Ugrás a tartalomhoz

História 1988-04

Kristó Gyula , Váczy Péter , Szántó Konrád , Bán Péter , Gergely Jenõ , Györffy György , Demeter Zsuzsanna , Juhász Gyula , Berend Nóra , Szerdahelyi G. István , Balogh Sándor , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Nagy Zsuzsa, L. , Glatz Ferenc

História

3. fejezet -

A Szent Jobb tisztelete a középkorban

SZÁNTÓ Konrád

A Szent Jobb tisztelete a középkorban

A katolikus egyház hivatalos istentiszteletének, a liturgiának szerves részét képezi a szentek kultusza is. Az egyház a szentté vagy boldoggá avatottak tiszteletére ünnepeket rendel, azokon a tiszteletükre írt miseszövegeket imádkoztat, énekeket énekeltet, a szentek ereklyéit pedig, főleg ünnepeiken, de egyéb alkalmakkor is, pl. amikor nagyobb zarándokcsoportok érkeznek az ereklyék őrzési helyeire, köztiszteletre teteti ki, illetve az ereklyékkel ünnepélyes körmeneteket rendeztet. A magyar katolikus egyház történetében Szent István kultusza kétségtelenül a nemzeti történelemhez kapcsolódó legjelentősebb kultusz. Az alábbiakban ennek a kultusznak középkori történetét világítjuk meg.

Jobb kéz – Szent Jobb

A Szent Jobb megtalálásáról az első tudósítás a 12. század elején írt Hartvik-legendában olvasható. Ez elmondja, hogy amikor István király sírját László király 1083. augusztus 20-án kinyittatta s onnan a csontokat kivéve, azokat oltárra helyeztette, a szent életű uralkodó jobb kezére húzott gyűrűjét nem találták meg a talajvízzel borított koporsóban, mert azt – épségben maradt jobb kezével együtt – egy fehér ruhás ifjú alakjában megjelent földöntúli lény magához vette, és a Katapán nemzetségből származó Merkur nevű szerzetesnek azzal az utasítással adta át, hogy amíg erre Istentől intést nem kap, gondosan őrizze.

Míg néhány középkori írótól eltekintve a történészek egyöntetűen kitalálásnak minősítik a Hartvik-féle állítást, abban véleményük már nem egységes, vajon hogyan maradhatott épségben Szent István jobb keze?

Erre vonatkozóan a legelfogadhatóbb elméletet Györffy György állította föl, aki véleményét István király földi maradványainak kettős eltemetésére alapozta. A nagy király halála utáni trónviszályos időkben a fehérvári káptalan, hogy a megszentségtelenítéstől megkímélje a bebalzsamozott holttestet, azt kivétette a bazilika közepén elhelyezett szarkofágból, és a bazilikában földbe épített sírkamrába rejtette el. (A kriptaszerű sírt és a kőlapokból épített koporsót a régészek 1970-ben megtalálták.) Mielőtt az új sírba eltemették volna a holttestet, arról a jobb kezet leválasztották, és mint ereklyét, a bazilika kincstárában helyezték el. Az épségben megtalált jobbot innen tulajdonította el Merkur, majd családi birtokára vitte és az ott létesített családi monostorának templomában helyezte el.

Biztosra vehető, hogy a második eltemetés előtt nem csupán a mai napig megmaradt, ökölbe szorított jobb kézfejet választották le a holttestről, hanem az egész jobb kart, amelyet nem az eredetileg nyitott tenyérrel és kinyújtott karral eltemetett állapotban találtak meg, hanem könyökben meghajlott, az alsó karnak a felső mellé húzódott helyzetben.

Annak okát, hogy az alsó kar miért hajlott meg, a kézfej pedig miért szorult ökölbe, valószínűleg a holttest igen gyors kiszáradásában kell keresnünk. A bazilika közepén elhelyezett szarkofág belső hőmérséklete az egyik nagyon forró, hosszú és száraz nyáron annyira megváltozott, hogy ennek hatására a meleg levegővel leginkább érintkező jobb karból igen gyorsan eltávozott minden nedvesség. A hirtelen kiszáradás a kar összehúzódását eredményezte. Az alsó kar könyöktől fogva meghajlott, a tenyér pedig ökölbe szorult.

Amikor a szarkofágból kiemelték István király földi maradványait, a jobb kar rendellenes helyzete részben ezért, még inkább azonban azért vonta magára a kanonokok figyelmét, mert a holttestnek ezt a részét találták meg a legépebb állapotban, míg a tetem többi részét már kikezdhette az enyészet.

A jobb kar épségben maradásában csodát láttak, a kart ereklyének tekintették, és mint ilyent, elválasztva a test többi részétől, a kincstárban helyezték el.

Azt, hogy a második eltemetés pontosan melyik évben történt, nem lehet megállapítani. Az eltemetés napjára azonban a Pray kódex naptárában feltüntetett és október 11-re helyezett ünnepből joggal következtethetünk. A naptárban ez az ünnep „Sancti Stephani regis corporis inventio” (Szent István király testének megtalálása) néven szerepel. Mivel István király földi maradványait 1083. augusztus 20-án találták meg, és ekkor történt meg a király szentté avatása, október 11-én a holttestnek egy előbbi feltalálását ünnepelhették. Egy 1341 táján írt esztergomi misekönyv ezt az ünnepet „Translatio S. Stephani regis”-nek (Szent István király áthelyezésének) hívja. Ezek alapján joggal fel lehet tételezni, hogy október 11-én emelték ki a szarkofágból és helyezték el egy másik sírba Szent István hamvait. Valószínűleg 1060-ban kerülhetett sor erre az aktusra és a jobb kar leválasztására. Az 1061. évi pogánylázadás idején, féltve az ereklyét a pogányok dühétől, vehette azt magához Merkur, és vihette a Berettyó teraszán épített családi monostorába.

Ereklyetartó, monostor, pecsét

Első szent királyunk testének sírból való kivétele (1060), majd oltárra emelése, vagyis szentté avatása (1083) után sokáig nem maradhatott titokban, hol is rejtőzik a hiányzó jobb kar és a királygyűrű. Amikor Szent László tudomására jutott, hogy azt Merkur őrzi a Berettyó-parti családi monostorában, felkereste a jó szándékú tolvajt, aki a Hartvik által közölt mesét találta ki önmaga igazolására. Szent László, jóllehet tudatában volt a legenda hamisságának, afeletti örömében, hogy az egész jobb kart épségben találta meg, és ez újabb hatásos bizonyítéka Szent István életszentségének, úgy tett, mintha elfogadná Merkur védekezését. A drága ereklye megtalálásának helyén apátságot alapított, annak épületét fából felépíttette, az apátságot gazdag javadalmakkal ellátta, majd halálos ágyán megbízta Álmos herceget; hogy kőből emeljen méltó hajlékot a Szent Jobb számára. A Berettyó partján emelt monostor körül kialakult község neve Szentjobb (románul Siniob).

Szent László az ereklye befogadására szolgáló monostor felépítésével egyidejűleg arról is gondoskodott, hogy a szent ereklye díszes tartóba kerüljön, s abban őrizzék az apátsági templom oltárán.

Azon ereklyék számára, melyeket nem az oltár asztalában helyeztek el, hogy fölötte mutassák be a szentmisét, hanem amelyeket köztisztelet céljából az oltárra kihelyeztek, körmenetekben körülhordoztak, béke- és szövetségkötésekhez, eskütételekhez stb. előhoztak, már a 4. században különböző formájú díszes ereklyetartókat készítettek. A 11. századtól ezeknek gyakran olyan külső formát adtak, amelyből fel lehetett ismerni, hogy a test melyik részét őrzik benne. Így voltak fej, kéz, ujj, lábszár stb. alakú ereklyetartók. Az egyházi előírások megkövetelték, hogy a nyilvános tiszteletre kitett ereklyéknek mindig ereklyetartóba zárva kell lenniük.

Ennek a szokásnak és egyházi parancsnak megfelelően Szent László a szent király földi maradványait díszes ezüsttartóba zárta, s a fehérvári bazilika oltárára helyeztette. Nem sokkal később Szent István koponyája számára külön fejereklyetartó készült. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Szent Jobb számára László király olyan ereklyetartót készíttetett, amelyik külső formájával jelezte, hogy a szent király testének mely részét foglalja magába.

A Szent Jobb ereklyetartójának alakjára a szentjobbi apátság hiteles helyi pecsétjeiből következtethetünk. Ezek a pecsétek a Szent László által készített ereklyetartó alakját őrizték és ábrázolták. Ha a pecsétek bizonyos részletekben különböztek is egymástól, abban mind megegyeztek, hogy könyökben meghajlított, alsó karjával s keze fejével felfelé emelkedő és áldást osztó kezet ábrázoltak. Eltérés csak a kéz körül alkalmazott tárgyakban (korona, pásztorbot, királygyűrű s a csillagok száma) van.

A pecséteken látható ereklyetartó kar alakja azt is bizonyítja, hogy az eredeti Szent Jobb ereklye az egész jobb karból állott. Ezt támasztja alá, hogy az írásos dokumentumok Szent István jobbját dexterának mondják, a dextera pedig az egész jobb kart jelentette. De a Hartvik-legendában olvasható manus dextera, jobb kéz is érthető az egész karra, mert a középkori latin nyelv a manus szóval éppúgy jelölte a kézhez tartozó kart, mint magát a kézfejet.

Miután elkészült a fából épített monostor s a Szent Jobb ereklyetartója, Szent László a püspökök s az ország nagyjai kíséretében megjelent az apátságban, hogy az általa apáttá kinevezett Merkurt és bencés rendtársait bevezesse a monostor birtokába, a szent király jobbját pedig az új templom oltárára helyezve, azt népével együtt nyilvános tiszteletben részesítse.

Ezzel az aktussal vette kezdetét a Szent Jobb nyilvános tisztelete. Szent László minden bizonnyal ünnepnek nyilvánította május 30-át, azt a napot, amelyen az új monostor helyén az ereklyét Merkur birtokán megtalálta. Azt a véleményt, hogy már Szent László elrendelte a Szent Jobb ünnepét, alátámasztja Laskai Osvát († 1511) ferences hittudós és író, aki Sermones de sanetis perutiles (Igen hasznos beszédek a szentekről) című könyvének Szent Istvánról szóló beszédében többek közt a következőket mondja: „Szent László, miután összehívta az ország püspökeit, elrendelte István király jobbja ünnepének megütését.”

A Szent Jobb tiszteletének fokozódását nagyban előmozdította, hogy a 12. század végén vagy a 13. elején a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor hiteles hely lett, olyan királyi monostor, amelyik magánfelek kérésére saját testületi hitelességével és pecsétjével oklevelet állíthatott ki. 1239-ből van olyan adatunk, amely szerint a pereskedő felek messziről, még a Szamos mentéről is Szentjobbra jöttek, és mint Székesfehérváron Szent István vagy Váradon Szent László fejére, úgy itt Szent István jobbjára ünnepélyes esküt tettek, a konvent pedig, mint jogi személy, az előtte lefolyt cselekményről hiteles levelet adott ki. A pereskedő feleken kívül uraikkal együtt jobbágyaik is zarándokoltak a monostor templomába, amely az ország egyik legjelentősebb kegyhelye lett.

A Szent Jobb feldarabolása

A tatárjárás idején sikerült a szentjobbi monostor szerzeteseinek, illetve a konvent vezetőségének az ereklyét és a monostor egyéb kincseit még időben a tatárok elől Dalmáciába, valószínűleg Raguzába menekíteni. A tatárok kivonulása után a szerzetesek (akik a benedeki regulát követték) visszatértek feldúlt otthonukba, és minden bizonnyal visszahozták az egész ereklyét.

A Raguzából hazatért bencés szerzetesek minden bizonnyal gyorsan helyreállították elpusztított monostorukat és az ereklyét őrző templomot. A Szent Jobb tisztelete tovább folytatódott, de már – főleg külső megnyilvánulásaiban – nem volt olyan impozáns, mint a tatár betörés előtti időkben. Ennek egyik oka a lakosság számának nagymérvű csökkenése volt, hiszen a sík vidékeken élő jobbágyok jelentős részét lemészárolták a tatárok. A másik okot a Szent Jobbot őrző bencés rendnek a 14. században megindult hanyatlásában kell keresnünk. A hazai bencés monostorok száma és a bennük élő szerzetesek létszáma állandóan csökkent. A szentjobbi monostorba is mind kevesebb és az egyházi, főleg az egyházjogi tudományokban mind kevésbé jártas szerzetes jutott. Ennek az lett a következménye, hogy Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvénykönyvének a káptalanok és konventek hiteles helyi működését szabályozó rendelete alapján ez a monostor is elveszítette hiteles helyi jogosultságát és pecsétjét.

Még érzékenyebben érintette a monostort Nagy Lajosnak az a rendelkezése, mely szerint a jobb kar felső részét leválasztották az alsó karról, és a felső kart – valószínűleg a magyar–lengyel perszonáluniónak 1370-ben történt létrejötte után – Lengyelországba vitték. Nagy Lajos – minden bizonnyal – a két nép és két ország közti egységet Szent István karereklyéjével óhajtotta szilárdabbá tenni.

Ezt a feltételezést alátámasztja az a tény, hogy Nagy Lajos királyunk a vele barátságban és szövetségben álló országoknak díszes tartókban előszeretettel adományozta Szent István, Szent Imre és Szent László csontjait.

A jobb karnak Lengyelországban, mégpedig Lemberg (Lvov) városában való őrzéséről az ottani ferences hagyomány tudósít. Az ereklye részére 1634-ben János Kázmér lengyel király értékes aranytartót készíttetett.

Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a jobb kar felső részét Nagy Lajos a magyar–lengyel perszonálunió megpecsételése és megerősítése végett adományozta Lengyelországnak, akkor az a feltevés sem kizárt, hogy Zsigmond király a jobb kar alsó részét V. (Habsburg) Albert osztrák hercegnek ajándékozta, mégpedig két okból. Az egyik, hogy az adományozás által az 1411-ben létrejött magyar–német perszonáluniót egyházilag és szimbolikusan is megerősítse. Ebben az évben választották ugyanis Zsigmondot német uralkodóvá. A másik ok Zsigmond Erzsébet nevű leányának Habsburg Alberttel 1421-ben kötött házasságának megpecsételése. Így kerülhetett a karnak ez a része az 1420-as években Bécsbe, ahol 1457-ben leltározták a bécsi Szent István első vértanúról elnevezett dóm kincstárában.

A hazánkban maradt kézfejet ezek után nemsokára a szentjobbi monostorból Székesfehérvárra vitték. 1433-ban már biztosan ott tisztelték Szent István jobbját. 1433. évi római tartózkodása idején Zsigmond arra hivatkozva kért búcsúkat a fehérvári és váradi egyházak számára, hogy azokban a szent királyok ereklyéi (Váradon, mint ismeretes, Szent Lászlóé) bizonyos napokon köztiszteletre vannak kihelyezve.