kezében volt. Az FKgP Politikai Bizottsága és képviselőcsoportja kezdetben nem támogatta az államforma kérdésének felvetését. B. Szabó István, a párt hivatalos szónoka december elején a Tildy-kormány programjának vitája során egyetértett azzal, hogy a miniszterelnök expozéjában az államforma kérdését nem érintette. A moszkvai külügyminiszteri értekezlet után Tildy és a kisgazdapárti pártvezetés változtatott álláspontján. Maguk is belátták, hogy a béketárgyalások előtt az ország külpolitikai érdekei nem tűrik a kérdés további halogatását, amellett bátorítást kaptak mind a Szovjetunió, mind a nyugati hatalmak részéről. Ugyanakkor tudatában voltak annak is, hogy az új államforma megteremtése nem mond ellent a párt belpolitikai törekvéseinek, ellenkezőleg, újabb alkalmat teremt a párt hatalmi helyzetének, befolyásának növelésére. Tildy Zoltán kérésére és az FKgP Politikai Bizottságának egyetértésével Dobi István volt az első kisgazdapárti politikus, aki még 1945 karácsonya előtt hivatalos nyilatkozatot tett az államforma ügyében. Kijelentette, hogy az államforma kérdésének rendezését időszerűnek tartja, s állást foglalt a köztársaság bevezetése mellett. Néhány nap múlva hasonló kijelentéseket tett az államforma ügyében. Kijelentette, hogy az államforma kérdésének rendezését időszerűnek tartja, s állást foglalt a köztársaság bevezetése mellett. Néhány nap múlva hasonló kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt Tildy Zoltán miniszterelnök, a párt vezére is.

A párton belüli erőviszonyok hamarosan megváltoztak. A Vásáry–Sulyok vezette pártellenzékkel és a legitimista képviselőkkel szemben a Nagy Ferenc–Kovács Béla vezette paraszti centrum, amely sokat megőrzött a demokratikus parasztmozgalom Habsburg-ellenes kossuthianus hagyományaiból, valamint a párt baloldala és néhány jobboldali politikus a pártvezetőség mögé sorakozott fel. Az 1946. január 9–10-én megtartott kétnapos képviselői értekezleten a pártvezetőségnek elsősorban a már háború előtt is republikánus Nagy Ferenc és a parasztképviselők támogatásával sikerült érvényre juttatnia akaratát: a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja egyhangú határozattal a köztársasági államforma bevezetése mellett foglalt állást. Még a meggyőződéses legitimista Varga Béla is megszavazta ezt a határozatot. A kisgazdapárti döntéssel az államforma kérdésének a rendezése zöld utat kapott. A koalíciós pártok megállapodtak abban, hogy a köztársaság vezetéséről szóló törvényjavaslatnak 1946. január végén a nemzetgyűlés elé kell kerülnie.

Elnöki hatáskör

Az államforma rendezésének kulcskérdése az volt, hogy milyen hatáskörrel rendelkeznék a megválasztandó köztársasági elnök. A koalíciós pártok álláspontja e tekintetben tért el a legnagyobb mértékben egymástól.

A két munkáspárt – az MKP és az SZDP – egyeztette alkotmányjogi elképzeléseit, s december közepén megtartott összekötő bizottsági ülésén többek között megállapodtak abban, hogy olyan jogszabály kell, amely a négy évre választott elnöknek „minimális” jogot ad, alkotmányellenes intézkedéseket nem hozhat, vétójoggal nem rendelkezik, s az elnöki szék megüresedése esetén a Ház elnöke és a parlament által választott három tag gyakorolja az elnöki jogokat. A munkáspártok – ha nem is teljesen egyforma hangsúllyal – azt akarták, hogy az államfő csupán reprezentáljon, de politikai hatalmat ne gyakorolhasson. Mint Rákosi Mátyás később szellemesen megfogalmazta: a munkáspártok olyan köztársasági elnököt akarnak, aki „nem uralkodik, de nem is kormányoz”.

A Független Kisgazdapárt tényleges hatalmi jogkörrel rendelkező köztársasági elnököt kívánt, aki önálló politikai tényezőként léphet fel, s ily módon aktív szerepet játszhat a politikai életben. A párt vezetőinek szeme előtt példaként az Egyesült Államok alkotmányos berendezkedése, a prezidenciális köztársaság lebegett. A kisgazdapárti vezérkar azonban nemcsak külföldi mintákat és polgári jogi eszméket követett, hanem saját közvetlen politikai érdekeire is tekintettel volt. A párt előtt az 1945. őszi választási győzelem után közvetlen feladatként a végrehajtó hatalom feletti ellenőrzés megszerzése állt, amelynek lényeges szférái (a rendőrség, az államapparátus és a helyi közigazgatás) addigra jelentős mértékben a munkáspárti baloldal befolyása alá kerültek. Azt remélték, hogy tényleges hatáskörrel rendelkező kisgazdapárti elnök, aki egyben végrehajtó hatalom, s részeként a hadsereg feje, visszaszerezheti elveszett pozícióikat e fontos államhatalmi ágban, visszaszoríthatja az MKP-t és az SZDP-t, s gyengítheti erejüket, hatalmi rendszerüket.

Egyetlen ellenző

A köztársasági államforma rendezéséről szóló törvényjavaslat, amelyet a szociáldemokrata Ries István vezette igazságügy-minisztérium készített el, természetesen közelebb állt a munkáspártok elképzeléseihez, mint a kisgazdapárt felfogásához. Hosszas pártközi tárgyalások, kölcsönös kompromisszumok árán készült el a végleges törvénytervezet, amelyet a koalíciós pártok vezetőségei is jóváhagytak. A nagyobb engedményt a Független Kisgazdapárt tette.

Sulyok Dezső, a javaslat előadója 1946. január 29-én terjesztette az államformáról szóló törvényjavaslatot a nemzetgyűlésben, amely azt a kétnapos vita után 31-én el is fogadta. Egyetlen képviselő akadt csak, Slachta Margit, aki a javaslat ellen szólalt fel, s védelmébe vette a királyság intézményét és a Habsburg-házat.

A törvény-előkészítéssel egyidejűleg folytak a viták, s a színfalak mögötti eszmecserék arról, hogy ki töltse be a köztársasági elnök tisztségét. Számos jeles személyiség neve merült fel, közöttük Tildyé, Nagy Ferencé és szociáldemokrata valamint polgári radikális részről Károlyi Mihályé is. Őt azonban nem támogatta sem Rákosi Mátyás és a kommunista pártvezetés, sem a kisgazdapárt. Az utóbbi főként azért nem, mert az elnöki pozíciót a maga számára akarta megszerezni. A kisgazdapárton belül az elnökjelölt személyének kiválasztása kiélezte a belső ellentéteket, s a felső vezetést csaknem megbénító perlekedéshez vezetett. A kisgazdapárti képviselők döntő hányada, főként a parasztok, s a vidéki pártszervezetek jó része Nagy Ferencet látta volna szívesen az állam élén. A párt balszárnya és a polgári jobboldal egy része viszont Tildyt támogatta. A jelöltségért folyó küzdelem kimenetelét végül is az döntötte el, hogy a baloldali pártok – az MKP javaslatára – egyhangúan Tildy mellé állottak. Ezt tette végül Nagy Ferenc is, hosszas tépelődés után. 1946. január 29-én a kisgazdapárti képviselőcsoport értekezletén a honatyák, ha nem is túl nagy lelkesedéssel, de elfogadták Tildyt a köztársaság elnökének, aki egyéniségénél, műveltségénél fogva alkalmasabbnak mutatkozott a közjogi méltóság betöltésére. Február 1-jén közfelkiáltással Tildy Zoltánt választották meg a második magyar köztársaság elnökévé.

A köztársaság kikiáltása a katolikus egyház, a legitimista csoportok és a kisgazdapárt polgári jobboldala elleni politikai harcban, a demokratikus erők közös sikereként született meg. Az 1946: I. tc. sorozatos kompromisszumok eredménye volt. A köztársasági elnök megkapta mindazokat a jogokat, amelyek az államfői tisztség nélkülözhetetlen attribútumai voltak, ő képviselte a magyar államot itthon és a külföld felé, s ő – gyakorolta, ha megkötésekkel is, a végrehajtó hatalmat a kormány útján. A nemzetgyűléssel azonban nem volt egyenrangú államhatalmi tényező, keze vele szemben eléggé megköttetett: nem hívhatta össze az országgyűlést, csak bizonyos feltételek mellett napolhatta el, illetve oszlathatta fel. Nem élhetett sem a törvényszentesítés, sem az abszolút vétó jogával; a nemzetgyűlés hozzájárulása nélkül nem üzenhetett hadat, s nem köthetett békét. Nem illette meg olyan régi feudális eredetű kiváltság, mint a főkegyúri vagy hadúri jog. Jogállása megfelelt a polgári demokratikus köztársaságok elnökei jogkörének. A köztársasági törvény preambuluma viszont először iktatta törvénybe Magyarországon az emberi és politikai szabadságjogokat.

Megszilárdult…

A királyság megszüntetése és a köztársaság kikiáltása 1946 februárjában valóban polgári demokratikus intézkedés volt. Jelentősége állami téren abban állt, hogy az új államformával tovább épült és megszilárdult a népi demokrácia állami-politikai rendszere. Politikai téren viszont azt jelentette, hogy a legitimizmus súlyos vereséget szenvedett, végleg lekerült a napirendről, s vesztett tekintélyéből a katolikus egyház is. A demokratikus erők megszilárdították hatalmi pozíciójukat, tömegbefolyásuk is növekedett. A köztársaság megteremtése Magyarországon demokratikus politikai hagyományainkhoz tartozik, ezért is kell emlékezni rá.