Ugrás a tartalomhoz

História 1988-04

Kristó Gyula , Váczy Péter , Szántó Konrád , Bán Péter , Gergely Jenõ , Györffy György , Demeter Zsuzsanna , Juhász Gyula , Berend Nóra , Szerdahelyi G. István , Balogh Sándor , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Nagy Zsuzsa, L. , Glatz Ferenc

História

5. fejezet -

Ötven esztendõvel ezelõtt. A Szent Jobb országlátása 1938-ban

GERGELY Jenő

Ötven esztendővel ezelőtt

A Szent Jobb országlátása 1938-ban

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1937. október 21-i konferenciáján fogadta el – a rendezéssel megbízott Actio Catholica Országos Elnökségének előterjesztésében – az 1938. évi „kettős szentév” programját, amely a budapesti 34. eucharisztikus világkongresszus és a Szent István jubileumi év előkészítésének és egyházi vonatkozású ünnepségeinek a tervezetét tartalmazta. Ennek a nagyszabású ünnepségsorozatnak az volt a jellegzetessége, hogy abban összefonódtak, és egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi aktusok, a nemzeti és a keresztény jellegű mozzanatok. Kétségtelen azonban, hogy ezek sorából messze kimagaslott mint kimondottan katolikus ünnepség, az eucharisztikus kongresszus, viszont a két ünnep szerves egységét szimbolizálta a Szent Jobb országlátása.*

Amikor a püspöki kar meghirdette első apostoli királyunk halála 900. évfordulójának megünneplésére a Szent István jubileumi évet, elhatározta, hogy a királyi udvari és várplébánia templomban, annak Zsigmond-kápolnájában őrzött Szent Jobbot körülhordozza az országban.

Katolikusok, protestánsok

A Szent István-év egyházi nyitányát a Szent Jobb feltalálásának ünnepén, május 30-án – közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus bezárását követő napon – tartott ünnepségek jelentették. A reggeli órákban a Szent Jobbot állandó őrzési helyéről díszes kísérettel a Parlamenttel szembeni Kúria nagycsarnokába vitték. Az Országház főkapuja előterében felállított oltárral szembeni emelvényen helyezték el a mise kezdetén az ereklyét, miközben felhangzott a székesfehérvári kispapok ősi Szent István éneke. A Szent Jobb trónusa mellett kétoldalt az eucharisztikus kongresszuson részt vett bíborosok páholyai kaptak helyet.

A Szent Jobb jelenlétében Pacelli bíboros pápai legátus, a későbbi XII. Pius pápa celebrálta a szentmisét, amelyen megjelent – a református felekezetű – Horthy Miklós kormányzó is. A legátus miséje közben hangzott el Serédi hercegprímás orációja, amellyel Magyarországot felajánlotta Jézus Szent Szívének. (Magyarország többszöri felajánlását a Magyarok Nagyasszonyának ekkor nem ismételték meg, nyilvánvalóan a protestánsokra való tekintettel.)

A mise befejezése után felsorakozott a Szent Jobb körmenet; alabárdos testőrök, a díszegyenruhás koronaőrség és katonai díszőrség hármas sorfala között Mészáros János budapesti általános érseki helynök – a Szent Jobb őre – és papi kísérete vitte a díszes tartóban elhelyezett ereklyét. A körmenet több kilométer hosszan hömpölygött az akkori Vilmos császár (ma Bajcsy-Zsilinszky) úton át az Andrássy útra és onnan a Hősök terére, ahol még álltak az eucharisztikus kongresszus központi rendezvényeinek díszletei. A Hősök terén félmilliós tömeg fogadta a Szent Jobbot, amelyet a főoltár előtti emelvényen helyeztek el. A bal oldalon felállított négy trónszéket Pacelli legátus, Horthy kormányzó, József és József Ferenc főhercegek foglalták el, velük szemben pedig 10 bíboros helyezkedett el. Őket követték Imrédy Béla miniszterelnökkel az élen a közjogi méltóságok. Pacelli az oltárnál könyörgést mondott Magyarországért, amelyet a tömeg áhítatos imája kísért. Az ünnepség befejezéseként felhangzott a Himnusz, majd a díszmenet átvitte a Szent Jobbot a Jáki-kápolnába.

Az aranyvonat

A Szent István-év egyházi megnyitása jelentette egyben a Szent Jobb országlátásának a nyitányát is. A jubileumi évben az ereklye körútjai kapcsolták össze a központi és a regionális ünnepségeket, és szimbolizálták a Szent István-i eszmében testet öltő hitbuzgalmi és össznemzeti programot. A püspöki kar által jóváhagyott előzetes útitervet a MÁV elnöksége elfogadta. „A Szent Jobb szállításához egy fehér színű, arannyal díszített kocsit építtet, melynek falai nagyrészt üvegből lesznek – olvasható a püspöki konferencia jegyzőkönyvében. – A Szent Jobb tehát jól látható minden oldalról, valamint a körülötte díszőrséget álló egyháziak, világiak és a palotaőrség.”

Az aranyvonat megtervezése és felépítése komoly műszaki feladatot jelentett. Ezért Mihalovics Zsigmond prelátus az élőkészítő főbizottság nevében 1937. december 4-én azzal a kéréssel fordult Esztergomhoz, hogy közöljék vele a püspöki kar határozatát a Szent Jobb országjárásáról. Erre azért volt sürgősen szükség, mert Mihalovics szerint a vasúti szerelvény, elkészítéséhez négy hónap kell! Emellett a menetrendet a MÁV-nak egyeztetni kell a vasúti forgalommal és a helyi ünnepségek programjaival.

A Szent Jobbot vivő aranyvonat díszkocsiját Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei szerint építették át egy szalonkocsiból. A külső rajzot megküldték Esztergomba Serédinek is jóváhagyás végett. Az eredeti elképzelések szerint a szerelvényt egy vadonatúj gőzmozdony vontatta. A mozdony után három kocsi következett: elöl és hátul egy-egy luxus személykocsi, amelyekben a koronaőrség pihenőben levő állománya, illetve a kíséret egyházi és világi tagjai tartózkodtak. (A kocsik száma esetenként bővült, mert a kíséret száma is nőtt.) Középütt kapott helyet a speciálisan kiképzett vagon, az aranykocsi, amelynek kétoldalt nagy felületen üvegfalai voltak, hogy az ereklyét ott is jól láthassák, ahol azt nem emelték le a vonatról, hanem csak áthaladt a szerelvény.

A díszkocsi külső falán, mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A díszítés ornamentikája a magyaros és az egyházias motívumokat egyesítette és variálta. A kocsi tetején bíborszínű s zöld-arany keretből emelkedett ki az aranyozott Szent Korona nagyméretű másolata, amelynek két oldalán két-két címertartó angyal térdelt. A kocsi egyik oldalát magyaros motívumú arany és ezüst keretben Szent Gellért, Szent Imre, Szent István és Boldog Gizella egész alakos képe díszítette, magyar és Árpád-házi angyalos címerek között. A díszkocsi másik oldalán Boldog Margit, Szent Mór, Szent László és Szent Erzsébet életnagyságú alakjai sorakoztak hasonlóan dús aranyozású keretben.

Az aranykocsi belső mennyezete fehér díszselyem borítású volt, alatta bíborral bevont emelvényen nyugodott a Szent Jobb drágamívű kettős ezüst ereklyetartója, mögötte pedig trónszerű szék állt, a Szent Jobb őre számára. A kocsi eltolható üvegajtajának megfelelő nagyságú, összecsukható lépcsőt is készítettek, amelyet, szintén piros bársonnyal vontak be. A díszkocsit elborító arany, zöld és bíbor színű díszítések nagyszerűen érvényesültek a hófehér selyem alapszínben. Az ereklyét szállító vagon valóban a magyar tervező- és díszítőművészet s a magyar ipar remeke volt.

A költségvetés szerint az aranyvonat, pontosabban díszkocsijának előállítási költségei 19 000 pengőt tettek ki, és ebből a MÁV 10 000 pengőt átvállalt. A vontatási költségek pedig 7070 pengőre rúgtak. Ezeket az összegeket a kettős szentév rendezőbizottsága költségvetési keretéből fedezték. Az aranyvonatot vivő mozdony orrában fehér színű, hatalmas apostoli kettős keresztet helyeztek el. Egyes utakon a mozdony elején, a kereszt köré cserfakoszorú fonódott, máskor Szent Istvánt ábrázoló kép kapott helyet a kereszt mellett.

Az aranyvonatban a Szent Jobb mögötti széken Mészáros János, a Szent Jobb őre foglalt helyet főpapi ornátusban. Az ereklye díszkíséretét a m. kir. koronaőrség egy díszszakasza adta, amelynek parancsnoka Pajtás Ernő koronaőr-őrnagy volt. Az ereklyetartó két oldalán két-két díszegyenruhás, alabárdos koronaőr állt feszes vigyázzban.

Percre pontos menetrenddel

Külön koreográfiája volt az ereklye kiemelésének és az ünnepség helyszínére szállításának is.

Amikor a vonat megállt, kinyitották az üvegfalat és leeresztették a lépcsőt. Ezen a kocsiba fellépett 4 vagy 8 dalmatikába öltözött pap, akik az ereklyét tartójával együtt leemelték és vállon hordozható baldachinra helyezték. Közben felsorakozott az őrség. A menetben közvetlenül a Szent Jobb előtt haladt a koronaőrség parancsnoka, utána az ereklyét vivő papok, mögöttük közvetlenül a Szent Jobb őre. Kétoldalt pedig 8-8 koronaőr sorfala képezte részint a biztonságot, részint az ünnepi tiszteletadást. Ezen túl, mellettük és mögöttük következtek az egyházi és világi protokoll szigorú szabályai szerint a közélet nagyjai, majd az ünneplő közönség.

Meg kellett oldani a Szent Jobb szállítását a vasútállomásokról az ünnepségek színhelyeire. Ahol ez nem volt túl nagy távolság, ott gyalogmenetben, körmenettel vitték az ereklyét. Ahol nagy távolságról volt szó, ott szállítóeszközről kellett gondoskodni. Székesfehérvárott például egy speciálisan kiképzett nyitott hintóval, amelyet vörös bársonnyal vontak be, s közepén volt a Szent Jobb trónusa. A kocsi előtt 8, hajszálra egyforma fehér paripa állt, a nyergesek hátán zöld mundérba öltöztetett hajtók. A menetet egy méneskari ezredes vezényelte. Miskolcon pedig az aranyvonatból a Szent Jobbot egy speciálisan kiképzett autón szállították a sportpályán felállított díszsátorig (az ünnepség színhelyére) és onnan vissza a vonatra.

A fogadtatásnak is volt egy általános protokollja, de ez esetenként és helyenként változó képet mutat. A helyi szervezők igen leleményesek voltak. Bár az egyházias ünnepséghez nemigen illett, Szombathelyen ágyúlövésekkel köszöntötték a városba érkező aranyvonatot. Szegeden ennél frappánsabb üdvözlést találtak ki. A városba június 26-án Kiskunfélegyháza felől érkezett az aranyvonat. Amikor Pálmonostorára ért a szerelvény, onnantól a vasúti sínek két oldalán Szegedig, hallótávolságban felsorakozott iskolás gyerekek mint „élő telefon” kiáltották tovább, egészen a szegedi állomásig, hogy „Jön István király!” Az élő telefon 22 perc alatt továbbította az örömhírt Szegedre.

Az általános protokoll a következő volt: a virágokkal és zászlókkal feldíszített vasútállomáson ünnepi fogadóbizottság várta az ereklyét. Közben felsorakozott egy díszszázad, általában a városban állomásozó helyőrség alakulata (Sopronban huszárok, másutt honvédek); ha ilyen nem volt, akkor valamelyik más fegyveres vagy félkatonai testület szolgáltatta a katonai tiszteletadást. Mellettük szintén katona (vagy tűzoltó) zenekar szolgáltatta a zenét. A megjelent tömeg pedig az igen népszerű Szent István énekeket énekelte. A fogadásnál és a menetben mindig jelen volt a megye főispánja, alispánja, a várospolgármestere; mellettük, illetve velük a megyéspüspök vagy a legmagasabb helyi katolikus egyházi méltóság vezetésével a papság. Az üdvözlő beszédeket is inkább a világi vezetők mondták, míg az egyháziak felajánló-könyörgő imát intéztek a Szent Királyhoz. Ahol pedig tovább tartózkodott az ereklye, ott pontifikális főpapi mise keretében hangzottak el az imák és beszédek.

A jubileumi évben összesen 22 magyar várost látogatott meg a Szent Jobb, ahol az aranyvonat nemcsak megállt, hanem az ereklyét abból kiemelték és a városban közszemlére téve tiszteleghettek előtte. (Az érintett helységek száma ennek természetesen a többszöröse volt.) Ehhez percre pontos menetrendre és ünnepségi rendre volt szükség. A szabaddá tett útvonalon a nagyobb településeknél a vonat lassított, az állomásokon lépésben haladt át; a vidék lakossága pedig odasereglett, és fedetlen fővel, térden állva köszöntötték a Szent Jobbot, amelyet a kocsi üvegfalán át láthattak.

A Szent Jobb országlátásának különböző szintű és méretű állomásai voltak. A leglátványosabb, a hivatalos állami és egyházi tényezők mellett több tízezres tömegeket meg mozgató eseményekre inkább a püspöki székvárosokban került sor, ahol – amennyiben több napos volt az út – az ereklye a székesegyházban éjszakázott. Ilyen esetekben a székesegyház volt az ünnepségek középpontja és főpapi mise kísérte a tiszteletadást. Így volt ez Pécsett, Győrött, Szegeden, Nyíregyházán és Egerben.

Jelentősebb városokban, ahol a Szent Jobb hosszabban tartózkodott, az ereklyét általában a város főterén, a városháza vagy a székesegyház előtti téren tették közszemlére, ahol a tömeg elvonulhatott előtte. Ha az időjárás vagy a helyszín szükségessé tette, kellőn díszített ünnepi sátrat emeltek (mint Gyula város központi terén vagy a miskolci futballpályán). Ha az aranyvonat tartózkodási ideje rövidebbre volt szabva, az ereklyét közvetlenül az állomáson köszöntötték. Így Szentesen a pályaudvaron felállított díszemelvényre helyezték, és az alig egyórás ünnepség alatt vonult el előtte kb. 10 ezer hívő. Másutt, mint például Magyaróvárott, a nagy meleg és a tűző nap miatt az ereklyét nem vették ki a díszkocsiból, hanem az állomáson közvetlenül a sínek mellett zajlott le az ünnepség. De a zsúfolt program esetenként még azt sem tette lehetővé, hogy a Szent Jobbot közelebbről megtekintsék a tisztelgők. Olyan jelentősebb helységekben is, mint Kapuvár, mindössze 5 percig, Csornán pedig 11 percig állt az aranyvonat.

A MÁV, az egyházi és a világi hatóságok, a központi és helyi illetékesek jó együttműködését tanúsítja, hogy a zsúfolt program ellenére jóformán egyetlen incidens sem fordult elő. A biztonsági és menetrendi előírások csak a tervezett időpontok betartásával voltak megvalósíthatók. Nagyobb visszhangot csak a bajai incidens váltott ki. A június 13-i programban a Pécs–Szekszárd közötti útvonalon egy kitérővel Bajára is elvitték az ereklyét. Az előzetes terv szerint a városban 48 percig tartózkodhatott volna az aranyvonat. Ott azonban ennél hosszabbra nyúló programot szerveztek, és ezt a menetrend tartása érdekében félbe kellett szakítani.

Vallás és politika

A Szent Jobb országjárásában – miként az egész Szent István-év rendezvényeiben is – különböző eredőjű és típusú ünnepségek ötvöződtek. Kétségtelenül volt ezeknek egy vallási, elsősorban katolikus egyházi vonulata: a katolikus barokkos körmenetek, pontifikális (főpapi) koncelebrációs szentmisék, orációk a neobarokk állami-nemzeti ünnepségek rituáléjával találkoztak. Ezeknek is két fő mozzanata volt: az egyik, a látványosabb, a katonai tiszteletadás különbözőformái (a honvédségtől a csendőrségen át a félkatonai szervezetekig), és egy „civil protokoll”, amelyben a politikai vezetés, a helyi notabilitások és a születési arisztokrácia egyesült a díszmagyartól a cilinderig és frakkig bezárólag. E két exkluzív és középponti elem mellett vagy inkább körülötte és hátterében volt kétféle tömegméretű és populáris ünneplési aktus: részint a népi vallásosság egyes elemeinek a beiktatása a körmenetekbe és ünnepségekbe; részint pedig egy modern, az 1930-as évek politikai tömegmozgalmainak a rituáléját utánzó vagy azt idéző tömegszervezési és mozgatási eszközök alkalmazása (fáklyás felvonulás, kollektív eskütétel stb.). Ezek együttesen és egymásba fonódva, jól megkomponáltan eredményezték a maradandó összhatást.

A Szent Jobb ereklye és annak tisztelete egyesíti magában talán a legpregnánsabban a vallási kultusz és a nemzeti historizmus egybefonódását; az állam és az egyház, a kereszténység és a magyarság egységét és kölcsönhatásait. 1938-ban a katolicizmus és a magyarság szoros, egyetemes dimenziójú kapcsolatait is kifejezte.

A Szent Jobb bizonyos értelemben részévé vált a hatalmi jelvényeknek, amelyek gerincét a koronázási együttes képezi. Ezért hurcolta magával Szálasi a Szent Jobbot is, és került az amerikai hadsereg hadizsákmányai közé. Az amerikaiak számára azonban az elsődlegesen katolikus szakrális tárgy nem jelentett különösebb politikai értéket, és így – függetlenül a koronázási jelvényektől – azt 1945. augusztus 20-ára visszaadták a magyar egyháznak. (Mivel a Vár romokban hevert, új átmeneti őrzési helye az Angolkisasszonyok Váci utcai temploma lett, majd a Szent István bazilika helyreállítása után abban lelt állandó nyughelyre.)

* A Szent Jobb újkori története bizonyos kérdésekben még vitatott történészeink között. Tény, hogy 1771-ben Mária Terézia Raguzából vásárolta vissza a jezsuita történészek ösztönzésére, s azt először Schönbrunnba, majd Budára szállíttatta. A vitakérdés, hogyan került a szent király ökle Székesfehérvárról Raguzába. A legvalószínűbb: miután a törökök elfoglalták Székesfehérvárt (1543), a mohamedán vallású török kereskedők a számukra semmiféle szakrális jelentőséggel nem bíró jobbot eladták (az 1500-as évek végén) a raguzai domonkos szerzeteseknek. (A szerk.)