Ugrás a tartalomhoz

História 1988-06

Glatz Ferenc , Izsák Lajos , Molnár János , Gergely Jenõ , Vida István , Antall József , Göncz Árpád , Vörös Vince , Glatz Ferenc , Kajári Erzsébet , Stefány Judit , Sipos Péter , Jeszenszky Géza , Erényi Tibor , Bartha Antal , Esti Béla

História

9. fejezet -

Független Kisgazdapárt, 1956. november 16.

ANTALL József–GÖNCZ Árpád–vöRös Vince

Független Kisgazdapárt

1956. november 16.

A Független Kisgazdapárt tervezete a politikai kibontakozás érdekében, a bekövetkezett események által megváltozott körülmények figyelembevételével, a kompromisszum szándékával készült. A Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány elnöke, az MSZMP főtitkára, Kádár János tárgyalásra hívta a Parlament épületébe Kovács Bélát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát (1945–1947), megválasztott elnökét (1956). A november 10–15. közötti napokban történt találkozás az Elnöki Tanács elnökének, Dobi Istvánnak a közvetítésével jött létre és azon Marosán György is részt vett. Tekintettel arra, hogy Kádár János egy újabb, második tárgyalást helyezett kilátásba, Kovács Béla szükségesnek tartotta a felkészülést az újabb megbeszélésre és az alapelvek összegezését.

Kovács Béla október 31-én érkezett Pécsről Budapestre. November 4-én – Vörös Vince kisgazdapárti képviselő, korábban helyettes főtitkár előzetes tájékozódása után – az amerikai nagykövetségen keresett menedéket. (Mindszenty József prímás ekkor már itt tartózkodott.) Nagy Imre és több társa – mint közismert – a jugoszláv nagykövetségre távozott. Tildy Zoltán államminiszter a déli órákig maradt a Parlamentben, Bibó István pedig további két napig. (Más kormánytagok is „megkíséreltek”, illetve kaptak menedéket egyes nagykövetségeken.) Kovács Béla és Vörös Vince egy éjszakát töltöttek az amerikai nagykövetségen, majd eltávoztak. Kovács Béla rövid időre dr. Szentiványi József lakására (Petőfi S. u.) ment, majd onnan átköltözött volt minisztertársához és személyes barátjához, dr. Antall Józsefhez (Ferenciek tere 6–7., jelenleg: Károlyi M. u. 4–8.). Ott lakott egészen november végéig, amikor visszatért családjához Patacsra (Pécs).

Ezekben a hetekben, ahogy erre több emigrációban és itthon született visszaemlékezés is utal, Antall József belvárosi lakásán zajlottak a politikai tárgyalások, itt ülésezett a Független Kisgazdapárt vezetősége (intéző bizottsága) és elnöksége („elnöki tanácsa”). Itt találkozott a Nagy Imre-kormány három kisgazdapárti államminisztere – Kovács Béla, Tildy Zoltán és B. Szabó István –, illetve az újra megválasztott országos pártigazgató, Antall József, az intéző bizottság elnöke, Csorba János, Kővágó József polgármester, megválasztott főtitkár, Pártay Tivadar főszerkesztő, helyettes főtitkár és mások. Itt fogadta Kovács Béla a Független Kisgazdapárt vezető gazdaságpolitikusait, közöttük Varga István egyetemi tanárt, volt államtitkárt, valamint Rácz Jenő volt pénzügyminisztert (1946–1947) és másokat.

Természetesen a többi párt képviselői is rendszeresen felkeresték Kovács Bélát, akinek kilenc esztendős szovjetunióbeli és hazai fogsága nemcsak nagy erkölcsi tekintélyt, hanem – súlyos betegsége, fizikai és lelki meggyötörtsége ellenére – nagy tapasztalatokat is sejtetett. A legszorosabb kapcsolatban Farkas Ferenc és Bibó István parasztpárti (Petőfi Párt) államminiszterekkel volt, Farkas Ferenc mint a Petőfi Párt főtitkára rendszeres vendége volt Kovács Bélának. Hasonlóan Bibó István is. A többi párt képviselői közül Fischer József szociáldemokrata államminisztert kell még megemlítenünk. E megbeszélések a kölcsönös tájékoztatás, találgatás és tervezések jegyében zajlottak. Természetesen Kovács Béla tájékoztatta első tárgyalásáról a kisgazdapárti politikusokat és a koalíciós partnereket egyaránt. Elbeszélése szerint Kádár János a megújhodó politikai szándékot, a többi párttal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Noha igen nagy aggódással ment el Kovács Béla az első találkozóra, a második megbeszélésre – figyelembe véve Kádár János nyilatkozatát – némi optimizmussal készült.

Fogadta a különböző pártok képviselőit, megbeszéléseket tartott saját pártja vezetőivel, majd pedig megbízást adott a korábbi kisgazdapárti, valamint egyéb pártok tervezetei alapján egy kompromisszumos kibontakozási tervezet elkészítésére, amit alapul kívánt venni az érdemi tárgyalások lehetősége esetén. A november 16-i dátumot viselő tervezet megfelelő módosításokkal tartalmazta a november 4. előtt készült programtervezetek egyes passzusait is, továbbá azt a feljegyzést, amely Tildy Zoltán államminiszter megbízása alapján (november 2.) a Varsóban sorra kerülőnek vélt szovjet–magyar tárgyalások kisgazdapárti koncepciójához készült a szovjet csapatok kivonulása esetére. Ismeretes, hogy e varsói politikai-diplomáciai tárgyalásokra nem került sor, kizárólag a Budapesten kezdődött és Tökölön folytatódott katonai megbeszélések indultak meg Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével.

A Független Kisgazdapárt és a Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) tervezetei, kibontakozási javaslatai és elképzelései igen sok hasonlóságot mutatnak egymással. Ez nem véletlen, hiszen közvetlen és személyes megbeszélések alapján születtek meg, az alapelvek egyeztetésével. (Egyébként ismeretesek a két párt egyesülési törekvései és elképzelései 1947-ben és 1956-ban egyaránt.) A Petőfi Párt tervezeteinek egy része jól ismert a hazai és emigrációs irodalomból, miután elsősorban Bibó István államminiszter nevéhez fűződnek, akinek munkái között részben már napvilágot láttak. Említsük meg a Magyarok! című felhívását (november 4.), majd pedig a Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására című írását (november 9.), amely nyomtatásban is megjelent (London, 1960). E Tervezet első változatát tartalmazta az a levél is, amely a Budapesten akkreditált három nyugati (amerikai, brit, francia) és az indiai nagykövet részére készült (november 6.), illetve ezeket az elképzeléseket érintette a Nagy Imréhez, a jugoszláv nagykövetségre írott levele (november 11.) is. A Szociáldemokrata Párt helyzete több vonatkozásban eltérő volt. Részben a Kommunista Párttal történt egyesülés (1948) miatt, részben pedig a Szocialista Internacionálé léte és Kéthly Anna államminiszter külföldi tartózkodása jelzett „hátrányt” és „előnyt”.

A Független Kisgazdapárt most először közölt tervezete (november 16.) tehát figyelembe vette a korábbi kisgazdapárti és a többi párt által készített elképzeléseket. (Egyébként Farkas Ferenc is készített feljegyzést a tárgyalásokhoz Kovács Béla részére.) Az események változásával, a nemzetközi és hazai politikai viszonyok alakulásával a korábbi elképzeléseket a kompromisszum érdekében módosították, így a két kormány létezésének tényét, annak de jure és de facto elismerését véve alapul. A második találkozóra (nov. 20. körül) összeállított tervezet azonban nem képezhette érdemi tárgyalás alapját, a Kádár-kormány nem fogadhatta el az abban kifejtett alapelveket. Kovács Béla akkori véleménye szerint a szovjet kormány, illetve a többi népi demokrácia – elsősorban Csehszlovákia és Románia – vezetői ellenezték a tényleges többpártrendszeren alapuló kibontakozást. Erősítette benne ezt a véleményt az, hogy Kádár János javasolta neki: utazzék haza a családjához és kezeltesse Pécsett megromlott egészségét.

Több mint három évtized távlatából e tervezetek és programok a bekövetkezett eseményekkel összevetve irreálisnak vagy akár naivnak tűnhetnek a szkeptikus és bíráló utókor szemében. De ez nem felel meg a valóságnak! Senki sem volt naiv – nyilván egyik oldalon sem – az események résztvevői közül. Egy adott kül- és katonapolitikai helyzetben, az adott belpolitikai viszonyok függvényében ítélhetők csak meg ezek az elképzelések, irányelvek és követelések. Külön történelmi kutatásnak kell tisztáznia, hogy a koalícióra irányuló, a pluralizmust lényegében deklaráló állásfoglalás (Kádár János nyilatkozata, 1956. november 15.) tényleges politikai célkitűzést takart, vagy pedig a konszolidáció útján végrehajtott válságlevezető szerepet töltött-e be?

A koalíció pártjai nyilvánvalóan a tényleges hatalommegosztás igényéből indultak ki, elvetették az előre megállapított arányokra épülő párt-együttműködésnek azt a formáját, amelyet több kelet- és kelet-közép-európai országban 1945 után megvalósítottak, illetve 1949-ben Magyarországon is bevezettek. A kisgazdapárt vezetői azokat a megnyilatkozásokat vették alapul a tárgyalásokhoz készült tervezetekben, amelyeket az MSZMP és a Kádár-kormány azokban a napokban és hetekben a változó kül- és belpolitikai helyzetben nyilvánosságra hozott vagy más csatornákon kifejezésre juttatott. A politika azon alapkövetelményét vették figyelembe, hogy a garanciát bizonyos feltételek elfogadása jelenti a másik fél részéről. Erre nem került sor.

A nemzetközi és a hazai politikai események változása arra utalt, hogy a szovjet és kínai politikai vezetésben érzékelhető jelenségek nem a koalíciós tárgyalások irányába haladnak, nem kedvezhetnek egy többpárti koalíció megteremtésének. A nyugati világ érdekellentétei – közöttük a szuezi válság – ugyancsak nem segítették elő ezt. A szovjet–amerikai párbeszéd még nem alakult ki a későbbi formában, a négyhatalmi tárgyalások elakadtak. A dekolonializációs folyamat, a német kérdés, a semleges államok együttműködése cseppfolyós állapotra utalt. A szovjet politikában megfigyelhető megmerevedés, a Jugoszláviával ismét megromlott kapcsolatok, a katonai szövetségek megerősítése mind ezt jelezte. Az osztrák államszerződés (1955) korábbi inspiráló hatása megszűnt, a rendkívül aktívnak tűnő indiai külpolitikai irányvonal a közvetítés presztízsfelértékelő szerepében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A második világháborút követően kialakult világpolitikai kép nem változott a közép-európai térség megítélésében.*

* Az 1956. november 4. és 1957 eleje közötti időszakban a koalíciós elképzelésekre utaló tárgyalások, készülődések még nem kerültek le a napirendről és párhuzamosan folytak a tüntetésekkel, sztrájkokkal és más társadalmi-politikai akciókkal. Felmerültek a kétségek, a taktikai feltételezések. így a további tervezetek már utalnak a körülmények változására, a további kompromisszumok keresése és az ezektől való elhatárolódás deklarálódásának dilemmája között. A különböző pártok és társadalmi szervezetek közös állásfoglalásaként született, elsősorban a Petőfi Párt és a Független Kisgazdapárt tervezeteinek összegzéseként a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról című memorandum, amelynek nyilvánosságra hozott példánya az 1956. december 8-i dátumot viseli, de Bibó István és Göncz Árpád már előbb, a nőtüntetés napján (december 4.) átadta K. P. S. Menon indiai nagykövetnek a memorandum egy példányát.

A Moszkvából december végén visszatérő nagykövet negatív választ adott a szovjet vezetőkkel történt tárgyalásról. A Petőfi Párt részéről Bibó István és Farkas Ferenc, a kisgazdapárt részéről Varga István és Rácz Jenő írta alá. (Varga István december 12-én átadta Kossa István pénzügyminiszternek, a Kádár-kormány tagjának is.) A szakirodalomban és a visszaemlékezésekben felmerült, hogy végül is miért nem Kovács Béla és Tildy Zoltán írta alá e közös nyilatkozatot? Ők a kibontakozás korábban vázolt elképzelését egyre szkeptikusabban ítélték meg, továbbá Kovács Béla a Kádár Jánossal folytatott személyes tárgyalások után formailag kötve érezve magát, a további tárgyalásokat, az „indiai vonal” felhasználását mintegy a második, a gazdaságpolitikai vonal prominens képviselőinek engedték át. A további dokumentumok, feljegyzések (Varga István feljegyzése Kovács Béla részére, 1956. december 31. stb.) együttes közlésére van szükség a kutatás és történeti megítélés érdekében, amiben figyelemre méltóak a gazdasági reformelképzelések és programok is. A kisgazdapárt szakemberei közül Varga István, Rácz Jenő és részben Bognár József tervezetei ismeretesek.

(A bevezető a dokumentum közzétevőinek visszaemlékezései és a korabeli sajtó, illetve Kővágó József: Emlékek, emberek, remények – a kisgazdapárt a forradalomban c. cikke (Irodalmi újság melléklete. Párizs, 1981 november-december) alapján készült.)

DOKUMENTUM

A Független Kisgazdapárt tervezete a politikai kibontakozás biztosítására Budapest, 1956. november 16.

Tervezet a politikai kibontakozás biztosítására

Kádár János – a rádióban 1956. november 15-én közölt nyilatkozatában – megállapította, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt lemond a kormányzati pártmonopóliumról, és elfogadja a szabad választások elvét azokkal a pártokkal, amelyek elismerik a szocializmus alapelveit és vívmányait.

Erre való tekintettel – a többi párt szempontjainak figyelembevételével – a Független Kisgazdapárt összegezi álláspontját a kibontakozás útjáról és a kiegyezés módjáról.

I. Politikai feltételek

1. A szovjet csapatok kivonása Magyarországról.

2. Teljes amnesztia a forradalom és szabadságharc résztvevőinek.

3. A Szovjetunióba történő deportálások azonnali megszüntetése, és az eddig deportáltak azonnali hazaszállítása és szabadon bocsátása.

4. Az engedélyezett pártok egyenjogú és szabad működésének biztosítása.

5. A szabad, általános és titkos választások elvének elismerése és gyakorlati biztosítása.

6. Magyarország és a magyar nép súlyos anyagi helyzete miatt – minden politikai feltétel nélkül – a külföldi segélyek és előnyős kölcsönök elfogadása.

7. Az ÁVH teljes felszámolása, az egységes államrendőrségbe történő burkolt beépítésének megszüntetése, volt tagjainak kollektív kizárása az új karhatalmi szervekből.

II. Katonai kiürítés

A Független Kisgazdapárt – a teljes egyenjogúság alapjára helyezett szovjet–magyar barátság érintetlenül hagyása mellett – követeli a szovjet csapatok kivonását Magyarország területéről. Ennek biztosítására a legrövidebb időn belül szerződést kell kötni a Szovjetunióval.

l. A szerződés megkötésétől számított két hónapon belül az utolsó szovjet egység is elhagyja Magyarországot. A szovjet csapatok azonnal kiürítik Budapestet és visszatérnek a forradalom előtti támaszpontjaikra. Utána – 10–14 napos időközökben – kivonják csapataikat a Dunántúlról és a Jugoszláviával határos alföldi megyék területéről, majd a második szakaszban – Szabolcs-Szatmár megye kivételével – az összes többi területről, végül pedig a Szovjetunióval határos Szabolcs-Szatmár megyéből.

Ezalatt a szovjet csapatok és hatóságok tartózkodnak az ország ügyeibe való katonai, rendőri vagy bármilyen más (gazdasági, társadalmi) jellegű beavatkozástól. A kivonulás lebonyolítására és a támaszpontok felszámolására magyar–szovjet vegyes bizottságot kell szervezni.

2. A szovjet csapatok kivonulása alatti időben, ami alatt újabb szovjet egységek nem léphetik át a magyar határt, szükséges az ország belső állami, társadalmi és gazdasági rendjének a biztosítása. A magyar kormányzat – egyetértésben a szovjet kormánnyal – gondoskodik erről:

a) a felállított és felállítandó egységes magyar karhatalommal

aa. honvédség (a karhatalmi és határvédelmi feladatok ellátására);

bb. rendőrség (a rendészeti feladatok ellátására);

cc. munkásőrség (a gyárak és üzemek védelmére);

dd. faluőrség (a falvak és mezők védelmére).

b) A magyar és szovjet fél – a kormányok között létrejött egyezmény alapján – kérjen fel baráti államokat ideiglenes biztonsági csapatok küldésére. Ezzel lenne áthidalható az ENSZ-rendőrséggel szemben – szovjet részről – támasztott diplomáciai idegenkedés. Ezek az államok:

aa. a varsói szerződést aláíró Lengyel Népköztársaság;

bb. a semleges, szocialista Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság;

cc. a Szovjetunióval megnemtámadási és barátsági szerződést kötött Finn Köztársaság.

Az említett biztonsági egységek vegyes alakulatokban (századonként), finn főparancsnok, lengyel és jugoszláv helyettes parancsnoksága alatt működnének. Mellettük tanácsadóként magyar, és a szovjet csapatok kivonulásáig, szovjet főtiszt állna. Biztonsági feladatukat az ország függetlenségének helyreállításáig – a magyar kormány kívánságának megfelelően –, a magyar fegyveres erők megszervezéséig teljesítenék. Az ENSZ csak polgári megfigyelők útján ellenőrizné a csapatok működését, a magyarországi viszonyok általános normalizálási folyamatát, és a világszervezeti segélyek szétosztásának biztosítását.

IIIII. Magyarország kormányzása

A magyar politikai kibontakozás közjogi és kormányzati jogforrása az 1946-os alkotmányos status quo és az 1956. október 23-i forradalom. Magyarország államformája az 1946:I. tc. alapján létrejött köztársaság; kormányformája az 1848:III. tc-ben megállapított független, felelős, népképviseleten alapuló parlamentáris kormányzás; társadalmi formája az elmúlt évtized folyamán megszületett demokratikus és szocialista vívmányok fenntartásán alapuló társadalmi rend.

1. A Független Kisgazdapárt álláspontja az ország kormányzása tárgyában az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáig és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásáig:

a) Nagy Imre kormánya nem mondott le és ezért Magyarország törvényes, de jure kormánya.

b) Kádár János a szovjet csapatok segítségül hívásával megalakította de facto kormányát a működésében megakadályozott törvényes kormány helyett.

c) Ezáltal Magyarországon szakadék támadt a kormányzati hatalom joga és birtoklása között. Ezen kívül bizonyos külföldi államok részéről kísérlet történik a Kádár-kormány legalizálására, más részről viszont nem tesznek lépést ennek tagadására.

d) A Független Kisgazdapárt az ország megmentése és a kibontakozás meggyorsítása érdekében kompromisszumot javasol.

e) Nagy Imre kormányának de jure és Kádár János kormányának de facto elismerésével alakuljon Ideiglenes Nemzeti Kormányzó Tanács. A Kormányzó Tanács az ország kormányzása mellett az államfői jogkört is gyakorolná. Erre magyar jogtörténeti praecedens a kossuthi Országos Honvédelmi Bizottmány, külföldi praecedens a jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács és a svájci Szövetségi Tanács. A Kormányzó Tanács elnöke állam- és kormányfő, tagjai a négy koalíciós párt képviselői az előzetes megállapodás arányában. Az elnök mellett két alelnök működnék. Ezalatt a minisztériumokat az 1848–49-es Országos Honvédelmi Bizottmány jogszokásához hasonlóan szakértő államtitkárok (miniszterhelyettesek) vezetnék. Ezáltal tehát a Kormányzó Tanács gyakorolná a megszűnt Elnöki Tanács és a Minisztertanács hatáskörét.

2. A politikai vezetés munkájában a szocialista vívmányokat elismerő, az 1945. novemberi választásokon részt vett pártok – a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MKP), a Petőfi Párt (NPP) – vennének részt.

3. A köztársaság visszaállítása és a népköztársaság eltörlése nem érinti az állam szocialista jellegét. Egyrészt a szomszédos csehszlovák népi demokrácia államformája ma is a köztársaság, másrészt Magyarországon a népköztársaság fogalma összeforrott a bűnös Rákosi-uralommal, annak Rajk László és társai meggyilkolása alatti és utáni terrorisztikus korszakával. Államszervezetében pedig a hatalom nélküli parlamentet, a semmi tekintélyt nem élvező államfői tisztet (Elnöki Tanács elnöke) és a parlamentjogkörét megnyirbáló, az egészséges parlamentarizmus elvével – a mi viszonyaink között – ellentétes Elnöki Tanácsot jelentette. De kizárólagos szocialista jellegét is megcáfolja Károlyi Mihály – a marxista-leninista történetírás felfogása szerint – „burzsoá-demokratikus” népköztársasága a magyar történelmi gyakorlatban.

4. A demokratikus és szocialista fejlődés elismert vívmányai:

a) Az 1945-ös földreform.

b) A bányák, bankok és gyárak államosítása.

c) A demokratikus köztársaság kikiáltása.

d) A fennálló gyárak és üzemek munkásigazgatáson alapuló állami és közösségi (szövetkezeti) tulajdona.

e) Az egyéni paraszti és kisipari, kiskereskedői tulajdon biztosítása mellett a szabad és önkéntes szövetkezés fenntartása.

f) A magántulajdon szabadsága a szocialista közerkölcs által megszabott határok között.

g) A szabad vallásgyakorlás és az egyházak jogos kívánságainak biztosítása mellett az egyház és állam szétválasztásának elismerése.

h) A munkásosztály szervezkedési szabadsága, kiépített munkásvédelem és általános társadalombiztosítás.

A szocializmus és a demokrácia vívmányainak fenntartása és elvi alapjainak elismerése mellett nyilatkozatot tesz a kormányzásban résztvevő négy párt, valamint a magyarországi egyházak vezetői.

5. Gondoskodni kell a politikai kibontakozás ideiglenes közjogi és közigazgatási formájáról:

a) Nemzeti bizottmányokat választanak a községek, a városok és a városi kerületek. A községek nemzeti bizottmányai saját kebelükből megválasztják a járási nemzeti bizottmányok tagjait.

b) A járási és járási jogú városok nemzeti bizottmányainak küldötteiből a megyei, a városi kerületi és fővárosi kerületi nemzeti bizottmányok delegátusaiból pedig a városi és fővárosi nemzeti bizottmányok alakulnak meg.

c) A nemzeti bizottmányok átvennék a helyi tanácsok, a saját kebelükből választott intéző bizottságok pedig a tanácsi végrehajtó bizottságok hatáskörét. Így a meglévő adminisztrációval biztosítanák az ideiglenes közigazgatás munkáját.

d) Tekintettel a kibontakozás vázolt két jogforrására, valamint a jelenlegi országgyűlés megválasztásának körülményeire (az 1953. évi júniusi program előtt, a Rákosi-uralom tetőpontján), új Ideiglenes Nemzetgyűlést (300 taggal) kell összehívni.

e) Az összehívás módjára vonatkozóan javasoljuk, hogy a kormányzás munkájában résztvevő négy párt vezetősége lehetőleg az 1945-ös választásokon megválasztott, Magyarországon tartózkodó képviselői közül – a pártközi megállapodás számarányában – a népellenes és hazaáruló bűncselekményt elkövetett képviselők kizárásával, hívja be az Ideiglenes Nemzetgyűlés kétharmadát (200 tag). Míg a fennmaradó egyharmadot (100 tag) a megyei, megyei jogú városi és fővárosi nemzeti bizottmányok, a Szakszervezetek Szövetsége, a Parasztszövetség, az Írószövetség, a művészek szervezetei, a Magyar Tudományos Akadémia, az Egyetemi Forradalmi Bizottság delegálja saját soraiból, a fennmaradó néhány helyre pedig az Ideiglenes Nemzetgyűlés hív be képviselőket a magyar közéleti kiválóságok közül.

f) Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztja az Ideiglenes Nemzeti Köztársasági Főtanácsot. Ennek tagjai: az ideiglenes (köztársasági) elnök, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke (mint első helyettese, 1946:I. tc.), valamint a Nemzeti Köztársasági Főtanács harmadik tagja, lehetőleg a magyar kulturális élet ismert kiválósága.

g) A Nemzeti Köztársasági Főtanács ezután javaslatot tesz a miniszterelnök személyére vonatkozóan, majd a bemutatkozó új Ideiglenes Nemzeti Kormány a Nemzetgyűlés bizalmát kéri. A bizalom megkapása esetén átveszi az ország kormányzását és előkészíti a titkos és szabad választásokat.

h) Az Ideiglenes Nemzeti Köztársasági Főtanács és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásával megszűnik a fent említett Ideiglenes Nemzeti Kormányzó Tanács.

6. A szabad választások megtartása után az új országgyűlés az 1946:I. tc. alapján megválasztja a köztársasági elnököt, valamint megalakul az új kormány. Az országgyűlés rendezi végleg a szocializmus magyar útjának jogalkotó és államszervező, gazdasági és társadalmi problémáit, valamint meghatározza az ország külpolitikáját.

A semlegesség kérdésével – a szovjet kormány merev, elutasító magatartása esetén – a varsói szerződés egész problematikájával együtt csak ez az Országgyűlés foglalkoznék. Addig Magyarország tagja marad a varsói szerződésnek, azonban idegen csapatok nem állomásozhatnának az ország területén, kivéve – a magyar kormány által kért időpontig – a fent említett három ország biztonsági alakulatai.

A varsói szerződés értelmében más országban állomásozó idegen csapatok csak külső támadás esetén vehetők igénybe a szerződésben együttműködő államokban. Ezért a varsói szerződésben résztvevő államok – csapataik Magyarországon történő állomásoztatása nélkül – az ENSZ-vel közösen garantálnák a szerződést szintén aláírt Magyarország szuverenitását és területi integritását.

(Eredeti két példánya megmaradt Kovács Béla (1908–1959), illetve dr. Antall József (1896–1974) hagyatékában.)