Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

26. fejezet -

Mindszenty kiszabadulása, 1956. október 30–31.

BURILLÁK Attila

Mindszenty kiszabadulása

1956. október 30–31.

Mindszenty József bíboros prímásról egyrészt nyugaton megjelent visszaemlékezései, másrészt az egykorú sajtó alapján ma is az az elfogadott vélemény, hogy „kiszabadították”. Ez az írás remélhetőleg csak egy lesz azoknak a sorában, amelyek a történeti irodalomban és a közvéleményben elterjedt hiedelmeket igyekszenek eloszlatni.

1956. november 1-jén „szenzációs” cikk jelent meg a Magyar Szabadság nevű lapban. Szerzője – Pálinkás (Pallavicini) Antal és két tiszttársa közlései alapján – közzétette Mindszenty József „kiszabadításának” históriáját. A történet szerint 1956. október 30-án a késő esti órákban a rétságiak „rövid tűzharcban” elkergették a bíborost őrző államvédelmistákat. Valamivel később – Mindszenty szavai szerint – „felpattan az ajtó, belép hozzám a rétsági honvédség fegyveres tiszti különítménye. Vezetőjük, Pallavicini őrnagy jelentkezik.

– A hercegprímás szabad! Azonnal indulhatunk Esztergomba vagy Budára. Szállítóeszközök, kofferek, ládák, minden, ami kell, rendelkezésre állnak.”

De hogyan történt a prímás tényleges kiszabadulása?

Mindszenty József bíboros prímást 1949-ben a népbíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával egy olyan perben, amelyben – Gergely Jenő értékelése szerint – „már felfedezhetők voltak a későbbi torzulások jelei”. 1953-tól kezdődően javulás mutatkozott az állam és a katolikus egyház kapcsolatában. Ennek bizonyítéka az, hogy a bíboros börtönbüntetését – magas korára és egészségi állapotára való tekintettel – megszakították és házi őrizetbe helyezték.

Sorsa további alakulásában 1956. október 23-a, de különösen október 28-a – az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) föloszlatásának a napja – fordulópontot jelentett. A felsőpetényi Almásy-kastély (itt őrizték a prímást) őrsége azt a parancsot kapta a belügyminisztériumból, hogy Mindszentyt szállítsák Budapestre, ám ezt Mindszenty heves ellenállása miatt erőszakkal sem tudták végrehajtani. Ugyanaznap este kisebb tömeg (helyi és környékbeli falusiak egyaránt) tüntetett a bíboros szabadon bocsátása érdekében, s ez az őrség tagjaiban – akik ugyancsak az ÁVH kötelékébe tartoztak – komoly aggodalmat keltett.

Ugyancsak október 28-án Nagy Imre miniszterelnök magához hívatta Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) vezetőjét és utasítást adott a prímással megegyezés megkísérlésére. Nagy Imre álláspontja az volt, hogy békés és közös elhatározással Mindszentynek édesanyjához vagy a Hittudományi Akadémiára kellene mennie. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez természetesen nem jelentené a bíboros politikai rehabilitációját.

Horváth másnap, 29-én megérkezett Felsőpeténybe. Tárgyalása nem vezetett eredményre, mert a prímás csak Esztergomba vagy az Úri utcai prímási palotába lett volna hajlandó menni, tehát a politikai rehabilitációt követelte. Nagy Imrét nem sikerült tájékoztatni a tárgyalás eredményéről. Este újabb tüntetés zajlott le a kastély előtt. Ezúttal a tüntetők öt fős küldöttsége meggyőződhetett arról, hogy a prímás jó körülmények között van elhelyezve.

30-án kora délután az AEH vezetője még egyszer megpróbált egyezségre jutni a bíborossal, ismét sikertelenül. Közben a felsőpetényi őrség parancsnoka a belügyminisztériumból azt az utasítást kapta, hogy amennyiben a tömeg a prímást ki akarja szabadítani, ne álljanak ellen. Az őrség parancsnoka fölvetette Horváthnak, hogy mint a kormány megbízottja, engedje szabadon Mindszentyt. Horváth szintén a további fogva tartás ellen foglalt állást, de saját hatáskörében nem mert cselekedni. Délután fél ötkor azt ígérte, megbeszéli Nagy Imrével, s még aznap este visszamegy Felsőpeténybe.

Az AEH vezetőjének távozása után az őrség forradalmi katonai tanácsot alakított, s megegyeztek abban, hogy Mindszenty őrzését megszüntetik. Az ülés után a prímást azonnal értesítették, hogy ő már szabad, távozását senki sem fogja megakadályozni. Az őrség egyik tagja a felsőpetényi nemzetőrség parancsnokával is közölte döntésüket, aki azonmód telefonált a rétsági járási rendőrkapitányságra, ahol elzárkóztak a prímás további őrzésének biztosítása elől. Az ő javaslatukra a nemzetőrparancsnok hét óra körül telefonált a rétsági laktanyába is, ahol megígérték, hogy Mindszentyt biztonságos helyre szállítják. A rétsági laktanyaparancsnok – közvetlenül a felsőpetényi hívás után – megpróbálta fölhívni feletteseit, majd a sikertelen kísérlet után egy, a rádióból hallott telefonszámot tárcsázva Tildy Zoltán államminiszter titkárságát kapcsolták. Tildy titkárától – aki a kérdésben valószínűleg konzultált az államminiszterrel – azt az utasítást kapta, hogy Mindszentyt szállíttassa a laktanyába, másnap majd érte fognak küldeni.

Ezután négy önként jelentkező tiszt a parancsnok utasítására gépkocsival kiment Felsőpeténybe. Az objektum parancsnoka megérkezésükkor (kilenc óra után) közölte velük, hogy „Mindszenty szabad, elvihetik, ha akarják”. Az egyik tiszt megkapta az őrség forradalmi katonai tanácsának azt az írását, amely Mindszentyt szabaddá nyilvánította. Tíz óra után néhány perccel a bíborost szállító kocsi visszaindult Rétságra, ahol már nagy tömeg várta őket. A prímás előbb a magyar zászlót éltette, majd néhány percre bement a plébániára. A laktanyában az alakulat törzsfőnöke (a parancsnok utáni legmagasabb beosztás), Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy szobájába vezették, ahol előbb Pálinkással, majd a parancsnokkal beszélgetett; utóbbi közölte vele, hogy másnap reggel Budapestre fogják szállítani.

A bíboros beszállítása után a laktanyaparancsnok a forradalmi katonai tanács küldöttsége tagjaként Budapestre indult. Útközben találkoztak az alakulat egyik Pestre vezényelt tisztjével, aki egy újpesti csoporttal karöltve Felsőpeténybe indult Mindszentyt kiszabadítani. (Horváth Jánost útban Budapest felé az „újpesti forradalmi bizottság” tagjai elfogták, s megtudták tőle, hogy a bíboros Felsőpetényben van. Az újpestiek úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek a Folyami Flottillától, és majd ők kiszabadítják a prímást. A Flottilla a páncélos parancsnokság utasítására három – Rétságról odavezényelt – harckocsit bocsátott az újpestiek rendelkezésére.) A parancsnok tudatta velük, hogy Mindszenty azóta már a rétsági laktanyában van.

Éjjel egy óra előtt egy rendőr- és egy katonatiszt, valamint a váci segédpüspök, püspöki helynök vezetésével Vácról érkezett küldöttség, majd rövid ott-tartózkodás után távoztak. Pálinkás ekkor előbb a Honvédelmi Minisztériummal próbált telefon-összeköttetést teremteni, majd a sikertelen kísérlet után Tildy Zoltán államminiszter titkárságától azt az utasítást kapta, hogy reggel szállítsák föl a prímást. Közben a Katonai Ügyészségről is jelentkeztek telefonon. Ők vadonatúj Mercedesüket fölajánlva kívántak részt venni Mindszenty Budapestre vitelében. Pálinkás elhárította a fölajánlkozást. Rövidesen megérkeztek az újpestiek is, akik azonnal magukkal akarták vinni a bíborost. Pálinkás ezt nem engedélyezte, de egyik vezetőjüket – a már említett tisztet – megbízta a menetoszlop összeállításával.

31-én reggel hat órakor – valamivel az után, hogy a laktanyaparancsnok visszaérkezett a Honvédelmi Minisztériumból, ahol nem tett jelentést az alakulatánál történtekről(!) – megindult a menet; elöl három harckocsi és egy rohamlöveg, e mögött egy deszantokat szállító tehergépkocsi, majd két Pobeda, a másodikban Míndszentyvel és Pálinkással. Az oszlopot egy harckocsi zárta. Vácott a tömeg ki akarta emelni a prímást; mintegy ötpercnyi kényszerszünet után tudtak csak továbbindulni. Háromnegyed kilenc körül megérkeztek a Várhoz, ahol lemaradt az utolsó harckocsi is (a többi már korábban „fölmondta a szolgálatot”). Az Úri utcában ekkorra mintegy ezer ember gyűlt össze Mindszenty fogadására, aki áldást osztott, majd bevonult a prímási palotába, hogy ismét a „kezébe vegye” a magyar katolikus egyház ügyeinek irányítását.