Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

9. fejezet -

A nemzet elnyomója vagy a nép felemelõje? Kollonich Lipót

VARGA J. János

A nemzet elnyomója vagy a nép felemelője?

Kollonich Lipót

Kollonich Lipót (1631–1707) magyar kamaraelnök, kalocsai, majd esztergomi érsek a 17. század utolsó évtizedei magyar történetének egyik meghatározó személyisége volt. Világi és egyházi működése során határozott programot dolgozott ki a török kiűzése utáni Magyarország jövőjének alakítására. Elgondolásaiból azonban keveset tudott megvalósítani. A kort formáló erők más irányt szabtak az ország fejlődésének, mint amilyent ez az önállóan gondolkodó személyi szánt neki.

Európa vagy Magyarország

Egyénisége tele volt ellentmondásokkal, akárcsak a kor, amelyben élt. Magyarnak született, de nincs nyoma, hogy tudott volna magyarul. Élete nagy részét az ország határain kívül élte le, mégis a pozsonyi jezsuiták templomában helyezték örök nyugalomra. Pályáját katonaként kezdte, s mint pap fejezte be. Máltai lovagként ízig-vérig katona, aki egyházpolitikai eljárásaiban is szerette a kardvágásokat. „Főpapi pásztorbotja karddá élesedik, főpapi süvegje sisakká merevedik. Meggyőződései kemények, mint valami márványtömb s energiája, mellyel végrehajtásukhoz fog, nem kímél jogot, törvényt, hagyományt, keresztül gázol mindenen” – írta róla egyik méltatója, Mihályi Ernő. A katolikus megújulás „lánglelkű apostola”, az egyház legképzettebb papjainak, a jezsuitáknak nagy pártfogója, ugyanakkor a protestánsok és a zsidóság súlyos pörölye, a cuius regio, eius religio (akié az ország, azé a vallás) protestáns elvének kérlelhetetlen visszafordítója. Az 1674. évi pozsonyi törvényszék előtt elítélt magyar prédikátorok megkínzásának és gályára küldésének egyik értelmi szerzője, ugyanakkor máltai lovagként a pestisben szenvedők és a szegények gyámolítója, a rabkereskedelem ellenzője. Bécs 1683. évi török ostroma és felmentése után a város körül összegyűjtött árva gyermekek istápolója.

Az egységes Habsburg birodalom (Gesamtmonarchie) és a megteremtéséhez szükséges abszolutizmus és centralizáció híve, következésképpen a magyar rendi törekvések ellensége, az ősi nemesi alkotmány aláásója. Európai látókörből szemlélte a világot, a nyugati országok hatalma és gazdagodása lebegett a szeme előtt: Angliáé, Franciaországé, Hollandiáé és Velencéé, s nem a magyar urak vármegyei kiskirályságait tartotta követendő példának. A francia Colbert és az angol Cromwell voltak a mértékadói és nem a magyar főméltóságok: a nádor, az országbíró, a tárnokmester és a bánok. A kor abszolutista jogalkotását tartotta követendőnek, s nem a Werbőczy Hármaskönyvébe foglaltakat. A törvény előtti egyenlőségről és a közteherviselésről vallott nézetei az új természetjogban gyökereztek s nem az Aranybullában vagy Werbőczy nemesi felfogásában. Ilyen alapállásbó1 Kollonich el sem tudta képzelni, hogy mi bántja a bécsi udvar terveit ellenző, de alapjában véve lojális magyar főurakat, amikor – mint mondotta – örülniük kellene, hogy I. Lipót kitünteti Magyarországot, midőn örökös tartományainak intézményeit oda is átültetni kívánja. Hiába volt világosan gondolkodó fő, hiába szerzett kitűnő ismereteket a közigazgatás több ágában, reformtörekvései meddők maradtak, azokkal inkább ellenségeket s nem támogatókat szerzett magának Magyarországon. Bécsújhelyi, majd győri püspöksége idején kortársai közül Esterházy Pál nádor, Szelepcsényi György esztergomi érsek és Széchenyi György kalocsai érsek határozottan felléptek nézetei, a magyar nemességet sújtó törekvései ellen. Ádáz magyarellenességének vádját először a kurucok akasztották reá, akik nagy ellenszenvet éreztek iránta, azután a 19. század történetírói, főként Acsády Ignác. Oka a Kollonich irányításával készült tervezetből, az Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn-ból (A magyar királyság berendezésének művéből) kiolvasott javaslat, amely szerint a török kiűzése után Magyarország elnéptelenedett területeire elsősorban német ajkú telepeseket kell behozni. Ebből született meg történetírásunkban a hírhedt „germanizálási” tétel, ennek – no meg protestánsellenességének – köszönhette a főpap, hogy tőle származtatták az ijesztő „célkitűzést”: „Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá, végre katolikussá fogom tenni”, s ezért hasonlították őt a magyarokkal kegyetlenkedő, félelmetes hírű császári tábornokhoz: „Kollonich Lipót ugyanaz bíborosi palástban és kalapban, mint Antonio Caraffa páncélban.”

Habsburg-hívő Magyarországért

Ki volt Kollonich és, mit akart megvalósítani? Horvát eredetű, a császár szolgálatában álló katonacsaládból származott. Nagyapja, báró Kollonich György a 16. század második felében Kismarton és Fraknó kapitányaként szolgálta az uralkodót. Apja, Kollonich Ernő harcolt a török ellen a tizenöt éves háborúban és Bocskai István ellen Felső-Magyarországon. 1604-ben szerzett indigenátust, ezzel Magyarország nemesei és bárói közé került. Előbb Győr, majd Pozsony várparancsnoka, 1621-től ugyanilyen minőségben Komáromban teljesített szolgálatot. 1637-ben grófi rangot kapott II. Ferdinándtól. Kufsteini Anna Eleonóra bárónővel kötött második házasságából kilenc gyermek született, a hetedik, Lipót Károly 1631. október 26-án látta meg a napvilágot. Keresztelési szertartását Pázmány Péter végezte.

Kollonich Lipót gyermekévei jórészt Komáromban teltek el. Itt találkozott az ifjú Odescalchi Benedekkel (ő a későbbi XI. Ince pápa), aki katonaként szolgált a városban. A serdülő Kollonichot hamarosan IV. Ferdinánd apródjai között találjuk, majd a bécsi jezsuita gimnáziumban. 19 évesen a Máltai Lovagrend tagja lett, egy év múlva már Kandia (Kréta) szigetén harcolt a török ellen, szövetségben a Velencei Köztársasággal. 1655-ben részt vett egy tengeri ütközetben a Dardanelláknál, ahol zsákmányul ejtette az egyik török hadihajó zászlóját. Hősiességéért kétévi időtartamra máltai kasztellánussá (várnagy) választották.

A lovagrendben töltött mozgalmas évek után kezdődött el Kollonich Lipót magasra ívelő közéleti és egyházi pályafutása. 1659-ben I. Lipót titkos tanácsosa lett, 1672-től a pozsonyi kamara elnöke, s mint ilyen, részese volt a törvénytelen adók behajtásának és egy sor birtokfoglalásnak. De közben belelátva a kamarai gazdálkodás kulisszatitkaiba, a katonaság pénzügyeinek kezelésébe, kérlelhetetlenül feltárta a katonaság visszaéléseit, zsarolásait. Néhány év múlva a Magyarországon abszolutizmusra törő uralkodó – aki például 1673-ban felfüggesztette az ország alkotmányosságát jelképező nádori intézményt – delegálta az ország ügyeit intéző kormányzótestületbe. 1687-ben részt vett I. József koronázásának – s egyben a Habsburgok örökös magyar királysága országgyűlési elfogadtatásának – előkészítésében. A következő évben megbízást kapott az Einrichtungswerk-bizottság munkájának irányítására, 1692-ben a császári udvari kamara vezetésére, majd két esztendő múlva kinevezték a Titkos Tanács élére.

Világi tisztségeivel egy időben magas egyházi méltóságokat is viselt. 1666-ban nyitrai, négy év múlva bécsújhelyi, 1685-ben győri püspök. Buda visszafoglalásának napján XI. Ince pápa bíborossá nevezte ki, 1688-ban kalocsai, 1695-ben esztergomi érsek lett.

Páratlan gazdagságú életpálya, amely kötelezővé tette számára, hogy a török elleni háború eseményeire is odafigyeljen. Nyitrai püspöksége idején kijavíttatta a vár erődítéseit, mert a környéken gyakorta portyázott a török, és együttműködött Esterházy Pállal, aki ugyanott tartotta székhelyét a bányavárosok főkapitányaként. 1683-ban a töröktől ostromolt Bécs védelmét szervezte: élelmiszert halmozott fel a városban, zsoldkifizetés céljára lefoglalta két főpap, Szelepcsényi György Bécsben őrzött 499 000 forintnyi és Széchenyi György 61 000 forintot érő vagyonát, gondozta a betegeket és a sebesülteket. (A várost ostromló Kara Musztafa nagyvezír állítólag akkor fogadta meg, hogy Bécs elfoglalása után sajátkezűleg veszi fejét a püspöknek, mint a védelem egyik szervezőjének. Ehelyett azonban néhány év múlva Kollonich kapta meg ajándékul a szultán haragjának áldozatául esett nagyvezír koponyáját.)

Magyarország újkori berendezése

Kollonich Lipót életének főműve, de egyúttal egész tevékenységének legvitatottabb része az irányításával 1688–1689-ben készült Einrichtungswerk, amely öt nagy fejezetre tagolva vizsgálja a tervezet készítői szerint az ország előtt álló legfontosabb feladatokat. A munka egyrészt a rendiség elégtelenségeit és ésszerűtlenségeit kritizálja: szó esik abban a nemesség igazságszolgáltatási előjogainak korlátozásáról, a nemesi javak megadóztatásáról, a nemesi vámmentesség eltörléséről és a mezővárosoknak a nemesi vármegyei hatalom alóli felszabadításáról. Másrészt a császári katonai önkény és a hadsereg-élelmezés korabeli, a lakosság erőit kiszipolyozó rendszerét bírálja. Emellett egy sor előremutató, az ország újjáépítését elősegítő javaslattal él: a magyar kancellária és a jogszolgáltatás racionális átszervezése, a nem nemesek jogképességének elismerése, egységes adórendszer és katonai erőszaktól mentes adóbehajtás, az elnéptelenedett országrészek betelepítése, vallási türelem a betelepülők iránt (!)‚ gimnáziumok és főiskolák alapítása, az egészségügy és az elemi oktatás reformja, szabadabb földbirtokforgalom és hitelnyújtás, az ipar, kereskedelem és a közlekedés fellendítése, a pénz, súlyok és mértékegységek egységesítése szerepel elgondolásai között.

Az utóbbiak sorában nem nehéz felfedezni annak az állam- és gazdaságtudományi rendszernek – a merkantilizmusnak – az elemeit, amelyek segítségével Colbert Franciaországot, Cromwell Angliát a gazdasági fejlődés jelentős magaslatára emelte. A merkantilisták azt vallották, hogy a vagyon forrása a pénz, a tőke körforgása, s azt aktív külkereskedelemmel lehet biztosítani. Ehhez viszont iparfejlesztés és ipartámogató védővám-politika szükséges. Az ország gazdagságának forrása még a kincs is, ezért minél több nemesfémet kell felhalmozni. Nálunk ennek a rendszernek egyik első és fő képviselője Kollonich Lipót volt az Einrichtungswerkkel. Idevágó javaslatait egybegyűjtve kirajzolódik a merkantilizmus magyarországi adaptációjának lényege: a politikai fejlődéssel, vagyis a mindent központosítani törekvő abszolutizmussal párhuzamosan gazdasági téren is egységet kell teremteni, meg kell szüntetni a középkorból örökölt sokféle hűbéres tagoltságot, le kell dönteni a nemesi, városi, testületi érdekeket védő tilalomfákat, a belső kereskedelem előtt tornyosuló vámsorompókat, hogy a sok kis, önző érdek helyére az államérdek lépjen. Ez a rendszer a rendi, városi, helyi gazdaságpolitikától az egységes államgazdaságon át a távolabbi jövő, a szabad verseny felé mutat.

Az állami (kamarai) érdek kicseng a mezőgazdasági reformokból, az adórendszerből és a telepítési tervekből is, de figyelemre méltó az adófizető lakosság anyagi érdekeiről való féltő gondoskodás is. Ahogyan lefesti a föld népének kiszipolyozását, jobban aligha lehetne megalapozni a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc szükségszerűségét. Az Einrichtungswerk-bizottság vezetőjének van érzéke a bajok felismerésére, füle a panaszok meghallgatására és bátorsága illetékes helyen való feltárásukra. Pozitív javaslatai nagy értéket képviselnek: a jobbágyi kötelezettségek szigorú meghatározása gátat vet a földesúri önkénynek, a telepesek szabadsága és adókedvezménye biztosítja ittmaradásukat, ezzel az elpusztult országrészek gazdaságilag felépülnek. (Tegyük hozzá: Mária Terézia felvilágosodott reformjainak csírája, korai jelentkezése ez, természetesen más indítékból, más céllal és más viszonyok között. Kollonich megelőzte korát.)

A 17. század utolsó két évtizedének magyarországi viszonyait alapvetően az abszolutizmus és a rendiség küzdelmében beállt viszonylagos szünet határozta meg. S ezt Kollonich sem hagyhatta figyelmen kívül. E kettősségből ered az Einrichtungswerk központosító tendenciáinak visszafogottsága, ami akkor válik igazán szembetűnővé, ha a tervezetet átható szemléletmódot Kollonich korábbi megnyilvánulásaival vetjük össze. A bíboros egyéni fejlődése ebből a szempontból ugyanis szinkronban állt a Habsburg politika alakulásával: Kollonich, úgy tűnik, nem kívánta megismételni az abszolutizmus nyílt bevezetésének 1670-es évekbeli kudarcát, s az 1680-as évek végén abszolutista meggyőződésének bizonyos tompításával remélte elérni a változatlan célt: beolvasztani Magyarországot a Habsburg birodalomba.

Az Einrichtungswerket véleményező főbizottság mégsem tartotta végrehajthatónak a tervezetben foglaltakat: elsősorban az abszolutizmus túl mérsékeltre sikerült hangvételét kifogásolta és az adómérséklés sem tetszett neki. A magyar urak pozsonyi konferenciája pedig egyenesen elvetette a javaslatot, mert abban a rendi kiváltságok sorozatos megsértését látta.

Két korszak határán állt az Einrichtungswerk, ezért nem arathatott sikert. Egyes javaslatain még az abszolutizmus szelleme uralkodott, ugyanakkor felvetett olyan gondolatokat, amelyekért majd a 18. század közepéről nyúlnak vissza, másokat meg száz év múlva a francia forradalom is csak ágyúszóval és guillotine-nal tud megvalósítani. Két korszak határán állt maga Kollonich Lipót is, akit nem tartunk számon a magyarság politikusai között, de egyházi hivatásának következetes gyakorlása, karitatív tevékenysége, nagyszabású társadalom- és kultúrpolitikája, a katonai és pénzügyi visszaélésekkel szembeni határozott fellépése, a török kiverésére és a magyar végvárak megerősítésére irányuló fáradozása, nagy diplomáciai összeköttetése a hivatásuk magaslatán álló főpapok, sőt a történelem menetére befolyást gyakorolni képes egyéniségek sorába emelik.